!!Mielőtt végigolvasnád: a MarkxBeca szerelmi szálat kiírtam, mert úgy éreztem, hogy nagyon nem passzolnak egymáshoz, és behoztam helyette egy új szereplőt.!!

Önelégült vigyorral néztem végig, ahogy Katy-t magával ragadja a világunk. Fogadni mernék rá, hogy már eddig is lenyűgözte ez az egész, de amikor David a kristályával kettéhasította a levegőt, mire az egész hely körülöttünk megváltozott, leesett az álla. Pontosabban mi kerültünk át az edző terembe, de az egy nagyon védett helyen van, így inkább a teleportálos megoldásokat szoktuk használni, főleg ha egy képzetlen is van a társaságban.

A terem igazából nem volt valami nagy szám. Az előzőhöz képest, most egy kör alakú szobában voltunk, a parketta fekete fából készült, a falon pedig cseresznyefa színe vöröslött. Bár jobban hasonlított egy karate teremre, de a falról lelógó különbféle fegyverek és kristályból készült harci eszközök furcsa módon természetesnek tűntek. A hasonlóság az előzővel a plafon volt, ugyanis az üvegből készült, bár itt fákat nem lehetett látni, csak a tiszta égboltot, amit a lemenő nap fénye vörössé változtat.

Ahogy David levette a maszkot, mi is követtük a példáját. Bár mindenkinek küldtem egy gyors képet, hogy milyen lett a hajam, Dawn kivételével döbbent tekinteteket kaptam, bár senki nem fűzött hozzá semmit.

- Ne bambulj annyira, a végén még kedvem támad célba venni! – jelent meg Shawn kezében egy dobókés. Mindig meglepett a gyorsasága, ha fegyverekről vagy harcról volt szó. Katy egy grimasszal ajándékozta meg a fiút.

- Shawnfeld! – a mester hangja mennydörgés szerűen hatott, bár nem üvöltötte a nevét, de annyira tiszteletet parancsoló volt a hangja, hogy a fiú már ebből értette, hogy ideje lesz leállni. Csak meghajolt a fehér ruhás, lila szerzet előtt.

- Csapatban már remekül dolgoztok, de nem csak Katherynnek kell tanulnia az edzések folyamán! Nektek is ugyanúgy meg kell tanulni harcolni, mint neki...

- De Mester, mi már tudunk harcolni! Hisz magad tanítottál meg rá – akadékoskodott Mark. Sose bírta, ha a szintjéhez képest túl könnyű dolgot kellett véghez vinnie, és most ez azok közé tartozott.

David lila szemeivel végig mérte a szőke fiút, majd minket is szemügyre vett. Karját a háta mögött kulcsolta össze, és úgy kezdett el sétálni a teremben.

- Valóban úgy véled? Akkor tessék, menjetek és küzdjetek meg egy szörnnyel! – biccentett fejével egy ajtó felé, ami mögött a csatatér állt.

- Rendben! – indult meg a fegyverek felé, majd felvett egyet-egyet. Dawnnak egy hosszú botot, aminek a végeiből, ha kellett pengék álltak ki, Shawnnak egy szablyát adott, én egy íjat kaptam, ő pedig kardot vett a kezébe.

A fegyverek kiosztása után felvette a maszkját, és magabiztosan megindult az ajtó felé. David nem szólt egy szót sem, amíg ő nem adott engedélyt, addig nem mehettünk ki, így Mark az ajtóban toporgott, mi pedig nem mozdultunk sehova.

- Mester, mehetünk? – nézett hátra, majd amikor meglátta, hogy mi nem követtük, idegesen fordult vissza. – Mi van, ti nem jöttök?

- Mi lesz vele? – bökött bottal Katy felé Dawn, aki még jobban összehúzta magát. Nem mondom, hogy nem szeretett a figyelem középpontjában lenni, de sok volt neki, hogy David egy valódi szörnyhöz akarja kiküldeni fegyver nélkül.

- Mi lenne? Ő még úgy se tud harcolni! – nézett ránk a maszkja mögül arra várva, hogy valaki mellé álljon.

