26.rész

Úgy nézhettünk ki, mint egy öreg házaspár. Sült csirkét és krumplit ettünk tányérról, a tévé előtt. Később összekucorodtam a kanapén, miközben Johnnyhoz bújtam. Összeszorult torokkal bőgtem a film végén.

- De miért kötötte fel magát? – kérdezte, amikor végül kikapcsolta a készüléket.

- Hagyjuk. – törölgettem az arcom szipogva.

- Tényleg nem értem.

- Mert tudta, hogy újra inni fog! – fakadtam ki – Nem bírja megállni piálás nélkül, és tönkre fogja tenni a lány életét, és karrierjét. Menjünk aludni. – álltam fel és a fürdő felé mentem. Hajnal öt jócskán elmúlt már, én meg hulla voltam, és biztosra vettem, Johnny is.

Fogmosás, és zuhany, után becsoszogtam a hálóba, ő már az ágyon ült.

- Adsz egy pólót és gatyát, nincs kedvem a bőröndből...

- Aggódsz?

- Mi? – néztem rá zavartan – Miért?

- A pia miatt.

- Johnny, reggel hat óra van. Aludjunk. – kerültem meg, de megfogta a karom.

- Tudnom kell. – nézett a szemembe és az ölébe húzott.

- Van okom rá?

- Mindig is nagy bulizó voltam.

- De most már nem vagy. – simogattam meg az arcát.

- Mi lesz ha vissza fogok esni?

- Nem fogsz! Miért esnél?

- Nem tudom.

- Johnny... Ezeken a vizeken már eveztünk. Mi a baj?

- Nem akarok olyan lenni, mint a fickó a filmben.

- Ha ezt tudom, nem nézzük meg azt a szart! Az csak egy kibaszott film! Egy romantikus fos! Ne vonj le belőle atomfizikai következtetéseket!

- Nem akarlak bántani. Ugye tudod?

- Fontos vagyok neked, és tudom, hogy nem fogsz. –megcsókoltam - Minden rendben. Oké? – válasz helyett szenvedélyesen csókolt.

Az ágyra dőltünk, már a pólómat húzta le, amikor végül abbahagyta a mozdulatot.

- Kimerültél. – simogatta az arcom – Mindjárt elalszol.

- Nem vagyok fáradt. – de épphogy sikerült elnyomnom egy ásítást.

- Látom mennyire nem. Aludjunk.

- Még bírom. – csúsztattam a kezem a tarkójára.

Szorosan átölelt, és az arcát a vállamba fúrta.

- Szerintem fáradtak vagyunk ehhez.

- És hol a vadászösztön? – cukkoltam.

- Pihenned kell és nekem is.

- Majd alszunk délelőtt. – harapdáltam a nyakát.

- Kilencre jön Miguel.

- Minek? – toltam el.

- Holnap iskolai szünet, egész nap edzünk. – felnyögtem és elterültem az ágyon.

- Remek.

- Este bepótoljuk. – húzott magához.

- Hulla leszel.

- Hatra itthon vagyok.

- Hulla leszel.

- Nem leszek, ha most tudok aludni pár órát.

Morcosan pillantottam rá, és magamra húztam a takarót, aztán kilöktem a farmerom és a zoknim. Johnny csak nevetett.

- Durcás hörcsög. – adott egy puszit a fejemre, és kiment a fürdőbe.

Nem emlékszem mikor jött vissza, én már mélyen aludtam. Reggel hangos kopogásra ébredtem fel, aztán halk pusmogást hallottam. Johnny nem volt mellettem, a telefonom szerint pár perccel múlt el kilenc.

- Biztos a srác az. – morogtam, átöletem Johnny párnáját, és ahogy a fejem belefúrtam éreztem az illatát. Sikerült visszaaludnom.

Később újabb dörömbölésre ébredtem, ami nem maradt abba, így végül fáradtan és álmosan mentem ajtót nyitni. A fali óra szerint, egy óra volt.

- Megyek! – kiabáltam ki, mert a fejem is kezdett zúgni.

