Így hát belementem. Talán egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy inkább meghalok, de élnem kellett. Életben akartam maradni Jiminért és a reményért, hogy egyszer még találkozom vele, hiába tudtam, hogy onnan már nincs kiút.

- Gyere ide!- nyújtotta a karját.

A porondon álltunk, minket körbevettek a többiek, kik Taehyung szavaiért akár meg is haltak volna. Bizar volt és ijesztő. Csontjaim remegni kezdtek, mintha még ettől is féltem volna, de talán a halál még annál is jobban megfélemlített, mint az, hogy itt ragadjak. Így van, egy gyáva nyúl voltam.

Elfogadtam, s megfogtam a kezét. Magához rántott, de amint feleszméltem, hirtelen a szívembe szúrta a tőrét, mivel a kereken forgó embereket dobálta korábban. Szemeim kipattantak a hirtelen fájdalomtól, de inkább attól, hogy amint kihúzta a tőrt, a látásom megszűnt, a levegő elfogyott a tüdőmben, de még mielőtt végleg elfogadta volna a testem, számban megéreztem valami fémeset, mégis édeset. Szemeimet lassan nyitottam ki, s nem akartam elhinni, hogy lélegzés nélkül is képes vagyok újra visszanyerni a látásomat, s azt az érzést ami akkor kerített hatalmába.

Taehyung ajkai az enyémeken voltak, szemeimmel pedig egyből a tömegre néztem, kik szintén ugyan olyan meglepődöttséggel néztek minket, mint amit én éreztem. Kezeimmel, eltoltam a felettem ülőt, ki hatalmas, vér áztatta vigyorral örvendeztetett meg.

- Üdv a cikruszban.- hallatta hangját, mi a kelleténél is mélyebb volt, s gyomrom összeugrott mikor megéreztem, hogy mennyire éhes lettem hirtelen.- Éhes vagy, kicsi nyuszim?

- Igen.- válaszoltam.

- Fiúk! Menjetek szórólapozni! Ma este lakomát csapunk!- nevetett örömében, s a többiek nekiálltak oszolni, de egy, akit már ismertem, Jin nem akart mozdulni, mi Taehyungnak is feltűnt.- Mi a baj, Jin?- ráncolta homlokát.

- Egyikünket se így változtattál át. Ő miben más?- biccentett felém.

- Na ide figyelj.- lépett elé, így farkas szemet tudtak nézni.- Amíg itt én vagyok a főnök addig te ne merészelj engem kérdőre vonni. Vagy csatlakozni szeretnél a kiállításomhoz?- értett ezalatt a bábúkra, mik még mindig a frászt hozták rám, akárhányszor rájuk gondoltam, annak ellenére, hogy nem tudtam mit tenni ellenük.

- Nézni jobban szeretem.- válaszolt, szinte már pofátlanul, Taehyung mégis mosolyogva megveregette a vállát.

- Akkor azt hiszem nincs miről beszélnünk.- engedte el.- Menj.

- Rendben.- lépett hátra, majd otthagyott minket.

- Még egyszer. Üdv a cikruszban.- hajolt meg előttem, jobbját a mellkasára téve.

Miután kiegyenesedett, még akkor sem tudtam másra gondolni csak arra, hogy eszméletlen éhes vagyok. Bármit fel tudtam volna falni ami vagy aki velem szembe jött.

- Keresünk neked valami ételt, jó?- karolt át, de érintése most valamiért máshogy hatott rám.

Nem undorodtam tőle, sőt! Jól esett. Valamiért akkor nem azt az embert láttam akit eddig. Nem azt a szörnyeteget, nem azt az őrültet aki képes lett volna azelőtt két órával megölni, hogy átváltoztatott. Rájöttem, hogy igazából kedves volt a maga módján.

- Vedd le rólam a kezedet.- bújtam ki alóla.

- Egy idő után nem fogsz tudni anélkül élni, hogy hozzád érjek.- vigyorgott, amolyan groteszk, mégis szép módon.

Nem tudtam definiálni miért kezdtem el hirtelen érezni valamit iránta, hiszen nagyon jól tudtam a tényeket.

Jimin valószínűleg halott.

Taehyung egy pszichopata.

Ölnöm kell, ha életben akarok maradni.

- Azt mondtad Jimin egy kocsiban van! Hadd lássam!- torpantam meg.

- Jimin már nincs itt. Ha hiszed ha nem ő már messze jár.

- Messze?

- Fent az égen.

Minden egyszerre állt meg.