- Mark, te néha akkora tapló tudsz lenni! – vittem dühösen vissza az íjam helyére, majd támogatóan megszorítottam Katy vállát.

Ilyenkor akkorát tudtam csalódni a fiúban, és mindig átgondoltam, hogy tulajdonképpen miért is lettünk barátok, de aztán titkon, hogy még ő se tud róla, kiengesztel valami aranyos gesztussal, és újra elfelejtem neki a hibáit. Ilyen egy igazi barátság, nem de?

- Lányok! – mondta lemondóan, majd Shawnhoz fordult. – Te legalább velem vagy?

Dawn eltátotta a száját, mintha nagyobb sértést nem is kaphatott volna, minthogy a fiú ebből a döntésből őt kihagyja. Már majdnem megindult felé a botjával, amikor egy gyors mozdulattal kivettem a kezéből.

- Bocs, haver, de most egyedül maradtál – vakarta meg kínosan a haját, és ő is letette a kardot. – Davidnek igaza van. Nem rohanhatunk csak úgy ki a csatatérre, még ha Katy ki is lenne képezve.

- Ti tudjátok! – adta meg magát a fiú, kardját ledobta a földre, és sértődötten hátrébb húzódott.

Mesterünk végre megállt előttünk, ezzel abba hagyva a sétát, majd komolyan ránk nézett. Akkor kezdődjön az óra!

Katy-nek először elméletet magyarázott, aminek mi négyen voltunk az élő prezentációja, majd fegyvert is kapott.

- Minden Genoteerdnek meg van a maga harcitechnikája, milyen fegyvernemben tud a legjobban harcolni. Ezek általában a képzés során kiderülnek. Ilyen Dawnnak a bot, Marknak a kard. Te is meg fogod majd találni a sajátodat! Ez azért fontos, mert a kristályodat majd fegyverként is tudod majd alkalmazni. Majd azzá tudod a legkönnyebben átalakítani, amelyik fegyver a legközelebb áll hozzád.

- És akkor most mivel fogok kezdeni?

- Mint mindenki más, karddal. Ez az egy fegyver, amit mindenkinek tudnia kell használni. Persze, majd minden fegyvernembe betekintést nyerhetsz egy-két óra erejéig – Katy nagyot nyelt. Gondolom, nem úgy képzelte el, hogy ma a harc művészetébe kap betekintést egy teljesen másik dimenzióban.

- Rendben! Akkor mindenki vegyen magához egy kardot! – a legtöbben elindultunk a raktár felé, kivéve a húgomat. Ő csak reménykedve nézett hol rám, hol a többiekre, hátha valaki megszánja. Végül Shawn ment oda, felhúzta a földről, mert miközben David magyarázott, mindenki leült elé, és felhúzta onnan Katy-t.

- Erre gyere! – mutatta neki az utat, majd a raktárhoz érve a kezébe nyomott egy kardot.

- Remek! Akkor mindenki alkosson egy párt, Shawn te ha lehet, lennél Katherynnel? – kérdése inkább volt kérés, bár kérdőn tette fel. A fiú csak bólintott, és a lány elé állt. Súgott valamit a fülébe, mire Katy biccentett egyet a fejével.

Idő közben Mark és Dawn összeálltak, így nekem maradt az a megtiszteltetés, hogy Daviddel vívjak, de helyette meglepődtem, amit mondott.

- Rebeca, neked nem kell a kard! – döbbenten néztem rá. Bár már több száz éves volt, mégis úgy nézett ki, mint egy kigyúrt címlapmodell. Arcán alig látszott egy-két ránc, az is csak akkor, ha mosolygott, viszont szemében tisztán lehetett látni valódi kora.

Sok fájdalmat megélt, ő volt az egyike azoknak, akik újjáépítették a 48-as dimenziót. Talán ezért látom néha boldogságában a szomorúságot is. Eszébe jut olyankor, hogy kikkel oszthatta volna még meg ezt a fajta örömet, amit velünk szerez meg. Mert mi lettünk a családja. Mi tanoncok, akiknek mester kell. És ő tökéletes rá. Nem hiába tőle jönnek ki a legjobb harcosok.

