Szúró fejfájással ébredtem fel a szobámban. A halántékomhoz kaptam a kezem, miközben próbáltam felülni.

- Hé, csak lassan! – hallottam meg hirtelen Steve hangját mellőlem.

Hátamra csúsztatva a tenyerét segített ülő helyzetbe hozni.

- Tonyval mi történt? –kérdeztem azonnal, miközben összeszorítva a szemeimet próbáltam nem a fájdalmaimra gondolni.

- Pár percre elájult, de most már jól van. – válaszolt, és egy pohár vizet adott a kezembe.

Megköszöntem, majd miután kiürítettem a tartalmát, meglepődve Steve felé fordultam.

- Az előbb megérintettél. – emeltem fel a szemöldökeimet, majd közelebb csúszva a szuper katonához a kezemet a karjára tettem. Pár pillanat múlva egyáltalán nem éreztem az emlékképeket, sőt a kezeink is nyugodtak maradtak. – Mi a... - csak le vettem a kezeimet róla, majd megint megérintettem.

- Tony mondta, lehet, hogy ez lesz. – mondta Rogers, de miután meglátta a semmit sem sejtő fejemet, folytatta. – Annyi energiát használtál fel, hogy kifáradtál. Órákba, vagy akár napokba is telhet, amíg visza nem tér az erőd. – magyarázta, miután elengedtem.

Még mindig kissé zavartam néztem rá, de bólintottam.
Steve egyik kezét kinyújtva segített felkellni az ágyból.

Fura, de egyben jó érzés is volt érintkezni egy testtel. Érezni a személyből áradó hőt, és ahogy ujjaimat végigsiklottak bőrén beleborzongtam a pillanatba.

Pár pillanat múlva a nappali kanapéján ültem, velem szemben Tony és a többiek. Tony egész jó formában volt ahhoz képest, hogy előbb ütöttem ki az erőmmel.

- Mielőtt aggodalmaskodni kezdenél, teljesen jól vagyok. – biccentett, miközben összefűzte mellkasa előtt a karjait.

Hevesen pislogva bólintottam egyet, majd Nat-ra és Steve-re néztem, akik valamin beszélgettek, suttogva.

Mikor Tony közelebb lépve folytatta mondanivalóját, fél szemmel gyorsan rá pillantottam az éppen akkor belépő Bucky-ra, aki mikor meglátott, nagy levegőt véve próbálta megszakítani a szemkontaktust.

-... Miután átgondoltam pár dolgot, hirtelen leesett az, hogy mint mindenki, te is képes lehetsz az erőd irányítására. Csak meg kell tanulnod. – erre a mondatra felkaptam a fejem, és Strak-ra figyeltem. – Ha minden igaz, akkor az erőd hamarosan olyan lesz, mint új korában, és akkor majd próbálgathatod a gyakorlást. Addig viszont várnunk kell... Ha valami változást észreveszel, azonnal szólj. – fejezte be, majd a vállamat megpaskolva elhagyta a szobát.

Mivel a fél mondandójára nem nagyon figyeltem, csak azt próbáltam meg jegyezni, hogy tudni fogom irányítani az erőm. És ha tényleg így lesz, akkor végre nem leszek érinthetetlen.

Újra körül nézve láttam meg Wandát a szobájában, Natashát és a Kapitányt a tévé előtt, Buckyt pedig a falnak támaszkodva találtam, szemét rajtam tartva.

Nem tudtam mire vélni pillantásait, így csak lesütve a szemeimet felálltam kanapéról, majd a lift felé indultam, ami persze mellette volt, így kissé remegő kezekkel nyúltam a hívó gomb felé, mikor Bucky hirtelen kezét a karomra tette, így megállítva engem.

Mintha a levegő szikrázott volna köztünk, feszülten le pillantottam hosszú ujjaira, ahogy körbe veszik a kezemet.

- Sajnálom, Rosa. – mondta miközben a szemeimbe nézett. - Tudom, hogy rossz első benyomást adtam, de ígérem, jóvá teszem.

Szegény, annyira jó akart lenni mindenkivel.

- Rendben...
A szavak megakadtak a torkomon, miközben kék tekintetét álltam. Ujjait lassan levezette bőrömről, majd eltávolodott.

A lift megérkezett, én pedig gyorsan beszálltam. Nekidőlve a falnak, kiengedtem az eddig benttartott levegőt, és lehunytam a szemimet. Csak egy meleg fürdőre és egy nagy alvásra vágytam. Pár pillanat múlva a szintemen voltam, majd elhaladva a többi ajtó mellett, beléptem a szobámba. Az első dolgom az volt, hogy megengedtem a fürdővizemet, majd benne lazítottam majdnem egy órán keresztül. Kiszálltam, majd vizes hajamat kifésülve hagytam, hogy megszáradjon. Felvettem magamra egy melegítő nadrágot, és egy fekete ujjatlan felsőt, majd befeküdve az ágyamba a telefonomra pillantva megnéztem az időt.

