Lábaimmal hátrálni kezdtem, fal fehér arccal, remegő testtel. Szóhoz se jutottam.

- Nyuszim?- döntötte oldalra a fejét Taehyung, de én ránézni se bírtam.

Halálra ítélte a legjobb barátomat, és rezzenéstelen arccal bántott meg, törte össze a szívemet. Nem akartam felfogni, hogy miért csinálta ezt velem. Mintha egyszerre utált, és szeretett volna. Nagy lélegzetvétellel rohantam ki az autóból, reszketve, hogy vajon ki lesz Taehyung következő áldozata azok közül akiket szeretek.

- Jungkook!- hallottam meg magam mögött élesen harsongó, mély hangját, mi a csontjaim legmélyére hatoltak.

Nem tudtam féljek-e vagy tiszteljem őt. Semmi sem tűnt helyesnek vagy helytelennek. Egyszerűen csak addig futottam míg nem a tóhoz értem, mi az erdő közepén díszelgett. Sosem jártak arra emberek, mert úgy hitték, az a víz mérgezett. Éjfekete szírmok hullottak a felszínére, mi egészen abnormális, ugyanakkor gyönyörű is volt. Patakokban folyó könnyekkel engedtem magamat lebegni a jéghideg vízben.

- Mit csinálsz itt?- hallottam meg egy sziszegő hangot, mire szemeimmel megtalálva őt, ránéztem.

Egy hatalmas kígyószerű lény úszott felém a vízben, mi nagyobb volt, mint egy átlagos. Fekete bőre, fekete szemeivel másokat megijesztett volna, de én még sem mozdultam.

- Ki vagy te?- ért mellém.

- Mit számít az?- néztem az égre, mi sötéten festett, fényes pontokkal össze-vissza a vásznán.

- Nem félsz tőlem?

- Úgy nézek ki, mint aki igen?- sóhajtottam.

- Még a cirkusz porond mestere is fél tőlem.

- Hát én nem.

- Mi a neved fiú?

- Jungkook vagyok. Hát te?

- Jieun.

- Örvendek.

- Én is. Mit csinálsz itt?- ismételte meg a kérdését.

- Meghalt valaki aki nagyon fontos volt számomra.- válaszoltam darabokra tört szívvel.

- Mindennek megvan a maga oka és értelme.- vágta rá.- A sors nem mindig kegyes.

- Te nem tudod mennyit jelentett ő nekem.- szippantottam.

- Meg fogsz fázni. Menj haza.

- Miért fél tőled Taehyung?- váltottam át egy másik pozícióba, így már testem egésze a vízben volt, csak a fejem nem.

- A mérgem képes megölni bármilyen lényt. Régen én is a církusz része voltam. Aztán kidobtak mert semmi hasznuk nem lett belőlem azon kívűl, hogy mutatós, nagy szerzet vagyok. Persze mérges lettem és megharaptam valamennyiüket. A mérgem percek alatt megöl bárkit.

- Szerencsés vagy akkor.- nyugtáztam.- Én nem akartam a cirkusz része lenni. Rendőr voltam, a társamról pedig kiderült, hogy egy szirén.

- Hogy lennék már szerencsés? Elvették az egyetlen gyermekemet és azt vallják ő akar annak a tébolynak a részese lenni.- kapta fel a vizet, én pedig egy kicsit hátrébb lendültem, ugyanis a kígyó asszony fogai nagyobbak lettek, szemei pedig élesebben világítottak az éjszaka sötétjében.

- Ki a gyereked?

- Min Yoongi a fiam neve.

Így nyert értelmet az, hogy miért volt Yoongi kint az erdőben és miért nem szólt senkihez se semmit. Biztosra vettem, hogy az elkeseredés játszódott mind a kettő lelkében.

- Várjuk... akkor te is alakváltó vagy?

- Így is nevezheted a fajtámat. Ismered a fiamat?

- Ismerem.- bólintottam.

- Az apja pont ugyan olyan gyönyörű párduc férfi volt amíg...

- Amíg?

- Amíg a te királynőd meg nem ölte.

- Miért tenne ilyet a királynő? Mit tett ellene a szerelmed?

- Semmi!- kiáltotta.- Az az ocsmány liba el akarta venni és a királyává tenni, Yoonsung pedig visszautasította.

- Engem is el akart venni.- nyeltem egyet.

A mamika tényleg kegyetlen volt, de nem hittem volna, hogy ennyire.