24.rész

Amint kinyitottam az ajtót tudtam, hogy Daniel a nappaliban vár, égett a lámpa. Semmi kedvem nem volt ehhez a beszélgetéshez éppen most, de úgy látszik, az élet szívat engem. Nagyot sóhajtva léptem be, és köszöntem.

- Szia Daniel. – akkor nézett fel a laptopjából.

- Szia. Megkérdezhetem hol jártál?

- Szerintem tudod kinél. – mire hitetlenkedve megrázta a fejét és gúnyosan mosolygott, közben ledobta a laptopot maga mellé a kanapéra, az iratokat meg a dohányzóra.

- Már megint Lawrence.

- Vagy inkább még mindig. –sétáltam a hűtőhöz.

- Elegem van abból, hogy vele mászkálsz. – állt fel, és jött utánam.

- Nem lógok vele, nem vagyok gimis. – fordultam felé.

- Akkor mégis miért voltál nála egész nap?

- Daniel, nem vagy az apám, és én nem vagyok már gyerek.

- Szerintem viszont úgy viselkedsz!

- Daniel, Johnny fontos nekem. Nagyon. Együtt vagyunk.

- Szerinted mégis meddig fogod érdekelni? Ha megkapott eldob, mint a szemetet! Ezzel akar bántani téged és engem is! Neki csak arra kellesz! Ő ilyen! Kihasznál téged! A fickó gyakrabban cserélgetni a barátnőit, mint az alsógatyáját! Miért nem látod??

- Daniel.

- Ha azt hiszed, hogy...

- Daniel.

- Nem fogom hagyni, hogy..

- Daniel! – ordította és ezúttal belefojtottam a szót – Szeret engem. Őszintén megmondta nekem és én hiszek neki.

- Ezért jöttél vissza tegnap hajnalban??

- Miattad vesztünk össze! Megint nekitámadtál!

- Én??

- Daniel, csak valld be, hogy megint meg akartad vesztegetni!

- Azt hiszed, nem tudom mire játszik?? Össze akar ugrasztani minket!! Angie! Nyisd már ki a szemed! – üvöltötte.

- Veled nem lehet értelmesen beszélni.

- Nem lehetsz ennyire ostoba! Eldobod a jövődet, a lehetőségeidet, egy senkiért!

- Nem dobok el semmit! Új kihívásokat keresek annak a férfinek a közelében, aki fontos nekem!

- Új kihívásokat? Úgy hogy félbehagyod az egyetemet a cél előtt? Ezt tanulod meg Johnnytól? Hogy mindent feladj akár csak ő?! A pasas egy senki, egy... egy nulla! Mi lesz veled ha vele maradsz???

- Elköltözöm. Összeszedem a cuccaim és elmegyek. Nem fogom hagyni, hogy szétcseszd az életem. Te beteg vagy. – indultam meg a szobám felé.

- Még nem fejeztem be! – fogta meg a karom, mire védekező állásba léptem.

- Eressz el! Most!

Sam és Amanda ebben a pillanatban léptek be.

- Mi a fene, folyik itt?

- Apa?

- Eressz el. – sziszegtem, mire végre megtette.

- Mit műveltek?

- Inkább Daniel! Nem elég, hogy megint neki esett Johnnynak, most meg velem ordítozik! – fakadtam ki, mire Amanda csípőre tette a kezét.

- Mi az, hogy megint neki esett? – ugrált Sam tekintete rám, az apjára majd az anyjára.

Óóóó, de jó, de jó, de jó. Szóval ő semmit sem tud. Francba!

- Apád megakarta vesztegetni miattam egy kocsival, kétszer is. Meg még rendesen a porba is alázta! – borítottam ki a bilit, ha Daniel így játszik hát én is.

- Apa!

- Édesem! Ez nem így történt! –lépett a lánya felé.

- Nem? Akkor meséld már el nekem, hogy történt? – kiabáltam.

- Angie, ezt ne most! – fordult felém.

- De! De most! Megpróbáld megvesztegetni! Mi vagy te valami kurva keresztapa vagy mi??? Mit képzelsz magadról??

- Én mit képzelek magamról? Mióta a lúzer belépett az életedbe teljesen kifordultál magadból!! Ott akarod hagyni az egyetemet!! Hajnalban jársz haza vagy napokra eltűnsz!! Nem tudsz aludni, és enni! Teljesen kikészültél amikor szakított veled! – tett idézőjelet a kezével a szakítás szóra – Képes voltál nekimenni Kreese-nek! Majdnem halálra verted!

- Életem legjobb estéje volt!

- Kezdesz teljesen olyan lenni, mint Johnny és az a banda!

