Mintha ismerősek lettek volna, de még sem. Ekkor tudatosult bennem, hogy lehet találkoztam párukkal, s a gyomrom újfent kavarogni kezdett. Rendőrként tudtam tartani a higgadtságomat kívül, de belül haldokoltam lelkileg. A církusz nem látszott ártalmasnak sosem és bejelentést se kaptunk emberekről, hogy eltűntek, most mégis olyan érzésem volt, mintha az egész álom lezz volna, semmi más.
Egy nagyon rossz álom.

- Tetszenek?- sétált mögém, fülemhez hajolva.- Pont olyan gyönyörűek, mint te.

- Nagyon... szépek.- nyőgtem ki.

- Tudtam, hogy tetszeni fog.- halkult el, derekamra fogva, magához húzva.- Annyira hiányoztál kicsi nyuszim.

Azt hittem ott ájulok el a karjaiban, annyira nagy nyomás helyezkedett rám. Szemeimet becsukva próbáltam lenyugodni, de ő ezt annak vette, hogy tetszik amit csinál, így lassan, nyakamba hajolva, egy lágy puszit hintett rá, mire én szinte azonnal kiugrottam a karjai közül.

- Mi a baj?- vigyorgott.

- Mi a francot csinálsz?- sziszegtem, fogva a területet ahová puszilt.

- Ha szeretnéd túlélni az éjszakát akkor azt csinálod amit én akarok. Azt hiszed őrült vagyok, mi?- villantotta meg a fogait.- Az egyetlen őrült itt az te vagy, mert nem akarsz olyanná válni, mint én.

- Miért akarnék egy állat lenni aki embereket öl?- szűkítettem össze a szemeimet.

- Mert én egy olyan életet ajánlok ahol sosem kell nélkülöznöd semmit. Mert én vagyok az aki megmentett téged a szakadó esőben. Szerinted miért vittelek az emberek közé? Mert itt egy napig se bírtad volna csecsemőként. Nem vagyok rossz ember, ezt be kell látnod.

- Akkor miért tartasz fogva?!- kiabáltam.- Miért ölsz embereket és miért haldoklik a társam?

- Az életben maradásért. Ha nem eszed meg, téged esznek meg. Ennyire egyszerű.- vont vállat.- Most itt vagy. Velem. Csak ez számít és az, hogy sosem mész el. Az én fiam vagy, Jungkook. Az én vérem.

- Te mégis miről beszélsz?- vesztem el teljesen.

- Attól a naptól kezdve, hogy megismertelek, az enyém voltál.

- Te teljesen meg vagy huzatva! Taehyung te neked nagyon nagy segítség kell!- jelentettem ki, teljesen komolyan gondolva.

- Amire nekem szükségem van, az te vagy, kicsi nyuszi. Mindig is rád vártam.- csillantak fel a szemei.

- Ott hagytál te is. És most megkínoztad a barátomat. Milyen egy szörnyeteg, ha nem ilyen?

- Egy szörnyeteg, aminek éppen beállítasz, most erővel tépné le rólad a ruhát és dugna meg azon az ágyon.- mutatott az ágyára, mi tele volt groteszk plüssökkel.- Egy szörnyeteg nem akarná oda adni azt az erőt ami nekem van. Én örökké fogok élni, te pedig öregszel minden nappal, órával és perccel. Miért nem fogadod el az ajánlatomat?

- Ki akar örökké egy olyan emberrel élni aki megőrült? Hány éves vagy egyáltalán?!

- Hetven kettő.- vont vállat.- De jól tartom magamat.- gondolkodott el.

- Hogyan...? Mégis hogyan?- hűltem el.

- Egyszer, még régen egy rejélyes alak jött a falunkba.- kezdte el mesélni.- Jiyong volt a neve. Még fiatal voltam, alig húsz éves. De árva. És az utcán voltam.- ült le az asztalalához, s elkezdte lemosni a sminkjét.- Nagyon kedves volt.- fintorgott.- Felajánlotta, hogy csatlakozzak a cirkuszához. Nyilván elfogadtam.- kuncogott.- Aztán egyre több időt töltöttünk együtt és hát... Megmutatta nekem az élet gyönyörű, sötét oldalát. Aztán a cirkusz kezdett befutni, én pedig egyre jobb lettem. Jiyongnak mennie kellet. Úgyhogy rám hagyott valamit.

- Mit?- ráncoltam a szemöldökömet.

- Téged.- nézett rám a tükörből.

Miféle bolondok háza lehet ez?