Robby állt a küszöbön, elég viharverten. Szakadt ruhába és sárosan.

- Apám hol van?

- Szia. – dörzsöltem a szemem, és oldalra álltam, hogy bejöjjön.

- Hol van? – kiabálta.

- Külön edzést tart, valami iskolai szünet van. Ne kiabálj. Baj van?

- Hová mentek?

- Fogalmam sincs. Nem is kérdeztem, azt mondta hatra megjön.

- A büdös francba!

- Próbáltad hívni? – kérdeztem miközben kávét főztem.

- Nem veszi fel a kicseszett mobilját.

- Gondolom némította.

- A kurva életbe! – rúgta meg az ajtót.

- Tudok segíteni?

- Nem!

- Azért csak mond el! Ülj le. – böktem az asztalra.

- Te mi a francért vagy itt?

- Itt lakom, ide költöztem. De ezt szerintem már beszéltük.

- Jah persze!

- Tovább cirkuszolsz, vagy elmondod mi van? – egy pillanatig farkasszemet néztünk, majd kelletlenül leült – Tory?

- Honnan...?? – tárta szét a karjait, mire csak mosolyogtam.

- Szóval?

- Felhívott, hogy találkozni akar velem. Azt mondta ki akar szállni, utána mentem, Kreese-el és a csapatával találkozott az erdőben.

- Összeverekedtetek?

- Igen. Megrúgott aztán legurultam egy dombon. Önként ajánlkozott a harcra, szerinte „ügyünk" van egymással. – vágott gúnyos arcot.

- Ha nem teszi, rosszabbul jársz. – ittam a kávémba.

- Most mondom, hogy...

- Nyugi. Ha Kreese-re bízza, akkor a falka neked támad. Így megúsztad pár horzsolással, és sárral. – adtam a kezébe egy bögrét.

- Nem tudom, lehet. Zavaros minden.

- Senkinek nem jó ez a hadi állapot... - sóhajtottam fel – De Kreese nem adja fel, amíg Daniel és apád harcol ellene. És amíg egymással is hadakozunk, ő áll nyerésre.

- Szerinted itt valaha béke lesz? – kérdezte szarkasztikusan gúnyos mosollyal az arcán.

- Apád és Daniel nagyon hasonlítanak egymásra, jobban mind bevallanák. Az életük, a problémáik. Azt leszámítva, hogy apád nem túl jó mestert és irányt kapott a te korodban. Ő jó ember, csak nehéz volt ezt el is hinnie magáról. De hidd el, Danielt sem kell félteni ha kakaskodásról, és hírtelen tettekről van szó. Úgy hiszem az ő rivalizálásuk nem is Alli miatt alakult ki, az lány ügy inkább indok lehetett. Én hiszek abban, hogy ez kisimulhat. Egyszer még.

- Miattam nem békültek ki...

- Nem, ne okold magad. Megértem miért mentél Danielhez, és apád is meg fogja, majd egyszer. De ehhez idő kell, sok idő. – sóhajtottam fel – Köztünk szólva a te balhés előéleteddel, szerintem jobban jártál a Miagi féle karatéval, mint a Cobra kai-al. Miguelnek inkább kellett a kobra harciassága, neked a csöndes fa nyírogatás.

- Azok bonsai fák.

- Tudom, de én azokat szeretem amikre fel lehet mászni, és nem a dísznövényeket.

- Nem hasonlítasz Daniel családjához.

- Óóóó nem. –nevettem fel – Ebben a famíliában, az én anyám volt a lázadó. Szó szerint. Kreese-ben meg apám, a higgad természetével. Nem is értem miért bolondultak egymásba.

- Anyám mindig azt mondja, apám egy lúzer senki.

- Anyád dühös rá, őt okolja. És van benne igazság, de te is látod Johnny most milyen. Sínen van.

- És ha visszaesik?

- Nem esik.

- Optimista vagy!

- Te meg túl pesszimista!

- Több ideje ismerem mint te, és mindig is piás volt! – pattant fel az asztaltól – Túl sok esélyt adtam már neki!

