- Hét éves korom óta.
- Miért nem akartad elmondani nekünk,hogy ki vagy? - Steve olyan mereven bámul rám miután elmondta kérdését, hogy inkább a pizzát nézem.
- Mert nem akartam bosszúálló lenni. Nekem megvan már a saját életem. Saját kalandokkal. Nem kell nekem,hogy még a világ megmentése is a vállamat nyomja... Sajnálom. De amint lemegy ez az ügy. Én azonnal szeretnék lépni! -
Oké! Azért ez egy kicsit merevre sikerült.
Elveszek egy pizzát és elkezdem enni.
- Holnap már én is mehetek veletek megfigyelésre? - nem akarok itt ülni és malmozni.
- Jöhetsz! - mondja Natasha. - De szigorúan, csak a kocsiban ülhetsz!
Az is több mint a semmi!
A délután további részében meghallgattam Natashától az ügy részleteit. Azt már tudtam, hogy egy Alexander Kirova nevű orosz maffia vezért figyelünk meg. Meg, hogy van nála egy atomfegyver. Asszem.
Natasha elmondta,hogy a fickó minden reggel egy bizonyos kávézóban veszi reggelijét. Négy testőre van, akik mindig ott vannak a négy méteres körzetében. 
A többiek eddig azon dolgoztak, hogy nyomkövetőt rakjanak Kirovára, de eddig nem jártak sikerrel.

Reggel nagyon korán kelünk. Ma Steve és Natasha van soron. Velük megyek. Már fél órája ülünk a kocsiban a kávézó előtt.
- Natasha! - eszembe jutott valami.
- Miaz?
- Hadd próbáljak meg én is nyomkövetőt tenni Kirovára!
- Teljesen kizárt, hogy a közelébe engedjelek! - mondj Steve.
- Csak adj egy esélyt!
Egymásra néznek.
- Rendben. - mondja Natasha. - Mire lenne szükséged?
Elmondom mik kellenek. Kiképzőm azonnal kiszáll az autóból megszerezni a cuccokat. Kettesben maradok Stevvel.
- Tényleg azt hiszed meg tudod csinálni?
- Biztos vagyok benne!
- Ha valami balul sülne el...
- Ne aggódj! Sima ügy! - mosolygok rá.
- Majd meglátjuk!
Natasha visszaér. A hátamra segíti a hátizsákot.
- Tessék! Itt van a nyomkövető! Ezt pedig tedd a füledbe! Így tudunk majd kommunikálni!
- Rendben! Köszi! Akkor, majd jövök!

Kiszállok az autóból. És a kávézó felé veszem az irányt. Veszek egy forró kávét elvitelre és várok az utcán. Megérkezik Kirova. Nagyon helyes. Barna haja kuszán lóg mindenfelé és a szeme olyan fekete, hogy azt hihetnénk, nem is igazi. Teste izmos. Azért nem annyira mint Stevnek, de nem fújja el a szél... Pár perc múlva már ki is jön. Én elindulok felé. Kikerülöm az őreit, majd szépen... Nőiesen ráesek. És a kávémat a kabátjára öntöm.
- Jézusom! - sikkantok fel! - Annyira sajnálom!
Rám néz. Először dühösen, de amint jobban végigmér azonnal elmosolyodik.
- Semmi baj! Ha egy ilyen csinos lány önt le kávéval akkor még én érezhetem magamat szerencsésnek.
Elmosolyodok. Nyert ügyem van.
- Tényleg nagyon sajnálom! Előveszek egy zsebkendőt a zsebemből és odaadom neki. Közben a zsebébe teszem a nyomkövetőt.
- Ügyes vagy! - mondja a fülembe Natasha. - Most pedig tűnj onnan!
- Jobban belegondolva! Ez,hogy nekem jöttél, igazán nagy baj! Még mindig fáj a karom! - szimpadiasan megfogja a karját. Én nevetek. - De valahogy jóvá teheted!
- Igen?! - kérdezem csábosan.
- Eljössz velem reggelizni!
- Dehát már ettél! - mutatok a kezében lévő fánkos csomagra.
