-Itt vagyunk!-fékeztem le egy ajtó előtt, melyen egy kis ezüst táblán Melanie Fraser neve állt.

-Biztos jól átgondoltuk ezt?-nézett rám aggódva a barátnőm.

-Dehogy gondoltuk át!-ráztam a fejem.-De most már nem táncolhatunk vissza! Meg kell tudnunk az igazságot Frankről és az Oakhillről is!-felsóhajtottam.-Készülj fel rá, hogy nem egy jó történetnek nézünk elébe!

Skylar bólintott, aztán félve bekopogott. Nem érkezett válasz.

-Lehet, hogy éppen öltözik!-vihogta, hogy elterelje figyelmét az idegességéről. De gyilkos pillantásomnak köszönhetően elhallgatott.

-Jöhetnek!-hallottam meg a nő hangját, miután még egyszer kopogtattunk. Egymásra néztünk, aztán lenyomtam a kilincset. A díjugrató lovasnő kis pihenője szépen be volt rendezve. Egy nagyobb asztal, tele kajával, székek, egy kanapé és egy zuhanyzó/vécé a helyiség végében.

Melanie már átöltözött egy igen csinos, vörös miniruhába, valószínűleg a lovasbált tervezte meglátogatni. Amikor meglátott minket, felvonta a szemöldökét. Láthatóan nem arra számított, hogy két 13 éves lány lesz a látogatója.

-Segíthetek valamiben? Szerintem egy kicsit eltévedtetek, ide csak a fellépők jöhetnek be!-mosolygott ránk barátságosan.

-Belógtunk, amikor a biztonsági őr nem figyelt ide-közölte szemrebbenés nélkül Sky. Egy pillanatra azt hittem, Melanie fogja magát és szépen kidob minket az öltözőjéből, de semmi ilyet nem tett, sőt még halkan fel is nevetett barátnőm pimasz őszinteségén.

-Minden elismerésem!-kuncogott. Eléggé rokonszenvesen viselkedett, én azonnal megkedveltem. Ráadásul messziről középkorúnak néztem, de megállapítottam, hogy nem lehet idősebb huszonhatnál.-Akkor gondolom, Martint keresitek. Abba a korosztályba tartoztok, akik érte rajonganak. Meg is értem, nagyon helyes srác!-kacsintott egyet.

-Nem, nem őt keressük-ráztam a fejem, mire Sky enyhén bokán rúgott. Na igen, ő biztos szívesen meglátogatta volna a lovas tinisztárt!-Az a helyzet, hogy hallottam az interjút, amiben arról a lovardáról is esett szó, ahol ön régen lovagolt. Valami Oakwood, vagy ilyesmi-direkt tudatlannak tettettem magam, mert nem akartam egy ismeretlen embernek elregélni igencsak zavaros történetünket.

-Miért érdekel az titeket?

-Izé, egy iskolai kutatómunkához kell! A szünet után dolgozatot írunk belőle, és mi szeretnénk még karácsony előtt elkészülni vele, ugye Ellie?-kamuzott valamit gyorsan Skylar.

-Jaja, az ünnepet a családdal a legjobb tölteni, ugyebár-mondtam hatalmas műmosollyal a fejemen, kissé erőltetve.

-Lányok-nézett komolyan Melanie a szemünkbe.-Maradjatok ki ebből az egészből, rendben? Az a hely olyan sötét dolgokat rejt, amiről nektek fogalmatok sincs és ne is legyen! Nem szeretek gyerekere ráijeszteni, de az az istálló és a tulajdonosa is veszélyes!-megborzongtam. Jól sejtettem hát, Frank Street  nem éppen egy ártatlan bárányka!-Szerencsére senki sem megy már oda. Olyan, mintha az emberek elfelejtették volna, mik történtek pár éve. Pedig azokról a dolgokról nehéz megfeledkezni!

-Hát, az a helyzet, hogy mi már jártunk ott!-csúszott ki a számon, mire Melanie érdeklődve bámult ránk. Ó, hogy mekkora egy dinnye vagyok! Legszívesebben ott helyben leharaptam volna a nyelvem, de már úgy is elárultam magunkat, mindegy volt, az esélyeink elvesztek.

-Komolyan? Akkor most már érdekel az egész sztori! És semmi hazugságot nem kérek holmi iskolai feladatról!-szólt határozottan.

-Rendben, akkor elmeséljük. És bocsánat, hogy becsaptuk magát!-hajtotta le szégyenkezve a fejét Skylar.

-Semmi baj, hallgatom!-vigyorodott el a nő, és érdeklődve figyelt ránk.

-Minden egy reménytelennek titulált szürke pónival és egy titokzatos naplóval kezdődött...

-Hány percet voltunk bent?-kérdeztem Skyt, amikor megannyi kavargó információval a fejemben, kiléptem Melanie pihenőjéből.

-Pontosan egy órát és húsz percet.

