- Ha elviszed esküszöm...- mondta volna, de nem hagyta, hogy befejezze.

- Mi lesz? Megölsz? Egy ujjal se tudnál hozzám érni ha azt akarnám. Vegyél vissza mielőtt olyat teszek amit megbánok. Te vagy és voltál a kedvencem. Ne rontsd el.

- Nem rontok én itt el semmit. Megállapodtunk. A szavadat adtad, hogy csak egy örökös miatt kell neked az én fiam.

- Meggondoltam magam.- vont vállat.- Csak nézz rá. Ez a fiú valósággal pompázik. Nála szebbet sosem láttam még. Na meg persze nálad, de miért vegyek el egy porond mestert, mikor itt van egy másik gyémánt az orrom előtt?

- Mami. Utoljára és a legnagyobb tisztelettel mondom. Nem viheted el. Ha akarod ölj meg, de garantálom, hogy nem lesz hajlandó nélkülem élni ez a fiú.

- Csak nem szerelmes beléd?- visított fel kínjában.- Ohh jajj.- kapott szája elé, mintha meglepődött volna.- Hát az baj.- sóhajtott, csípőjére téve a kezét.- Üljetek le.- mutatott a kettő székre.

Engedelmesen leraktunk magunkat, ahogy ő is elénk, majd farkasszemezés következett köztük. Mintha mentálisan próbáltak volna harcolni, de a végén, körülbelül öt perc után, a királynő feladta.

- Mond csak Jungkook. Tetszik neked ez a világ? Nem térnél vissza a megszokott hétköznapjaidba.

Tudta mik a határok és nem félte feszegetni őket. A szemeim előtt felcsillant, hogy milyen lehetne visszatérni abba az életbe ahová tartoztam mindaddig amíg nem találkoztam újfent Taehyunggal.

- Hát...- kezdett el izzadni a tenyerem.

- Jó lenne, igaz?- döntötte oldalra a fejét.- Én annyit kérek, hogy légy a férjem, nemz egy utódot és emberré változtatlak.

- Maga tudja hogyan kell?- kerekedtek ki a szemeim.

- Tudom.- bólintott.- Ehhez nem kell más csak egy aláírás.- varázsolta a kezembe a szerződést.

- Én... én...

- Jungkook.- szólított a mellettem ülő.- Ha aláírod. Ha vissza mész abba az életbe, ide többet nem jöhetsz. Soha többet nem fogsz látni engem.

- Én...

- Te?

- Drága istenem, döntsd el! Ha nem jössz velem akkor meghalsz, ha jössz akkor is csak nem mindegy mikor és hogyan.

- Ha bántani mered!- rúgta ki maga alól a széket Taehyung.

- Akkor mi lesz?- tett ugyan így a nő.- Azt hiszed félek tőled? Egy koszos hajléktalan voltál amíg Jiyong be nem fogadott és nem adtál a feleségének egy gyereket. Az őrületbe kergetted azt a nőt is. Nem csoda, hogy könyörgött a halálért és Jungkookot kidobta az erdőbe.

Ekkor jöttem rá mindenre. Taehyung tényleg az én apám volt és tényleg a fia voltam. A gyomrom szélsebességgel kezdett el kavarogni, s nem állt meg egészen addig amíg ki nem adtam magamból a maradék vért és húst, mi még nem emésztődött meg benne.

- Ohh szent Isten.- nézett le lába elé a nő, egyenesen a gyomromból kijövő belsőségekre.

- Bocsánat.- töröltem meg a számat.

- Ugyan, kedvesem.- simogatta meg a hátamat.- Tudta egyáltalán?

- Már mondtam neki, hogy a vérem, de nem tudta, hogy a fiam.- fogott a tarkójára.

- El fogok ájulni.- szóltam mikor elkezdett forogni a föld.

- Nyuszim!- karolt át Taehyung, így tartva engem.- Ne félj, nem engedem, hogy elvigyen.

- Hányszor ismételjem meg magamat?- lett ideges a nő, s izzó szemekkel nézett az engem tartóra.

- Fiúk!- ordította, mire megjelent mindenki a cirkuszból.- Ha nem tartod a szavadat, széttépnek.- utalt a körülöttünk állókra.

- Akkor gyertek!- tárta ki a karját, egy hatalmas vigyorral.

Tennem kellett valamit.