- Archibald, kérlek! - hangját nem emelte meg, mégis kinyílt a harctérre vezető ajtóval szemben egy másik, ahonnan egy fekete hajú fiú lépett be. Tréning ruhát viselt, fekete haja az arcához tapadt, ahogy az órák óta tartó gyakorlásban leizzadt, de még így volt benne valami magával ragadó, amivel rabul tudta ejteni az ember. Legalábbis engem igen.

- Igen, Mester? – nézett egyenesen a fehér ruhás férfire, majd körbe a terembe. Ahogy találkozott a tekintetünk, egy pillanatra elmosolyodott, ezzel együtt kérőn felhúzta egyik szemöldökét, majd újra a lila mester szemébe nézett.

- Beállnál Beca mennél? – mutatott kezével felém.

- Persze! – mosolyodott el, majd vidáman mellém sétált. Egy öleléssel köszönt, amit viszonoztam. A mester elkezdett magyarázni a többieknek, főként Katy-éknek.

- Te tudod, hogy most mi lesz? – súgtam oda a fiúnak. Megrázta a fejét, mire izzadt haja hozzátapadt szarvaihoz.

- Eddig azt a feladatot kaptam, hogy gyakoroljak – néztük, ahogy Shawn beállítja húgom az alapállásba, és megmutatja neki az első lépéseket.

- És edzés után, lenne kedved lejönni a tóhoz? – hajolt közelebb Archi, hogy biztos csak én hallhassam. Ahogy lehelete hozzáért a bőrömhöz, beleremegtem. Szembe fordultam, egyenesen fekete szemeibe fúrtam a tekintetem.- Amúgy a szőke Becat is bírtam, de ez a vörös! - tanulmányozta a hajamat.

Ördögi mosollyal nézett le rám, gyomromban azonnal elkezdek repkedni azok a bizonyos lepkék. Körülbelül akkor ismertük meg egymás, amikor Mark a csapatunkhoz csatlakozott. A dimenzió gyermeke volt, erről a szarva és fekete szemei is árulkodtak. Néha bejárt hozzánk, és amikor napokat itt töltöttünk egy-egy feladat miatt, akkor mindig velünk volt. Annyira a csapatunk tagja volt, mint én vagy a többiek, csak ő nem jöhetett el a Földre.

Egy évvel ezelőtt volt egy küldetésem itt, amit a többiek nélkül kellett végrehajtanom. Azt hiszem akkor kezdtünk jobban összemelegedni, hogy most egy mosolyától is az ájulás határán legyek.

- Ti pedig, - lépett hozzánk David, - segíteni fogtok egymásnak. Rebeca, nagyon jól forgatod a kardot, viszont a figyelmed könnyen elterelhető az eredeti feladatról.

- Igen, Mester! – hajtottam le a fejem.

- Arcibald bármit csinálhat veled, neked az a feladatod, hogy ne nyeld le a vizet, - tartott egy poharat felém, - ne mozdulj meg, és ne essen le a fejedről ez a vödör! – emelte meg másik kezét, amiben egy kisebb vödör volt tele színezett vízzel. Ha ez valamihez hozzáér, akkor azt befogja. Nem mondott többet, megfordult, és magunkra hagyott.

- Készülj fel életed legkíméletlenebb órájára! – húzta ki magát, és megint elejtette ördögi mosolyát. Én is mosolyogtam vele.

Számba vettem a vizet, a vödröt a fejemre raktam, majd leültem Archival szembe. Először csak farkasszemeztünk, majd egy ponton a fiú elkezdett mindenfélével szórakoztatni a fejembe. Vicceket mondott, perverz kérdéseket tett fel, csak a szokásos húzásaival jött, de én nem bírtam megállni. Szám szélei már mosolyra húzódtak, vállaim rázkódtak a nevetéstől.