-Ó, basszus!-szisszentem fel.-Anyuék már tuti keresnek minket!

-Futás!-kezdett el rohanni a szűk folyosón, én pedig utána vetettem magam. Nagy mázlink volt, mert most sem találtuk szembe magunkat a biztonságival. Hát, kaptunk volna rendesen, az tuti!

A kijárathoz érve szembesültünk azzal, hogy Mia már régesrég faképnél hagyott minket. Egyébként nem hibáztattam, a helyében én sem szobroztam volna több mint egy órát, full egyedül. A nagyobb baj az volt, hogy megbeszéltük, ha fél órán belül nem térünk vissza, akkor szól a szülőknek.

-Szerinted mekkora bajban vagyunk?-kértem kis  Skylar véleményét, miközben felrohantunk az emeletre, ahol a bálterem volt (én kettesével szedtem a fokokat, így kissé előbb jártam, mint ő, aki alacsony alkata miatt nem volt képes erre).

-Tízes skálán?-kérdezte, mire bólintottam.-Húsz!-vágta rá kapásból, amin muszáj volt felnevetnem, bár inkább kínomban, mint örömömben.

-Oké, készülj a lecseszésre!-mondta barátnőm eléggé baljós hangon és belépett a bálterembe. Én követtem őt, igyekeztem a háta mögött megbújni, bár ez elég nagy kihívás volt, mivel egy-két fejjel magasabb lehettem nála.

A teremben négy aggódó szempár nézett ránk. Cameroné nem volt köztük...

"-Értsd már meg, ez veszélyes!-a fiú idegesen magyarázott, hevesen gesztikulált.-Legalább gondolkodj, mielőtt teszel valamit!

-Átgondoltam-közölte a másik fél a telefonból.-Hidd el, hogy ez a legjobb megoldás-hangja már-már meglepően szelídnek tűnt, de a srác ezt leginkább vihar előtti csendnek érezte. És igaza is lett.-Különben is, minek avatkozol bele, he? Csak egy kölyök vagy! Egy buta kölyök!-őrjöngött. A fiú felsóhajtott. Az idős embernek mostanság szinte veszélyesen gyorsan változott a hangulata. És dühét általában unokáján töltötte ki.

-Nagyapa, kérlek! Ez az ügy nagyon el fog fajulni! Már a rendőrség is tud róla! Én ezt nem bírom, tovább, nem akarom!-szinte reszketett a félelemtől és az indulattól. Évek óta nem mert ellentmondani az öregnek, inkább lenyelte a békát, és ment vele a rossz úton. De most végre kirobbantak belőle a felgyülemlett energiák.-Hallod?-meglepődve tapasztalta, hogy nem érkezik semmiféle válasz. Hitetlenkedve meredt telefonja kijelzőjére. Bizony, nagyapja szó nélkül kinyomta őt. 

-Kiszálltam, kész, vége!-suttogta bele a sötét éjszakába, aztán ökölbe szorított kézzel elindult. Léptei még sokáig visszhangzottak az ijesztő csendben..."

-Huh, én azért rosszabbra számítottam!-könnyebbült meg Sky, amikor visszafelé battyogtunk a kocsihoz. Igaza volt, csupán megúsztuk egy kis fejmosással, és büntiből hazamentünk a showról. Mi ezt nem nagyon bántuk, mivel a hangulatos fináléról lemaradtunk, amikor Melanie-val beszéltünk, és bár egyikünk sem vallotta be, de mindketten rohadtul fáradtak voltunk. A két idősebb Evans gyerek viszont szívesen maradt volna még egy kicsit bálozni, ezért tüntetően nem vettek rólunk tudomást. 

Én eleinte el akartam mondani az igazat a szüleinknek az Oakhillről és a naplóról, de Sky végül lebeszélt róla. Joanna és anya most abban a hitben éltek, hogy barátnőm minden áron találkozni akart Martinnal, én pedig vele tartottam. Végül tényleg jónak bizonyult, hogy inkább tartottam a számat, mivel ezen is eléggé kiakadtak, ráadásul szerettem volna Camet is alaposan kikérdezni, mi volt az elintéznivalója. Közben ő is visszatért köreinkbe, ugyanúgy beszélgetett, igyekezett jó hangulatba kerülni, de láttam rajta, valami nincs rendben.

-Aggódom Cameronért!-nyafogtam.-Sky, szerinted mi a baja?

-Fogalmam sincs, de nem kell stresszelned! Lehet, hogy összeveszett a szüleivel, vagy Katja zaklatja folyamatosan. Tudod, hogy mennyire rámenős a csaj!-amikor meghallottam Katja nevét, azonnal elfintorodtam, amit Skylar azonnal észre is vett.-Várj, Ellie!-tette csípőre a kezét.-Ugye nem vagy féltékeny? Az minden kapcsolatot tönkretesz!

