Óvatosan kinézett a sarkon. Már nincs messze, gondolta. Reggel a lépcső és az ajtófélfa is megpróbálta megállítani, de sikeresen túljutott rajtuk. Valahogy átállíthatták az autót is, ezért gyalogolnia kellett. Nem merte megkockáztatni a tömegközlekedést. Túl sok ismeretlen tárgy. Ki tudja, milyek trükkök lapulhatnak a tarsolyukban. De most végre eljutott idáig. Ez a legnehezebb szakasz. 

Már csak két utcát kell mennem. Nem lehet olyan nehéz nyugtatta, magát gondolatban. Hiszen több ezerszer végigcsinálta már. Úgy ismeri az ellenséget, ahogyan a saját tenyerét. Nagy levegőt vett, és kilépett a sarok mögül.

Szinte azonnal megtámadta egy jelzőtábla. Csak a hosszú évek alatt kifejlesztett reflexei óvták meg. A piros lámpa szemtelenül bámulta. Állta a tekintetét. Végül a piros feladta. Érdekes módon mindig ez történt. Hálát adott az égnek, hogy a zöld rendszerint barátságosan viselkedett, és átrohant a zebrán. A cipőfűzője újabb álnok támadást hajtott végre. Az emberek furcsán néztek rá, miközben futva kihúzta. Magában feljegyezte, hogy újat kell vennie. Lihegve megállt a következő sarkon. Erőt gyűjtött a végjátékra. Ezen az úton nincs zebra, nincs lámpa, nincsenek zavaró tényezők. Csak ő és az autók. Tiszta menet lesz, kiütésig. Nagy levegőt vett, és nekilódult.

Később a menős és felesége beszélgettek.

- Csúnya volt az a baleset ma. - mondta a feleség. - Láttam a tévében. A szerencsétlen embert mintha direkt megcélozta volna a sofőr.

- Nos, ez egy érdekes dolog.- felelte a mentős. - Olybá tűnik, hogy a fickónak a döntő pillanatban lejött a cipőtalpa, és emiatt esett a kerekek alá.

Elég...érdekes dolgok jutnak az eszembe az éjszaka közepén. Remélem élveztétek a legeslegelső történetemet!