"Ellie, azt hiszem, megtaláltam..."

Alig tudtam felfogni. Lehet, hogy Sky most a kezében tartja ezer titok kulcsát.

-Ezt nem hiszem el!-ugrottam a nyakába. Boldogan visítoztunk a lovarda udvarán, a pacik meg kb. úgy néztek ránk, mint két őrültre.

-Menjünk fel a szobámba, ott majd beleolvasunk. Nem akarom, hogy bárki más tudjon erről-mondta a barátnőm. Én is egyetértettem vele. Még új vagyok a Wildflowerben, nem akartam rögtön bajba keveredni amiatt, hogy egy problémás ló ügyében nyomozok. Így könnyen megbélyegzetté válhatok, azt pedig már megtapasztaltam, hogy a tévhitektől senkinek sem könnyű szabadulni. Főleg nem az olyan személyiségeknek, mint amilyen én vagyok.

Már majdnem elértük "úti célunkat", amikor három, nálunk egy-két évvel fiatalabbnak tűnő lány jött velünk szembe. Mindannyian a lovukat vezették, talán épp edzésről jöttek vissza. Kíváncsian méregettek minket, és azt észrevettem, hogy a legidősebb azonnal kiszemelte Skylar kezében a naplót.

-Arrébb állnátok végre?-érdeklődött Sky.

-Mi az a kezedben?-vágott vissza az egyikük.

-Közöd?-kérdezte flegmán.

-Itt tartom a lovam, úgyhogy  igazán elvárhatom tőled, hogy válaszolj!-sziszegte a lány, miközben igyekezett visszatartani nagy fekete lovát, akinek jobb dolga is lett volna az egy helyben ácsorgásnál. Gúnyosan forgattam a szemem. Annyira szeretem azokat a hisztikirálynőket, akik azt hiszik, 10-11 évesen övék a világ. A mostani gyerekek nagy része ilyen. Nem tudják megbecsülni a jót, csak akkor, ha az már nincs többé. Tisztelet a kivételnek.

-Csajok, nyugi!-próbáltam higgadt hangon közbeszólni, mielőtt nagyon elfajulna a vita.-Sky kezében csak az egyik füzetem van, egy osztályba járunk és ő segít nekem megírni a...az irodalom házimat!-kamuztam be gyorsan valamit. A lányokon látszott, hogy nem elégednek meg a magyarázattal, de végül annyiban hagyták, és köszönés nélkül elvezették a lovaikat.

-Huh, majdnem lebuktunk-sóhajtottam fel megkönnyebbülten.-Azért ezek rászorultak volna egy kis nevelésre!-akaratlanul is az osztály gráciái jutottak az eszembe róluk. Valószínű, hogy pár év múlva ők is úgy fognak majd viselkedni.

-Figyu, Ellie, ne is foglalkozz velük! Csak elkényeztetett lovas libák, akik egyet nyaffantanak, és anyu-apu már meg is veszi az álomlovukat, amivel nyerhetnek a következő tornán-morogta a barátnőm.-Bár, a győzelem nagyrészt a hátasuk érdeme, és nem az övéké-tette hozzá vigyorogva, amin muszáj volt nevetnem.

Logan boksza előtt sétáltunk el, amikor Skylarék háza felé tartottunk. A póni vadul nyerített, feszülten járkált körbe a bokszában. Olyan látványt nyújtott, mint aki nem is tudom..., hülyeségnek hangzik, de engem leginkább egy fogolyra emlékeztetett. Aki úgy kitörne, eltépné láncait, de nem sikerül neki, nem szabadulhat. Egy pillanatra sikerült elkapnom a tekintetét. Szinte biztos voltam benne, hogy a tekintetén átfutott egy különös villanás. Nem tudtam elhessegetni a gondolatot, hogy ezzel a pónival valami nagyon nincs rendben...

"Megtalálták az Ő naplóját. Sejtette, hogy egyszer ez lesz, de most még nem állt készen rá. Felkavarta a kis füzet látványa. Megint eluralkodott rajta az az érzés, amelytől évek óta rettegett, bujdosott előle. Miután elválasztották Tőle, rengeteg istállóban lakott, általában kevesebb, mint két hétig. Mindig reménykedett, hogy nem éri utol őt a Sötétség, de tévedett..."