-Dehogy vagyok!-ráztam a fejem, és igyekeztem olyan gondtalannak tűnni, amilyennek csak tudok. Nem, tényleg nem voltam az. Miss Ribike legyen a legkisebb gondom az életben! Befészkelte magát valami kellemetlen érzés a szívembe. Úgy éreztem, a barátom hatalmas bajba keveredett...

~Másnap~

Szinte megbabonázva figyeltem az elegáns szürke herélt mozgását. Fejét és farkát büszkén felcsapva ügetett körbe a hatalmas szintetikus pályán, rágta a zablát, jó kedve volt és menni akart.

-Cam, Ellie, kiraktok nekünk három rudat ügetőtávolságra? Szerintem már menne neked, Logie!-paskolta meg Logan nyakát, és feljebb tolta kobakját, mely alól mókásan kandikáltak ki kócos, vörös fürtjei.

A póni rengeteget fejlődött az utóbbi napokban. Rendesen tűrte a nyerget (sőt szerette is. Cukikám mindig nyalogatja a felszerelését, ha nyergelem) és nemrég Sky elkezdte lovagolni. Sajnáltam, hogy engem még nem engednek fel rá, de tisztában voltam vele, mennyire elronthatja az Logant, ha kezdetben nem egy tapasztalt lovas foglalkozik vele. Az pedig vigasztalt, hogy a Wildflowerből én ülhettem rá először, bár az nem volt éppen egy élvezetes lovaglás!

Újra az edzésre összpontosítottam. Ló és lovasa most közeledtek a járóiskolához. Skylar rövidebbre vette a szárakat, és csettintett a nyelvével, hogy felkeltse a szürke figyelmét. A ló teljesen tűzbe jött a rudaktól. Egy fejrántással kitépte barátnőm kezéből a szárakat, és vágtában nekiiramodott. Ijedten a szám elé kaptam a kezem. Azt hittem, le akarja dobni lovasát. De semmi ilyen nem történt. A herélt lelassított a rudak előtt, majd mint egy profi ugróló, átrepült mindhárom felett, egyszerre. Az ugrás után megállt, és önelégülten felnyerített, mintha azt kérdezné, "Na, jó voltam?"

-Hopp, de jól ugrik a picike!-kiáltotta oda nekünk George, aki egy trágyával teli talicskát tolt át az udvaron.-Gratulálok kislányom, nem hittem volna, hogy idáig eljutottatok!

-Kösz apu, de nem direkt volt!-dadogta Skylar, aki még mindig nem fogta fel a történteket.-Asszem, mára ennyi bőven elég volt!-azzal leszállt a póniról.-Ellie, van kedved lesétálni?-kacsintott rám cinkosan. Ha hivatalos lovagló órákon nem is vehettem részt Logannel, barátnőm az edzések végén mindig megengedte, hogy pár körre felüljek lépésben. Így összekötöttük a kellemeset a hasznossal: Logie izzadt szőre megszáradt, szívverése visszaállt, én pedig egy kicsit lovazhattam.

-Szó sem lehet róla! Ha az a póni az előbb tényleg megvadult, akkor nem lenne biztonságos!-tiltotta meg Joanna, aki pechünkre meghallotta, miről beszélünk.-Még ha nem is hülyül, akkor se ülhetsz föl rá Ellie! Majd idővel, ha nem lesz ennyi energiája!

-Addigra úgyis eladják!-suttogtam elkeseredetten, mire Sky együttérzőn átkarolta a vállam.

-Hm, nagyon finom ez a rántott brokkoli! Úgy érzem, ez lett az új kedvenc ételem!-jelentettem ki. Az Evans családdal együtt ebédeltem, mert ma egészen este hatig náluk maradhattam. Sky megígérte, hogy evés után tart nekem egy lovaglóórát, amit már nagyon vártam. Egy ideje nem ültem már nyeregben, és fejlődni akartam, hogy bebizonyíthassam, el tudok már bírni Logannel. Amíg pedig nem próbálhattam ki álompónimat, addig ott voltak az iskola lovai, akiken gyakorolhattam.

-Örülök, hogy ízlik!-mosolygott Mia.-Megsúgom, én csináltam, és nem anya!-ezen halkan felnevettem, Joanna pedig barackot nyomott a lánya fejére. Skylar nővére már megbékélt, Justin viszont még mindig neheztelt ránk a tegnapi miatt. 

Az ebéd alatt Sky meglepően csendes volt, bár az is lehet, hogy Melanie történetén gondolkodott. Valóban nagyon aggasztó dolgokat tudtunk meg tőle, de erről majd később.

-Hé, Rezeske, mi a baj?-bökte tréfásan oldalba Mr. Evans a lányt. George mindig Rezeskének hívta Skylart vörös haja miatt.

-Semmi, csak nagyon féltem Logant!-meredt kifejezéstelenül a semmibe.-Mi van, ha a tolvajok ma este újra bepróbálkoznak?

