Az éjszaka fuvallata belekapott a hajamba, majd beszippantottam a levegőt. Szétáradt bennem a harmónia, a testem minden része csak egy dologra koncentrált. Bármikor képes lettem volna megmozdítani minden porcikám, azért, hogy ezt végig tudjam csinálni.

Shawn állt előttem. Derekán egy övet viselt, amivel lazán támasztotta a kerítést. Elégedett tekintettel nézett végig rajtam, majd mosolyogva előrelépett, és megállt pár méterre előttem.

-Készen állsz? - húzta fel a szemöldökét.

Az éjjeli lámpa fénye megvilágította arcát. Homlokáról folyt az izzadság, ami a haján is meglátszott, és szinte csillogott rajta. Bátran kimondom, hogy még így is képes volt a puszta tekintetével elvarázsolni. De csak egy pillanatra.

Megmarkoltam a baltám nyelét, és enyhe mosolyt húztam a számra.

-Mint még soha - hátráltam.

Cipőmmel a kavicsokat kezdtem rugdosni, majd felnéztem. Két kézzel megmarkoltam fegyverem, és azt magam előtt tartva vágtam kérdő tekintetet Shawn felé.

Neki sem kellett több. Egyből megéreztem a fülem mellett elhaladó kés hangját, amit egy oldalra fordulással védtem ki. Az idő lelassult.

Minden lassan történt, a lehető leglassabban. A fiú fénysebességgel hajította el a dobókéseket, de így is, mindegyiket könnyű szerrel - és persze baltával - védtem ki.

Kicsit lankadt a tekintetem, és pár másodperccel később, amikor már azt hittem, nem támad elkezdtem kifújni az öt perce bent tartott levegőt. Már majdnem teljes volt a lelki nyugalmam, amikor valami nagy csattanással, a lábam előtt ért földet.

-Ilyen hamar elfáradsz? - húzta fel az állát, és komoly tekintettel fürkészte, ahogy térdeimre támaszkodva kapkodom a levegőt.

-Nem-erről-volt-szó - tagoltam a szavakat. Az ember nem hinné, de egy ilyen szintű koncentrációba elég komolyan el lehet fáradni.

-Az ellenség sem szól, ha támad - köhögött. Közelebb jött, és átkarolta a derekam.

-És te vagy az ellenség? - néztem fel a - még akkor is - sármos fiúra, aki épp zöld szemeivel készült elvarázsolni.

-Bármi lehetek érted - suttogta, és egy puszit adott a fejemre.

Én sem értem magamat. Két hete, még szinte undorodtam tőle, nem is beszéltünk, majd amikor lépett, azt mondtam, hogy gyors. Mint mindennek, ennek is megvan a maga története.

Beca beköpött. Elmondta Davidnek mind azt, amit Archibald mondott nekem saját magáról, és rám kente. És ez a dolog, így sem hagy nyugodni.

Végre azt hittem, hogy megtaláltam azt, akivel mindent megtudok beszélni. Aki végre szeret, akiben megbízhatok, és aki kölcsönösen, bízik bennem. És pár napig el is hittem az egészet.

Hogy mit is takar az "elhittem"? Azt, hogy kezdtem pozitívan gondolkodni. Végre, mindenben a jót láttam, pozitívan álltam a világhoz, és jóra kezdett fordulni minden. Megismertem egy új világot, amiben eddig csak álmaimban hittem, és most a védelmezője lehetnék, ha a személy, akihez ilyen naivan álltam, nem támad hátba.

Egy kisebb megbeszélés eldöntötte a sorsom. Mivel Beca ott volt, mint szemtanú, elitéltek volna bűnösnek, de a köztünk lejátszódó párbeszédre nem volt bizonyíték. Ha bűnös lennék, elvennék a kristályom, de így csak nem vehetek részt csatában, és kivagyok tiltva a negyvennyolcas dimenzióból addig, ameddig biztos nem lesz a hibám. Ha az igazság kiderül... az már Archibaldnak egy durvább bűntetés lenne.

