11.rész

Olyan szenvedéllyel csókoltam vissza hogy összekoccantak a fogaink. Beletúrtam a hajába, és hagytam, hogy oldalra hajtsa a fejem, és a nyakamba harapjon. A másik kezem becsúszott a pólója alá, az övé is utat talált a felsőmön át. Nem tudom mi történt velük, de hogy egyikünk sem volt józan az biztos.

Újra megcsókolt, felhúzta a pólóm, amikor előre hajolt, hogy lehúzta fájdalmasan felnyögött, és visszaesett a párnára.

- Jól vagy? – akartam újra birtokba venni a száját, mire megsimogatta az arcom.

- Sem hely, sem az idő kislány. – suttogta.

Fölé hajoltam, az ujjaim végighúztam az arcán, és végigrajzoltam a szája vonalát.

Megint magához rántott.

- A pokolba. – mordult fel, és újra szenvedélyesen csókolt. A keze fenekemre vándorolt, mire felnyögtem, és a lábammal átkaroltam a csípőjét. Végighúztam a kezem mellkasán, de megint sikerült rossz helyhez érnem, mert fájdalmasan felnyögött.

- Rohadtul fáj igaz?

Sokatmondó pillantást vetett rám, mire elmosolyogtam, és gyengéden megcsókoltam, majd hozzábújtam. A vállára tettem az állam. Nem tudom miért mosolyogtam még mindig.

- Mi olyan vicces?

- Logisztikai probléma. – nevettem fel hangosan, magam sem tudom ez miért volt olyan vicces, de régóta nem nevettem ilyen boldogan – Bocs. – néztem rá vigyorogva, miközben az alsó ajkamba haraptam. A fülembe suttogott.

- Megtudom oldani. Csak egy jó pult kell. – simított végig az arcomon, majd a nyakamon, le a hátamig – Máskor is volt már repedt bordám.

- Ha ezt folytatod, nem érdekelnek a bordáid. – haraptam a nyakába.

- Ha így folytatod engem sem. – újra megcsókolt.

Alig kaptunk levegőt, amikor elváltunk egymástól. És megszólalt a mobilom.

- A francba. – buktattam a fejem Johnny karjára.

- Biztos LaRusso az. –gúnyolódott, mirea vállába bokszoltam.

Előhalásztam a nadrágom zsebéből.

- Amanda. – morogtam, és fogadtam a hívást.

- Szia drágám.

- Szia Am.

- Visszaérsz, hogy velünk reggelizz?

- Hány óra van?

- Reggel nyolc. Merre vagy?

- Johnnynál a kórházban, most ébresztettél fel, az egyik széken aludtam el. –erre a mondatra Johnny halkan felnevetett, mire a karjára csaptam, és mutogattam hogy hallgasson.

- Jól van drágám, akkor majd délután találkozunk. Danielnek üzensz valamit. – erre mondatra összenéztünk Johnnyval.

- Semmit. Minden rendben. Szép napot nektek. Sziasztok. – és letettem, majd kitört belőlünk a nevetés.

A délelőtt és kora délután további részében a tévét bámultuk, mindenféle sorozatokra kapcsolgattunk, amiket aztán cikiztünk. Mint két tíz éves. Egyikünk sem merte újra kezdeményezni a szorosabb kontaktust, azt hiszem részben belenyugodtunk, hogy tényleg sem a hely, sem az idő nem klappol.

Kettő után végül feltápászkodtam mellőle.

- Hová készülsz? – érdeklődött miközben összerendeztem a szétfeküdt ruhám.

- Lelépek mielőtt befut a fiad, és a srácok. Nem akarok bekavarni. Ez nem kifogás, hanem...- akartam megmagyarázni.

- Tudom. –sóhajtott fel.

- Nem vagyok benne biztos, hogy ezt egyenlőre bárki orrára is kellene kötnünk. - néztem rá aggódva.

- Titkolni akarod, hogy van köztünk valami?

- Nem tudom mi van köztünk, és te sem tudod. Illetve azt tudjuk, mit akarunk csinálni a másikkal. – mosolyodtam el, de éreztem, hogy az arcom elvörösödik. Johnny arca azonban komoly maradt.

- Nem válaszoltál a kérdésemre?

- Mielőtt erre válaszolok én teszek fel egy kérdést neked. Akarsz tőlem valami komolyabbat, vagy csak megdugni? – ez a kérdés úgy hatott rá, mint egy pofánverés – Ne mondj semmit, mert én sem tudom a választ, ha tőlem kérdeznéd. Szerintem ráérünk akkor gondolkozni azon, hogy beavassuk őket, ha kiderült hányadán is állunk. A hangulat így is puskaporos, nem kell újrab dráma.

Erre csak megvonta a szemöldökét.