- Már újra megéheztem. - néz végig rajtam.
- Akkor menjünk! Nehogy éhesen maradj.
Visszamegyünk a kávézóba. Most mi lesz?
Leülünk. Alexander rendel két fánkot és két kávét.
- Mondd csak! - hajolok hozzá. - Ezek az emberek - intek a fejemmel az őrei felé - mindig a nyomodban járnak?
- Igen. Ők a testőreim.
- Hű! - hátrébbtolom a székemet egy kicsit - Olyan nagy ember vagy?!
- Igen! Hatalmas!
- Politikus?
Olyan hangosan nevet, hogy mindenki felénk fordul.
- Nem... A közelében sem jársz! De ne találgass! Inkább mondd meg a nevedet!
- Emily.
- Van vezetékneved is?
- Van. Mi a te neved?
- Alexander.
Elvigyorodok. Mondjuk, lehet hogy butaság volt az igazi nevemet megmondani, de mostmár mindegy.
Kihozzák a rendelésünket. A fánk igazán finom. A kávé csapnivaló.
- Nagyon finom ez a fánk. - mutatok az említett ételre.
- Tudom. Ezért járok ide minden reggel!
- De a kávé szar.
- Hát igen... - rám mosolyog. Ekkor megszólal a telefonja. - Bocsáss meg! Csak egy perc! - nagyon halkan beszél a telefonba. Alig hallok pár szót. Üzletről van szó, meg a ma estéről... Kinyomja. - Emily! Lenne kedved megismételni ezt a  reggelit... Egy vacsora keretében?
- Miért?
- Mert ma este az egyik barátomnak születésnapja lesz. És örülnék ha elkísérnél.
- Ki kell öltözni?
- Igen.
- Hol lesz?
- A Grand Hotelben.
- Hánytól?
- 7.
- Ott találkozunk! - mondom egy mosoly keretében, majd felállok. - Köszönöm a reggelit! Akkor este!
Otthagyom. Természetesen nem az autóhoz megyek. Szerintem az egyik embere követ. Bemegyek az egyik utamba eső üzletbe. Könyvesbolt. Szuper! Elbújok a sorok közt.
- Most mi a szar legyen? - kérdezem Natashától. - Kelleni fog egy ruha, meg egy cipő... és...
- Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj! - mondja a fülembe - Menj el a Violet motelbe. Pont útba esik neked. Tovább az úton egyenesen! Oda viszünk mindent ami csak kellhet! A szobát egy hétre vedd ki!
- Követnek!
- Láttam. De nem kell félned! Steve vigyáz rád!
- Steve?
- Igen! Szóval nyugi! Csak természetesen! És ha már bementél vegyél is valamit! Sok sikert!
Ahogy Natasha is mondta veszek egy könyvet. Szinte mind oroszul van, ezért egy orosz szótárt veszek. Nem kérek szatyrot. Hadd lássa csak a követőm, hogy mit vettem.
A motel tényleg útba esett. Vettem ki szobát egy hétre. Jó volt végre egyedül lenni. Az ágyra dobom magam és lehunyom a szemem.
Mozgást hallok. Felugrok és a hátsó ajtóhoz rohanok. Útközben felkapok egy vázát. Jobb mint a semmi!
Valaki lassan kinyitja az ajtót. Én felemelem a vázát, lehunyom a szememet és lesujtok.
Steve hangosan káromkodik.
- Azt hittem... Mi a szart keresel itt?
- Hoztam a cuccaidat! - emeli fel a nagy szatyrot. A fején apró patakokban csordogálni kezd a vér.
- Ülj le! - parancsolom.
Bevizezek egy konyharuhát és a fejére nyomom.
- Basszus! Emily!
- Sajnálom! - most kedvesebben próbálom törölgetni, de úgy érzem inkább szétkenem a vért a fején, minthogy felitatnám. Megfogom a kezét és a ruhára teszem. Fogja csak ő a saját fején a rongyot. - Miket hoztál? - kiemelek a szatyorból egy fekete ruhát. A hátán hatalmas kivágás, megfordítom... - ez most komoly?