Minden esetre, ezt elmeséltem Shawnnak. Egyszer voltam a helyen, és nagyon a szívemhez nőtt. Kegyetlen egy edzés volt az, de minden pillanatát élveztem. És ezt neki részletesen kitudtam adni. Felajánlotta az edzéseket. Azt mondta, ameddig kiderül az igazság, együtt fogunk edzeni, a saját világunkban. Eleinte csak minden második nap volt, és nem értettem, minek ilyen gyakran, de ettől a héttől kezdve már mindennap jöttem. Egyszerűen azért, hogy legyen indokom őt látni.

És most megtörtént. Itt vagyunk, összejöttünk, és most benne találtam meg azt, akit Becaban nem. Nagyon jó érzés, hogy nem azért szeret, mert annyira kemény lány vagyok, hogy minimum heti egyszer részegen és beszívva megyek haza.

Viszont, hogy őszinte elegyek, az az életem is hiányzik. Hiányzik Dennis hülyesége, Adam megértő szavai és beszólongatása. Hiányzik a Klub, az esti partihangulat, ahogy minden este kint táncolunk a hangfal mellett a zenére. Hiányzik a komolytalanság, a hülyéskedés, a viccelődés. Mert nekem évekig az volt az élet.

-Minden rendben? - szorított magához erősebben. Válaszul némán bólogatni kezdtem - Megyek, összeszedem a késeket - adott még egy, utolsó csókot a fejemre.

Hátrafordlutam, és néztem ahogy felveszi az éles tárgyakat, és gondosan visszarakja az övére erősített tokokra.

-Nem edzünk többet? - suttogtam halkan a háttal álló fiúnak, aki erre a kérdésre most megfordult, és mélyen a szemembe nézett.

-Szeretnél? - fordult vissza, és felvett egy kést.

-Nem - sóhajtottam.

Védelmi ruhám visszaváltozott mindennapi viseletemmé, majd ezzel együtt a baltám is kristállyá. Fogtam a fekete darabot, és gondolatban visszacsúsztattam a nadrágzsebembe. Sokáig néztem magam mellett a darabot, amin néha megcsillant egy kisebb fény. A fekete kristály, ami olyan ritka. Ritka, mint bármely másik darab, ami az úgynevezett, sötét kövek csoportjába tartozik. Mindegyik jelképe a sötétség, a komorság, és a megfélemlítés.

-Biztos, hogy minden oké? - nézett át a vállam felett, majd azt megfogva fürkészte a tekintetem, amit minden erőmet bevetve próbáltam elkerülni.

-Biztos - bólogattam csendesen, és megmarkoltam a fekete darabot, majd már ténylegesen a zsebembe csúsztattam.

-Zavar a szín? - szólalt meg, egy kisebb hatásszünetet tartva.

-Meg úgy minden - néztem a földet.

Nem válaszolt. Nem mondott semmit, csak megfogta a kezem, ami eddig a zsebemben pihent, magam elé húzta, és játszani kezdett a tenyeremmel. Önkénytelenül is mosolyogtam, és hátrahajtottam a fejem, ami találkozott a vállával. Egy pillanatra végigfutott rajtam a libabőr, majd megéreztem, ahogy hasamon körbefonja a kezeit, és ringatni kezd.

Még mindig mosolyogtam,  talán egyre szélesebbre is nyitottam a szám, majd kezeimet az övére tettem, és élveztem a szorítását. Elengedte a derekam, és hátratűrte szemembe lógó, szőke hajam. Először csak kérdőn néztem, de cselekedetein sokáig nem volt időm gondolkodni. Kezeit most a derekamon éreztem, amire az enyémeket a vállára helyeztem, végighúztam mellkasán, és a földre pillantottam. Ismét elengedett, majd megemelte az állam. Farkasszemet nézve tűrtük a csendet, amit felváltott a heves szívdobogásom, amikor homlokunk összeért, majd nemsokára a szánk is.