- Megyek. – hajoltam oda hozzá, egy csókra, ami végül rendesen elhúzódott.

Nehezen akartam otthagyni, azt viszont nem volt merszem megkérdezni, hogy este menjek át hozzá, vagy sem.

- Mikor látlak? – tette fel határozottan a kérdést.

Nem tudtam mit feleljek, és biztos voltam benne, látja a bizonytalanságom és zavarom.

- Mi a baj?

- Szeretnék átmenni ma este. –húztam el a szám.

- De?

- Nem tudom marad e a fiad, és ha igen nem akarok útban lenni. Ez jó alkalom, hogy végre ketten legyetek, és sínre kerüljetek. Jót tenne nektek, van miről beszélnetek. Plusz pihenned is kell. De átmenni is nagyon szeretnék, viszont nem tudom ebből mennyire lesz világháború otthon. Baromi fáradt vagyok, és nem szeretnék ezen cirkuszolni.

- Felhívlak, hogy Robby marad e? Ha nem, a családi vacsora után átjöhetsz ha akarsz.

- Oké. –szorítottam meg a kezét.

- Helyes. Kocsival vagy?

- Igen. Miért?

- Ne vezess. Ki vagy merülve.

- Dirigálsz nekem?

- Csak aggódom.

- Nem úgy hangzott! Ez inkább parancsnak tűnt! –akadtam ki.

- Hé! Állj le!

- Nekem ne dirigálj! Én nem vagyok az egyik tanítványod!

- Kislány! Elég a... - kezdte a kioktatás

- Miből? Hisztiből? Nem vagyok kislány! Te sem úgy kezeltél reggel!

- Amíg is viselkedsz igenis gyerek vagy! – vágott vissza most már ő is mérgesen.

- Nekem úgy tűnt bírod a kislányokat! Pont illenek hozzád! Hány ilyen vagy fiatalabb csajod volt már? A tanítványaidat is fűzöd?

- Ugye ezt most nem kérdezted komolyan? – nézett rám hitetlenkedve.

- És ha igen? – vontam meg lazán a vállam.

- Te mi a fenét képzelsz te rólam?!

- Ahány kocsma annyi csaj! Minden este más! Nem így van? –hergeltem tovább.

- Ez most fejezd be! – a tekintetén láttam, hogy mindjárt elszakad nála a cérna.

- Miért mi lesz?

- Fejezd be!

- Ha a fiadnak is ilyen kiképzőtiszt stílusban dirigáltál nem csodálom, hogy lelépett! – amikor kimondtam, már tudtam, oltári nagy hülyeséget csináltam.

- Lehet hogy az olyan fiatal csajok között fogok numerát keresni, mint te! Ha mindegyik ilyen ócska ribancként mászik rám, nem fogok rosszul járni! Mennyi a tarifád LaRusso?

- Baszódj meg Johnny! –azzal kicsörtettem a szobából.

A taxiban végig az ablak kis párkányán doboltam, mert majd felrobbantan, és közben sírtam. Hülye ősmacsó! Mielőtt beléptem a házba, rendbe szedtem magam. Nem akartam kérdéseket.

Am nagyon meglepődött, amiért nem vártam meg Danielt a kórházban. Mint kiderült ő úgy tervezte kiteszi a srácokat, engem meg hazavisz. Ez nem jött össze.

Felmentem a szobámba pihenni. Beállítottam nyolc előttre az ébresztőt, és elterültem a párnákon.

Nem tudtam miért durvult el ennyire a vitánk Johnnyval, a biztos, hogy nem akartam megbántani. Azt sem értettem miért reagáltam ennyire rosszul arra, hogy ne vezessek.

Sokáig néztem a plafont, és Kreese arca jelent meg. Igen azt hiszem a tegnap este túl sok sebet tépett fel hírtelen. Johnny határozott kijelentése, pedig a másik nagybátyám erőszakosságát idézte fel, nem tudtam józanul reagálni, és én magam is agresszióval reagáltam.

Kopogtak.

- Megyek! – erre Daniel arca jelent meg az ajtóban.

- Ellenőrzöl? –kötözködtem azonnal.

- Gond van? – jött be.

- Hagyjuk!

- Akkor gond van.

- Ne kezd el a kotnyeles nagybácsi szerepét! –amire jelentőségteljes pillantást vetett rám.

- Ugye tudod, hogy igazából nem vagyok a nagybátyád? Nem is értem miért szólítasz így.

- Hát te inkább az vagy, mint az a másik! És több mint kétszer annyi idős vagy, mint én. Nem szólíthatlak unokabátyónak!

- Igaz. – vágott beleegyező grimaszt.

- Kész a kaja?

- Igen, de most nem ezért jöttem. – ült le velem szemben az ágyam szélére.

- Mond, akkor hamarabb szabadulok.

