Magamba zárkózva ültem a széken. Pontosan nem is tudom, mióta, de elég ideje ahhoz, hogy végiggondoljam az életem. Hogy jutottam én el idáig? 

Kiskoromban, amikor még teljesen a szenvedélyemnek éltem, mindig vágytam a népszerűségre. Akartam, hogy figyeljenek rám, hogy lássák, mire vagyok képes, és meg tudjam mutatni, ki vagyok. Mondanom sem kell, sosem kaptam meg. Anyám sárba tiporta a becsületem és az érzéseim. Lelkileg összezuhantam, amit legújabb családom sem segített, plusz erre anya először lelki, utána testi bántalmazása is rátett egy lapáttal.

És hova menekültem? Hova? A drogba. Általános iskolás koromban, már a sarki kocsmákba jártam bulizni, mert leszarták, mi van velem. És ezt idáig folytattam. Először heti egyszer piától szédülve, beszívva, cigarettától büdösen mentem haza, és ha fel mertek pofozni, én voltam felháborodva. Ahogy telt az idő, egyre többet jártam a haverokkal, és történtek olyan dolgok is, amik miatt éjszakákat sírtam át. Majd, mikor kicsit magamba néztem, feltettem a kérdést, hogy anyám viselkedése jogos-e. Részben az volt, csak nem hatásos.

Az arcomon utat keresett magának egy könnycsepp. Belenéztem az előttem lévő tükörbe, amik körül égők villogtak, majd fogtam egy zsebkendőt, és sminkemre figyelve letöröltem azt. Az arcomat kezdtem fürkészni, és már-már egyre közelebb hajoltam a tárgyhoz. Láttam szemeimben az ijedtséget, de ugyanakkor boldog is voltam. Akaratlanul is elmosolyodtam az előbbi gondolataimon, majd ahogy ruhámat gyűrögettem, még egy könnycsepp szökésnek eredt az arcomon. Ezt már széles mosollyal a számon töröltem le, majd elégedetten megnéztem magam a tárgyban. Összehúzott szemekkel, és hatalmas levegővétellel indultam meg a hely felé, aminek felavatását annyira várom.

Ismét egy folyosón lépkedtem. Tőlem oldalra több ajtó nyílt, azokból kábelek voltak kivezetve egészen a színpadig . Attól eltekintve, hogy nem a közvetlen, épület szélén álló falak voltak, mindegyiken volt egy ablak. Ezeken keresztül az ember mindig mást látott: mikrofont, esetleg gépekkel felszerelt helyet, egy konkrét stúdiót, ahol zenéket vesznek fel, hangszereket, sminkszobát, fodrászt, maszkost, büfét, és így tovább. 

Elértem a célom, és kiálltam a fellépőhely szélére. A hangpróba már javában zajlott, a hangszereket tesztelték, a vörös függönyt a helyére rakták, és távirányító által ide-oda mozgatták.

-Minden rendben, Katy? - jött a szervező hangja a hátam mögül.

Megfordultam, és a két méter magas, bajszos, fáradt tekintetű emberrel találtam magam szembe.

-Szia! - sütöttem le a szemeim, majd egy ideig, cipőm orrával szemezve álltam csendben, semmit sem téve - Minden rendben. - bólogattam, és ránéztem.

-Húsz perc múlva főpróba - nyomott a kezembe pár lapot, és kérdő tekintettel rám nézett. - Két óra múlva pedig fellépés. Te leszel az első. - mosolygott.

-Hé, Josh! - üvöltött egy férfi a függöny mögül, amire beszélgető partnerem automatikusan is elkapta a fejét - Jó lesz ez így? - mutatott egy irányba, amivel arra célzott, hogy menjen el megnézni.

Egy bátorító mosolyt küldött felém, majd megpaskolta a vállam.

-Készülj fel! - kacsintott, és elment a dolgára.

Egy ideig csak néztem, ahogy megy, majd amikor már másokkal beszélgetett, közben pedig aktákat bújt, megállapítottam, hogy rám most nem lesz szüksége. Általánosságban ilyenkor velem egyeztet, de most úgy tűnik, más dolga akadt.

Halk léptekkel indultam meg vissza a helyemre a folyosón. Az épületet a csend uralta, és ahogy a szobámhoz közeledtem, már csak a magassarkúm kopogását hallottam a padlón. A végén megláttam egy ajtót, rajta egy csillaggal és benne a nevemmel.