Szép volt. Gyönyörű kapcsolat volt, de - mint mindenben - ebben is éreztem azt a bizonyos zavart. Bizonytalan voltam, valahogy az egészet nem éreztem egy stabil, bizalomteljes kapcsoltnak. Semmi okom nem volt kételkedni, Shawnra nem lehetett panasz, olyan, mint egy igazi úriember. De minden embernek van egy árnyoldala. És ebbe rossz volt belegondolni.

Szorítása lazult a derekamon, majd lassan azt vettem észre, ahogy az egyre nagyobb sötétségbe kezd húzni. Nem voltam magamnál, mivel, még mindig az előbbi gondolatmeneten járt ez eszem. Követtem lépteit egy padig, ahová leültünk.

-Nincs minden rendben, igaz? - fogta meg az arcom, amire egy pillanatra elkapta a görcs a gyomrom, és nem tudom, miért, de ellöktem magamtól a fiút.

-Már megint ezt kezded? - húzódtam a pad szélére - paranoiás vagy.

-Nem is - nevetett halkan - csak nagyon szeretlek - mondta ki a szót, amitől ismét rosszul kezdtem érezni magam. Megint nem volt rá okom, főleg nem az előbbi jelenet után, de még is, ezt a nyomulást valahogy már nem bírtam viselni. Ez a kapcsolat így gyors, és ezt neki is be kéne látni. Ilyenkor merül fel bennem a kétely, hogy minek is kellett nekünk összejönni.

-Mindjárt jövök - vágtam rá a választ, és felálltam a tárgyról.

-Hová mész? - nyúlt a kezem után, de automatikusan hátrébb léptem.

-Csak.. - akadt el a hangom - egyedül szeretnék lenni - fordultam hátra menet közben, és válasza megvárása nélkül, elindultam a park másik felébe.

Hallgattam, hogy cipőm orra súrolja a köveket, majd már szinte csúszkálva értem el helyemre, de előtte szerencsésen belefutottam egy bokorba, és megbotlottam egy fadarabra. Végül csak megtaláltam a helyem, majd leültem, és térdemre könyökölve, kezemmel a fejemet támasztva gondolkodtam a múlt dolgain.

Amióta ezek a dolgok megtörténtek, csak rajtuk tudok gondolkodni. Minden második gondolatom Beca, a dimenziók, és az egész dolog, amiből én most ki vagyok tiltva.

És nem, nem az fáj, hogy kitiltottak, hanem az, ahogyan megtették velem. Fájtak a következmények. Fájt  hogy van mellettem valaki, és még is egyedül érzem magam. Fájt, hogy nem tudom, mi van a mostohatestvéremmel, miközben tudom, hogy Archibald valamit tesz vele, amit hónapok múlva nem fog élvezni.

Ugyanakkor itt van az "átlagos életem". A srácokat és a Klubbot egy ideje hanyagolom, a dolgok megtörténte óta nem is jártam ott, és nem beszéltem a fiúkkal élőben. Neten sokszor írnak, hogy mi van velem, de nem teregethetem ki nekik a dolgokat. Rossz, hogy nem vagyok teljes értékű Genoteerd, és ráadásul még csak beszélni se beszélhetek róla.

Felmerül a kérdés, hogy akkor mégis mit csinálok? Igazából semmit. Vagy a szobámba gubbasztok, vagy Shawnnal töltöm az időt. Ez elmúlt dolgok után ez az a két dolog, ami megmaradt nekem.

*

-Nem - suttogtam magam elé, és Shawn szemébe néztem - Nincs minden rendben. Egyáltalán nincs minden rendben - temettem kezem az arcomba, majd a sírást nyelve küszködtem a levegővétellel.

-Tudod - kezdte, de nem hiszem, hogy tudtam volna hallgatni a lelki dumáját.

-Ne! - intettem le - inkább... inkább mesélj valamit, amivel el tudnád terelni a figyelmem.

-Mit meséljek? - döntötte aranyosan oldalra a fejét - Ohh! - mutatta fel mutatóujját - már tudom!

-És mi lenne az? - utánoztam fejének aranyos helyzetét.