- A kötözködő stílusodnak köze van, Johnny kiborulásához? Mire bevittem hozzá a srácokat már állt a bál.

- Te számon kérsz engem?

- Én nem vagy Johnny, engem nehezebb kiborítani, és jobban is ismerem milyen kegyetlen vagy ilyenkor!

- Honnan veszed, hogy Johnny... - de a „komolyan?" tekintetével elhallgattatott.

- Ezt nem veled szeretném megbeszélni.

- Megkérdezhetem, hogy miért? – fogalmam sem volt, erre mit mondjak, hogy ne vágja le azonnal, az ellenséggel akarok ágyba bújni. Kezdtem azt hinni, hogy tényleg kurvaként viselkedtem. Ha valakinek elmesélném, akkor tényleg nyomultam. Nem is kicsit.

- Bántott?

- Mi? Nem! Jesszus dehogy! Nem! Nem!

- Próbálkozott?

- Ezt hagyjuk abba jó? Ez tök kínos!

- Szóval igen.

- Nem!

- Nézd ha ő bármi olyat tett, ami neked nem...

- Daniel!

- Ha...

- Nem. Nem erről van szó.

- Akkor miről? – tárta szét a karját.

- Történt valami, nem tudom. – rántottam meg a vállam – Nem ez a lényeg... Amikor eljöttem, azt mondta ne vezessek, jöjjek taxival.

- És? Mi ezzel a gond?

- Ezt éreztem, hogy nem kéri, vagy nem javasolja hanem mondja és tegyem meg. Érted?

- Nem igazán.

- Úgy éreztem, hogy parancsolgat.

- És?

- Hát marhára összevesztünk.

- Ezen?

- Hát célzást tettem rá hogy pedofil, és ahány kikötő annyi csaj. Plusz belekevertem a vitába a Robbyval való kapcsolatát is. Mondván nem csoda hogy elhagyta amiért ilyen lúzer. –húztam el a szám.

Daniel egyik döbbenetből a másikba esett. Én pedig el akartam süllyedni akár a Titanic, jó mélyen a tenger fenekére, mert ez azért így elég durvának hangzott.

- Jézusom...És mit csinált? Megütött?

- Csak lekurvázott. Olcsón megúsztam.

- Ez nem a te hibád! Johnny sosem volt úriember, ebből is látszik mennyire sötét tahó! –szorult ökölbe a keze.

- Nem Daniel, ez az én hibám. Nem kellett volna Robbyval való kapcsolatába belerúgnom. Ez nagyon fájó pont nála. Ha gyerekeidet szidnám, te is teljesen kiakadnál.

- Azért ez...

- Jó akkor Samanta egy hülye kurva amiért egy Cobra kái-os bevándorló gyökérrel jár, te meg buzi lúzer amiért nem teszel semmit! Így véded meg a családod?

- Nyertél.

- Remek!

- Mit fogsz tenni?

- Ötlet?

- Hát ha más nem, a Robbyval való megjegyzésedért illene bocsánatot kérned.

- Fel kéne hívnom, de szerintem összetöri a telefonját, ha meglátja a nevem a kijelzőn.

- Lehet...

- Nagyon pipa volt, amikor bevitted a srácokat?

- Eléggé. De végül Robby és Miguel hazakísérték.

- Robby ott maradt?

- Az anyja nem engedte, éjszakára haza kell mennie. És szerintem ő sem akar maradni. Elég nehezen találják a közös nevezőt.

- Elvihetem a SUV-ot?

- Megakarod látogatni Johnnyt.

- Kell valami ürügy, úgyhogy vinnék neki Am csirkéjéből...

Csak hogy legyen mit hozzám vágnia. Ironizáltam magamban.

- Nem helyesled.

- Nem. De menj. Nem tarthatlak itthon erőszakkal.

- Tudod Amanda okos nő. Észre tud téríteni téged.

- Ez hogy jön ide?

- Ha azt hiszed nem tudom, hogy ő miatta nem vagy az én és Johnny témában idegbeteg, akkor bolond vagy.

- Szerencsés vagyok.

- Johnny soha nem bántana engem egy ujjal sem. Ettől nem félek.

- Miért kötöttél bele?

- Nem tudom... Rossz beidegződés...

- Nem gondoltam végig mennyi rossz dolgot hozhat benned felszínre ha újra találkoztok...Nem kellett volna Atlantából iderángatnom téged...

- Kreese a múltam, és épp itt az ideje hogy végre leszámoljak vele. Azt hiszem még valahol jó is, legalább nem lesz időm a gyászba süppedni. Sokat kell tennünk, hogy eltakarodjon innen, de most már végleg.

- Hát nem lesz egyszerű. –sóhajtott.

Felálltam, és az ajtóhoz sétáltam.

- Menjünk enni. – mire Daniel csak bólogatott.