Egy óra telhetett el. Nagyon kínos volt a helyzet. Beca a nővérem, és az lenne a természetes, ha mindent tudnánk egymásról. Főleg ilyen helyzetekben, még ha mostohatesók is vagyunk tudnom kéne, mi van vele. Viszont annál az egy mondanál többet nem tudtam a dolgokhoz hozzátenni. Mondjuk, senki sem várhatja el tőlem, mivel kemény pár nap erejéig mondhatja azt, hogy mi igazán testvérek vagyunk.

Dawn részéről is ugyanez volt a helyzet, ahogy Shawnnal és Markkal is. Ők voltak a legjobb barátai, és ha én nem is, nekik tudniuk kellett volna valamit. Archibald meg... róla inkább nem mondok semmit.

-Akkor? - nézett ránk David - most mi legyen?

-Semmit sem tudunk róla? - nézett fel Mark.

-Semmit - pásztázta tekintetével a földet.

-Valaminek csak kell lennie! - ütött fel Shawn a fejét fogva - Megvan! - csettintett.

-Tudom mire gondolsz, és nem, nem lehet! - kinlódott David, amit a fiú részéről egy morgás követett

-De...

-NEM! - üvöltött fel - Nem foglak a tiltott dimenzióba küldeni! Nem akarom, hogy neked is bajod essen, azt meg főleg nem, hogy a többieket is magaddal rágasd! - zárta le a vitát, és idegesen végig nézett a térmen.

-Mi az a tiltott dimenzió? - bátorkodtam feltenni a kérdést. A hangom alig volt hallható, még is elég volt ahhoz, hogy mindenki figyelmét magamra vonjam.

-Erre nincs időnk, Katy - szólt le Shawn.

Kicsit rosszul esett tőle ez a viselkedés. Megértem, hogy nem boldogul Beca nélkül, mivel ugye a barátja, és hiányzik neki, mint a többieknek. Csak a többiek közel se vágtak le egy ekkora hisztit.

-Bocs, Katy - sóhajtott a mester - tényleg rosszul venné ki magát a dolog, ha ezt most elkezdeném elmagyarázni. Ki kell találnunk, mi legyen. - jelentette ki, és leült Mark mellé.

-Mi lenne, ha nem Beca után nyomoznánk, hanem Archi után? - vetette fel az ötletet Dawn. - biztos nem véletlen hogy egyszerre tűntek el, főleg azok után amit megtudtunk.

-Korántsem biztos, hogy egy helyen vannak - cáfolta meg Mark - még az sem biztos, hogy Archibald van a dolgok mögött. Lehet, hogy egy küldetést teljesít.

-Hol nem kerestétek? - forgatta a szemeit Shawn.

-Szerintem már mindent megpróbáltunk - húzta fel a szemöldökét - de lehet, hogy ilyen rövid idő alatt kihagytunk egy fontos, de szembetűnő részletet.

-Kezdjük az elején - szálltam be a gondolkodásba - egyáltalán honnan jött az, hogy eltűnt? Nyomoztok utána, vagy mi? - tettem fel a kérdést, ami éppen foglalkoztatott. Nem állt össze a kép, és úgy voltam vele, hogy ha talán összeáll, egy picit tudok segíteni a dolgokon.

-A kristálya jelzett, hogy átmenet egy másik dimenzióba - válaszolt a kérdésemre David - pontosan nem tudjuk, mennyi ideig volt ott, de egyszer csak egyik pillanatról a másikra eltűnt. Mint ha a föld nyelte volna el. - nézett. Kezével támasztotta a fejét, úgy, hogy közben rákönyökölt a térdére.

-Voltatok ott? Találtatok valamit? - kérdezősködtem.

-Semmit - vezette tekintetét a padlóra.

-Akkor a kristálynak Becánál kell lenni. Ergo meg kell várnunk, hogy jelentkezzen - meséltem a lehetséges teóriát. Örültem, hogy mondhadtam valami jót, de az a kis öröm is eltűnt, amikor a mester megcáfolta a gondolkodásom.

