A látvány, ami fogadott megdöbbentő volt. A szobába már nem uralkodott a cigi keserű szaga, és valamennyivel rendezettebbnek is nézett ki, de az nem volt a helyén, hogy cserébe Katy ájultan az ágyon feküdt – hozzátenném, hogy ami még mindig vizes volt. Az asztalán ott volt a cigisdoboz, pontosan ott, ahonnan reggel én felvettem. Talán, ha nem piszkálom, ha lenyelem, hogy megint a cuccaim között turkált, és lenyelem, hogy tönkretett egy igen drága felsőt, akkor most ez az egész nem következik be. Akkor nem kéne attól tartanom, hogy kapni fogok azért, hogy leborítottam vízzel, hogy magamra vállaltam a cigit, hogy Sophie bármikor megpofozhat, ha nincs a közelbe apa, hogy Katyt bármikor megpofozhatja... te jó ég! Ez a nő verte Katy-t... Ha velem megtette volna, akkor miért a lányával legyen különb? Becsuktam az ajtót, visszazártam, és odarohantam Katy-hez. Nem felelt. Semmire. Később észrevettem egy doboz gyógyszer a földön. Nyugtató. Hát persze. Ugye nem szedtél be túl sokat, Katy?

Lépteket hallottam, majd kopogtak. Egy női hang szólalt meg.

- Katy... édesem, bemehetek? – nem szóltam. Senki se felelt. Pár másodperc múlva már agresszívabban szólalt meg.

- Katheryn, tudom, hogy bent vagy! Most azonnal beengedsz, vagy... - vagy mi? Megint megveri? Nem tudtam elképzelni, mit csinál, ha meglátja így. Mit csinál velem, ha bejön, és meglátja, hogy itt vagyok. Ki kellett találnom valamit, de sürgősen.

- ... vagy erőszakkal megyek be, de annak nem fogsz örülni! – megvan! Portál... portált kell használnom. Nem gondolkoztam semmin, nem gondoltam bele a következményeibe, csak fogtam a kristályt, magam elé tartottam és lőttem. Egy szürke pacaszerű valami lebegett a szoba közepén, szürkére világítva be az egész helyiséget. Felkaptam Katy-t, átfutottam a portálon, és földet értem. Nem tudtam hova kerültünk, csak azt, hogy a portál bezárult, és Sophie már nem tud elkapni minket.

Büszkeség fogott el, hogy sikerült megoldanom egy problémát, ennyi tétovázással. Körbe néztem. Egy kiszögellésen álltunk, alattunk egész erdőtenger borította a tájat, messzebb, mintha egy kisebb tavat láttam volna. A fejem felett hirtelen egy hatalmas pteranodon repült el. Csúcs, egy őskori dimenzióba kerültünk. Hátra néztem, de nem volt mögöttem senki. Nem sikerült... Katy... Katy ott maradt a szobába. Az erdő békéjét egy éles sikítás szakította félbe. Az idegeim pattanásig feszültek, éreztem, ahogy az adrenalin egyre nő, és már ösztönösen nyúltam is a karkötőmhöz.

Elkezdtem futni az erdő mélyére, de még nem alakultam át. Nem lehettem volna így itt, bármikor lelepleződhettem, és akkor nekem annyi. Meg valószínűleg a többieknek is. Nagy csattanást hallottam pár méterrel arrébb. Bebújtam egy bokorba, és onnan figyeltem az eseményeket. Két fekete velociraptor és egy fekete csuklyás alak állt szembe Markkal és Dawnnal, Shawnt sehol nem láttam. Mark újabb támadást indított a két dinoszaurusz ellen, Dawn pedig a csuklyással foglalkozott, amikor megláttam az egyik kőnél egy sötétzöld róka maszkot.