Nem voltam sztár. Nem voltam énekes, és nem is tartottam magam annak, csak egy feltörekvő tinédzsernek, aki annyira vágy a népszerűségre. Josh a főnököm és egyben a mentorom volt, aki a kisebb fellépésekbe belevitt, ezzel is fellendítve a hírnevem. És most ott tartok, hogy három heti munka után, egy komoly zenei stúdió felavatásán én leszek a főfellépő.

Ledobtam a papírokat az asztalomra. Az egyik lap tetején még mindig Rihanna - Monster ékesedett, amit jónak is tartanék, de valahogy egy saját számot inkább éreznék magamnak.

Leültem a székre, és elkezdtem begyakorolni a szöveget.

-I'm friends with the monster that's under my bed
Get along with the voices inside of my head  - énekeltem. Teljesen beleéltem magam, a végére már egyre hangosabban, és totál kizártam a külvilágot. Csak ültem egy viszonylag sötét szobában, egy tükörrel szemben, és magamat nézve énekeltem.

-You're trying to save me, stop holding your breath
And you think I'm crazy, yeah, you think I'm crazy
I wanted the fame, but not the cover of Newsweek
Oh well, guess beggars can't be choosey
Wanted to receive attention for my music
Wanted to be left alone in public, excuse me... - kopogtak. 

A hangom megrekedt, szabadságérzetem visszavett, és egy pillanatra szégyelltem, hogy ilyen hangos vagyok. Lenyeltem a gombócot a torkomban, és egy "szabad"-ot nyögtem ki.

-Miss Clarck! - jött beljebb egy ismeretlen nő. - Várják önt a próbán!

Elképedve néztem oldalra. Próba? Hiszen most kezdtem el gyakorolni, nincs két perce, és már is ki kell mennem? Nem létezik.

Az előttem lévő nőre néztem. Harmincas, sovány, szűk ruhát hordó lány volt, akinek szemüvege, kontyba fogott, szőke haja, és kezeiben lévő papírok adták azt az érzetet, hogy fontos munkája van. Bizonytalanul megráztam a fejem, majd felálltam a forgószékből, és elindultam a, már-már mostanra szokásossá  lett helyemre, a színpadra.

Ahogy kiértem, láttam a háttérben a dobot, mögötte egy emberrel, és ugyanez a gitárral és szintetizátorral. A szék elé léptem, és nagy sóhaj kíséretében leültem a helyemre. A fények hirtelen kialudtak, a gitár megszólalt a hátam mögött, majd kicsit csúszva, de bekapcsolódtam a szövegbe.

Hihetetlen érzés kiállni a színpadra. A hangodban benne van minden, a bánat, a harag, a boldogság, még ha nem is hallható, de te úgy érzed, ezzel mindent sikerül kiadnod. Egy olyan mezőre lépsz, ami elzár a külvilágtól, csak te vagy, és a zene. Ez pedig pont, egy olyan dolog, ami jó arra, hogy felszabadulj.

-Ennyi! - hallottam egy hangot, majd pár pillanat múlva a világosságot.

***

Végignéztem magamon, és nem az a tizenhat éves lányt láttam.

Egy szürkés pólót viseltem, ami a derekamnál egy csomó által be volt szűkítve. Rajtam egy rózsaszín rövidnadrággal, és egy fehér, térdig érő csizmával álltam ismét a tükör előtt.

-Itt az én a sztárom! - jött egy ismerős hang a szoba másik feléből, majd ajtócsapódás hallatszódott. 

-Hülye vagy - szisszentem fel, majd mosolyogva fordultam a fiú felé.

-Életem, - mosolygott vissza, majd hozzám lépett, és megfogta a kezem, - szuper voltál! - hajolt a fülemhez, majd egy puszit adott az arcomra.

-Shawn, - nevettem fel halkan, - nem most kell udvarolnod! - pislogtam hosszan.

Mélyen a szemembe nézett, majd mutató ujjával felemelte az állam, és azzal a lendülettel megcsókolt. Nem volt hosszú, csak egy hirtelen valami, de nekem valahogy minden csókja sokat jelentett.

-Öltözz át, és megyünk! - lebegtette meg a kristályát a kezében.

-Kell beszélnem Josh-al. - fordultam a szekrény felé, ezzel megtörve a romantikus légkört közöttünk.

-Már fontosabb neked, mint én? - kérdezte meglepődve. Pár pillanat múlva már éreztem a kezét a derekamon.

