Az egyik nap olyan volt, mint a másik.
És bár hét közben nem győztük várni a hétvégét, a végén mindig csalódtunk.
Aztán hétfő lett megint, és kezdődött elölről az egész.
Ez az élet, semmi több.
Kezdtük megérteni (...), hogy a felnőttek miért úgy néznek ki, ahogy. És akkor is, ha megfogadtuk, hogy mi sose fogunk rájuk hasonlítani, pontosan ez lesz a helyzet.

  Pedig még a tizenötöt se töltöttük be. Tizenhárom, tizennégy, felnőtt. Halott.  

Janne Teller