-Ez nem valószínű, Sky!-simogatta meg George a kislány kezét.-Szerintem ez egyszeri dolog volt, a rablók valószínűleg megijedtek attól, hogy a rendőrség keresi őket, és többet a Wildflower közelébe se jönnek! De ha ez megnyugtat, talpraesett, bátor apuci ma éjszaka kint alszik az istállóban!-erre a kijelentésre Mia és Justin halkan kuncogni kezdtek.

-Talpraesett, bátor apuci, hát persze!-prüszkölt gunyorosan a fiú.-Aki olyan rettenthetetlen, hogy tavaly, amikor a pincét takarítottuk, frászt kapott egy plüss patkánytól!-kész, eluralkodott a teljes káosz, az Evans család többi tagja szinte fetrengett a röhögéstől. George pedig láthatóan nagyon törte a fejét a bosszún.

-Ó, Justin drága, azt elfelejtetted megemlíteni, kié is volt az a plüssállat-kezdte negédesen, mire a fia egy "meg ne próbáld!"pillantással ajándékozta meg.-Úgy emlékszem, évekig egy Lecsó nevezetű patkány volt a kedvenced. Sőt, azzal is aludtál!-adta vissza a szívatást.

-Oké, kegyelmezz, ezt tényleg megérdemeltem!-tartotta fel két kezét Justin. Igyekezett dühösnek tűnni, de nem állta meg vigyorgás nélkül. 

Egyedül Skylar nem nevetett. Zöld szemében különös elhatározás villant. Valamit tervezgetett. Csak tudnám, mit...

-Tényleg kint alszol?-csodálkozott.-De nem ma mentek vendégségbe Brownékhoz?-pislogott ártatlanul.

-Apukád olyan hős, hogy itt marad és vigyáz a lovakra!-vette át a szót Joanna.-Így csak én, Mia és Justin megyünk el.

-Kár, pedig jó lett volna ma hármasban videó játékozni!-mondta csalódottan Cameron.-De persze megértjük, így inkább én is hazamegyek, nem alszom itt, mint ahogy eredetileg terveztük. Nem szeretnék zavarni-közölte nyugodtan, és a szeme sarkából Skyra sandított. Összezavarodva kapkodtam a tekintetem köztük. Most meg mi van? Úgy tűnt, mintha ezek ketten összebeszéltek volna.

-Hogy mi? Ti hármasban akartatok bulizni?-döbbent le Mr. Evans.

-Igen, gondoltuk, az ünnepek alatt mindenki legyen a családjával, így most akartunk kicsit magunkra maradni. De már mindegy!-jött bele Sky egyre jobban a színészkedésbe.-És apu, nem épp te mondtad, mennyire el akarsz menni a Brown családhoz?

-Hát, most hogy mondod, tényleg szívesen elmennék...-vakarta meg a fejét tanácstalanul a férfi. Látszólag őt könnyebb volt elbizonytalanítani, mint Joannát.

-És ha tegyük fel, hárman maradtok a Wildflowerben, akkor ki vigyáz rátok? Két tizenhárom és egy tizenöt évest azért eléggé felelőtlen dolog egyedül hagyni!-nézett ránk szigorúan Sky édesanyja.

-Majd áthívjuk Mathilda nénit!-vetette fel a barátnőm.-Ő aaaaanyira kedves!

-Mióta vagytok ti ilyen jó...-kezdte Justin, de Skylar figyelmeztetően sípcsonton rúgta az asztal alatt.

-Mégis mit csinálnátok hárman itthon?

-Hát, Ellienek mindenképpen tartanék egy edzést, utána bicajjal elmennénk a közeli boltba, és vennénk sok csoki...mármint egészséges kaját-villantotta fel megnyerő mosolyát Skylar.-Ha még nem sötétedik be, akkor lehet, hogy terepeznénk egyet, utána pedig kockulnánk, dumálnánk megy ilyenek. A Star Stable Online-al tuti játszunk majd. Nem igaz?-nézett rám.

-De, az SSO tényleg szuper játék!-helyeseltem. Fogalmam nem volt, még is mire megy ki ez az egész.

-Ti komolyan azzal a baromsággal akartok játszani?-Cameron a homlokára csapott.-Legyen inkább League of Legends, vagy valami izgalmasabb!

A két szülő összenézett, majd bólintottak. Nyertünk, bár fogalmam sem volt, miben.

-Megengedték!-tette le Cameron a telefont, mire boldogan ugrottunk a nyakába. Most már mindhárman legálisan aludhattunk itt. 

-Oké, ez szép és jó, de elmondhatnátok végre, miért erőltettétek ennyire ezt az egészet!-mondtam szemrehányóan.

-Hát nem érted? A lényeg az, hogy az öreg és nagyothalló Mathilda nénin kívül ne legyen itt senki! Ma éjjel elkapjuk a tolvajt!-dörzsölte össze a kezét Skylar. Hirtelen leesett, mire gondoltak ezek ketten.

