Csak turkálta az ételt, nem evett bele. 2 nap telt el azóta. Dr. Sutton nem mondott semmit nekik az eszméletlen lányról, csak kiküldte őket a szobából, miután az ágyra tette. Hiányzott neki a lány. Nem tudott rá magyarázatot adni, hogy miért, szimplán úgy érezte, hogy elvették tőle azt, ami hozzá tartozik. Bony...

-          Egyél már Minho. – lökte oldalba barátját Winston. – Inkább addig durcizol míg éhen nem halsz?

-          Hagyd már abba bökött, rohadt idegesítő vagy! – a szék csikorogva csúszott ki alóla, ahogyan felállt. Pihenni akart messze az összes Tiszttárstól, csak a saját gondolataival. Gyorsan haladva lépett ki az ajtón, nem figyelve a felé tartó nőre. Nagy erővel nekicsapódott az oldalának. Minho épphogy nem esett el, de ez a másikról nem volt elmondható.

-          Kisfiam, mielőtt mész valamerre kérlek, nézz szét.  

-          Elnézést kérek Dr. Sutton. – mondta, majd a földön ülő idős nő felé nyújtotta a kezét.

-          Felejtsük el, de legközelebb figyelj jobban. – dorgálta meg a nő, majd intett egyet és indult tovább. Minho keze automatikusan a fehér köpeny után kapott, megállásra késztetve ezzel a nőt. – Talán valami baj van?

-          Ki ő? – súgta.

-          Ki? – kérdezte a nő értetlen kifejezést erőltetve az arcára. Minho jobban megszorította a fehér anyagot, tekintete elhatározottságot tükrözött.

-          Nagyon jól tudja, hogy kire gondolok.

A doktornő vonásai megkeményedtek. Nem szólt semmit, csak intett a fiúnak, hogy kövesse. A két napja elhagyott szobához vezette a nő, de alig pár lépéssel előbb egy másik kulcsra zárt ajtót nyitott ki a fiú előtt. Minho megvárta, míg a doktornő beljebb megy, majd követte. Az ajtó mögöttük automatikusan lezárult, a lámpa felkapcsolt. A kis szobában csak 1 asztal volt és 3 szék, ami pont egy üveglappal szemben helyezkedett el. Egy ablak. Jött rá szinte egyből, majd jobban vizsgálni kezdte a túloldalt. Kicsit messzebb a másik szoba végében egy asztali lámpa volt felkapcsolva. Gyér fényével éppen hogy megvilágította a mellette levő ágyban fekvő lány arcát. Bony...

-          5 éves korában hozták a V.E.S.Z.E.T.T. programjában való részvétel érdekében. Szinte alig tudott magáról, mégis kivételes intelligenciával rendelkezett már akkor is. Veletek együtt neveltük, tanítottuk, csakhogy akadt egy kis különbség közte és köztetek. Neki nem lehetséges kitörölni az emlékezetét. Számtalan tesztnek vetettük alá mindhiába, az agya nem enged be semmilyen külső beavatkozást. Mintha… egy burok lenne a koponyájában.

-          Mit művelt a Patkány képű vele két napja? Egyáltalán miért küldött minket el csak úgy válaszok nélkül? – Minho egyre hangosabban intézte kérdéseit a nőnek. Észre sem vette, de már szinte a kiabálás határán volt.

-          Mivel Ebony nem tudott részt venni az Útvesztő próbán, más kísérletekre kellett őt felhasználnunk. A „boldogságról” gondolom már hallottál a városban való tartózkodásod idején. – a fiú bólintott, így a nő folytatta. – Nos, valakin teszteket kellett folytatnunk a „gyógyszer” kialakításához, ez a feladat pedig őt illette meg. Megadtuk neki a Cleopatra nevet és ezzel kezdetét is vehették a kísérletek. 3 éve minden nap beoltják különböző drogokkal, viszont Dr. Janson úgy látta, hogy Bony semmilyen eredményt sem mutat, így a saját kezűleg kotyvasztott mérgéből adott be neki nem kis adagot. Ennek a következményét láthatod az üvegen keresztül. – Minho tekintete a lányra tévedt. Vonásai kisimultak voltak, mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. – Egyenlőre semmi kétséges jelet sem mutat, de ki tudja mi lesz, ha felébred…

-          Rendbe fog jönni?

-          Ebony erős lány Minho. – a fiú keze ökölbe szorult. Elöntötte a düh attól a tudattól, hogy az orvosok nem tudnak semmi konkrétat az állapotáról, hogy akár bele is halhat a szerbe. – Ha van valami kérdésed…

-          Szinte érzem, ahogyan szétrobban a fejem tőlük. – jegyezte meg mogorván a fiú. – Tudja, hogy itt vagyunk? Egyáltalán tudja, hogy élünk? Vagy azzal sincs tisztában, hogy ő kicsoda maguknak hála, mivel annyit lövik?

-          Megértem, hogy dühös vagy Minho…

-          Megérti?! – kiáltott fel. – 3 éve az életemmel játszanak egy idióta teszt miatt! Átverekedtem magamat a Siratókon és a megperzselt francos buggyantak városán, aztán most itt van ez is! Egy lány, akit nem is ismerek fel, nem tudok rá emlékezni, mégis kötődöm hozzá! Ha ezalatt érti azt, hogy dühös vagyok, akkor igen, marhára felhúztak!

-          Ebony nincs tisztában vele, hogy itt vagytok. – mondta a nő rezzenéstelen arccal, teljesen figyelmen kívül hagyva ezzel Minho előbbi kitörését. – Nem telik el egy nap sem anélkül, hogy ne gondolna rátok. Még a büntetéseket is vállalja csak azért, hogy megvédjen titeket…

-          Megvédjen?

-          A siratók teljes felépítését kívülről ismeri. Minden egyes részecske működését és kapcsolódását is, így nem okoz gondot számára belepiszkálni a rendszerbe.

-          Mikor kint ragadtunk éjszakára! – tört rá a fiúra a felismerés. A nő bólintott. Minho agyában hirtelen több kérdés is felvillant. A lányról, a kísérletekről, a kötelékről ami Ebony és közte van, de feltenni már nem tudta őket. A másik szobából átszűrődő, halk sírás törte meg a csendet…