- Mert végre megtettem azt, amire évek óta vártam? Tudod te milyen érzés, amikor elveszítesz valakit, akit szeretsz?? Szerettem az apámat, és szerettem a testvéremet, és Kreese elvette őket tőlem! Senki nem segített, hogy azaz ember megbűnhődjön érte! Senki nem tett semmit, hogy megállítsa, se a szüleim, se te, se a zsaruk! Nem fogom sajnálni, hogy megütöttem, megérdemelte! Addig csak elfojtottam magamban a fájdalmat, a keserűséget és a dühöt, ami belülről felfalt! Még most is ott él bennem, és nem tudom mindig elengedni! És te sem tudod, ha tudnád akkor nem állandóan Johnnyval foglalkoznál! Akármit is mondasz és tanítasz, nem tudod elengedni sem a múltat, sem pedig a dühödet! Johnny élete nagy részében nem járt jó úton, tudom! Azt is tudom,hogy segített Kreese-ek egy évvel ezelőtt, de megbánta. Rájött ki is ő valójában, és most mindent megtesz azért hogy helyrehozza azt amit eddig elbarmolt!! Az egyetlen, aki végül hajlandó felvenni a kesztyűt! Neked is ezt kellene tenned, azzal hogy arra buzdítod a kölyköket, ne üssenek elsőnek, csak Kreese célpontjaivá teszed őket, és másokat is! Hiába védekeznek, ha másokat nem védenek meg! Össze kellene fognotok Johnnyval és kihajítani innen azt a rohadékot! De te még mindig a Cobra kai ellen harcolsz, mert azt hiszed ők az ellenség! Az ellenséged John Kreese! Harminc éve is ő vitte tévútra az srácokat, és most is! Te mégis mindenért Johnnyt hibáztatod! És még csak el sem ismered magadnak! Ha van képmutató ember akkor te vagy az! Nem csak nekem hazudsz, de magadnak és mindenki másnak is!

- Azaz ember átmosta az agyad!

- Nem, csak végre mellette önmagam lehetek. Nem egy lány, aki folyton azt teszi amit mondanak neki vagy elvárnak tőle.

- Én már nem ismerem ezt az Angel-t!

- Akkor a legjobb, ha összeszedem a cuccom, és máris elmegyek.

- Itt akarod hagyni a családod miatta?

- Nem, de ha választanom kell azok között akik nem értenek meg és aközt aki igen, akkor az utóbbit választom. Őszintén sajnálom, amiért meg sem akarsz érteni.

- Tűnj el a szemem elől!! –erre csak bólintottam és otthagytam Danielt.

A szobámba siettem, és gyorstárcsáztam Johnny-t, közben a nagy bőröndbe és a sporttáskába pakoltam a ruháim és a könyveim.

- Szia. Történt valami? Rémálmod volt? – kérdezte egy fáradt és álmos hang.

- Most pakolok, el kell jönnöm otthonról, de ezúttal végleg. Azt hiszem nálad maradt a kulcsom, beengednél? Sehol sem találom.

- Mi történt? Megint megütött? – hallottam Johnny ideges hangját.

- Nem. Összevesztünk. Tömören: szerinte te vagy életem megrontója stb. Olyan mintha a józan esze ment volna el. – morogtam és közben behúztam a sporttáskát - Nem akarom használni a kocsit, azaz övé. Nem kell tőle semmi. Nagyjából egy óra és nálad vagyok, mindjárt hívok egy taxit.

- Érted megyek!

- Johnny.

- Érted megyek kedves. Már öltözöm.

- Mit mondtál?

- Hogy már öltözöm! – hallottam, hogy motoszkál, és öltözik.

- Johnny! –ültem az ágyra, megdöbbenve.

- Tessék?

- Te tudod mit mondtál?

- Azt, hogy...

- Te azt mondtad érted megyek kedves. – mosolyogtam.

- Szeretlek kislány. – nem láttam, de tudtam, hogy az arcán az a kedves kisfiúsan csibészes mosoly bujkál.

- Te vagy a legjobb dolog az életemben.

- Sietek.

- Johnny?

- Tessék? –kérdezte kedvesen.

- A kapu előtt foglak várni. Ne gyere be a házhoz, Daniel amilyen idegrohamban van képes, és neked megy, ha meglát.

- Hajrá, állok elébe.

- Johnny...

- Ott találkozunk kislány.

- Rendben. – és bontottuk a vonalat.

Másodszor mondta hogy szeret, de én még nem tudtam kimondani, pedig életem legfontosabb szereplőjévé lépett elő.

A kisebbik táskát a nagybőröndre erősítettem, a sporttáskát a vállamra vettem, és elindultam kifelé.

Daniel végignézte, ahogy a bejárati ajtón át távozom, majd utánam jött, és kiabálni kezdett.

Vagy inkább ott fojtatta, ahol nemrégen abbahagyta.