- Natasha vette!
Bemegyek a fürdőbe és felveszem. Próbálom a dekoltázsomba huzigálni a hajamat, de még így is nagyon mély. A háta nem zavar. Szeretem az olyan ruhákat amikben kilátazik a hátam.
Kilépek a fürdőből. Stevnek leesik az álla. Még az a véres rongy is leesik a fejéről...
- Nagyon szép vagy. - nyögi ki végre. Elmosolyodok.
- Köszönöm. De nem túlzás ez szerinted? - mutatok a ruhára.
- Hát nem azzal az orosszal kellene menned egy ilyen szép ruhában...
- Hanem kivel? - na erre válaszolj Steve Rogers!
- Nem tudom. Csak ne vele!
- Akkor talán Tony Starkal? - tudom, hogy most gyenge pontra tapintottam. Steve felpattan a székből.
- Nem! Vele sem! Semmi képpen!
- Pedig van olyan bosszúálló akivel szívesen mennék. - sütöm le a szemem.
- Tényleg?
- Tényleg.
- És ki az...
Natasha ront be a hátsó ajtón.
- Hála az égnek! Már felöltöztél! Készülődj!
Az órára nézek. Már hat óra van? Basszus! Ennyit aludtam? Mondjuk, legalább nem lesz karikás a szemem. Villámgyorsan felveszem a harisnyám, addig Natasha befonja a hajam.
- A forgatókönyv! Ha bármi gond van! Akármi a 432- es szobában leszünk. Legalábbis Steve! Mivel én is hivatalos lettek a szülinapra. Egy orosz minisztert kísérek, de ez most mindegy! A fülest most nem használjuk! Túl kockázatos! Te is foglaltál egy szobát. A 431- es a te szobád.
Meg kell tudnod,hogy miről folyik az üzlet! Valamint, hogy kik közt köttetik! Minden világos?
- Mi lesz ha a magánéletemről kérdez? Improvizáljak?
- De csak okosan! Semmi magán akció! Értetted!
- Igenis! - tisztelgek. Mire Natasha csak forgatja a szemét. Legalább Steve elmosolyodott.
- Vedd komolyan Emily! Ez nem egy átlagos szülinapi zsúr!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A hotel nagyon nagy. Egy monstrum! Bellül kellemesebb. A pultnál már várt rám Alexander. Mikor meglát a ruhámban olyan szélesen elmosolyodik, hogy attól félek szétreped az arca.
- Mindenki irigykedve fog figyelni, hogy ilyen gyönyörű a partnerem.
- Remélem is! - mosolygok rá. - Ki az ünnepelt? - nézek körül a teremben ahová bevezetett. Meglátom Natashát. Egy szolid fehér ruhában jelent meg. Találkozik a tekintetünk, mire elfordul. Minden rendben.
- Az a vörös hajú. - mutat rá az egyik tömegben lézengő emberre.
- Oda megyünk felköszönteni?
- Nem. Ez nem szokás. Szerintem ő maga se tudja hányan vannak a saját születésnapján. Itt a felsőbb körökben...
- Felsőbb körökben? - nevetek rá. - Szerintem mostmár igazán elmodhatnád! Ki vagy te itt?
- A főnök.
- Most komolyan!
- Nem hiszed? Kérdezz csak meg... Bárkit!
- Rendben! - az italpulthoz húzom. A csapost Valadimir- nak hívják. - Hogy hívják a csapost?
- Vlad. - átmentél az első maffia vizsgán...
- Jó estét! - köszönök a csaposnak. - Mondja csak! Ki ez itt mellettem? - mutatok Alexanrerre.
- A főnök.
- Köszönöm Vladimir! - egy huszast teszek elé.
- Én megmondtam! - mondja önelégülten.
Nem válaszolok, csak magammal húzom a táncparkett felé. A zenekar épp egy gyors dalt játszik. Hosszú perceken keresztül táncolunk.
- Megszomjaztam.