-Még mindig hülye vagy - nevettem, és próbáltam elmenni, de nem engedett - Shawn! - kiáltottam segélykérően.

-Valamit valamiért - mutatott a szájára. Egyik kezével elengedett, és próbáltam szabadulni, de így is annyira erősen fogott, hogy nem ment.

Maga felé fordított, és amikor már majdnem összeértek az ajkaink, hirtelen hátrálni kezdett, amitől elvesztettem az egyensúly-érzékem, és sikeresen a falnak dőltem.

-Mi van? - mordultam rá, egy kicsit túl erőszakosan. Válaszként felmutatta a bal kezét, amin a karkötőjén lévő kő fényesen villogott.

-Asszem' mennem kell - sóhajtott nagyot.

-Jó esténk volt - mosolyogtam önelégülten a morcos szempárra, akik engem kémleltek - Menj már! - léptem közelebb és meglöktem a vállát.

-Ezt azért még megbeszéljük - szólalt meg fél perc farkasszemezés után, majd mosolyogva nyitott egy portált, és elment.

~

A fellépésemnek vége volt. Valahogy hihetetlen érzést nyújt a színpad, de most semmit sem éreztem. Csak álltam, és dobáltam a szavakat, amit a végén egy hatalmas tapsvihar követett, de tudtam, hogy többre lettem volna képes. Egyszerűen semmihez nem volt kedvem, pedig alig pár órája még totál be voltam sózva.

Eltelt háromnegyed óra, mire teljesen összeszedtem magam. A produkcióknak nemsokára vége volt, és még ki kellett volna mennem a színpadra, de azt mondtam, fontos dolgom van, és nem fogok ráérni. Csak hát a fontos dolgom közbe elment.

Kisétáltam a helyről. A folyosón visszhangzott az akkor fellépő énekes hangja, és zsongott a szervezőktől, plusz egy-két rajongótól, akik viszonylag sokat fizettek azért, hogy ide bejussanak. Tudtam, hogy a mentorom nem felügyeli a színpadot, és most is az irodájában találom, tehát arra siettem, amikor leszólított valaki.

-Hé! - hallottam egy hangot. Oldalra fordultam, és egy, valamivel nálam fiatalabb lányt láttam - Bocsánat... te.. te vagy Katy? - kérdezte szégyenlősen.

-Igen - válaszoltam határozottan. Kicsit olyan gyerek-felnőtt szerepben éreztem magam, pedig max két, vagy három év lehetett közöttünk.

-Kaphatok egy autogramot? - nyújtott felém egy lapot és egy tollat.

Egy pillanatra nem sikerült felfognom, mi történik, de mikor ez megtörtént, elvettem a lapot, és ráfirkantottam a nevem. Visszaadtam a tulajdonosának, aki hálásan bólogatni kezdett, majd folytattam az utam arra, amerre tartottam.

Nem adtam egyáltalán sok autogramot eddig, de még is örülök, ha nem kérnek meg rá. Ezzel akkor is így voltam, amikor sikeresen eljutottam a célomig, és Josh irodája ajtaján kopogtam.

-Szabad - jött a reakciója, amire benyitottam az ajtón.

-Öhm.. - haraptam a számra - Hello.

-Szia - állt fel a székről, majd az asztal előtti székre mutatva kérte, üljek le - Akartam veled beszélni.

-Tudom - húztam ki a tárgyat, majd leültem - Miről is lenne szó?

-Ezt - fogta a homlokát - igazából nem nekem kéne közölnöm.

-Josh - nevettem fel halkan - ne csigázz. Mi van?

A szobára pár pillanatnyi csend telepedett. A férfi összeszedte magát, és maga előtt összefont karokkal mondta ki a következőket:

-Egy komoly zenei cég szerződést szeretne veled kötni - jött a "fontos dolog". 

A meglepődöttségtől azonnal sikítani tudtam volna, de kitörő örömömet leplezve raktam szám elé a kezem, és visszafojtott hangon, totál vörös fejjel válaszoltam.

-Komolyan?

-Igen. - bólogatott - És szeretnék, hogy kiadj egy saját számot. Természetesen, ez neked anyagilag semmibe se kerülne.

Hirtelen elöntött a boldogság. Nem, mint ha olyan rossz lett volna Rihanna számait énekelni, de már kellett valami új, és azt hiszem, ezt most kaptam meg.

-KATY! - üvöltötte a nevem valaki.