Szemem sarkából azért követtem a többieket is. Mark és Dawn a terem végében valódi fegyverekkel küzdöttek, Shawn pedig Katy-nek magyarázott valamit. Ujjait a lányéra zárta, úgy fogták a kard nyelét, csípőjük szorosan összeért. Másik kezét Katy korrigálására használta, de észrevettem, hogy sűrűn pillantott felénk.

„Tudom, hogy téged is le vesz a lábáról a látvány, de azért rám is figyelhetnél!"

Terelve vissza gondolataimat Archi. Ahogy visszanéztem rá, nem bírtam tovább, a vödör az ölemben kötött ki, én pedig tetőtől talpig rózsaszín lettem.

Mindenki egy emberként fordult felénk, David fejcsóválva lépett hozzánk. Úgy néztem fel rá, mint egy ártatlan kismacska, aki nem csinált semmit, de nem sokáig bírtam, ahogy láttam mesterem arcát.

- Sose fogod megtanulni, ugye? – kérdezte tőlem mosolyogva. – Menjetek, mosakodjatok meg, mert a végén még féltékeny leszek, hogy nem én vagyok itt az egyetlen színes bőrű, majd takarítsátok ezt fel! – visszafordult a többiek felé. – Folytassátok!
Ha nem ismertem volna, most azt hinném, hogy Shawn féltékeny. Szemei villámokat szórtak, de ahogy Katy hozzászólt mély levegőt vett, és újra elmosolyodott. Lassan feltápászkodtam, ügyelve, hogy ne érjek hozzá Archie-hoz, így is elég színt kapott, majd elkullogtunk a fürdőkig.

Ruhából elég könnyű volt kimosni a vizet, viszont a bőrömről nem igazán akart teljesen lejönni, így enyhén rózsaszínen mentem vissza a terembe. Harci ruhámat száradni hagytam, így abban a fekete szettben voltam, amit otthon vettem fel, bár ehhez a feladathoz ez tökéletes volt.

Hajam még vizesen tapadt a bőrömhöz, de azzal nem tudtam sokat kezdeni, megfogtam egy felmosót és vödröt, töltöttem bele vizet, és nekiláttam a takarításnak. Mire befejezték a többiek az edzést, addigra mi is felmostuk a rózsaszín foltot a padlóról.

Ahogy végig néztem a többieken Shawn-t kivéve mindenki pirospozsgás arccal távozott a teremből, bár ha sejtem ő se unatkozott, miközben a húgommal edzett... vagy flörtölt... vagy mindkettő. Majd erről ki kell kérdeznem Katy-t.

- Akkor jössz? – nyújtotta kezét Archi, amit kis habozással, de elfogattam.

- Előbb szólhatnánk a többieknek? – néztem rá kérőn, mire ő egy legyen sóhajtással elindult a többiek felé.

- Akkor indulhatunk? – nézett rám Shawn, ahogy megálltunk mellettünk, majd megakadt a szeme a kezünkön. Zavartan elkezdett babrálni a kristályával, majd megállapodott a szeme Katy-n.

- Épp erről akartunk beszélni. Én még itt maradnék, ha nem bánjátok! Katy, te még nyugodtan maradhatsz Dawnnál – néztem rá, mert láttam, hogy nem tudott mit kezdeni azzal, hogy egyedül hagytam. Először senki se felelt, a levegő megfagyott. Senki se számított erre, engem pedig kezdett idegesíteni a beállt csend.

Ahogy a fiú megszorította a kezem, éreztem, hogy már menne, de nem hagyhattam őket itt csak úgy. Vagy mégis?

- Sziasztok! – untam bele a várakozásba, és Archit magamután húzva onnan. Nem tudtam velük mit kezdeni, a végtelenségig meg nem állhattunk ott, úgyhogy valakinek lépni kellett. Csak sajnos én voltam az a valaki.

Már öt perce húztattam a fiút folyosókon keresztül, amikor megrántotta a kezem, én pedig a mellkasának csapódtam, mire mind két kezét körém fonta. Az ölelése nyugtató volt, teste melege, szívverésének a hangja, érintése, az egész lénye.

- Jól vagy?