-Jézusom, azt ne mondd, hogy az istállóban akarsz aludni!

-Bingó!-kuncogott a barátnőm.-Cam adta az ötletet, hogy vigyáznunk kéne Loganre. És pont kapóra jött apa terve, hogy őrködni akar. Csak most mi vesszük át a helyét!

-Akkor...akkor nem fogunk Star Stable-özni?-kérdeztem összezavarodva.

-Hát persze hogy nem!-kapcsolódott be Cameron.-A pixellovak helyett most egy igazi lóról van szó! És kérlek meséljétek el, hogy mit tudtatok meg Melanietól tegnap!

-Majd este, az istállóban!-húztam az agyát.-Az csak úgy hangulatos!

-Bezony ám!-adott igazat nekem Sky.-A csajszik összetartanak!

-Oké, akkor én most hívom fel a szüleimet, hogy mentsenek meg!-tárta szét a kezét a fiú, mire halkan felnevettünk.

-Tiszta a levegő!-sóhajtottam fel, mikor George Evans autója kigördült az udvarról.-Kezdődhetnek a kalandok!

-Vagy inkább a borzalmak!-tette hozzá "optimistán" Cameron.

-Hé, a pesszimista én vagyok, copycat!-böktem oldalba sértődötten, mire magához ölelt és megcsókolt.

-Ez a reakciód, ha mérges vagyok?-suttogtam nevetve.

-Lenyugtat, nem?-mosolygott édesen, mire muszáj volt még jobban hozzá bújnom.

-Abszolút!

-Emberek, Thilda néni kb. fél óra múlva ideér. Úgyhogy hagyjátok abba a romizást, és Ellievel elmegyek vásárolni!

-És engem itt hagytok?-csodálkozott, és bánatos bocifejet vágott.

-Itt hát!-bólintott Sky.-Nem hagyhatjuk őrizetlenül a lovakat. Sem Mathildát-tette hozzá, amin röhögtünk egy ideig.-Hé, Rozsdás!-füttyentett, mire két éves német juhász kutyája hozzánk futott, és lehemperedett a földre. Megvakargattam a kutyus hasát. Nevét valószínűleg fekete szőrén található vörös foltjairól kapta.

Legnagyobb meglepetésemre barátnőm az istálló felé indult.

-Azt ne mondd, hogy a biciklidet egy bokszban tartod, mert akkor itt halok meg!

-Dehogy, lóval megyünk!

Negyed óra múlva vidáman ügettünk a kis, elhagyatott autóút mellett, ahol alig járt bármilyen jármű is. Én most Bellán, a szöszke, duci haflingin ültem, Sky pedig természetesen Marcipánon. Az ő ötlete volt, hogy csak úgy pattanjunk föl szőrén, ami eléggé jónak bizonyult a téli hidegben, mivel a pacik téli bundája jól melegített minket.

-Látod ott azt a kis falut?-mutatott a távolba. Valóban, egy hatalmas mező végén kis házikókat véltem felfedezni.-Ott van a szupermarket. Nem egy fényűző pláza, de a legszükségesebb dolgokat beszerezhetjük. Addig van kedved vágtázni?-irányította Marcit a rétre.

-Naná!-sarkalltam meg Bellát. Mint kiderült, a kanca nem nagyon bírta Marcipán hatalmas vágtaugrásait, de lelkesen szedte rövid, vaskos lábait. Én majdnem lecsúsztam csupasz hátáról, de aztán megkapaszkodtam és élveztem a galoppot. A betonút előtt jóval felvettük hátasainkat lépésbe. Körbenéztem. Minden ház kertje gyönyörűen fel lett díszítve, az ablakokat fényfüzérek, vagy mikulásos-rénszarvasos üveg matricák tették egyedivé. Az emberek kíváncsian néztek ránk. Hát, tény, hogy nem mindennapi látvány két szőrén megült ló és lovasaik az utcán.

-Ez lesz az!-állította meg holsteinijét Skylar egy bolt előtt.

-Menj be gyorsan, én addig vigyázok rájuk!-mutattam a két pacira.

-Neee, inkább kikötjük őket-rázta a fejét.-Lovacskák, mindenkinek mondjátok, hogy nem vagytok elvihetőek, oksa?-magyarázta a két állatnak. Bella hegyezte a fülét, de a zabagép Marci azonnal legelni kezdte azt a kis gyér füvet, amit ott talált.-Na, jellemző!-bosszankodott Sky.-Nem is te lennél, ha nem mindig a kaján járna az eszed!

-Akkor én körbenézek az édességeknél meg rágcsáknál, te pedig nézz a lovaknak valamit, jó?