Shawn... elkezdtem megkerülni a kis tisztást, hogy folyamatosan takarásba legyek, mert pechemre a maszk pont a másik oldalon volt. Kúszás közben sikerült kiszakítanom a nadrágomat, és felsértenem a térdem. Kezdek rájönni, hogy nem is olyan hülyeség az a fekete harci ruha. Mikor odaértem, Shawnt ájultan találtam a bokorban. Csak nyugi, mérd fel a lehetőségeket és dönts! Vettem egy mély levegőt, és mérlegelni kezdtem. A maszkra néztem. Esélytelen, hogy észrevétlenül megszerezzem, ahhoz túlságosan messze van a bokroktól. Én se alakulhatok át, mert az túl nagy feltűnéssel járna, és Shawn ezzel is lelepleződik. Ki kell kapcsolnom a karkötőjében lévő követ, akkor a maszk is eltűnik, és továbbra is feltűnésmentesek maradunk. Talán... nyithatnék egy portált vissza, a mi világunkba. Vagy először messzebb mehetnénk.

Rosszul éreztem magam attól, hogy Markot és Dawnt egyedül hagyom, de más megvalósítható opciót nem nagyon láttam. Tudtam jól, hol viseli Shawn a kövecskéjét, de most nem volt ott. Elkezdtem tapizni, mire ő elkezdett mocorogni. Csikis volt, remek! Még az kell, hogy felnevessen. Aj, Shawn, mégis hova raktad azt a karkötőt? És akkor megláttam. A maszk mellett volt, gondolom kieshetett az ütés során. Átgondoltam a tervem, magamba végrehajtottam, és már ki is ugrottam a bokorból. Senki nem vett észre, mindenki az ellenfelével volt elfoglalva. Tökéletes. Megfogtam a maszkot, a biztonság kedvéért, az arcom elé raktam, megfogtam a karkötőt, és visszaugrottam... volna.

Már majdnem landoltam, amikor valami megragadta a jobb lábam. Az ékszert gyorsan bedobtam a bokorba és szembe néztem a támadómmal. Az egyik velociraptor. Mark lefagyott, maszkja miatt nem tudtam érzelmet leszűrni. Lefagyott, ahogy meglátta, hogy a fekete harci ruha nélkül, kezemmel tartom ott Shawn maszkját az arcom előtt, és mind ezt úgy, hogy egy velociraptor szájából lógok... egy hatalmasra nőtt velociraptoréből. Marknál körülbelül félszer nagyobbak lehettek, ami nagyon nem volt átlagos, már ha az a tény, hogy egy dinoszaurusz szájából lógók, átlagos lenne.

A dinó fordult, vele együtt Mark is megindult felénk. Háta mögül előrántott egy hatalmas kardot, és ráugrott az őslényre. A lábamon egyre erősebben éreztem a fogai szorítását, a bőrömbe már szinte biztos, hogy belevájtak. Felszisszentem, mire a fiú megértette, hogy ez a próbálkozás nem a legjobb módszer arra, hogy elengedjen. Leugrott az állatról, jó nagyot lökött rajta, hátha ettől a földön kötök ki, bár szerintem ő se várt semmi eredményt ettől a próbálkozástól. Hirtelen pörögni kezdtem a levegőben, pontosabban a velociraptor kezdett el forogni, majd pár másodperc után megállt. Hogy eddig a társa mit csinált vagy hol volt, azt nem tudom, de most szemtől szembe álltam vele, mögötte pedig megpillantottam Shawn bamba fejét. Kicsit arrébb, láttam, ahogy Dawn harcol a csuklyással, aki háttal volt nekünk. Tökéletes. Shawn felé dobtam a maszkot, lehajtottam a fejem, hogy még az esélyét se adjam meg a kilétem felfedésének, és megfogtam a karkötőm. Éreztem a meleget, és azt ahogy szétárad a testemben. Térdemen a sebem már nem fájt, viszont a fogak egyre jobban belemélyedtek a lábamba. Szinte már sikítottam, de a kiképzéseknek köszönhetően még tűrtem, de már nem sokáig. A tudat, hogy ha elszúrunk most valamit, és egy dinoszaurusz másodpercek alatt megszabadíthat a lábamtól... bepánikoltam, de nyugodtnak kellett maradnom, mert az semmit nem segít, ha elkezdek hisztizni. Elkezdtem koncentrálni. A fájdalom még mélyebbről jött, ahogy a fogak egyre jobban zárultak össze.

„Érzed már a fájdalmat, Genoteerd?"