- Akkor miért vagy itt?

Erre már nem válaszolt, csak elfordította a fejét.

- Robby. – fogtam meg a vállát – Nem kell rosszul érezned magad, amiért segítséget kérsz tőle. Ez nem rossz dolog, még akkor sem ha ennyire pipa vagy rá.

- Azt hiszed?

- Tudom. Ő az apád. Szeret téged.

- De megint nincs itt!

- De most nem a pia, és csajok miatt. Kötelessége van a tanítványai felé. Felhívom én is, hátha mégis elindultak vissza.

- Oké.

- Idd meg kávét. – toltam vissza a székre.

A hálóban előkerestem a telefont, és megcsörgettem Johnny-t. Nem vette fel, hangpostára kapcsolt. Írtam egy smst „Robby itt van. Semmi baja, de rád van szüksége. Gyere haza!"

Robby a kávéval küzdött amikor visszaértem, felpillantott, de ahogy találkozott a tekintetünk máris letört.

- Neked sem vette fel.

- Nem. Megpróbálom Miguelt is. Ti fiatalok ritkán halkítjátok le a mobilt. Talán szerencsénk le.

Többször is kicsengett.

- Angel?

- Szia Migue. Tudom, hogy edzés van, de ez nagyon fontos! Szólj Johnnynak kérlek!

- Rendben! Sensei! Sensei! – rövid recsegés, majd egy ismerős hang szólalt meg.

- Angie?

- Robby itt van!

- Mi történt? –a hangja máris ideges lett – Bajban van?

- Beszélj vele! – és a srác kezébe nyomtam a telefont.

- Apa?

- Robby?

- Igen, én... - engem nézett tanácsért, én meg integettem, hogy folytassa – Nem, jól vagyok, semmi komoly, de szükségem lenne rád! Mikor érsz vissza? Oké. Nem, nem az teljesen jó, megvárlak persze. Oké. Adjam vissza Angelt? Jó. Szia. – és visszaadta a mobilt.

- Vagyok.

- Legalább két óra mire visszaérek. – nagyon feszült volt.

- Nem gond, elleszünk. Nyugi. Vigyázz magadra és a srácokra. Ne hajts gyorsan!

- Rendben. Köszönöm.

- Hiányzol.

- Te is. Szia. – és a vonal megszakadt.

- Mi lenne ha megfürödnél, és felvennél valami tiszta cuccot?

- Itt nincs ruhám.

- Apád szekrényében biztos akad valami. Gyere. – a garderobe-ban kerestem neki egy melegítőt, egy pólót meg fehérneműt – Kapd rendbe magad. – nyomtam még egy törölközőt is a kezébe – Én leugrom a boltba, kell pár dolog. Sült sertés, és zöld köret jó lesz vacsorára?

- Persze.

- Helyes. Elviszem a kulcsot nem baj?

- Van sajátom.

- Jah persze. Akkor még jobb. Sietek, és nem tűnj el!

- Nem fogok! –vigyorgott.

- Oké.

Mire hazaértem Robby a tévét bámulta egy tál zabpehellyel a kezében, de azonnal felpattant segíteni.

- Egy hadseregre vásároltál? – kérdezte látva a hat szatyrot.

- Menetközben összefutottam Miguel nagyijával, és áthívtam őket holnap vacsira.

- Merész nő vagy.

- Miért? – fordultam felé.

- Apám és Carmen...- értetlenül néztem rá – Tudod! – szuggerált.

- Nem tudtam, hogy együtt voltak...

- Apám nem mesélte?

- Nem. –pakoltam tovább, de közben nagyon rosszul esett.

- Ez még tavaly volt, még Diaz balesete előtt...

- Értem. – motyogtam.

- Hé. – vette ki a kezemből az almás zacskót – Az apám olyan amilyen, de ha nem szeretne nem engedte volna hogy ide költözz, és rendezkedj az életében.

- Tudom.

- Én nem akartam...

- Nem! Ez nem a te hibád kölyök. De milyen baleset érte Diazt?

