Émelyegve ébredtem fel egy sötét szobában. Hányingerem volt, és a fejem belesajdult a mozdulataimba. A vállamhoz kaptam, ahol eltalált a lövedék, majd megmozgattam azt, de alig éreztem a karomat.
Amint eszembe jutottak a történtek, azonnal fel akartam állni és a nagy vasajtóhoz futni, de a lánc a karomon megakadályozott ebben, így visszaestem a földre.
Levegőt kapkodva néztem szét a kis szobában. Csak a folyosó hideg fényei világítottak a padlóra.

Felszisszentem, mikor a hideg fém hozzáért a felsértett, kissé vérző csuklómhoz, majd mikor a zár nyitódását hallottam, vissza döltem a földre, tettetve, hogy még el vagyok ájulva.

- Pedig, mintha halottam volna, hogy felébred. – szólt egy ismeretlen hang, majd léptekkel közeledtek felém.

Valaki leguggolt mellém, majd ujjait a nyakamra helyezve nézte meg a pulzusom.

- Gyorsan dobog a szíve. – a mély hang megrémisztett, és kirázott a hideg.

A férfi a pulcsimnál fogva felrántott, majd a falnak próbált dönteni, de én újból felszisszentem a lánc karcolására, elárulva magamat. A szemeim megszokták a felkapcsolt lámpákat, és szembe találtam magamat egy férfival, akinek a bőre szinte teljesen le volt égve.

- Jó reggelt csipkerózsika. – vigyorodott el. Féltem, de nem mutattam ki, hiszen bárki is legyen ez itt előttem, és bármit is akar velem csinálni, nem adom meg rá a lehetőséget. – Szóval nem vagy beszédes kedvedben. Nem csodálkozom. – bólintott, majd a lánc felé fordulva letekerte azt a csuklóimról. – Semmi baj, nem is azért kellesz, hogy beszélj. – mondta még, majd felkarom alá nyúlva maga mellé húzott, és rángatni kezdett kifelé a folyosóra.

- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem rekedt hangon, miközben halálos pillantásokkal illettem a férfit.

- Majd megtudod. – mormolta, miközben intett két embernek, hogy fogjanak közre, mikor kiértünk egy nagyobb helyiségbe.

Próbáltam rángatózni, de ezzel csak az értem el, hogy még szorosabban fogjanak le. A férfi a szoba közepére ment, majd a gépeket kezdte bekapcsolgatni. Hirtelen annyira ismerős volt a hely, de nem tudtam, honnan. Mikor levittek a férfi mellé, és beültettek a kényelmetlen gépbe, Bucky emlékei törtek fel bennem.

Most már tudtam, hogy hol vagyok.

- A HYDRA-nak elvileg vége. – sziszegtem, miközben hajamnál fogva erőszakosan hátra döntöttek.

- Tényleg? Hiszen te itt vagy. - nézett le rám. - Ha levágsz egy fejet, kettő nő belőle. Ez egy kicsit fájni fog. – mondta, majd a géphez fordulva bekapcsolta azt.

- Ne... - mondtam volna még valamit, de ekkor megéreztem a szörnyű fájdalmat a fejemben, és hangosan felordítottam.

Bucky szemszöge;

- Steve, meg kell találnunk... – temettem arcomat a tenyerembe, miközben könyörögtem legjobb barátomnak, hogy tegyünk valamit végre. Mikor nem válaszolt, felpillantottam rá. Komoly arcát meglátva tudtam, hogy nem fog megszólalni egy ideig, így intettem a kezemmel a szemei előtt. – Mondom segítenünk kell rajta.   Rumlow elrabolta, és ha ott vannak, ahol gondolom, akkor annak nem lesz semmi jó vége.

- Tudom. – bólintott, majd a többiek felé fordult.

Natasha próbálta nem kimutatni, hogy mennyire aggódik, de a szemein lehetett látni, hogy majd szétroppan az idegtől. A többiek csak maguk elé nézve váltottak csendben néhány szót, majd merengtek tovább a repülő falára.

- Rosa valahol Szibéria körül lehet. – kezdte Steve, majd a táskájához kapott. – Ha a telefonját magával vitte, és nem törték össze, akkor lehet, hogy megtalálhatjuk. – rám nézett egy pillanatra.

-... pár óra alatt megtaláljuk. – suttogta még Steve.

- Pár óra? Addigra meg is ölhetik... vagy rosszabb! - idegeskedtem megint, majd fel-alá kezdtem járkálni. Nem akartam, hogy bármi baja legyen Rosa-nak. Nem akartam, hogy azt tegyék vele, amit velem.

- Nem tudunk mást tenni, csak várni és keresni. Minden rendben lesz Rosa-val, erős lány.

Rosa szemszöge;

- Ébredezik. - hallottam meg még egy ismeretlen hangot, miközben kezeimet próbáltam felemelni.

Mikor nem tudtam mozdulni, kipattantak a szemeim és ilyedten néztem lefogott csuklóimra.

- Nem hittem volna, hogy ennyi akaraterőd van, Rosa. -  ült le az elrablóm egy előttem lévő székre.

- Mit csináltak velem? - nyögtem fáradtan. A végtagjaimat nem éreztem, és folyt rólam a víz.

- Tudod nem csak a Bosszúállók figyeltek téged az elmúlt években... különleges erőd van, Rosa, és én azt ki akarom használni. - válaszolt, majd elzsibbadt kezemet a kezére tette. A sötét vér lassan áramlani kezdett, én pedig összezsorított szemekkel gyógyítottam be az égett sebeit. - Abban bíztam, hogy ha leszívok egy kicsit a mutációdból, és azzal meggyógyítom magamat, és ennyi elég is lesz, de úgy látszik nem sikerült. Csak úgy működik a dolog, ha fizikai kapcsolat van a testek között... - engedett el, én pedig levegőékrt kapkodtam. - így tehát magam mellett tartalak, ameddig csak akarlak. - mosolyodott el, majd újból a fejem köré tettek valamit. - Hamarosan látjuk egymást. - mondta, én pedig újból érezni kezdtem a kínzó fájdalmat az egész testemben.