Elkísértek engem egy lakókocsiba, ahol lakattal rám zárták az ajtót. Ki voltam borulva. Hajamat tépve próbáltam kirúgni az ajtót, de nem ment. Túl erős volt rajta a lakat.

- Aissh!- kiabáltam, könnyeimmel köszködve.

Bele se mertem gondolni, hogy mit csinálhattak Jiminnel, míg én szabadulószobásat játszottam, az őrület szélén.

Aznap éjjel nem aludtam. Másnap viszont, ugyan az a két férfi, rángatott arra a helyre ahol utoljára láttam Jimint. Taehyung ott állt, smink nélkül, cilinderrel a fején és egy teljesen egyszerű, bűvész ruhában.

- Jó reggelt!- mosolygott, de én nem válaszoltam.- Mi a baj?- hajolt az arcomba, kerek szemekkel, mikben láttam az őrületet, mi teljesen ellepte az agyát.

- Hol van a társam?- sziszegtem.

- Hát a tű szobában.- nevetett.

- Mi az a tű szoba?- kérdeztem.

- Egy olyan hely, amit nem akarsz látni.- húzódott vissza.- De ha ilyen felesleges kérdéseket teszel fel és pazarlod a dráááága időnket, sőt ha ennyire vele akarsz lenni akkor oda mehetsz mellé. Feltéve, ha túlélte az estét.- visított fel, mintha ez lenne élete vicce.

- Őrűltek vagytok!- kiabáltam.

- Az lehet.- fogta kezei közé az arcomat.- De legalább mi örökké élünk.- villantotta meg a fogait.

- Mi?- vontam fel szemöldökeimet.

- Hát nem csodálatos?

- Ezt nem hiszem el.- ráztam meg a fejemet, teljesen komolyan gondolva.

Kezébe fogott egy tőrt, majd beleszúrta az egyik férfiba aki oda vitt engem. A láványra felfordult a gyomrom, a pasas mégis vigyorogva húzta ki a hasából, miből annyira ömlött a vér, hogy beterírtette alatta a padlót, s sebe mégis teljesen begyógyult amint kivette magából.

- Szent isten...- nyeltem vissza hányásomat, a hasamra fogva.

- Te is ilyen lehetsz.- mutatott rá.- És örökké velem lehetsz.- fogta meg a kezemet, de én azonnal elrántottam.

- Add vissza a társamat és tegyünk úgy mintha ez meg sem történt volna.- ajánlottam fel.

- Sajnálom, de ez nem lehetséges.- rázta meg a fejét.

- Könyörgöm.- borultam térdre.

- Talán szerelmes vagy abba a nyámnyilába?- emelte fel a szemöldökét.

- Nem.- válaszoltam remegő hangon.

- Ohh, dehogynem!- nevetett.- Ne aggódj, szerintem már nincs sok hátra a szenvedéséből. De ha nagyon szeretnéd ide hozhatjuk.

- Kérlek...

- Fiúk!- csapta össze tenyereit.- Hallottátok a kicsi nyuszi szavait! Hozzátok a fiút!

Amint kimondta, zene kezdett el szólni, a reflektorfények pedig ránk világítottak.

- Kicsi nyuszim.- fogta meg a derekamat, magához húzva, viszont nekem az egész testem elkezdett remegni a félelemtől.- Visszataláltál a gazdihoz. Milyen hűséges vagy.- simított az arcomra.

- Engedj el.- sziszegtem.

- A cirkusz tagja vagy csibém.- villantotta meg a fogait.- Azt teszed amit mondok.

- Észreveszik, hogy eltűntünk Jiminnel.- néztem a szemeibe, bátorságot gyűjtve.

- Senki se fogja észre venni.- rázta a fejét, s elkezdett ringatózni velem.

- Engedj el.- próbáltam eltolni, de nem engedett.

- Miért engedném el az egyetlen kincsemet?- halkult el, s egy pillanatra eltűnt az őrület a tekintetéből, mintha halál komolyan beszélne.

- Miről beszélsz? Milyen kincs? Nem vagyok tárgy.- szűkítettem össze a szemeimet, de amint kimondtam, megpillantottam két férfit a vértől alig felismerhető Jiminnel a karjukban sétálni felénk.- Chim!- sikkantottam fel, most már ténylegesen ellökve magamtól a pszichopatát.

- Tegyétek le.- parancsolta nekik, s amint letették, én szoros ölelésbe vontam, alig élő testét.

- Mit tettek veled?- sírtam el magamat.- Chim!- simítottam arcára, fejét a combomra helyezve.

- Jajj de szomorú.- sóhajtott fel mögülem cinikusan.- Mindjárt sírva fakadok.- vett elő egy szövet zsepit, műkönnyeit kieresztve.

- Te szívtelen barom!- morogtam, dühtől izzó tekintettel.

Fogalmam sem volt mit szabadítottam magamra akkor.