- Azt hiszem! – néztem fel rá. Ragyogó fekete szemeivel bámult rám, szája mosolyra húzódott. Hirtelen elfogott az az érzés, ami már hetek óta, hogyha rá nézek. Meg akartam simítani az arcát, hozzá akartam érni, megcsókolni. Úgy látszik, ő is ezen gondolkozhatott, mert szemei elvándoroltak a szám felé, és egyre közelebb emelte fejét.

Már majdnem hozzáértek ajkai a számhoz, de hirtelen felnézett, és elfordította a fejét. Ellökött magától, majd tett egy lépést előre.

- Ne itt! – fogta meg a kezem, és most már ő vezetett. Elmentünk egészen a tóig, ahol először találkoztunk. Itt mutatott be minket egymásnak David, bár akkor még mindketten sokkal másképp néztünk ki. Én még platina szőke hajam volt, a színes tincsek se díszítették azt, Archinak pedig nem voltak meg a szarvai.

Egy nagy kör alakú belsőkertben voltunk, aminek a közepén egy hatalmas fa állt egy hatalmas tó közepén, amin könnyűszerrel lehetett csónakázni. A fának ugyanolyan fekete törzse volt, mint a kintieknek, ám koronája mindenféle színben pompázott. Ez volt ezen a bolygón az első fa.

Fekete törzse mögül egy hajóorra közeledett, amibe Archi minden előzetes nélkül beleugrott. Bár szerintem azt tervezte, hogy kiköt vele előttem, és akkor be tudok majd szállni, de annál én tökösebb voltam. Vettem egy nagy lendületet, és követtem a fiú példáját. Tökéletes ugrással a hajóban landoltam, ami megringott az érkezésemkor.

- Végül is, így is megoldható – vakarta meg zavartan a fejét, majd megfogta a kristályát, amitől a hajó felvett egy lassú sebességet, és magától ringott tovább a vizen.

- Nem kellett volna inkább velük menned? – szólalt meg pár perc után. Gondolom nem így tervezte, hogy már a folyosón majdnem egymásnak esünk, de nekem se szerepelt az esti programomba, hogy Arieleset fogok jásztani, csak éppen Eric hercegnek szarvai lesznek.

- Nekem is lehet magánéletem, tőlünk függetlenül is – kezdtem el babrálni a hajammal, ami idő közben félszáraz lett.

- Mégis bánt valami – mért végig fekete szemeivel. Nem tudom milyen lehetett úgy látni, hogy szinte az egész szeme pupilla, de kirázott a hideg, ahogy helyeken megállt a tekintete.

- Ahj - haboztam. Nem akartam rázúdítani minden hülyeségem, de ha nem mondom el, lehet úgy se lesz jobb. – Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy nekik mi bajuk azzal, hogy mi... - most erre azt kéne mondanom, hogy mi együtt vagyunk?

- Hogy mi? - nézett rám, lélegzetét is visszatartotta. Éreztem, ahogy szívem kihagy egy ütést, majd újra el kezd verni, de sokkal gyorsabban.

- Hogy mi együtt... - nem tudtam befejezni a mondandómat, ahogy nézett, zavarba ejtő volt, mint mikor kiállsz több szász ember elé beszédet tartani, és minden szempár rád szegeződik.

A hajóorrából most elém csúszott, és úgy vizsgálta át még egyszer az arcom, majd megakadt egy ponton a tekintete. Ujjait felemelte, hogy megérintse szemem alatt a bőrt, de én lehajtottam a fejem. Hátrébb csúsztam egy kicsit, hogy legyen újra távolság köztünk.

- Az ott mi? - szemei kétszeres tempóban mérték végig a területet. Bár rózsaszín voltam mindenhol, ő mégis észrevette. Hogy ne vette volna észre, hiszen kiváló látása van, kiválóbb, mint nekünk. Kezemet gyorsan odakaptam, de rájöttem, hogy felesleges, ezért inkább leengedtem.

- Beca, kérlek! Mondd el! - emelte meg kezével az állam, így már farkasszemet néztünk.

Kita_Grape