19.rész

Az éjszaka közepén ébredtem fel arra, hogy fáj a fejem. Johnny a másik irányba fordulva mélyen aludt. Kimentem a konyhába , ittam egy pohár hideg vizet, de nem segített. Kinéztem az ablakon, tök sötét volt.

- Miért nem alszol? – jelent meg Johnny kócos és álmos fejjel az ajtóban, fekete kinyúlt pólót és szürke alsógatyát viselt. Viccesen nézett ki, el kellett mosolyodnom.

- Mi olyan vicces?

- Ahogy kinézel.

- Most keltem fel, nem nézhetek ki úgy mint akit dobozból húztak ki. – vakarta meg a fejét, és odasétált hozzam – Miért nem alszol? Rémálmod volt?

- Nem. Szerencsére nem. De iszonyatosan fáj a fejem. –dörzsöltem meg a homlokom – Nincs aszpirined?

- Megnézem a fürdőben. – pár pillanattal később visszajött – Nincs itthon. Két sarokra van egy éjjel-nappali bolt, leugrok.

- Ne. – léptem hozzá, és átöletem – Nem fontos, majd elmúlik.

- Ha felébredtél, akkor nagyon fáj. - simogatta meg a hátam – Max jó húsz perc.

- Johnny túlélem, hidd el. Ezért nem mászkálj az éjszaka közepén. Menjünk aludni.

- Biztos?

- Uhum. – kezdtem tolni a háló felé.

Fáradtan dőltem el, ő meg magához húzott a mellkasára. Nem szólt semmit, és ez így volt tökéletes. Percekkel később már újra mélyen aludt. Egy darabig hallgattam ahogy szuszog, próbáltam én is elaludni, de nem ment. Végül kiosontam a nappaliba, bekapcsoltam a tévét és kibontottam egy zacskó csipszet. Még mindig iszonyatosan fájt a fejem. Az egyik csatornán a gyilkod sorok ment. Éppen a félórás reklámszünet következett, amikor Johnny megállt a folyosón.

- Te valami bagoly vagy?

- Nem tudok aludni. Ne haragudj. Felébresztettelek?

- Felöltözöm. – és már fordult is vissza.

- Johnny! –álltam fel, és utána mentem.

- Lemegyek gyógyszerért. – már a nadrágját húzta.

- De...

- Csitt. – mosolygott rám – Még valami?

- Semmi, és köszönöm. – öleltem át megint.

- Biztos jól vagy?

- Néha migrénem van, és ez a pár hetes alvás, nem alvás sem tett jót nekem.

- Sietek. – bólogattam.

Visszaültem a tévé elé, jó fél óra is eltelt mire hallottam, hogy nyitja az ajtót. Egy kis barna zacskóval, és nagy papírtasakkal jött vissza.

- Az mi? – mutattam az utóbbira.

- Nyílt egy grill hely, frissen sült csirke és sült krumpli. –tette le az asztalra.

- Te hajnal – néztem az órára – négykor akarsz csirkét enni? – nevettem fel.

- Nem vagy éhes? – kérdezte óvatosan.

- De. – kacagtam tovább, indultam meg a konyha felé tányérokért – Nem kellene neked úgy élned, mint a nagybátyámnak? – cukkoltam.

- Mire gondolsz? – pecázott kis egy pár szál krumplit a zacskóból.

- Csak bio-és házi vackokat eszik, mert ez a karate alapja vagy mi.

- A szent ember. – erre felnevettem

- Hihetetlen vagy. –ültem le vele szemben.

- Mert? – pecázott ki egy újabb adag krumplit.

- Mert egy három szavas mondattal viccet csináltál belőle. –ráztam a fejem mosolyogva.

Kinyitottam a zacskót, és a csirke combokat meg a krumplit szétosztottam. Én evőeszközzel láttam neki, de amikor ezt Johnny meglátta letette a kezéből a csirkét vissza a tányérra.

- Edd nyugodtan kézzel. Nem zavar. – de már felvette a kést, és a villát.