- Megrúgtam és lezuhant a lépcsőn. Kilenc hónapig tartott a felépülése, és csak mostanában edzhet megint. – bámulta a padlót.

- Sam miatt?

- Minden miatt. Sam, az apja, az apám, az életem. Nem akartam bántani. Soha nem akartam bántani, csak elverni.

- De elborult az agyad. – mire bólogatott.

- Rossz vér.

- Csak heves a természeted. Az a kérdés te uralod az érzelmeid vagy azok téged.

- Mr LaRusso sokat segített.

- De nem eleget.

- Lehet, hogy velem van baj.

- A tanítvány csak azt tudja, amit megtanítanak neki. Amit nem mondanak el, azt nem tudja.

- Azt hiszed Daniel a hibás?

- Azt hiszem Daniel jó tanár, de az egyensúlyon túl még el kell mondania pár dolgot a diákjainak. Például a becsületről, a kegyelemről, és mivel jár az ha az ember nem fogja vissza magát.

- Beszélt ezekről.

- De?

- Dühös vagyok. – bokszot gyengén a pultba.

- És nem tudod legyűrni.

- Nem.

- És elengedni? – megrázta a fejét - Tudod én is ilyen voltam. – tereltem a kanapé felé.

- De már nem vagy.

- Nem. A düh hasznos, mert nem érzed a fájdalmat, és a kétségbeesést. Segít életben maradni. De ha hagyod, akkor egy idő után felemészt téged. Ha ez az egy érzelem marad az életedben előbb utóbb végez veled. Ha nem tudod legyőzni, el kell engedned. Értesz engem?

- De hogyan amikor...? – tárta szét a kezét.

- A múlt már elmúlt. Soha nem tudod helyrehozni, és változtatni rajta. Vagy elfogadod vagy elfelejted. Ha abban élsz, elszalasztod a jelened, és jövőd. Apád is ezt tette.

- Igen...

- Nem követheted el a hibáit te is.

- Már elkövettem őket. Sőt...

- De fiatal vagy, és nem tartott harminc évig hogy belásd őket. Mindjárt tizenhét leszel. Még van időd rendet tenni magadban és magad körül.

- Nem is tudod miket tettem és mi történt velem?

- Nem kell tudnom. Látom, hogy bánod. Nekem ez elég. De ha el akarod mesélni meghallgatom, mert szeretnék segíteni.

- Hogy győzted le a dühödet?

- A testvérem sokat segített, amikor meghalt inkább voltam kétségbeesett. Amíg Kreese nem bukkant fel, nem törtek fel az emlékeim. Elvesztettem a kontrollt, többet nem fordul elő. Apád fékezett meg, ha még emlékszel.

- Igen. Nem is értem, hogy kapcsolt ilyen gyorsan, mi csak álltunk ott. – felnevettem.

- Sokszor nem azt teszi amit elvárunk tőle.

- Hát nem...

- De ez néha jó.

- Amikor tavaly megjelentem nála Sam-el azt hittem kidob. Nem tette. – bíztatóan rámosolyogtam – Miért ilyen zűrös az életem?

- Vannak szüleid, vannak barátaid, tető a fejed felett, kaja az asztalon. Ne akard megoldani az apád, és Daniel életét. Elégedj meg azzal amid van, ne akarj mindent egyszerre és azonnal.

- Apám és Daniel a miattunk lévő cirkusz miatt van fasírtban.

- Ebben a katyvaszban én is benne vagyok. És mégsem ölöm meg magam emiatt. Kell némi idő, és alkalom, és minden elsimul majd. Hidd el. Végül is a te ügyed Sam-el is elrendeződött.

- Ez igaz.

- Szerintem Tory valóban hozzád való. Pont olyan balhés mint te. – nevettem fel.

- Hát igen. Nekem való csaj. – nevetett fel – Zsák a foltját.

A ház elől zajt halottam.

- Megjött. – sóhajtottam fel – Odateszek egy kávét.

- Kösz.

- Mit? – fordultam felé.

- Hogy beszéltél velem.

- Bármikor.