A fejemben volt! Jobban utáltam, mint Katy-t tudtam. Legszívesebben megvártam volna... nem is. Saját erőmből szakítom ki az állat szájából magam, és ugrok rá a csuklyásra. Utáltam, ha valaki a fejembe mászkál, akár még ilyen kicsi szinten is. Amikor a képzésen ilyen gyakorlatok voltak, szinte sose bírtam ki a végéig. Vagy elmentem, vagy kizártak. Mindegy volt, mert ha maradok, akkor kizárnak. Talán, ezért is fejlesztettem ki olyan jól, hogy blokkolni tudtam ezt. Akármennyivel is előbb fejeztem be az órákat a többieknél, mindig én csináltam meg a vizsgákat a legjobbra. De ez most kifejezetten zavart. Talán... talán csak azért, mert az vette el a figyelmem, hogy bármelyik pillanatban láb nélkül végezhetem. Talán... talán csak a sokk, ami az okozott, hogy majdnem lebuktam. Nem tudom. A következő pillanatban a fájdalom engedett, én pedig zuhantam. Nagy csattanással értem földet. Körbe néztem, de már mozdulnom is kellett, hogy a velociraptor ne lapítson szét. Mark a farkába szúrta a kardot, így az átérezte azt a fájdalmat, amit nekem okozott. Ezzel egy időben a csuklyás alak is felkiáltott. Úgy látszik, hogy a mágia miatt érzi a fájdalmát. Vagy talán teljesen ő hozta létre, ezért is bugyog fekete vér a pikkelyek közül, és nem piros. Elővettem egy dobókést az egyik tartóból, és megcéloztam vele a csapdába esett dinót. Egyenesen a combjába fúródott a penge. A csuklyás felé néztem, pár másodpercen belül átázott a nadrágja. Bingó! Bár arrébb gurultam, felállni nem tudtam, a jobb lábam szinte teljesen lebénult. Másik oldalamon Shawnt fedeztem fel, ahogy a másik velociraptorral küzd már maszkban.

A zöld rókafeje annyira jellegzetes és egyedi volt. Neki már sikerült megszereznie a kristályát, mi pedig még csak szürke vonalakkal díszített maszkot viseltünk. Van egy legenda, ami annyira igaz, mint az, hogy az élethez víz és levegő kell. Egy legenda, ami a dimenziónkból származik, miszerint minden egyes Genoteerdnek meg kell szereznie a saját kristályát egy végső próba által, amivel a portálokat tudja majd nyitni. Ez a kristály egyedi, mindenkinél más színű, vagy ha mégsem, akkor is van rajta valami különlegesség, amitől azt ezer ugyanolyan közül felismerné. Na már a legenda arra is ki tér, hogy egy genoteerd harcos megjelenése illeszkedik a kristályához, az pedig az illető személyiségéhez. Hármunknak még csak tanulókristálya volt, ami mind szürke színű és jóval kevesebb mágiával bír, mint egy saját. Nem lepett meg, hogy Shawn a jellegzetes zöld szeme, és a furfangos észjárása után egy zöld kristályt és a rókát kapta.

Gondolatmenetemből a fiú szakított ki. Felemelt a földről, és elkezdett futni az erdő belseje felé. A velociraptor, amivel eddig harcolt, most a nyomunkba eredt. Átugrott egy hatalmas ágat, és csak akkor szólalt meg, amikor már méterekre voltunk a kis tisztástól, ahol a többieket hagytuk.

- Nyitnod kell egy portált, és azonnal be is zárni – hadarta, és lehajolt egy hatalmas ág elől. Nem szóltam semmit, csak emésztettem az információt. Ez egyszerű nem?