-Nem kizárt, hogy valaki elrabolta, akármennyire is lehetetlen. Nem tudunk róla, hogy lennének itt ellenségei, és ha van is, lehet hogy az olyan erővel rendelkezik, hogy olyan helyre juttatta, ahol a kristályokat nem lehet bemérni. Az isten szerelmére! Katy, mondom hogy már minden lehetséges variáció átmentünk! - mondta mérgesen, majd kezével eltakarta az arcát.

Végignéztem a többieken. Shawn ugyanígy el volt kenődve, ha nem jobban, de ez ugyanígy volt Dawnnal. A lány a fejét fogta, és ott szorította rózsaszín haját. Egyik kezével néha a szeméhez nyúlt, és megtörölte azt.

A legjobban a dolgokat még is Mark viselte. Kezeit maga előtt összefogva dőlt hátra a kanapén, kőkemény tekintettel nézve maga elé. Mondjuk nem kizárt, hogy így próbálta tartani magát.

Hogy én hogy voltam? Ha az elmúlt hónap történéseit vesszük, és azt, hogy Beca és a barátja hogy bántak el velem, valahogy úgy éreztem, megérdemli. Csak az volt a baj, hogy nem tudtam hol van, mit csinál, és mi az a dolog, amire azt mondom, "megérdemli". Mi van akkor, ha halott? Ez az az egy dolog, amibe én még nem gondoltam bele. Elhessegettem magamtól a gondolatot. Az a baj, hogy a tényt, hogy igazak a csatornában történtek, hogy Archi megpróbált bántani, és ennek tetejébe felcsinálta Becat, totál kizárták. Nem hinnék el, hogy ő van a dolgokban.

-Közé van az egészhez a gyereknek? - gondolkodtam hangosan, négy érdeklődő tekintetét vonzva rám.

-Fogalmunk sincs - beszélt David a többiek nevében is, és nagyot sóhajtva folytatta- valahogy ez a dolog nem áll össze.

Megint lehajtott fejjel meredtünk a semmibe. Hiába a sok gondolkodás, ha öten nem tudunk megoldást találni a problémára. Elszomorító volt így látni a többieket, főleg Shawnt, akit nagyon megviselt ez az egész. A többiek sem voltak jobban, de az agyam nem volt képes kizárni azt, ahogy ő ezt viseli. Sőt, csak ezen pattogtam. Sajnáltam, és meg akartam vígasztalni, de valahogy még is haragudtam, és ódzkodtam tőle.

-Hoppá - hallottam Mark hangját. Rá néztem, és azt láttam, ahogy a kezén lévő karkötőre mutogat a mutató ujjával. A következő pillanatban csipogni kezdett, majd a többieknél is elkezdődött ugyanez.

-Ne! - sipított Dawn - Pont most?

-Mi történt? - kaptam fel a fejem a sok világító pontra. És eszembe jutott.

-Az elmúlt pár hétben alig voltak küldetések - suttogta Shawn a karkötőjét nézve - pont most kell lenni? Komolyan? - nézett fel.

-Muszáj mennünk - sóhajtott Mark - ez a kötelességünk.

-Katy - szólított meg Dawn - itt a kristályod? - nézett a szemembe.

Ezt nem hiszem el. Tényleg, újra mehetek küldetésre? Felvillanyozott a gondolat, úgy, hogy elfelejtettem, miért is voltam szomorú. Nem hizzem el, hogy mehetek. Nem mintha olyan sokszor voltam volna, de valahogy mindig máshogy éreztem magam ott.

A kérdés érdekes volt, mivel amúgy minek hordtam volna a kristályt, ha nem használom? Pedidig mindig nálam volt. Talán azért is, mert annyira vártam ezt a pillanatot.

-Igen - bólogattam - itt van.

Mark hirtelen megnyitott egy portált, amikor levakarhatatlan vigyor jelent volna meg az arcomon, de tartanom kellett magam.

-Nem bánod? - nézett a fiú Davidre.

-Menjetek. - intette - Ahogy mondtad, ez a kötelességetek. Megleszek.

