232. 5. 1. 3:00 pm

Már négy hónapja annak, hogy Thomas a tisztásra érkezett. Minden hónapban amikor új zöldfül érkezett, eszébe jutott Ben. Meg az, hogy megszúrta egy sirató. Azok a képkockák valósággal beleégtek a szemhéjába. Minden este amikor lecsukta a szemét, újra átélte az eseményeket. Folyton ott látta maga előtt a fiú, sötét erekkel behálózott testét. És azt, hogy Alby rezzenéstelenül megölte. Mintha minden nap ezt csinálná.
De ez a nap más volt mint a többi. Már három órát késtek a doboz felküldésével. Valami mintha nem lenne rendben.
Havonta egyszer, amikor új tiszttárs érkezik, a futároknak nem kellett kimennie. Ezért most ők is feldúltan járkáltak a tisztáson. Ő éppen egy ázsiai kinézetű fiúval beszélgetett. Minhonak hívták, ő volt a futárok előljárója.
- Nem hiszem el! Ha ma nem jön a doboz, akkor feleslegesen pazaroltunk el egy teljes bökött napot! Ilyen tempóban sosem fogunk kijutni innen!
- Nyugalom Minho! Még csak egy órát késett. Biztos elaludt az aki általában a dobozt szokta felküldeni, és most nincs aki felébressze. Vagy mittomén' mi!
- Ahj... Nem! Ez nagyon nem a véletlen műve! Valami nincs rendben!
Éppen hogy csak kimondta, megszólalt egy hangos sziréna szerű hang, ami azt jelezte, hogy megérkezett a doboz.
- Már éppen ideje volt!- mondta Minho egy vagy sóhajtás közben.
Thomas is megnyugodott, mert időközben ő is kezdett kicsit gyanakodni. Még sosem késett a doboz. Ennél furábbat csak akkor látott, amikor Ben azt hajtogatta, hogy ő tehet erről. Azóta a tiszttársak meggyőzték, hogy Bent megszúrták, és ezért összevissza beszélt. De akkor is nagyon ijesztő volt. Így visszagondolva nem is érti, miért állt futárnak, hogy mindennap kockára tegye az életét egy siratókkal teli, végeláthatatlan útvesztőben, miközben a kiutat keresik. Amit három éven keresztül senki sem talált meg. Egyesek már feladták, a futárok közül is, de Minho még nem vesztette el a reményt. Sem Thomas. Mindketten hittek abban, hogy egynap megtalálják a kiutat. És új életet kezdhetnek. Egy boldog, gond nélküli életet, ott ahol már nem lesznek fogságban, és nem kell amiatt aggódni minden óra minden percében, hogy valaki egy szúrás miatt elveszti az eszét. A Benes eset után megváltoztatták a szabályokat, és már csak a futárok léphették át a tisztást körülvevő és védelmező falakat. Így kicsit csökkenthették a kockázatát annak, hogy valakit megszúrnak. Senki sem szegte meg, nem mentek ki, de volt egy fiú aki még a kijárat közelébe sem engedte társait. Túl komolyan vette az egészet. Gallynek hívták.
Időközben odaértek Minhoval a dobozhoz, ami hetente hozta nekik az ellátmányt. Mindig írták egy kis cetlit, hogy mire lenne szükségük. Viszont havonte egyszer felhozott egy újoncot.
- Hű... Azt azért nem gondoltam volna, hogy ennyien idejönnek!
Láthatóan mindenkit meglepett az, hogy késett a doboz. Thomas és Minho közelebb mentek a dobozt körülvevő nagy tömeghez. Már messziről hallani lehetett a fiúk üvöltését.
- Nézzetek már rá!
- Csont és bőr! Egy napot sem fog túlélni!
- Nem csoda, hogy kétszer meggondolták felküldik-e!
- Nézzétek már! Sír mint egy óvodás!
Mostanra végre Thomasnak sikerült úgy elhelyezkednie, hogy láthassa a dobozban kucorgó fiút. Koszos, szőke, kicsit hosszabb haja volt. Arcát a kezébe temetve zokogott.
- Nézzd, Thomas! Ez a zöldfül még nálad is ilyedtebb!- kiáltotta oda neki az egyik fiú.- Én meg még azt hittem hogy te fogsz bepisilni félelmedben! De szerintem ő meg fog előzni!- mondta a fiú még mindig fulldokolva.
Thomas nem tudta mit tegyen. Egy pillanatra olyan ismerős volt. Mintha... Már látta volna.
- Nem hiszem el! Mindig ez történik amikor nem Alby üdvözli az újoncokat. Megyek megkeresem - mondta Minho egy nagy sóhajtás közben, aztán kifúrta magát a tömegen keresztül.
De akkor a fiú felnézett, és egyenesen Thomasra. Thomas egy lépést tett hátrafelé. Nem tudja, hogy miért, de valami nagyon fura érzés lett úrrá rajta.
A fiú amikor ránézett, mintha kicsit meglepődött volna. Kicsit a sírása is csillapodott. Csak bámult Thomasra, amitől Thomas nagyon kellemetlenül kezdte érezni magát. Főleg amikor azon kapta magát, hogy a kör kőzepén áll, a doboz szélénél. A fiú még mindig vörös szemekkel, kíváncsian nézett Thomasra.. A körbenállók csendben várták, mi lesz ezután.
Thomas semmit sem tudott a dobozban kuporgó fiúról. Még jónéhány percig csak álltak és bámultak egymásra. Thomas a fiúra, a fiú Thomasra. És természetesen a körülállók egyszer a fiúra néztek majd Thomasra megvető pillantással. Csak bámult. Nem értett semmit, nem tudta ki ez, de azt tudta, hogy valami furcsa.
Ebben a pillanatban Alby tolta odébb az útjában álló embereket, hogy bejusson a megszeppent gyerekhez. Ahogy Alby odaért, Thomas is követte. Első látásra nagyon szimpatikus volt neki. Egyáltalán nem látszott fiatalabbnak nála, mégis mintha valamiféle rég elvesztett öccse lett volna. Egyre jobban kezdte sajnálni.
- Szia, Alby vagyok! Ne haragudj rájuk! Nem akartak bántani! Csak... Nem tudom. Na mindegy. Kicsit későn érkeztél, nekem most más dolgom van- mondta Alby nagyon együttérzően. Látszott, hogy a fiú sem fél annyira. A sírást már abbahagyta, de az arca még mindig nedves és fényes volt.
- Thomas. Körbevezetnéd az új zöldfült?
- É-én?
- Nem... A másik Thomas... Szerinted?
- Öm... Persze.
Az Alby mellett álló fiú, most mintha egy kicsit elmosolyodott volna. Thomas nagyon örült neki, mert legalább már nem érzi magát annyira rosszul. Vissza mosolygott rá. Alby közben gyors léptekkel elment a tisztás egyik szélén álló faházhoz.
- És... Hogy hívnak?
- Newt.

_______________________________________
Szerintem át fogok térni erre, hogy minden szerdán és szombaton lesz új rész.
Remélem tetszik, és nem fogok elfelejteni egy részt se kitenni 😂❤️