- Az utóbbi időben elszoktam a jó modortól. –dünnyögte.

- Johnny. Én is szoktam kézzel enni. Hm? Nem gond.

- Nem vagyok ősember.

- Nem mondtam és nem is gondoltam ilyesmire. Oké? – néztem a szemébe.

- Tudom, magamnak mondtam.

- Értem, és ha megbeszélted magaddal akkor megkérdezhetem hogy kérsz kecsapot? – kacsintottam rá.

- Kérek. – vigyorgott, mire a hűtőhöz csoszogtam – Vettem BBQ szósz is. – kukucskáltam ki az ajtó mögül.

- Jó a kecsap.

- Remek. Adunk az amerikai sztereotípiának. – ültem vissza.

- Hm?

- Az átlag amerikai mindenre és mindenhez kecsapot eszik.

- Lehet.

Csöndben ettünk, éppen a villára tűztem egy falat csirkét, amikor felnéztem, és Johnny tekintetével találkoztam.

- Igen?

- Semmi. – somolygott és a tányért nézte.

- Mi az?

- Nem tudom... – rázta meg a fejé, és rám nézett – Mások kiakadtak volna, hogy hajnalban gyorskaját hozok haza, és kézzel akarok enni.

- Johnny. Ez gyors kaja. Igazából én sem értem miért vettem ki evőeszközt. Azt hiszem, flancolok. –nevettem megint.

- Nem zavar?

- Szeretem a gyors kaját, imádom a hamburgert, a sült csirkét, sőt még a Mcdonalt's-os fagyit is. Meg az extra pepperónis pizzát, duplasajttal, és egy nagy pohár jeges kólával. Jó persze nem mindennap, mert nem egészséges, és hizlal. De nem tudom. – fújtattam – Egyszer-kétszer belefér. Miért fújod fel? Gond vagy mi?

- Nem. Csak az eddigi.... Tudod mit? Nem fontos. – mosolygott rám, és újra a kaját nézte.

- Az eddigi kik? Barátnők? Csajok?

- Nem kellett volna ezt felhoznom. - integetett a kezével- Sajnálom.

- Ha már elkezdted, akkor mond végig. – tettem le a villát.

- Ne haragudj! Felejtsük el oké? Hülye vagyok. És ez egy hülye félmondat volt. – nézett rám.

- Most már érdekel.

- Lapozzunk. Oké?

- Azt hiszed, hozzád vágom a tányért, ha befejezed azt a félmondatot?

- Csak nem akarok balhét. – nyomta bele az egyik krumpli szálat a kecsap kupacba a tányérján.

- Johnny. Nézz rám kérlek. – felpillantott a tányérja fölül – Szerintem már ismersz annyira, ahogy tud ez nem az ideges fejem. Beszélgetünk, ez nem vita.

- De ha fejezem amit gondoltam, akkor az lesz.

- Szerinted zavarna ha a volt csajaidról mesélnél?

- Kit nem?

- Engem nem. Ők a múltban vannak nem a jelenben. Vagy tévedek?

- Nem. Nincs senki csak te.

- Akkor miért zavarna? – ledobta a krumplit a tányérra, és ideges lett.

- Azt akartam mondani, hogy az eddigi csajaimat ez baromira zavarta volna.

- Miért?

- Mert az ősemberek esznek hajnalban kézzel hizlaló szemetet. – kitört belőlem a kacagás, de olyan szinten hogy meggörnyedtem.

Hosszú pillanatokba tellett mire abba tudtam hagyni.

- Ez hülyeség ugye tudod? Ez az eddigi legnagyobb marhaság amit valaha hallottam. – és közben tudtam, hogy nevetek.

- Úgy gondolod?

- Igen. – bólogattam, ő meg áthajolt az asztal fölött, a könyökére támaszkodott és engem nézett – Mi van?

- Csak még nem találkoztam ilyen lánnyal, mint te.

