28.rész

Amandának először fel sem tűnt Daniel döbbenete, annyira a lányokkal foglalkozott. Mindkettőt leszidta, én csak somolyogtam. Attól, hogy elmondják a hegyi beszédet, a probléma még nem oldódik meg, az utálat nem tűnik el.

Johnny és Dan szinte egyszerre indultak meg Ali felé, olyanok lettek akár két kiskamasz az iskolában. Nem is tudtak magukról. Szánalmas volt.

A legjobban Johnny bosszantott fel, úgy viselkedett mintha kísértetet látna, nem hitt a szemének, mintha minden áron el akarná érni Alit. Féltem, hogy el is fogja. Nem tudom miért jelent meg, de nem örültem neki. Olyan dolgokat hozott a felszínre, amelyek jobb, ha eltemetve maradnak.

Daniel szinte szóhoz sem jutott, csak állt előtte mint valami megbabonázott zombi. Johnny detto, de végül ő szólalt meg először.

- Hello Ali. – a hangja remegett.

- Szervusz Johnny. Hello Daniel. Jó látni, hogy végre nem egymással harcoltok. – erre a mondatra a szám elé tettem a kezem, hogy elfojtsak egy nevetést. Ha te azt tudnád anyukám.

- Próbálunk civilizáltan viselkedni. – Daniel mondatára elfordultam, mert biztos nem tudok magamon uralkodni.

- Örülök neki. – Tory és Sam közben kapott egy-egy törölközőt, és Am leültette őket egy napágyra. A fiúk melléjük telepedtek, Am pedig végre a négyes fogat felé fordulhatott. Úgy tűnt a kedélyek lehiggadtak, Tory viszont idegesen pillantott a felnőttekre. Halkan magyarázott valamit Robynak, aki először döbbent, majd aggódó arcot vágott, és hol a lányra, hol Johnnyiékra nézett. Lett egy sejtésem.

Közben Ali mellé sétált a férje, jelentőség teljesen kihúzta magát.

- Gregory a férjem, két régi gimnáziumi barátom. Daniel LaRusso és Johnny Lawrence. – a fiúk kakaskodva kezet fogtak, Am pedig Dan mellé állt. A nagybátyám zavartan, de kapcsolt.

- A feleségem Amanda LaRusso. Drágám, egy barátunk dr. Ali Mills Schwarber. – Amanda arca a barátságosról idegesre változott. Pontosan tudta ki is Ali.

- Örülök, hogy végre megismerhetlek, sokat hallottam rólad. –erre felsóhajtottam, Am úrinő, de azért éreztem mennyire szívesen kirugdosná Alit a kertjéből. A gondolatra elmosolyodtam.

- Mi járatban vagytok errefelé? – érdeklődött Dan, aki érzékelte az Am-ban zajló változást, így próbálta összekapni magát. Johnny pedig le sem vette Aliról a szemét.

- A lányomért jöttem.

- A lányodért? – pillantott Dan döbbenten Ali-re, majd Am-ra.

- Tory, a lányom. – somolyogva lehajtottam a fejem, a héten lottót fogok venni az biztos – És haza szeretném vinni.

Ali ledobta a bombát, amivel mindenkit sokkolt. Az emberek tekintete egymásra ugrált. Engem kivéve. A lányát keresi, és ugyan mi másért jött volna, minthogy vigye is. A cipőm orra felettébb érdekes lett, majd felnéztem.

Annyira Alivel és Toryval voltak elfoglalva, hogy engem meg sem láttak. Johnnynak közben átmeneti amnéziája lett, vagy agyátültetésen esett át nem tudom, de bemutatni is elfelejtett, és ebben Daniel is követte. Sem a Tory Ali, sem az Ali kontra többiek cirkuszhoz nem volt kedvem. Pláne hogy érzékelhetően kívülálló lettem.

Így amikor a döbbeneten túljutva Robby azonnal Tory maradásáért kezdet tel kardoskodni, én a ház mellett csöndesen elsétálva kimentem az útra. Hívtam egy taxit és hazamentem. Nem állított meg senki, még csak hozzám se szóltak.

Összepakoltam pár cuccot egy hátizsákba, csak a legszükségesebbeket. Johnnynak írtam egy cetlit, hogy lelépek pár napra, de majd visszajövök a többi holmimért. A kulcsot pedig az asztalon hagytam.

A neten kerestem egy olcsó hotel éjszakára. Két órával később az egyszerű szobában az ágyon fekve bámultam a fehér plafont.