- Fél perced van nálam megnyitni a portált, vagy pedig lezuhanunk – na ez már annyira nem volt egyszerű. A kristály betájolása. Egy évig tanultuk, hogy kell minél messzebbről portálni. Már negyed el is telt, amíg bepánikolva elővettem a kristályom. Ezzel egyáltalán lehet ilyen rövid idő alatt, ilyen nagy távot megtenni? Nagy táv? Egyáltalán hol vagyunk? Már láttam a szakadékot, mindkét oldalról hatalmas sziklák vettek körül minket. Fogtam a kristályt, a szakadék felé tartottam, és koncentráltam. Megjelent az ismerős szürkés maszlag, amit már annyiszor átléptünk Shawnékkal, de most mégis más volt. Szürke, szinte fekete foltjai riogatóak voltak, de a fehérekkel sem volt másképp. Amin egy órája lelkesen ugrottam be, hogy megmeneküljek, most rettegtem tőle. Még pár lépés és a másik oldalra kerülünk, remélhetőleg Shawn szobájába. Ugrottunk. Ahogy éreztem, hogy a hideg elmúlik, már azonnal be is zártam az ajtót, ami elválasztott minket végleg a dinoszaurusztól.

҉

Becsuktam a szemem. Nem mertem körbe nézni, bár, ha el is szúrtam volna, Shawn még mindig tudott portált nyitni a kristályával. Szóval akkora bajba nem lehettünk, nem? Lassan kinyitottam a szemem, és körbe néztem. Egy ágy. Szék. Asztal. Egy szobában voltunk. Shawn odavitt az ágyhoz, és lefektetett rá. A lábam még pokolian fájt, de már nem vérzett. Shawn odament egy szekrényhez, kihúzta az egyik fiókot, és elővett egy fiolát. Rémülten néztem rá. Azt a fiolát mindenki akkor kapja meg, amikor a kristályát is, és ünnepélyesen befejezte a tanulmányait ilyen téren. Nekünk is hamarosan lesz egy ilyen vizsgánk. A fiola tartalma egy olyan erős ital, hogy akár a halálból is képes visszahozni bárkit. Nagyon nehéz előállítani, de minden végzett Genoteerd kapj egy ilyet, máskülönben csak nagyon nehezen lehet hozzájutni, szinte lehetetlen. És ezzel csak egy gond van. Hogy névre szól, nem lehet átruházni, de másnak beadható. Ezt azért csinálják így már évszázadok óta, hogy meg ne ismétlődjön a történelem, hogy ne csináljon senki magából halhatatlant. És most ezt akarta Shawn nekem adni, egy nyamvadt harapásra. Tiltakozón elkezdtem rázni a fejem, és a kezemet a sebre szorítottam. Fájt, de nem érdekelt. Ő leguggolt mellém, és mélyen a szemembe nézett.

- Ezt nem teheted... az a tiéd! - kedvesen elmosolyodott.

- Épp ezért én döntöm el, hogy kinek adom oda.

- De ne csináld már! Ezt... ezt neked kell meginnod! Mi van, ha... ha kelleni fog, és én megittam előled? – kedvessége megváltozott. Nem tudtam pontosan leolvasni, hogy mit érez.

- Kedves, hogy aggódsz értem. Tényleg, de reméljük, hogy nem lesz rá szükség.

- Persze, azok a nagyfejesek is, azért adták oda, hogy ne kelljen használni, de mégis odaadták – fújtattam. – Mellesleg én is kapni fogok majd.

- Addigra már késő lesz – mondta szomorúan.

- Miért lenne késő? Könyörgöm, Shawn! Ez csak egy harapás, kifertőtlenítjük, pihenek egy kicsit, és rendben is leszek.

- Nem érted – csóválta meg a fejét. – Ez a fertőtlenítőd.

- Hogyan?

- Láttam mennyi harapást kaptál, és hogy milyen mélyeket. A mérge már szétáradt a lábadban, majd leestél a sárba a sebeddel. Szerinted már nem fertőződött el?

- Shawn, kérlek! – szomorúan rám nézett, nekem pedig nem volt szívem tovább ellenkezni. Elvettem a kezem, hadd csinálja. Majd valahogy szerzek neki egyet, hisz csak szinte lehetetlen, nem?

- Ide adnád a kristályod?

- Nesze – dobtam oda neki hanyagul a szürke anyagot. Ő cserébe ideadta a fiolát, amit egyből lehúztam. Keserű volt. A kristályomat a sebre helyezte, és elkezdett egy bűbájt mormolni. Utolsó, amire emlékszem, hogy Shawn aggódva fölém hajol.

Kita Grape