Meg kellett fordulnom hogy lássam, bár már a hangjáról felismertem.

-Shawn? - döbbentem le. Josh-ra néztem, aki a meglepődöttségtől köpni-nyelni nem tudott.

-Velem kell jönnöd - mondta. Hangja szakadozott volt, lihegett, arcáról folyt az izzadtság, és ezzel a megjelenésével kicsit megijesztett.

-Már megbocsáss, - állt fel a mentorom, - de te ki vagy, és mit képzelsz magadról?

-Ka..

-Itt egy megbeszélés folyik! - kezdett ordítani, amit valahogy nem tudtam tolerálni.

Felpattantam, és Shawnhoz mentem, aki egyből megragadta a karom, és húzni kezdett. Még hallottam, ahogy Josh a nevemet kiabálja, de most a barátom jobban izgatott.

Egy raktárban találtam magam, tele takarítószerekkel, amiket ő egy határozott mozdulattal félrelökött, és egy portált nyitott a falon.

-SHAWN! - kiabáltam - Mi bajod?

-Menj át! - mutatott a portálra - Ott megtudod.

Bizonytalanul indultam meg, és nem tudtam, hova vitt, és mi vár ott rám, még is átléptem. Elöntött az a furcsa érzés, mint mindig, amikor belépek egy ilyenbe, de ettől az érzéstől egy hónap alatt eléggé elszoktam.

Egy kék fényben találtam magam. Mindenhol fénycsóvák, és csövek a padlótól a plafonig. Olyan volt, mint egy bunker, amiben túlzottan védtek valamit.

Shawn jelent meg mellettem, és karon fogva vezetni kezdett egy ajtóig, ami kinyílott, ahogy elé léptünk. A hely nem változott, azon kívül, hogy a szobában, amiben voltunk, volt egy kanapé, amin Dawn és Mark foglalt helyet.

-Megtudtatok valamit? - állt a szoba közepére, amire mindenki felemelte a fejét.

-Nem - suttogta maga elé Dawn - Ő az utolsó reményünk - nézett rám.

-Miről van szó? - ráncoltam össze a homlokom, és hirtelen elöntött az aggodalom.

-Nem tudom elérni Archibald-ot - rontott be David, majd idegesen megállt előttünk - Olyan, mint akit elnyelt a föld. Semmi jel nincs arról, hol van.

-Csak úgy eltűnt? - kapkodta a fejét Shawn.

-Katy, - hagyta figyelmen kívül a kérdést a férfi, - el kell mondanod, amit tudsz Becáról. Mindent, amit esetleg mondott, a furcsaságokat, amiket vele kapcsolatban észrevettél, mindent - támadott le a kérdésekkel, ami beletelt időbe, mire feldolgoztam. Gondolkozni kezdtem, majd tudatosult bennem, hogy itt valami nagyon nincs rendben.

-Mi történt? - sziszegtem ki az egy mondatot, ami akkor kijött a torkomon.

-Katheryn, az ég szerelmére! - állt elém David, és szembe fordított magával - Mondd már, mi van!

Hirtelen jött a szituáció, annyira, hogy egyszerre kellett őket feldolgoznom, és gondolkozni rajta. A kettő valahogy nem ment egyszerre, és nem tudom, meddig állhattam ott, amikor még is beugrott valami.

-Beca terhes - jött ki a számon. Nem húztam el a témát, egyszerűen képtelen voltam máshogy megfogalmazni, még ha nem is ez volt a legjobb módja. Válaszként mégis csak értetlen tekinteteket kaptam.

-Ezek szerint... - szólalt meg Mark - Archinak köze lehet a dologhoz?

-Ő ejtette teherbe - suttogta még mindig mozdulatlanul Dawn - Biztos vagyok benne! Elmondta.

-Akkor Archibaldnak köze van az egész dologhoz - szólalt meg a mesterünk - Ezt nem hiszem el! - csapkodott idegesen a levegőbe.

-Próbáltad Becát elérni? - kérdezte Shawn idegesen.

-Nincs róla nyom. Egyikőjükről sem tudunk semmit - jött a válasz.

És akkor jutott el a tudatomig, mi volt a dolgokban...

---

Sziasztok!

Nagyon-nagyon sajnálom a sok késést, de egyszerűen nem bírtam időt szakítani az írásra. Természetesen megpróbálok ebből nem rendszert csinálni, de most az egyszer, légyszíves, nézzétek el nekem.

Negroo