Egy kislány ült a hatalmas képernyőkkel teli szoba közepén. Testéből különböző csövek vezetődtek ki, amik egy nagyobb gépbe csatlakozva tűntek el a kíváncsiskodó szemek elől. Nem sírt vagy üvöltött az őt kínzó fájdalomtól. Csak nézett maga elé a semmibe. A mögötte lévő ajtó csikorgó hangot hallatva nyílt ki. Több ember is belépett a szobába.

-          Akkor nyissuk fel a koponyáját.

-          Szó sem lehet róla, csak 6 éves az istenit!

-          Ha nem teszünk valamit, elveszítjük ezt a változót.

-          Te is meg akarod kínozni Kenedy? Hát nem szenved így is eleget?

-          Én nem ezt mondtam Clara.

-          Egy újjal sem érhettek hozzá megértettétek?

-          Ezt majd a fejesek eldönti.

-          Teszek a fejesekre, ő az én lányom! Nem hagyom, hogy tovább folyjanak ezek az idióta kísérletek!

Egy nő guggolt le elé. Kedvesen mosolyogva végigsimított az arcán és a keze után nyúlva húzta ki belőle a tűket.

-          Clara azonnal engedd el Cleot!

A Patkány arcú üvöltött, de a nő ezzel nem törődve kapta karjába a kislányt. Az ajtó felé indult, magához ölelve az alig reagáló lányát.

-          Janson ne! - lövés hangja töltötte be a teret, vérszag áradt szét a levegőben…

Felébredt. Lábait automatikusan mellkasához húzta, ezzel próbálva megnyugtatni magát. Könnyei megállhatatlanul folytak, levegő után kapkodott a sokktól, ami az álom után érte. 

-          Ebony! – Dr. Sutton rontott be a szobája ajtaján és azonnal hozzá rohanva ölelte át. Ujjai görcsösen markolták a puha, fehér köpenyt, amit a nő viselt. Megadva magát zokogott fel, ahogyan egyre közelebb próbált bújni a nőhöz. – Kicsim mid fáj?

-          Fejbe lőtte! – szinte ordított. – Fejbe lőtte a mamámat!

-          Oh, Bony.

A lány megállíthatatlanul zokogott, szorítása nem lazult. Dr. Sutton a hátát simogatta nyugtatásképpen, ami egy idő után beválni látszott. A zokogás lassan sírássá vált, majd szipogássá halkult.

-          Minho itt van igaz? – a nő szemei elkerekedtek, ahogyan a lány suttogását meghallotta. – Mielőtt elájultam hallottam, hogy a nevén szólítod. Éreztem, ahogyan a karjába vesz. – hátrébb dőlt, hogy a doktornő szemébe nézhessen. – Mid itt vannak igaz?

-          Nem teljesen. – nem tudott a lány szemébe nézni, az őt mardosó bűntudattól. Nem volt képes rá. A háta mögött levő ablakra nézett, majd elengedve a lányt fölállt.

-          Sutton? – a nő nem szólt, csak az ablak mögött álló személynek intett egyet. Közelebb sétált az ajtóhoz.

-          Azt hiszem jobb, ha tőle kapod meg a válaszaidat.