Nem haragudtam Johnnyra, amiért levegőnek nézett, tudtam, nem szándékosan teszi. A tekintet, mivel Alire nézett félelmetes volt. Eltelt harminc év, és ő még mindig szerelmes belé. Ha a nő egyet csettintene, ő ugrana. Danielben is megmozdult valami, de abban nem kételkedtem,Amanda vissza fogja rántani őt a valóságba. Elég volt a jelenléte és a viselkedése, a nagybátyám máris kapcsolt. Én hiába álltam majdnem mellette, Johnny tekintete átsiklott rajtam. Iszonyatosan éreztem magam. Ezen az utólagos magyarázkodása sem segítette volna. Belegondolva a könnyeim is feltörtek. Ott álltam én, aki azt mondta őszintén szeret, aztán megjelenik egy nő harminc év távlatából és én máris megszűnök számára létezni. Még akkor is ha a csaj élete szerelme volt. Bármit is ígért nekem korábban megint nem tartotta be, újra összetörte a szívem és a lelkem is. Ha a múltkori esetnél azt éreztem nem maradt már semmi belőlem, akkor most a helyzet ettől is sokkalta rosszabb lett. Annyi kis tartást még összekapartam, hogy nem vártam ki egy szánalmas magyarázatszerű performanszt amit képes lett volna előadni. Két lehetőséget láttam: egy vagy biztosan neki támadok, vagy kettő pár nappal később, ha mégis azt mondja vége, mert Alit szereti. Akármelyik valósult volna meg, vagy Johnnyt ölöm meg vagy magamat, de valamelyikünket biztos. Kezdtem elveszíteni a józan eszem, és mindenféle kontrollt, ha róla volt szó.

Visszagondolva Ali arcáról semmit sem lehetett leolvasni, ha Johnnyért vagy Danielért jött is pluszban az nem derült ki.

Biztosra vettem ugyanis, hogy nem csak Toryt akarja, ahhoz elég lett volna a férje is, egyedül. Ő mégis jött vele, beállít minden előzetes bejelentés nélkül a nagybátyámhoz. Ez nem lehetett véletlen. Ilyen nincs!

Hajnal kettő is elmúlt, amikor megcsörrent a mobilom. A kijelzőn Johnny neve villogott, kinyomtam. Még tizenhétszer hívott egymás után, majd írt egy smst.

„Hol a fenében vagy? Mi a baj?? Mi történt??"

Percekkel később újabb sms. „Angie válaszolj!! Jól vagy??"

És újabb üzenet. „ A fenébe aggódom érted!! Hol vagy?? Válaszolj!!"

Lenémítottam a készüléket, és lekapcsoltam a lámpát. Órákkal később riadtam fel, mert megint rémálmom volt. Végül nehezen, de könnyek közt visszaaludtam.

Reggel Johnny többi olvasatlan üzenetét töröltem és kerestem egy szeretetszolgálati szállót. Reseda másik végében volt egy egész jó, és csak fél óra volt busszal. A New horizons foursquare church templom mellett volt pár rászorulók számára kialakított szoba. A honlap szerint munkáért cserébe pár napig menedéket lehetett kérni, és nekem erre volt szükségem. Tudtam, itt senki sem keresne. Kinek juta eszébe hajléktalanszállón érdeklődni.

Tod Taylor atya volt a helyi lelkész, középmagas, kicsit köpcös, őszes hajú szemüveges öreg. Udvariasan megkérdezte, miért van szükségem szállásra. Annyit mondtam el kellett mennem onnan ahol addig voltam, és most nincs fedél a fejem fölött, segítség kell. De ha pár napot maradhatok, szívesen segítek bármiben, már persze ha van hely. Bólintott. Aztán gyorsan elmondta a szabályokat. Cigi és pia, drog nincs, és jól kell viselkedni. A nő részlegen, egy tizenkétágyasban kaptam helyet, ahol rajtam kívül még két lány cuccát láttam. Lepakoltam a legtávolabbi priccsre a sarokba, az ablak alá.

- Csak hárman?

- Jó idő van. Ilyenkor sokan csak ételért jönnek. Télen meg sajnos nincs elég helyünk.

- Értem.

- Szeretne reggelizni?

- Atyám, tizenegy óra.

- Attól még lehet éhes. – mosolygott.

- Reggeliztem köszönöm. Inkább nekifognék a munkának. Mit kell segíteni?

- Maga tanult lánynak látszik kedvesem. Gondolom boldogul a technikával.- erre bólintottam - A könyvtárban kellene rendszerezni pár dolgot, és az iratokat átválogatni. Van pár régi akta, azokat iktatni kell, és gépre vinni, ha az kész a fiúk átviszik az archívumba a pincébe.

- Rendben.

A pár négyzetméteres szoba tele volt dobozokkal és egy nem túl régi számítógéppel.

- Csak a piros pöttyel megjelölt dobozokról van szó. –bökött egy hatos halomra.

- Rendben. –ültem a gép elé.

- Csak vigye fel ide az adatokat. Boldogul vele? – nyitott meg egy adatbázist.

