A napok vészesen teltek, én pedig csak rejtőzködtem. Taehyung nem kért tőlem semmit, csak azt, hogy ne tartson tovább a feldolgozás pár napnál tovább. Én mégis minden alkalommal mikor ránéztem a bábúkra, eszembe jutott a régi életem. Az, hogy ezek az emberek miattam haltak meg. Nem tudtam megmenteni őket. Nem tudtam segíteni rajtuk. Az eső is esni kezdett az éj leple alatt, mi megnyugtatta a lelkemet.

- Nyuszim!- vágta ki az ajtót Taehyung, csillogó szemekkel, én pedig unottan néztem rá.- Gyere!- nyújtotta a kezét, én pedig egy nagy sóhajjal elfogadtam.

- Mit szeretnél? Esik.

- Ez a jó! Hát nem hallod a zenét?

- Milyen zenét?- kérdeztem unottan.

- Az eső lágy zenéjét.- forgatta a szemét, majd derekamra fogva kezdett el keringőzni velem, míg a teljes testemet nem borította a víz.- Gyönyörű ez az este.- mondta lágy hangon.- Napok óta nem ettél. Nem vagy éhes? Elraktam neked pár szervet.

- Nem akarok enni.- idéztem fel az emlékeket mikor megöltem azt a nőt.

- Akkor meghalsz.- hajolt a fülemhez.- És ha meghalsz akkor már nekem se lesz értelme élni.

- Elfáradtam.- sóhajtottam.- Lelkileg.

- Milyen romantikus.- hallottuk meg Jin hangját, s ezután elkezdett tapsolni.

- Mit akarsz?- állt meg a mozgásban Taehyung.

- Szólni.

- Miről?

- Itt a királynő.- vigyorgott.

- Mi?- kerekedtek ki a szemei.- Holnap kellett volna jönnie.- lépett mellém, szorosan fogva a kezemet.

- Hát, ma jött.- vont vállat.- Titeket kéret. Kíváncsi a hercegecskére.- nézett végig engem.

- Megyünk. Addig kínáljátok meg friss vérrel. Legalábbis a legfrissebbel.

- Igenis!- hajolt meg, majd otthagyott minket.

Amint senki se hallotta amit beszélünk, arcomat a kezei közé fogta, szorosan közel hajolva hozzám.

- Ide figyelj! Jegyezd meg amit mondok. Ne. Beszélj. Semmi. Képpen. Csak. Ha. Szólít. Értetted?

- Miért?- vontam fel a szemöldökömet.

- Mert ha olyat mondasz akkor lerepül a fejed a helyéről.

- Mi?- kerekedtek ki a szemeim is.

- Ő egy ezer éves nő. Képzelheted milyen erős. Vagy kilencven ötszáz évest ölt meg. Nem ma kezdte.- rázta a fejét.

- Rendben.- nyeltem egyet.

- Na gyere. És semmi olyan mozdulat amit támadásnak vehet!- emelte fel a mutató ujját.

Ez volt az esélyem. Egy esély arra, hogy végre meghaljak. Hogy megszabaduljak Taehyung hatalmas kezeitől és a vértől, mi beterítette az elmémet.

Igaza volt. Tényleg alig látszott idősebbnek, mint húszonöt és az arcáról a kedvesség tükröződött. Ott ült a porond közepén, előtte kettő székkel és várt. Ránk.

- Taehyung drágám!- pattant fel egy hatalmas vigyorral, kitárva a karjait, majd a mellettem feszengő férfit egy hatalmas ölelésbe vonta.- Jól festesz.

- Köszönöm. Te is, Jisoo.

- Ő lenne az?- nézett végig rajtam.

- Igen.- bólintott.- Jeon Jeong Guk a neve, de szólítsd Jungkooknak.

- Milyen fess fiú.- lépett elém.- Amilyen szép vagy, olyan bátor is?- simított az arcomra.

- Ezt maga dönti el, asszonyom.- nyeltem egy nagyot.

- Cseles. Jó kiállású. Esze is van ahogy látom.- járt köröket körülöttem.- Elfogadom, mint férjem. Viszont akkor magammal kell vigyem.- nézett a mellettem állóra.

- Megegyeztünk.- morogta, megfogva a királynő karját, odahajolva a füléhez.- Azt mondtad velem maradhat.

- Jajj, Taehyung drágám.- legyintett.- Ne légy ilyen csacsi! Egy kincset meg kell tartani!- kuncogott.- És ez a fiú egy kincs.- sandított vissza rám.

- Mit gondolnának a szeretett királynénkról ha kiderülne, hogy nem állja a szavát?

- Megölném őket.

Úgy ahogy abban a percben Taehyung tette volna a nővel.