Utoljára mindenki ránézett, majd elkezdtünk beugrálni a portálba.

~~~

Fekete köd, sűrű, szürke felhők, barátságtalan környezet. Minden, ami az eddigi dimenziókat jellemezte, amiket láttam. Viszont ez már egy valódi csatatér volt. Amerre néztem, mindenhol romos házak, összedőlt épületek, piszok, sötétség. Egy lélek sem volt sehol, amit nem is csodáltam, mert én sem lettem volna szívesen egy ilyen helyen.

Újra ott álltam. Fekete ruhában, maszkban, barna hajjal, kristállyal a kezemben. A többiekkel gyalogoltunk előre a semmiben. Nagyon résen kellett lennem, mivel ha csak egy lépéssel maradtam le, már elvesztem. A lépteink kopogtak, és minden egyes pici mozdulat visszhangként verődött vissza. A távolból hangokat lehetett hallani, mindenféle madár éneket, füttyszót, de volt, hogy fakopáncs kopácsolását, ami ebben a helyzetben ijesztőbbé tette a hangulatot.

Sokáig mentünk a semmiben. Senki sem szólt egy szót sem. Igazából azt sem tudtam, hová tartunk.

-Hallottam valamit - fordult meg Shawn, és egy másik irányba kezdett menni.

-Hová mész? - kiálltott utána Mark. Választ nem kapott, ezért utána futott.

Dawnra néztem, aki tétlenül figyelte a történéseket.

-Menjünk mi is - indultam el, de visszarángatott.

-VIGYÁZZ! - kiáltott fel.

Elvesztettem a fonalat. Nem tudtam, mi fog történni, de hirtelen annyira megijedtem, hogy végig futott rajtam a hideg. Valami fenntről közeledni kezdett felénk, olyan sebességgel, hogy attól mind a ketten leblokkoltunk. Pár méter választott el minket, mikor sikerült feleszmélnem.

Szinte semmit sem tudtam a kristály használatárol, de visszaváltoztattam baltából kristály alakba, és erősen koncentráltam. Alig egy méter volt közöttünk. Átjárt valami. Nem tudom mi, mert ilyet még az előtt sose éreztem.

Egy hatalmas, arany színű villanás keletkezett felettünk, aminek hatására az eddig közeledő valami felfelé kezdett repülni.

-Katy... - suttogta Dawn. Látszólag meglepődött. Nem mintha én nem lettem volna meglepve. Inkább megijedtem. Az érzés még mindig nem múlott.

Magam fölé néztem. Egy arany színű búra volt felettünk, ami valamennyire átlátszó volt, mert láttam magunk körül a világot, ahogy azt is, hogy az alak leszáll előttem.

Nem hittem a szememnek, mikor megláttam magam előtt az öt-tíz magas monstrumot. Kinézete egy lóra emlékeztetett. Hatalmas, szürke lobonca volt, széles szárnyai, ami kinyújtva lehetett tizenöt méter.

-Egy drób - nézett végig rajta. Csak akkor vettem észre az alakot, aki felénk közelít.

-Ha-Ha-Ha! - nevetett ördögien.

A lányra néztem, aki ugyanilyen értetlen tekintettel nézett vissza.

-Ki ez? - kérdeztem.

Sötét alak volt, akár csak a drób, amin érkezett. Olyan volt mint egy kaszás. Fekete maszk, ami minden pici részletet takart az arcából, még a szemeit is fedte. Ugyanilyen színű ruha, ami földig ért, és maga után vonszolta. A kesztyűje sem képezett a szín alól kivételt, ahogy a bot sem, amit a kezében fogott.

-Ilyen varázslatot is ritkán látni egy újonctól - sétált tovább, majd megállt a burok előtt.

Összezavarodtam. Fogalmam sem volt, hogy ilyen helyzetben mit kéne reagálni, és hiába volt millió-egy kérdésem, nem tudtam, melyiket tegyem fel.

-Ki vagy? - szólalt meg helyettem Dawn.

-Az neked totál mindegy - hadarta el a mondatot, majd tekintetét rám irányította - a barátnőddel van dolgom, nem veled! - jelenette ki.

Kezdtem megint kétségbe esni.

-Mit akar? - tarottam a magabiztosságom, ami abban a pillanatban nem nagyon ment.