- Normálissal? Kikkel jártál te eddig? – cukkoltam nevetve.

De nem válaszolt csak nézett rám. Úgy tűnt, nem tetszik neki a hozzáállásom. Igaza volt, kár volt belemenni ebben a beszélgetésbe. Felálltam, a tányért is megfogtam, majd mosogatóhoz vittem. Már a csöpögtetőre pakoltam, amikor hátulról átkarolt, és a vállamra tette az állát.

- Sajnálom.

- Nem fontos. – szöszmötöltem tovább.

- De az. – fordított maga felé – Hé. – simogatta meg az arcom –Én eddig én azt hittem ez a normális.

- Mi?

- Az hogy ilyeneken veszekednek velem, és ezeket mondják.

- De hát ez nem hat fogásos vacsora? – szaladt ki a számon – Úgy értem...

- Nem. Igazad van. – mosolygott a szemembe nézve.

- Johnny.

- Hm?

- Én tudom, hogy... Szóval hogy mozgalmas volt az előéleted.

- Szép mentés.

- Köszi.

- Szóval?

- Szóval tudom hogy voltak barátnőid, és nem is kevesen.

- De?

- De nem érdekel sem a kinézetük, se a nevük se a számuk. Az a múltad, és az mindenkinek van. – Kivéve nekem. Tettem hozzá magamban – Valami azonban érdekelne.

- És mi? – bökte meg az orrom.

- Johnny, én úgy érzem hogy...

- Bökd ki.

- Szerintem a barátnőidet nem az eszük miatt választottad, és nem azért mert igazán szerettek téged. Persze tudom hogy a pasiknak egyik sem túl fontos, és...- elengedett és az ablak felé sétált – Ne haragudj, előbb jár a szám mint az eszem.

Basszus... Miért van ilyen nagy pofám. A fenébe!

- Johnny... Johnny....- nagyon mérges voltam magamra, sikerült belerúgnom pedig nem akartam. Egy darabig még néztem, ahogy kibámul az ablakon, aztán bementem a hálóba. Ültem az ágyon és vártam.

Azt láttam, hogy nem pipa, de nagyon betalált, amit mondtam. Megbántottam, nem is kicsit.

Végül vissza akartam menni utána a nappaliba, de a kisfolyosón szédülni kezdtem, a fejfájás elviselhetetlenné vált, és a hányinger is rám tört. Egyik kezem a szám elé tettem, a másikkal a falat fogtam. A fürdő ajtóig eltámolyogtam, megfogtam a kilincset, hogy arra támaszkodva be tudjak menni, de a kezem lecsúszott, és elterültem a padlón.

Zajt hallottam, aztán Johnny megfogta a vállam és ülő helyzetbe húzott.

- Jól vagy?

- A fejem... - fogtam a homlokom – Szétmegy a fejem.

- Beviszlek a kórházba.

- Nem kell. Az orvos mondta, az agyrázkódás miatt lehetnek ilyen tünetek. Migrénem is van néha. A kettő együtt sok. – vettem a mellkasának a fejem.

- Átviszlek a hálóba.

- Ne. Ne. Hányingerem is van. – hátra szorította a fejem.

- Nagy levegők.

- Uhum.

Később jobban lettem. Fel akartam állni, de nem hagyta.

- Majd én! – és már ismét a karjában voltam.

Puhán tett az ágyra.

- Jobb?

- Tök gáz vagyok. – megsimogatta az arcom.

- Hozom a gyógyszert.

- Zseniális ötlet.

Behozta az aszpirint egy pohár vízzel, bevettem és párnára hanyatlottam. Megsimogatta az arcom.

- Sajnálom. Egy elefánt vagyok.

- Csinos kis elefánt. – mosolygott halványan, megszorítottam a kezét.

Elengedte, megkerülte az ágyat, mellém bújt, és szorosan átölelt.

- Johnny én...

- Sssssss....- és kaptam egy puszit a fejemre.

Fél órával később már sokkal jobban voltam, és elnyomott az álom.