- Nem vészes. Minden a papírokról vagy csak a megjelölt sorokat. – böktem az egyik aktában sorkiemelővel jelezett rublikára.

- Csak a kiemelteket.

- Oké atyám.

- Ebéd egykor van. Jöjjön át a kantinba. A bejárat mellett jobbra és végig folyosón.

- Köszönöm.

- Ebédnél bemutatom a segítőinek. Elég zűrös volt az életük és csak pár hónapja vannak itt, de rendes gyerekek.

- Értem.

- Ha szüksége lenne bármire a folyosó másik végén megtalál a szobámban.

- Rendben atyám, de szerintem nem lesz gond.

- Jó munkát. – mire bólintottam.

Az első doboz felével végeztem is időre.

Ebédnél a kantin tele volt, de az egyik sarokban az atya mellett akadt egy üres szék.

- Nem zavarja atyám ha...- böktem a szabad helyre.

- Nyugodtan lányom.

- Köszönöm.

- Nem bántja, ha megkérdezem, hogy halad?

- Nem. Jól a doboz fele kész.

- Ez remek. Remek. – körbenézett – Nem látom a fiúkat, de biztos előkerülnek.

- Ráér. – kanalaztam komótosan a rizseshúst.

A terem hátsó végében veszekedés támadt, mire az atya felpattant.

- Maradj lányom, csak a szokásos. – és felálltamban visszanyomott a székre.

Eltűnt a tömegben, majd a vita hangjai is abba maradtak. Az utolsó falatoknál tartottam, amikor megálltak mögöttem.

- Te vagy az új lány akinek segítség kell a dobozokkal? – szólalt meg egy mély férfi hang.

A kanál kiesett a kezemből és csörömpölve landolt a tányérban. Úgy éreztem forog velem a világ, és képzelődöm.

- Baj van? – hajolt közelebb, mire megfordultam.

Döbbenten néztünk egymásra, mire azonnal felpattantam és a nyakába vetettem magam.

- Angel?! – kérdezte hitetlenkedve, mire csak a vállába bólogattam – Merre jártál baby? – ölelt át szorosan.

- Jake. –toltam el magamtól – Ha tudnád mennyire hiányoztál. – bokszoltam az állába.

- Te is baby! Te is! – ölelt át újra.

A testvérem legjobb haverja, legjobb barátom, szinte a bátyám, Jacob(''Jake") Barnes, apai ágon Atlanta legjobb férfi bajnok karetésa. És az egyetlen ember a földön, aki tizenöt év ismeretség után babynek hívhat. Alig változott az elmúlt időben, talán azt leszámítva hogy rövidebb lett a haja, és nem volt már annyira cingár mint régen. Pont rá volt most szükségem.

Végül nagy nehezen elváltunk, és mindketten mosolyogtunk.

- Te hová tűntél el? –pirítottam rá, mire lehervadt a jókedve, és mellém ült.

- A testvéred halála után nem akartam tovább maradni. Főleg ....- elhallgatott – Tudod miért.

- Apád.

- Igen. Mike Barnes a negatív karate fogalom... - húzta el a száját.

- De csak az én nagybátyám és Silver után.

- Nah igen.

- De most csak az apád miatt mentél el, és miért pont akkor?

- És a testvéred is.... Sose érdekelt kivel mi történik a szőnyegen...

- De James halála megfordított benned valamit.

- A testvéred jó ember volt, és azért halt meg, mert hülyék voltunk.

- Azért halt meg, mert Kreese katonának és idiótának nevelte át.

- Hülyék voltunk...- szögezte le újra – És te, hogyhogy itt? – mutatott körbe.

- Kreese itt van.

- Mi???

- Bizony. Ismerős neked az a két név hogy Johnny Lawrence és Daniel LaRusso. – sóhajtottam fel, mire Jake megdörzsölte az arcát.

- Jesszus....Gyűlölöm a nevem.

- A neved nem te vagy. Azaz apád.

- Ha bárki a Cobra kaiból megtudja, hogy itt vagyok, vagy Kreese, nekem végem. Addig nem fognak békén hagyni míg ki nem nyírnak, vagy nem csatlakozom hozzájuk. Én kiszálltam! – állt fel.

- Akkor fuss el.

- Te itt akarsz maradni? Megőrültél?

- Kreese-el összeverekedtünk. Hosszú. – legyintettem – De nem akarom, hogy itt maradjon és itt is életeken tegyen tönkre.

- Te miről beszélsz? Cobra kai-os lettél megint vagy mi?

- Nem. De ez egy hosszú sztori Jake. – azzal elmeséltem neki mindent amit tudtam, és ami velem történt az elmúlt fél évben.

(Megjegyzés: A képen Jesse Kove mint Jacob( "Jake ") Barnes.)