2017. június 17. (@Venom0017  igen, tizenhetes, csak a te kedvedért UwU)

Olyan különös, ma van az utolsó napjaim egyike az Oakhill istállóban. Még pár edzésre be vagyok fizetve, de máris nosztalgia érzésem támadt. Annyira fognak hiányozni a lovak, a barátaim, na meg persze Artemis. Tudom, hogy Sophia jól gondját fogja viselni, de azért nélküle semmi sem lesz ugyanaz. Ő ébresztett rá arra, hogy mindig van remény, és ha el is esek, föl kell állnom, és dacolnom kell a viharral.

 De...várjunk csak, még be sem mutatkoztam! Egyáltalán be kéne mutatkoznom egy naplónak? Nem valószínű, hogy bárki más olvasná rajtam kívül. Jó, mindegy, essünk túl a kötelezőkön! A nevem Gwendolyn, 15, akarom mondani, pár nap múlva 16 vagyok. A szüleimmel egy amerikai kisvárosban élek. De ezt a helyet sosem éreztem a magaménak. Egyedül az Oakhill volt az, ami miatt az otthonomnak hívhattam. Lelkes kezdőként én is jelentkeztem az őszi szüneti lovastáborba. Ez már több, mint négy éve történt. Abban a táborban rengeteget tanultam, és eleinte meg voltam lepve, hogy szinte mindegyik lovas tapasztaltabb nálam. Az első nap után sírva mentem haza, teljesen kikészültem. Egy rakás szerencsétlenségnek éreztem magam a profik mellett. Azon a héten estem először lóról, akkor hibáztam a legtöbbet. De ez csak segített abban, hogy folytassam és ne adjam fel. Mindig is szerettem a kihívásokat. Néha talán túlságosan is...

Lassan, de biztosan haladtam. Már két éve lovagoltam ott, amikor belépett az életembe Artemis. Eredetileg csak ideiglenesen tartózkodott a lovardában. Ugróversenyeken indult, csak úgy szállt az akadályok felett. De engem nem ez fogott meg benne, hanem a személyisége. Vadóc, szabad lélek volt, olyan, aki nem adná fel. Nagy nehezen megengedték nekem, hogy foglalkozhassak vele. Csodálatos időszak következett. Ez egészen addig tartott, amikor is a szüleim közölték, elköltözünk...

-Hát igazad volt-suttogtam.-Ez a napló a nyitja Logie titkának. 

-De ki lehet az a Gwendolyn? És hol van az Oakhill istálló?-Skylar rémülten nézett rám.

-Ezt az Oakhilles dolgot neked kéne tudnod, otthon vagy az ilyen lovasfarmos dolgokban, nem?

-Életembe nem hallottam ezt a nevet!-vallotta be a barátnőm.

-Basszus-éreztem, egyre csökken az esélyünk arra, bármit is kiderítsünk.

-Nézzünk rá a neten, rendben?-kérte ki a véleményem Sky. 

-Ok, ezt jó ötletnek tartom-feleltem.-De hol van a telefonod?

-Ne már, lent felejtettem az istállóban!-jutott Skylar eszébe.-Ellie, kérlek lemennél érte? Tudom, béna vagyok, de kicsit félek a sötétben.

-Semmi gond. Én is féltem régebben-mosolyogtam rá együttérzőn.

-Tényleg?-csillant fel a szeme.

-Igen, ötéves koromban-nevettem fel, és gyorsan kimenekültem a szobából, mivel drága barátosném párnákkal kezdett püfölni.

Kint már besötétedett, és nagyon lehűlt a levegő. Hihetetlen, hogy télen milyen gyorsan sötétedik! Anyával már megbeszéltük, hogy körülbelül egy óra múlva jön értem. A kalandos kirándulásomról csak annyit tudott, hogy eltévedtem. Loganről még nem akartam neki szólni.

Az istállóba belépve pár ló halkan felnyerített. Nem kapcsoltam fel a villanyt, a sötétséget jobban szerettem. A nyergesben hamar rábukkantam Skylar telefonjára. Az egyik pucoló dobozon hagyta. Már éppen kiléptem volna a kis helyiségből, amikor is lépteket hallottam. Gyorsan behúztam az ajtót, csak egy kis résen keresztül láttam. A szívem a torkomban dobogott. Egy árny suhant el, egyenesen a hátsó istálló felé tartva, ahol Logan boksza is állt. Azután még egy. Majd néma csönd...