A lámpák sorra gyúltak fel, s szemem előtt megcsillant a közönség. Sokan voltak. Talán többen, mint mikor Jimin velem volt és ijedten fogta a kezemet.

- Hölgyeim és uraim! Köszöntöm önöket a világ legjobb horror cikruszában.- kezdett bele Taehyung, a reflektor fénye pedig rá világított.- Előre szólok, nem lesz kellemes.- hagyott szünetet.- Mielőtt elfelejtem, a műsor végén megkérnék nyolc...- mutatta ujjaival.- Személyt akik segítenének nekünk írni egy véleményt az előadásról, így tudni fogjuk miben kell és miben nem kell változtatni. Vágjunk is bele!- csapta össze a kezét, mire mellettem a többiek elkezdtem viharozni a porond felé.

Tudtam a dolgomat. Muszáj volt felmásznom a kötélre és furábbnál furább mozdulatokkal kápráztatnom az embereket, kik kerek szemekkel bámulták a többieket.
Sosem voltam jó akrobata, de valahogy mégis a zsigereimben éreztem a mozdulatokat.

- Hölgyeim és uraim! A cirkuszunk új tagja. JEON JUNGKOOK!- kiáltotta, s a lámpafények mind rám szegődtek a tekintetekkel együtt.

Valamiért kicsit sem izgultam, sőt minél fentebb ment az adrenalin szintem, annál jobban élveztem a pörgés, forgást a kötelen. Mintha szabad lettem volna. Szabadabb, mint bármikor.

- Nagy tapsot neki!

A közönség heves tapsba kezdett, az én szívem pedig csak úgy kalapált. Tetszett nekik amit csináltam. Soha életemben nem kaptam akkora elismerést, mint akkor.

- Gyönyörű.- hallottam meg elhalva Taehyung hangját, mikor ő felette suhantam el, s valamiért jól esett.

Az elismerése, s az érzés után viszont hamar kapcsoltam. Nem kellene boldognak lennem amiért megdicsért. Villám sebességgel hajtottam magamat le a porondról, leugorva a közélről, s mindenki mellett elrohanva, kik várták a sorukat, hogy végre szerepeljenek, rogytam térdre a sor mögött.

- Mit csinálok?- suttogtam kétségbeesetten, tenyerembe temetve az arcomat.

- Jungkook? Jól vagy?- hallottam meg Taehyung hangját magam mögött, s éreztem, hogy mindenki minket néz.- Folytassátok az előadást!- nézett fel a válla fölött.- Jungkook.- szólított lágy hangon.- Kicsi nyuszim, mi lelt téged?

- Hagyj már békén!- kiabáltam rá.- Követsz, mint egy árnyék, embereket gyilkolsz, személyiség zavaros vagy és őrült. Ne gyere a közelembe!- löktem messzebb.

Ez se segített, ugyanis beletúrt a hajamba, s hátrafeszítette a fejemet, fülemhez hajolva pedig a következőt suttogta:

- Ha ennyire lázadni akarsz, ne az én műsorom alatt csináld, mert istenemre mondom, hogy te leszel a következő akinek a csontjairól rágják le a húst.

- Az is jobb lenne.- sziszegtem.- Ölj meg és faljatok fel, ha az azt jelenti, hogy kimenekülök innen.

- A lelked akkor is itt fog maradni, te féleszű.- lökött el, s így a padlón végeztem.- Eredj vissza a porondra- mutatott oda.

- Nem.- ellenkeztem.

- Mit mondtál?

- Nem!- kiáltottam, s feltápázkodva kifutottam az éj sötétjébe.

Nem láttam merre futok, de tudtam, hogy felesleges köröket róvok. Valamiért minden alkalommal ugyan ott kötöttem ki. Újra és újra a cirkusz zsibaját hallva, a lakókocsik végelláthatatlan sora tükröződött a szemem előtt. Lehetetlennek tartottam, viszont azok után amik történtek velem, nem lepődtem meg. Nem volt kiút a cirkuszból.

- Kicsi Nyuszi!- hallottam meg egy ismerős hangot.

- Jin?- sandítottam felé.

- Hová rohan a mi kis házikedvencünk?- villantotta meg a fogsorát.

- Hagyj békén.- köptem elé.

- Na ide figyelj, te szemtelen, senkiházi, kölyök!- indult meg felém, míg nem megfogta a pólóm gallérját, s magához közel húzott.- Egy okot merj mondani miért ne faljalak fel itt és most.

- Ha bántasz Taehyung nem fog kímélni téged.- húzodott mosolyra immár az én szám is.

Taehyung volt az én joker kártyám.