-Oké-bólintottam, és elindultam a zöldségek-gyümölcsök felé. Gyorsan kiválasztottam két répát Bellának és Sky lovának, illetve egy szép fényes almát Logannek. Pár dobozos áfonyát is észrevettem, bár télen biztos valami üvegházból hozzák, így nem lehet a legjobb minőségű. Éles fájdalom hasított a szívembe. Apa kedvenc gyümölcse mindig is az áfonya volt.

Egyszerre olyan érzésem támadt, mintha valaki figyelne. Hátrafordultam. Tőlem pár méterre egy kissé ápolatlan külsejű idős férfi állt. Hideg, szürke tekintetétől szinte lefagytam. Odasiettem Skylarhez, aki szerencsére pont végzett a válogatással. Fizettünk, aztán visszatértünk a lovainkhoz. Nem törődtem semmivel, csak villámgyorsan felugrottam Bella hátára, és elindultam.

-Hé, nem zavar, hogy jobb oldalról szálltál?-lihegte barátnőm, amikor beért minket. Csórikám még mindig ki volt fulladva, ugyanis ő jóval nehezebben mászott föl Marcira, mint én a kis hafimra.

-Leszarom!-közöltem nemes egyszerűséggel.-Egy pasi eléggé nézett engem az áruházban. Olyan volt, mintha követni akart volna...

-Ellie, psszt, ébredj!-valaki finoman megrázta a vállamat.

-Hmmm...-fordultam át a másik oldalamra.-Mitakaszhaggyámá-motyogtam.

-Elisa!-keltegetett makacsul, míg végül ki nem nyitottam a szemem.-Most üzent Cameron, hogy Thilda néni elaludt tévézés közben. Szuper gyerekcsősz, mi?-vihogta.-Minden esetre eljött a mi időnk! Öltözz fel jól, mínusz 7 fok van.

-Csodás!-dünnyögtem, aztán felvettem egy sötétszürke melegítőt, és három pulcsit. Nem néztem ki úgy, mint egy modell, aki épp a kifutóra készül, de legalább nem fagyok majd meg!

Skylarrel a nyomomban leosontam az emeletről. A lépcsőről láttam, hogy egy árny suhan át a nappalin. Sky majdnem felsikított, én azonban gyorsan betapasztottam a száját.

-Nyugi, az csak Cam!-nekem is hevesen vert a szívem, de nem a félelemtől, hanem a lebukás veszélyétől.

-Sorry-suttogta. Tovább lopóztunk, egyenesen a nappaliig. Mathilda néni fülsüketítően horkolt, a tévében valami fekete-fehér film ment, különben minden csöndes volt. A sápadt hold fénye lágyan világított be az ablakon. Az előszobában beleugrottunk a cipőinkbe, én még be sem kötöttem, csak minél hamarabb ki akartam jutni.

-Sikerült!-suttogta Sky, amikor az udvaron álltunk.

-Igen, tényleg sikerült!-ámultam el.

-Jupiii, siker!-visítottuk, majd versenyt dideregve berohantunk az istállóba. Odabent teljes sötétség honolt, az élet aprócska jelét sem tudtam felfedezni. Az ijedtségét annál inkább.

-Szerinted Cam már itt van?-néztem körbe.

-Hát, elvileg-reszketett Skylar. Hangja bizonytalanul csengett. A hideg végigfutott a hátamon.

-Bazz, én ezt nem hiszem el!-ámuldozott. Követtem a tekintetét. Az istálló végéből egy alak tartott felénk, kezét maga elé tartva. Nem is láttam a lábait, de reménykedtem benne, hogy vannak neki és nem repülve jön felénk. Skylarrel némán meredtünk a hívatlan látogatóra, rémülten szorítottuk egymás kezét. Közvetlenül előttünk a lény megállt, majd lassan felém nyúlt...

-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!-kiáltottuk egyszerre. Az istállórém közben felfedte magát, és lehúzta a hálózsákja cipzárját. Mert hát ki más lett volna, mint Cameron Peters!

Sky végül nagy nehezen megtalálta a villanyt, én közben tovább sikoltoztam.

-Üdv a buliban!-nevetett fel a fiúm, aki láthatóan jól szórakozott rajtunk.

-Dögölj meg!-sziszegte a barátnőm.-Ha miattad szívrohamot kapunk, akkor halálunk a te lelkeden száradna!

-Még jó, hogy gyertya nem volt a kezedben!-hebegtem.

-Ó, ne haragudj, azt elfelejtettem!-bosszankodott.-Legközelebb az is lesz, ígérem!

-Köszönöm Istenem, hogy az előttem álló barmot, aki a Cameron Peters névre hallgat, nem áldottad meg olyan memóriával, hogy eszébe jusson az az idióta gyertya!-adott hálát Skylar, amin egy jót nevettünk. A nyergesből kihoztuk az ott elrejtett rágcsálnivalókat és befészkeltük magunkat egy üres bokszba, amely Quimena mellett volt. Én feküdtem a bal oldalon, mellettem Cameron, a jobb oldalra pedig Skylar vackolta be magát. Mindhárman belebújtunk jó meleg kemping hálózsákjainkba, én pedig a telómat bekapcsolva körbevilágítottam az ételeken.