- Menjünk! - invitál a pulthoz. Natasha is pont ott ül. Nem lesz ebből baj? Alexander rendel két italt. Ekkor az egyik őre lép hozzá és súg valamit a fülébe. - Bocsáss meg! Muszáj lerendeznem valamit! Várj meg itt!
- Natasha! - súgom oda szomszédomnak- Most kötik az üzletet! Én nem tudok odamenni!
- Rajta vagyok! Te menj fel a szobádba! Majd megmondom neki, hogy rosszul lettél. Amíg kideríti melyik a te szobád, nyersz egy kis időt!
Úgy teszek ahogy Natasha mondta. Viszont a szobám ajtaja előtt eszembe jut valami. Inkább megfordulok és bekopogok a szemben lévő szobába.
- Emily! Mit keresel itt?!
Nem válaszolok, csak bemegyek, előveszek a hűtőből egy tejszeletet,  leülök az ágyra, kibontom és enni kezdem.
- Valami baj van?
- Tudod... Csak nehéz megjátszani a boldogságot amikor vele vagyok. Az örömöt az arcomon. Nagyon nehéz...- megettem. Mennem kellene. Csak ennyi nyugalmat engedhettem meg magamnak. De elém áll.
- Szóval csak megjátszod?
- Persze! Mit hittél? Hogy vele vagyok boldog?! Ugyan már!-Elmosolyodik. - Mi van? - Ekkor meghallom a liftajtó nyitódását. - Basszus! Mennem kell!
Kikerülöm és villámgyorsan átmegyek a saját szobámba, legalábbis mennék, csakhogy a kártyám nem akarja kinyitni az ajtót. A folyosó végén feltűnik Alexander.
- De jó, hogy jössz! - nézek rá ártatlanul. - Nem akar kinyilni ez a hülye ajtó.
- Hallottam, hogy rosszul vagy!
- Igazából... Hazudtam. Csak nagyon elegem lett már ebből a sok emberből. Meg ebből a ruhából!
Végig mér, majd kacér mosoly jelenik meg az arcán. Ajjaj!
- Ha gondolod leveheted! Engem nem zavar. - azt gondolom.
A szája vészesen közelít az enyémhez. Megcsókol. Semmit nem érzek. Semmi különösebb érzelmet. Csak csókolózunk. Jobban nekinyom az ajtónak, majd rátér a nyakamra.
Kivágódik a 432-es szoba ajtaja.
Steve olyan dühvel néz Alexanderre, hogy én megilyedek.
- Akarsz valamit?
- A lányt!
- Sajnos ő már foglalt.- Steve! Mit csinálsz?
- Ezen lehet változtatni! - egy villámgyors mozdulattal kiüti Alexandert, majd megragadja a karomat és elkezd maga után vonszolni.
- Hagyj! Ne! Ez fáj! - üvöltözök vele! - Mi a szart akarsz? - Mikor már a liftben vagyunk nekiesek Stevnek. - Mi a franc volt ez?
- Ez volt a terv! Mellékesen! Jólesett! - mondja kimérten.
- Haragszol rám?
Nem válaszol. Megnyomom a megállító gombot.
- Steve! Nem tudom mi bajod van! Az egyik pillanatban tök rendes vagy! A következőben meg...
Nem tudom befejezni. Magához húz és megcsókol. Az egész olyan gyorsan történik. A csókja erőt sugall. Mégis gyengéd. Kedves, és oltalmazó.
- Sajnálom... - kezd bele, de nem tudja befejezni,mert a torkán akad a szó.
A liftben hatalmas lángnyelvek csapdosnak. Mindent beterít a tűz. De ami a legfurcsább Steve sem ég meg. Rám néz. Újra magamhoz húzom és megcsókolom.
Elindítom a liftet. Intek egyet a kezemmel, mire a tűz eltűnik.
- Ez fantasztikus volt! - suttogja a fülembe.
- A csók vagy a tűz?
Elnevetei magát. Kinyílik az ajtó. Ismét megragadja a kezemet és mint akit épp elrabol kivezet a hotelból.

Igyekeztem egy kis életet vinni a történetbe. 😎 Remélem sikerült.
Sietek a következő fejezettel!😘