A hét óra talán egy kicsit korai az alváshoz, de az elmúlt estékre visszagondolva, nagyot ásítva belefúrtam fejemet a puha párnák közé, és gyorsan mély álomba is merültem.

•••

Zihálásra keltem fel az éjszaka közepén. Először próbáltam nem figyelembe venni az alvásomat zavaró zajokat, de mikor egy kiáltást hallottam felpattantam az ágyból, és a folyosóra siettem.

Körül néztem, majd mikor halk suttogásokat hallottam meg, követtem a hangokat a sötétben, míg egy másik ajtóhoz nem értem. Nem tudtam, hogy ki szobája lehet, de ha bajban van, segítenem kell.

A hold kevés fénye világított be a nagy hálóba. Egyből megpillantottam a francia ágyon fekvő Bucky-t, akinek mellkasa gyorsan mozgott fel- és le. Szemei lehunyva voltak, arca pedig fáradt, és nyúzott volt.

Rosszat álmodott, én pedig az ágya mellett állva figyeltem mozdulatait. Épp keze belemarkolt a takarójába, mikor hirtelen fájdalmasan felkiáltott. Megugrottam, majd leülve hozzá megpróbáltam felébreszteni.

- Bucky... - suttogtam, miközben megérintettem arcát.

Vállára vezetve a kezemet próbáltam felrázni. Bucky hirtelen metál karját nyakam köré fonta, védekezve. Mikor ijedt arccal felém pillantott, gyorsan elengedett.

- Jesszus Rosa! – nyögött fel, miközben én köhögve próbáltam több oxigénhez jutni. –Annyira sajnálom, nem akartam, csak... - mentegetőzött, miközben próbált valahogy segíteni.

- Bucky, jól vagyok. – mondtam rekedten, miközben lefogtam kezeit a kapálózásban.

Megdörzsölve a szemeit lehajtotta fejét, majd nagyot sóhajtott.

- Miért jöttél át? – kérdezte rám vezetve a tekintetét.

Éreztem, hogy halványan elvörösödöm, és áldottam az eget, amiért félhomályban voltunk.

- Hangokat hallottam... azt hittem, hogy bajban vagy. – mondtam kínosan.

Buck halványan elmosolyodott, majd arrébb csúszott. Először nem értettem a szándékát, de miután mondta, hogy feküdjek be mellé megszeppenve megtettem, amit kért.

- Nem kellett volna ide jönnöd, ugye tudod? – feküdtünk egymással szemben.

- Nem értem, hogy miért nem akarod hogy barátok legyünk. – motyogtam, miközben a takaró végét piszkáltam.

- Nem érdemlem meg, Rosa.– suttogta, miközben kezemet figyelte.

Felvezettem rá a tekintetemet, majd összehúzott szemöldökkel megszólaltam.

- Ne mond ezt.

Megforgatta a szemeit, majd szemeimbe nézett.
- Ameddig ezt nem szedik ki a fejemből, nem leszek önmagam.– mutatott a fejére. – Örölük neki, hogy pár hete Stark kifagyasztott abból a hideg sírból, azzal a hírrel, hogy talán megtalálták a megoldást.

Elképedve gondoltam végig az előbb elmondottakat.

- Nem tudtam, hogy vissza fagyasztottak. – jobb kezét figyelve közelebb csúsztam hozzá.

- Én akartam, hogy ezt tegyék. Még mindig azt akarom, mert akár olyan vagyok, mint egy bomba. Bármelyik perben átmehetek őrült bérgyilkossá. – suttogott. – A Tél Katonája még mindig én vagyok.

Bólintva tettem ujjaimat kezére. Furán kívántam érintését. Egy érzés azt mondta nekem, hogy ki kellene használnom az időt, amíg valakivel biztonságosan tudok érintkezni.

Bucky bizonytalanul összefonta ujjainkat, majd szólásra nyitotta a száját.

- Még senkinek sem nyíltam meg ilyen gyorsan. – nevetette ki magát. – Hihetetlen vagy, Rosa. – rázta meg a fejét, majd hirtelen közelebb húzott magához. – De még akkor sem kéne velem lenned. – suttogta a fülembe, mikor fejem a mellkasánál volt.

Megrázva a fejem akartam ellenkezni, de Bucky kellemes cirógatásai a hátamon egyből elaltattak.

//

nos, bármi gondolat a részről? 🙈