-Oké, ki mit kér?-kérdeztem.

-Én hagymás-tejfölös chipset, de please kapcsold ki a telefont, és inkább zseblámpát használj helyette! Nem akarom, hogy idő előtt lemerüljön-Sky itt nyilván arra gondolt, hogy az éjszaka folyamán segítséget kell hívnunk. Talán egyenesen a rendőrséget...

Átnyújtottam neki a zacsit, aztán vadul kutakodni kezdtem a zseblámpa után.

-Megvan!-emelte Cameron a levegőbe diadalittasan a kis szerkezetet.-Amúgy karamellás milkát szeretnék!

-Kérésed számomra parancs!-viccelődtem, majd ittam egy kicsit a gyümölcsös teámból, amit termoszban magammal hoztam.

-Sky, adj egy kicsit a chipsedből!-kértem.

-Ú, basszus, bocsi, már elfogyott!-röhögött fel.

-Úristen, te képes vagy három perc alatt befalni egy egész zacskót?-Cam ijedten nézett a barátnőmre.-Kezdek félni tőled!

-A zacskót nem ettem meg, csak azt, ami benne van!-hülyült Skylar.-Egyébként jól teszed, ha félsz tőlem!-vigyorgott. Egy ideig még minden féléről dumáltunk, meg ettünk, aztán Cameron hirtelen megszólalt.

-Lányok, meséljétek már el, mit tudtatok meg tegnap!

-Ó, tényleg!-kaptam észbe.-Sky, story time van!-a lány direkt úgy tett, mintha horkolna, bár ez kicsit érdekes horkolás volt, mivel keveredett a folyamatos röhögésével.-Akkora egy állat vagy!-kezdtem el csikizni, mire hangosan felsikkantott, majd védekezés gyanánt felém dobta üres chipses zacskóját. Nevetve elhajoltam előle, aztán belekezdtem a történetbe.-Nos, annyit tudsz, hogy Miával egész véletlenül meghallottuk Melanie Fraser interjújában, hogy régebben az Oakhillben tartotta a lovait. Ezt követően Skylarrel együtt belógtunk az öltözőkhöz és nagy nehezen megtaláltuk Melaniet. Eleinte vonakodott elmondani az igazságot, de végül kiszedtük belőle. Ugyan hivatalos bizonyitékai sajnos nem voltak, de ő is mindig egy szélhámos disznóként gondolt Frankre. Melanie nem csupán egy bértartó volt ott, hanem az egyik edző is. Military lovasokkal dolgozott. Volt egy igen tehetséges tanítványa, Lisa May, egy tizenöt éves lány. Lovával, Marble-el nagyszerű csapatot alkottak. Kapcsolatukban az is különleges volt, hogy Marble senkit sem engedett a hátára, csak gazdáját. Lisa egy nagyon kedves és meleg szívű lány, mindig segített a kezdőknek. Minden álma az volt, hogy kijusson a Badmintonra. Volt azonban egy hatalmas ellensége, Priscilla Convay, az ifjúsági válogatott egyik tagja, és Frank unokahúga. Ez a két lány mindig versengett egymással, mert Priscillának tapasztalata, Lisának pedig érzéke volt a lovagláshoz. A legrosszabb mégis az, hogy nagyon jó barátok voltak. Túl jók. Melanie elmondása szerint tanítványa nem egy nagyon kemény jellem, ezért mindig behódolt határozott barátnőjének, Priscinek. Lisa emiatt sok versenyt kihagyott, amelyen a másik lány indult. Így viszont egyre távolabb került céljától!-itt tartottam egy kis szünetet, mert tudtam, hogy most jön a történet rosszabb része.