-Például, hogy nyáron Pulau-n voltam nyaralni - kezdte nagy átéléssel, majd hátradőlt a padon.

-Tényleg? - húztam fel a szemöldököm - eddig nem hallottam róla.

-Mert az egy dimenzió - mosolygott, és rám nézett, majd vállamat átkarolva folytatta tovább - lenyűgöző hely!

És itt kezdődött, hogy elmesélte nyári élményeit. Már egész jól belemelegedtünk, beszélgettünk, és kezdtem elfelejteni a gondjaim, amikor megjelent egy.

- Ezt a párost is ritkán látni! – lépett elő a sötétből egy alak. Először nem tudtam, ki, majd rájöttem, hogy Beca az.

- Beca, te... te mit keresel itt? Ráadásul, - szimatolt Shawn a levegőbe - jázmin és chank szagod van – tette hozzá.

- Éppen csak Dawnra várok! – mutogatott egy távoli hely felé, amin csak a világítást láttam. A fiúnak egyből felnyílt a szeme, gondolom tudta, milyen helyről van szó, de nekem ez totál tisztázatlan maradt.

- Mi? Dawn is itt van? – pattant fel, és elé állt, majd megfogta a vállát.

- Ühüm, éppen valami hegyes fülű taggal smárol – kezdte a földet bámulni. Megismerem a részeg embereket, anno sokat is láttam, és most tudtam, hogy egy itt van a köreinkben. – Engem pedig otthagyott Michcsel egyedül! – kezdte viszonylag indulatosan.

- Mich?

- Beca, te ittál? – álltam fel én is, és a nővérem elé álltam, aki azzal a lendülettel rám emelte a fejét.

- Te csak ne analizálj! – lökött meg, amitől pár lépést hátrálni kényszerültem. – El akartad venni tőlem Archit, és most Shawnra pályázol? Nem volt elég abból, hogy tönkre tedd az életem!?

- Te most ezt komolyan kimondtad? Beca, nézz már magadra! Részeg vagy, talán életedben először, és tudtommal te döntöttél úgy, hogy kiiktatod a fiúkat az életedből, szóval semmi baj nincs azzal, hogy összeszedtél egy tagot...

- De igenis van! – nyüszített fel, és sírásba kezdett. – Archi a barátom, hát nem érted? Mi... mi már le... - akadt meg. Mellénk lépett valaki, akit már csak a sötétség miatt se ismertem.

- Hogy mi van? – döbbent le Shawn. Arcán valami egészen furcsa kifejezés látszódott, olyan, amilyet eddig még sosem láttam rajta.

- Rebeca, téged kerestelek! – hallottam a férfi hangot, majd testközelből láttam a tagot, akit az előbb vettem észre.

- Ti az Éjszakai kristályba mentetek? - döbbent le ismét Shawn.

- Igen, oda jöttek, és mi még nem fejeztük be az estét! – jelentette ki a férfi. Fülei természetellenesen hegyesek voltak, és ruhája sem volt hétköznapi, de ahogy Becára nézett, még ijesztőbb volt.

- Hagyj békén, Mich! - intette le a srácot, aki ezt nem hagyta annyiban.

- Hagyjalak!? Elkezdtünk valamit, és...

- Azt mondta, hagyd békén! – indult fel Shaw, és kezében egyik pillanatról a másikra megjelent a tőre.

- Miért? Talán a barátnőd? – röhögött. Egy picit fájt a mondat, és egy pillanatra elgondolkodtam, hogy ezt értem megtenné-e. Csak erre most nem volt sok időm. – Legközelebb megtaníthatnád, hogy ne menjen olyan helyekre, ami nem kislányoknak való! – indult a lány felé. Száját perverz mosolyra húzta, és láttam mozdulatain, ahogy támadni készül.

- Francba! Katy, ha szólok, te elviszed Becát haza, és megbizonyosodsz róla, hogy nem követtek. Beca, - csettintett - te pedig nyitsz egy portált most! – bólogatott, és megtette amit Shawn mondott. Közben a szituáció is futott, a férfiből szörny lett, de, minden annyira gyorsan történt, hogy alig fogtam fel valamit, már jött a következő csapás.

