23.rész

A vacsora viszonylag csöndesen telt, kiderült számomra hogy apjában és fiában elég kevés közös van. Johnny imádja a baseballt, a régi filmeket, az akció moviet, a gyors kocsikat, a rockzenét, Robby nem, tipikus mai srác, képregény filmeket néz,él-hal a technikai kütyükért, a focit fan, gördeszkázik, hardmetal és rapp rajongó. Végül próbáltam a sulira terelni a szót, de láthatóan azt meg a fiú nem akarta. Tudtam, hogy okos, de nem érdekelte, az iskola, és nem is kísérletezett vele.

A karate szeretet mind kettejükben erős volt, és amiről meg én nem mertem beszélni, két ellentétes stílus, és technika miatt.

- Mit szólsz hozzá? – kérdezte Johnny.

- Nem szeretem az amerikait focit.

- Értem.

- Angie? – nézett rám Robby.

- Én sem. Sőt a baseballhoz is hülye vagyok, de a kosárlabda jöhet. Chicago Bulls.

- Ne már! LA-ben vagy! – tette le a villát Johnny.

- És? Bulls rajongó vagyok, öt éves korom óta. – mire kiakadva nézett a fiára.

- Most nézd meg!

- Lakers drukker. – sóhajtott fel.

- És te? –kérdeztem tőle.

- Én is. – vigyorodott el.

- Jó szurkolok a Lakers-nek, ha nem a Bulls ellen játszik. De több kompromisszum nincs. – mutogattam rájuk a késsel.

- A jövő hétvégén itthon játszanak a Sacramentóval. – vettel el a poharát Johnny – Nem megyünk el?

- Szombaton edzés lesz, vasárnap pedig Mr. LaRusso tart grill bulit a csapatnak. –piszkálta a maradék húst Robby.

- Értem, akkor majd máskor.

- Beszélhetek Daniellel az edzésről, biztos megoldható, hogy a meccs előtt vége legyen, és odaérjetek.

- Azt hittem haragszol rá. – nézett rám Johnny.

- Persze hogy haragszom. De mivel bűntudata van, arra tudok apellálni, és így megdolgozom. – kacsintottam rá – Már tényleg el akarsz menni apáddal arra a meccsre. – pillantottam a srácra.

- Jó lenne. Nagyon régen nem volt semmilyen közös programunk. – bólogatott.

- Akkor Daniel az én gondom.

- Le fog szúrni az egyetem miatt. Készülj fel.

- Nem fog. Emaileztem Atlantába a rektornak. Küldtem egy kérvényt, hogy kérek még két hét haladékot, amíg itt fel tudom mérni a viszonyokat. Azt mondta a fickó rendben lesz, egyenlőre. A California, California State és a Southern California jöhet szóba, már felvettem velük a kapcsolatot és elküldtem a papírokat. A State lenne a legjobb, jó a híre, és bár messzebb van, megérné. De a többi is jó. Időt kértek, gondolom visszaellenőriznek meg ilyenek. Írtam a régi újságomnak is emailt, hogy kéne ajánlás,meg pár telefonszám mert állást keresek LA-ben. A volt főnököm hívott is, körbe kérdezősködik kicsit.

- Hű. És gondolod, hogy sima ügy? – érdeklődött Robby.

- A Californiára biztos, a State nehéz ügy, elit képzés. Ha lenne ismerősöm a bizottságban, akkor az is fix lenne.

- Ez ennyire könnyű?

- Jók a jegyeim, szóval igen.

- Ennyire?

- Az átlagom 4,7-4,9 között változott. Szerencsém volt a gimiben is, vitacsapat elnök, diákelnök, tudományos versenyeredmények, és területi karate bajnok. Végig kitűnő jegyeket kaptam. Tele voltam plusz pontokkal. Le is csesztek otthon, amikor kiderült, hogy nem jogra vagy orvosira adtam be. Anyámék azt akarták, de én nem. – dőltem hátra a székben.

- Miért?

- Nem tudom. Az orvosi felkeltette az érdeklődésem, de az a része nem vonzott, hogy ha gáz van akkor ott kell hagyni a családod meg mindent, mert valaki életét épp menteni kell. A jogiból az ügyész lett volna jó buli, de azt meg negyven éves korod előtt nem éred el. Tehát vagy család vagy karrier. Nyitva akartam hagyni a lehetőséget, hogy ne a melóm határozza meg lehet e gyerekem és férjem vagy nem.