-Végül elérkezett a legnagyobb megmérettetés, de egyben a legnehezebb is-vette át a szót Skylar.-2017. október 28. Egy ló halálának, és egy barátság szörnyű végének a napja. Lisa és Priscilla is beneveztek a Crimson Hall lovastusa versenyére. Előbbi Marble hátán lovagolt, utóbbi viszont nem éppen egy tehetséges lovon. Mivel Priscilla versenylova, Canada túlságosan is jó volt, ezért az egyenlő esélyek miatt utánpótlás lován, Heartbreaken kellett versenyeznie, akin még csak párszor ült. Frank a két lány közül egyértelműen unokahúgának szurkolt, ami nem is baj. Csakhogy a férfi piszkos eszközökhöz folyamodott...-halkította le a hangját Sky, majd folytatta.-Az első napon díjlovaglásban mérettették meg magukat a versenyzők. Marble sosem volt az a díjlovas alkat, ő mindig is a terepet és az ugrást jobban szerette. Mégis ügyesebben szerepelt, mint Heartbreak. Frank tudta, hogy a másnapi terepversenyen Priscilla lovának nincs esélye, ezért doppingszert rendelt az egyik ausztrál ismerősétől, aki szintén ott volt a Crimson Hallban. Azt remélte, hogy Prisci lova így kicsit gyorsabban fog végigmenni a pályán. Nagyobbat nem is tévedhetett volna! Mivel a férfi nem akart bajba kerülni, ezért egyik lovászát kérte meg, hogy a terepverseny előtti éjszakán lopózzon az istállóba, és adja be Heartnak a teljesítménynövelőt. A lovász azonban összekeverte a két lovat, mivel mindkét csődör éjfekete szőrrel büszkélkedhetett. Egy apró különbség volt kettejük között: míg Heartbreak tiszta fekete, addig Marble egy hókával és két lábán kesellyel rendelkezett. Mattnek, Frank alkalmazottjának viszont fogalma sem volt, melyik melyik, így Lisa lova kapta meg a doppingot.

-Ekkora bakit!-suttogta Cameron elhülve.

-Bizony! És még csak most jön a java!-feleltem.

-A verseny előtt az intézőség és a bírók felszólították a lovasokat, hogy senki sem versenyezhet saját lován, hanem egy gép fogja kisorsolni, ki melyikre ül-újra én beszéltem.-Hatalmas bonyodalmat és vitát robbantott ki ez, de végül megtörtént a sorsolás. Lisa Foxglove-on, egy sárga kancán versenyzett. Szépen végigmentek a pályán, a második helyen álltak. Priscilla kapta meg a bedoppingolt Marblet lovagolta. Mint tudjuk, a doppingszer úgy működik mint a drog, mindenkiből más hatást vált ki! Lisa csődöre nagyon ideges volt a rajt előtt, Prisci alig bírta visszafogni. Amikor elindultak, Marble villámgyorsan kilőtt, lovasa pedig elvesztette a kontrollt. A vizesároknál hatalmasat buktak. Priscillát maga alá szorította a ló, majdnem megfulladt. Őt sikerült megmenteni, és komolyabb sérülése nem lett, de Marblet ott helyben el kellett altatni-még kimondani is szörnyű volt.-Aznap Lisa May nemcsak a lovát, hanem legjobb barátnőjét is elvesztette. Szörnyen összevesztek, Lisa azt vágta Prisci fejéhez, hogy direkt ölte meg a lovat, mert Lisát ő már nem is a barátjának, hanem riválisának tekinti. Ezután egyre több furcsa baleset és bűncselekmény történt az Oakhillben, de Frank barátunk valahogyan mindig megúszta büntetés nélkül.

Pár percig néma csend honolt köztünk.

-Ez...ez borzasztó!-suttogta Cam.-És Melanie Logieról nem tud semmit?

-Sajnos nem!-rázta a fejét Skylar. Vészjósló morgás szakította félbe beszélgetésünket.

-Ez...mégis mi ez?-kérdeztem félve.

-Cam, ugye nem te akciózol megint? Mert ha igen, akkor ma kint alszol a trágyadombon!-fenyegetőzött Skylar.

-Nem, ehhez most eskü semmi közöm-védekezett a fiú remegő hangon.-Viszont ez a morgás iszonyat para.

-Nocsak, a nagy macsó is tud félni?-tettettem meglepődésemet, mire Cameron szó nélkül átkarolta a vállam. Mindhárman ijedten meredtünk a sötétségbe.

-Auhh!-nyögött fel fájdalmasan a barátom. Egy nagy, erős állat trappolt el mellettem (Camen meg szépen átgázolt), aki egyenesen Sky felé tartott.

-Oh, dikh, szia Rozsdi!-köszöntötte a lány a kutyát, aki eközben kényelmesen elhelyezkedett gazdája oldalán.

-Egyáltalán hogy kerül ez ide?-csodálkoztam.-Nem zártad be a házba?

-Hát, elvileg bezártam-vonta meg a vállát.-Bár az én kutyimutyim egy igazi szabadulóművész!

-Igen, Skylar a te kutyimutyid épp az imént taposta szét a májamat-jegyezte meg Cameron szárazan.

-Wow, köszi Rozsdás! Nagyon ügyes vagy! Ez a marha végre tanul egy kis fegyelmet!-dicsérte a juhászkutyát, mire Cameron dühösen ránézett. Egy ideig mosolyogva figyeltem cívódásukat, azután állig felhúztam a hálózsákom cipzárát, és lehunytam a szemem. Ezek ketten még ellesznek egy ideig, és most már Rozsdi is itt van velünk, aki azért meg tud védeni, ha kell! Csak nem lesz baj, ha elalszom kicsit. Szemem lassan lecsukódott, és nem telt bele néhány perc, mély álomba merültem. Akkor még nem sejtettem, mi vár rám...