-          Fogd már be a pofád!

Ebony szemei elkerekedtek. Ezt az előbb tényleg ő mondta? 1 hete, hogy kiderült, megfertőződött. Dr.Sutton minden napos kezelést javasolt a számára, de visszautasította. Nem akart hátralevő életében eltompult agyú narkós lenni, de ezzel viszont csak az érte el, hogy rohamosan súlyosbodott az állapota. Az őrület határán állt…

-          Bony?

-          Bocsáss meg Minho én tényleg nem akartam! – szabadkozott a lány zavartan. Éppen az előbb üvöltötte le az általa olyannyira szeretett fiú fejét. Egyáltalán nem kínos, dehogy.

-          Mi a baj?

-          Semmi tényleg, csak rossz…

-          Elég volt a hazugságokból Bony. – Minho a lány ágyára dobta magát. Egyenesen a szemeibe nézett, nem hagyva egérutat. – Nos?

-          Fáradt vagyok, ennyi.

-          Bony…

-          Minho kérlek, nem akarok beszélni róla. – mondta a lány. Szemeiben színtiszta fájdalom és keserűég tükröződött a fiú számára. Olyan volt, mintha a lány gyászolna valamit. Nem állt messze az igazságtól…

-          Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz?

-          Tényleg?

-          Bökött lány. – nevetett fel Minho, majd összeborzolta Bony szőke haját. A lány nem húzta a száját, mint általában a többi vele azonos nemű. Megmosolyogta a helyzetet.

-          Te vagy az egyetlen, aki így hív.

-           Talán, mert én találtam ki?– jegyezte meg epésen a fiú, mire a lány a karjába ütött egyet. Bár inkább simogatásnak volt mondható a cselekedet, mint csatatámadásnak a fiú mégis elterült az ütéstől.

-          Milyenek az emberek odakint Minho? – a lány kérdése váratlanul érte a fiút. Újra felült az ágyon, majd kezeit ölébe ejtve tekintett le cipőjére.

-          Őszintén? Szörnyek.

-          Szörnyek?

-          Megölték pár barátomat Bony, nem tudok máshogy tekinteni rájuk.

-          Nagyon ijesztőek?

-          Eléggé. – mondta Minho kínosan kacagva, majd a lányra nézett. – Miért kérded?

-          Csak tudni akartam… - Bony elmosolyodott, az ágyon pihenő lábfejét nézte. A fiú egyből tudta, hogy ez a mosoly nem szívből jövő. Tele volt bánattal és reményvesztettséggel. Sosem látta ilyennek a lányt, mióta újra találkoztak és az sem rémlett neki, hogy régebben ilyen lett volna. Az álla alá nyúlva kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.

-          Sosem fogom hagyni, hogy bántsanak.

A lány szemei könnyel teltek meg. Minho keze az álla alatt melegséget sugárzott szét egész testében. Tudta, hogy buggyant lesz. Már szinte a végkifejletnél járt a betegsége. Folyamatosan üvöltött a fiúval és sértő dolgokat vágott a fejéhez, de Minho-t ez nem érdekelte. Meg akarta védeni a Kergéktől. Meg akarta védeni saját magától a lányt. Ebony bűntudatot érzett, mert hazudott a fiúnak. Egyszerűbb lett volna, ha tudja mi az igazság, de nem volt képes elmondani neki. Nem volt képes újra viszlátot mondani. Nem volt képes elengedni őt.  Még nem…

-          Nem akarlak többé elveszíteni... – súgta.

Az ázsiai fiú a lány tarkójára csúsztatta ujjait, míg az kezeit a másik nyaka köré fonta. Ajkaik összeértek. Csókolóztak…