- Én márpedig be fogom fejezni az estét! – fordult a fiú felé, támadásra készülve, amit ő sikeresen kivédett, majd intett, hogy menjünk.

A lehető leggyorsabban reagáltam, és Beca ruháját ráncigálva átrángattam a portálon. Először egy helyben ült, majd, mikor sikerült mindent feldolgoznia bezárta a portált.

- Remélem, legalább jót szórakoztál Shawnnal! – pattant fel a földről, egyenesen az ajtó irányába haladva, de ismét csak megfogtam a karját. Olyanra készültem, amit nem gondoltam át, és tudtam, hogy meg fogom bánni, de már muszáj volt kimondanom.

- Tudod mit, Beca? Most kimondom! Igen, baromi jól szórakoztam vele, és nem, nem értem mi bajod van azzal, hogy vele lógok! Tudod, nagyon idegesítő tud lenni az, hogy rámászol arra a kecskére, közben másokat megbántasz, aztán neked fáj, ha jól érzik magukat. Döntsd el, hogy mit akarsz, mert...! - akadtam meg.

Talán túl messzire mentem. A gondolataimat egyszerűen nem voltam képes normálisan összerakni, és kiselőadásom jobban kitudtam volna fejteni, de nem akartam. Valahogy ennyi elég volt. Még akkor is, ha akkor rúgok belé, amikor a legjobban fáj neki.

- Csak azt, hogy hagyj békén! Minek kellett belépned az életembe? – futott ki az ajtón. A következő amit hallottam az ajtócsapódás volt.

~ Két héttel később ~

Az eső eleredt, az ég magából ontotta a villámokat, és a mennydörgések szinte egymást követték. Az utca sarkán álltam, egy esernyővel a kezemben, ronggyá ázott cuccokkal, és szemem sarkából figyeltem az éjszakai fényeket, aminek árnyékában megláttam valakit. Az út szélén jött, a járda mellett, néha-néha a háta mögé pillantva. Fején egy kapucni volt, gondolom, ő is ugyanúgy utálta az esernyőt, mint minden fiú.

Lassan odaért hozzám, amit egy felpillantással díjaztam, majd egy ideig hosszasan pislogtam a zöld szempárba, de egyszer azon vettem magam, hogy már az utca közepén járkálunk.

Fáradt lépteimet egymás után követték az ásítások. Nem volt jó dolog hajnali kettőkor szórakozni menni, főleg úgy, hogy te vagy a fellépő. De élveztem, és ez volt a lényeg.

*

-Kész vagy? - hajolt át Shawn a vállam fölött, és egy puszit adott az arcomra.

-Másodszorra énekelek élőben - szorítottam ökölbe a kezem - talán egy kicsit ideges vagyok.

-Ne izgulj! - nyúlt a kezemért, és megszorította azt. - ügyes leszel - engedett el. Felálltam a sminkasztaltól, és hátratekintés nélkül léptem előre.

Már láttam, a ruhám színével megegyező, piros függönyt, ami mögül egy mikrofonos férfi várt, egy álarccal a kezében. Egy pillanatra megtorpantam, ami láttán a férfi felhúzott szemöldökkel integetni kezdett. Lépteim egymást követték, majd odaértem a - már türelmetlen - férfihez, elvettem a fekete darabot, és az arcomra hajtottam. Hirtelen rossz érzés fogott el, majd minden további nélkül, félelmeimmel küszködve léptem a mikrofonhoz. A dallam megszólalt, és azzal együtt az én hangom is.

***

Sziasztoook!

Talán ti is észrevettétek, de az elmúlt két-három hétben kicsit megcsúszott a történet, amit próbálunk orvosolni, de a suli miatt nekünk sem könnyű. Minden esetre itt az új rész, pénteken, ahogy a Katy-s részek lenni szoktak. Ha tetszett mindenképp jelezzétek vote-tal, vagy írjátok le a véleményeteket :)

Negroo