- Te ezt mind tudtad tizennyolc évesen? Pff. – dől hátra Robby.

- Jó hát a többség nyílván nem tudja, mi akar lenni. De engem mindig is érdekelt a történelem, a képek, a művészet, és jól is fotóztam. Erre meg pont feküdt a műtöri-fotó.

- Nem bánod? – kérdezte Johnny sóhajtva.

- Atlantát? Nem. Az a múltam, nem nézegethetek hátra folyton, mert akkor elesek. – nevettem fel – Daniel jól látta, váltanom kellett, azt hiszem erre én is eljutottam volna magamtól is, csak nem ilyen rövid idő alatt. De nem bánom. Néha kell az, hogy valaki jól meglökjön minket, és ezzel segítsen. A jelen és a jövő előttünk van, nem nézhetünk mindig a hátunk mögé, és nem élhetünk a múltban. Az nem élet.

- Hozzád képest egy dinoszaurusz vagyok. – szögezte le.

Felnevettem és megsimogattam az arcát.

- Hát a technikai dolgokhoz nem sokat értesz az igaz. De szerintem jó irányba indultál el. Segítesz a srácoknak, ők is neked, fejlődsz, még ha lassan is. És átalakítod a Cobra kai felfogását. Harcolsz Kreese ellen, már nem téveszthet meg. Hidd el nekem, ezek nagy lépések.

- De egy éve amikor visszajött, akkor én...

- Az akkor volt, most meg most van! Végül jól döntöttél, és otthagytad. Ez a lényeg! nem az, mi volt egy éve! Meddig akarsz még azzal foglalkozni, ami harminc éve történt? Elmúltál negyven, ideje feldolgozni és elengedni. Van egy fiad, és egy csapat gyerek aki számít rád. Hm? És fiad most hozzád jött tanácsért először, nem Danielhez. – mosolyodtam el és Robbyra néztem – Szerintem jó irányba tartasz.

- Szerinted is? – kérdezte.

- Nem tudom. – rántotta meg a vállát a srác – De végre érdekel, mi van velem, és nem csak előkerülsz egy lecseszésre, mert épp elbasztam valamit.

- Aggódom érted. Nem akarom, hogy elkövesd az én hibáimat.

- Akkor többet kellene velem lenned! – pattant fel Robby.

- Hé! Srácok! Srácok! Nyugi. Ne most vesszetek össze oké?

- De eddig...

- Most itt van! – néztem Robby szemébe – Még ha sokáig nem is volt. Ez nem öt perc alatt fog köztetek megoldódni. Tudod, hogy igyekszik és látod is. Nem segítesz senkinek főleg nem neki, ha felemlegeted a marhaságait. Biztos nálad is hosszú a sor. Egyezzetek ki döntetlenben. Vagy élete végéig a fejére akarod olvasni? Remek stratégia.

- De nem érti hogy...

- De érti. És szerinted mit tud tenni? A múltat nem lehet visszaforgatni Robby. El kell fogadni, és túllépni. Enged el.

- Úgy beszélsz, mint Daniel.

- Talán mert van, amiben igaza van. Nem?

- De. – ült vissza.

- Ha senki nem kér semmit, akkor elmosogatok.

- Finom volt a marha.

- Örülök. –mosolyogtam rá – Johnny hazaviszed Robbyt?

- Persze. – pillantott rám szórakozottan.

- Nem nézitek meg a meccs végét? Addig rendet teszek és elindulhatnánk együtt, a főelágazásig mögöttetek mennék.

- Hazamész? –kérdezte Johnny aggódva.

- Igen, összeszedem a cuccaim és holnap délután visszajövök. Daniellel is beszélnem kell, de szerintem az már nem ma lesz. – pillantottam az órára ami kilencet mutatott - Délelőtt meg benézek az egyetemekre.

- Jól van, holnap edzést tartok, későn jövök.

- Oké. – hajoltam hozzá és adtam neki puszit, Robby meg felállt és leült a tévé elé –Menj mielőtt kiakad a nagy love-ra. - súgtam a fülébe.

Féltíz is elmúlt mire elindultunk, negyed tizenegy után fordultam be Daniel háza elé.