-Na - húta el az "a" betűt - ne legyünk ilyen udvariatlanok. Ne akarj kihozni a sodromból! - hangjában nevetést fedeztem fel.

Hátráltam egy lépést. Pontosan én sem tudom, miért. A búra az én irányításom alatt volt, ergo akkor szűnik meg, amikor én akarom, és egy pár méteres helyből nem igazán tudtam elmeneküni.

-A valódi harcos sosem hátrál - mondtam magamnak. Felgyorsult a szívverésem, szinte kizártam a külvilágot. Elfelejtettem, hogy itt van Dawn. Csak a férfira bírtam koncentrálni.

-Akkor mondja - bólogattam - tőlem, mit akar? - mutattam magamra.

-Gondoltam, hogy makacs leszel - kezdett bele - nem fogod egyhamar feladni. - megfogta a botot, és lendített vele egyet a levegőbe.

Fehér köd keletkezett, ami lassan összeállt, világosabb-sötéttebb kockákat alkotva, majd ez összemosódott, egy képet alkotva.

Néma sikoly hagyta el a szám, amikor megláttam Shawnt és Markot, egy oszlophoz kötözve. Megdöbbenten láttam a kétségbeesett arcukat, amin felém néztem. Mintha segítséget kértek volna.

Dawn mellettem nagyot sóhajtott, kezét a szája elé rakva.

-MONDJA MÁR! MIT AKAR? - üvöltöttem. Nagyon jól szórakozott rajtam.

-Azt akarom, hogy gyere velem. - jelentette ki.

Nem ezt a választ vártam. Én? Miért? Mert csináltam egy varázslatot, vagy mit? Kellett pár másodperc, mire sikerült mindent felfognom.

-Soha - jött ki a számon az egyszerű válasz. A csávó felnevetett.

-Rendben - bólintott erőszakosan - akkor máshogy fogalmazok... Hmm... Ha nem jössz velem, leleplezzük a kis barátaidat - fordult egész testével felém - és soha többé nem láthatod őket! - jelentette ki.

Összeszorult a gyomrom. Hányingerem volt, ha ránéztem az alakra. Ilyennel fenyegetőzik? Mondanám, hogy nem érdekel, de igenis, nagyon érdekelt. Shawn hiányát már most nem bírtam elviselni, és akárhányszor rá gondoltam, összeszorult a szívem.

-Kössünk egyezséget - sóhajtottam.

-Hmm - gondolkodott el - mesélj.

Olyan közel léptem hozzá, amilyen közel csak tudtam, de nem léptem ki a burokból.

-Elengeded a barátaimat. Őt is - mutogattam Dawnra - és biztosítassz róla, hogy épségben visszaérjenek a mi dimenziónkba. - fejeztem be. Ami ez után következett, azt valahogy nem bírtam kimondani.

-Nem értem - tördelte az ujjait, és hátrálni kezdett pár lépést - mi hasznom lenne nekem ebből?

Ismét hatalmasat sóhajtottam. Becsuktam a szemem, és magamban elszámoltam háromig.

-Cserébe veled megyek - mondtam ki. Végleg befejeztem a mondandóm, amire ő bólogatni kezdett.

Hirtelen oldalra mutatott a botjával, ahol megjelent Shawn és Mark. Megörültem, mikor megláttam őket. Nálam volt a kristály, amivel akkor akartam akciózni, csak az volt a baj, hogy nem tudtam, hogyan. Azt sem tudtam, hogyan sikerült megalkotnom a búrát, azt meg főleg nem, hogy hogyan vigyem magunkat egyik pillanatról a másikra haza.

Kénytelen voltam feladni. A férfi kinyújtótta felém a kezét, a másik kezében lévő bottal a fiúk felé mutatott.

-Ígéret, szép szó - suttogta, ami nekem kiabálásnak hatott.

Megszüntettem a burkot, és felé kezdtem el menni. Minden lépésemnél megtorpantam.

-KATY! NE! - kiabálta valaki. Nem tudtam megmondani, ki volt az.

Egy hirtelen mozdulattal elkapta valaki a karomat, és rángatni kezdett. Az utolsó dolog, amire emlékszem, az a többiek távolodó alakja!

~~~

Sziasztok!
Bocsi, hogy ilyen sokáig nem volt rész, jó mentségem nincs, szóval csak remélem, hogy nem pártoltatok el sokan a történettől. Ha nem, jelezzétek egy vote-tal, hogy még mindig itt vagytok :)

Negroo