Emlékirat

Olyan elveszett lettem Taehyung mellett, mint addig még soha. Csak bámultam ahogy irányított mindenkit és próbáltam megérteni mégis milyen erővel bírhat.

- Várj!- rohantam mögötte, próbálva elérni miután vége lett a műsornak.

- Mond.- nézett rám a válla fölött.

- Szeretnék valamit kérdezni.- értem utol.

- Megbeszéljük.- biccentett, tovább haladva.

- Várj!

- Ne most!- rivallt rám, szemei pedig vöröslően csillogtak, szemfogai pedig megnőttek, ahogy megtorpant és felém fordult.

- De fontos!- erősködtem.

- Nem értesz a szóból?- fogta meg a nyakamat, s keze szorítása erősebb lett, így elzárva tőlem a levegőt.- Ezernyi fontosabb dolgom van a te bajaidnál jelenleg.

- Nem hiszem.- nyögtem az ájulás szélén.

- Én igen.- mosolyodott el, majd elengedett.

Köhintettem egy párat és újfent követni kezdtem egészen a kocsijáig. Becsukva mögöttünk az ajtót, álltam mögé miközben mosta le magáról a sminkjét. Kezeimet vállaira tettem, szemeibe nézve a tükörben.

- Azt hiszem valami baj van velem.- kezdtem bele.

- Nincs veled semmi baj.- folytatta a smink eltávolítását.

- Erősebb lettem, mint hittem... Jint... Fellöktem. Mármint méterekre el löktem magamtól egy kis kifejtéssel.- nyeltem egyet.

- Mondtam, hogy a vérem megváltoztatta a génjeidet.

- Értem. Mi a baj?

- Költöznünk kell.- válaszolta röviden.

- Mi? Miért?

- Az legyen az én reszortom.- fejezte be, majd felém fordult.

- Hová megyünk?

- Hová szeretnél?- mosolyodott el, s derekamnál fogva az ölébe húzott.

- Busan?- vetettem fel.

- Felőlem lehet az Hawaii is.- kuncogott.

- Akkor legyen az.

- Jó.

- Csak vicceltem.- vigyorodtam el.

- Cseles.- nevette el magát.- Gyere.- húztott a tarkómnál fogva közelebb míg nem ajkaink összeértek.- Szeretnék mutatni valamit.- húzódott el.

- Mit?- csillantak fel a szemeim.

- Először szállj le rólam.

Óvatosan lemásztam a combjairól, s hátrább álltam, hogy fel tudjon kelni. Lassan odasétált egy dobozhoz, miből érdekes illat szállingózott ki. Ahogy egyre közelebb értem, megéreztem azt az édes illatot ami mindig beborította a levegőt mikor vért éreztem.

- Ajándék.- mutatott rá.- Tőlem, neked.- villantotta meg a fogait.

- Köszönöm.- fogtam hozzá a kinyitásához, de amit benne találtam, nem tudtam értelmezni.

Egy szív volt az. Elsápadtam a látványától, hiába volt finom illata. Ott lebegett előttem, hogy védeni akartam az embereket, nem megenni.

- Ez...- akadt belém a szó.

- Ez egy szív.- vigyorgott örömében.- Tetszik?

- Hát...- húzódott egy vonallá a szám.

- Igen? Tudtam!- tapsolt.

- Ez... a mai műsorból volt?- kérdeztem, ugyanis én nem vettem részt a mészárlásban, bármennyire is szerette volna Taehyung.

- Neeem!- legyintett.- Nem ennivaló!

- Akkor mi?- kezdtem el remegni, ugyanis bármi kisülhetett abból ami az ő fejében járt.

- Emlék!

- Emlék?- szöktek fel a szemöldökeim.

- Bizony!

- Mire kellene emlékeztessen?- emeltem rá a tekintetemet.

- Nézd meg a formáját. Kisebb, mint egy emberé, a vér rajta sokkal világosabb, holott már két napja halott az illető és meg is van alvadva. Mit gondolsz?

- Fogalmam sincs.- halkultam el.

- Jött egy levél ezzel a dobozzal tegnap. Az állt a levélben, hogy a kis Jimin barátodnak szépen szólva nem sikerült beilleszkednie a fajtájához, ezért visszaküldték nekem. Nekünk. Ide.

- Mi?- kerekedtek ki a szemeim, az édes illatból pedig a legbüdösebb, legotrombább szag lett.

Térdeim feladták a szolgálatot és a padlóra rogytam. Éreztem ahogy összeszűkül a torkom és egy gombóc keletkezik benne, így a levegő is fogytán járt.

- Ugyan már Nyuszim.- paskolta meg a vállamat.

Undorodtam magamtól.