Eszeveszettül kirohantam az istállóból, mintha maga az ördög üldözne. 

-Sky, hol vagy?-üvöltöztem az udvaron, nem törődve azzal, hogy ez azért elég kínos. Páran nagyon furán néztek rám, de jelen esetben nem nagyon érdekelt. Igazam volt hát: Logan hatalmas veszélyben van, valaki ártani akar neki. Na de ki, és legfőképpen miért?

Véletlenül belerohantam szegény Skylarbe, aki gyanútlanul cipelte Marcipán nyergét, és láthatóan nem számított rám. Sajnos én se rá, szóval egymásnak ütköztünk, aztán nagyon nőiesen és elegánsan földet értünk.

-Fú, baszki!-vigyorgott rám, persze nem komolyan gondolta.

-Igen, én is nagyon szeretlek!-feleseltem vissza.

-Amúgy, mi olyan sürgős?-érdeklődött a barátnőm.-Akartam egyet lovagolni a csarnokban, hiszen emiatt a karácsonyi összejövetel miatt úgysincs ott senki.

-Attól tartok, el kell halasztanod-mondtam sötéten.-Valaki ugyanis megfenyegetett minket, ráadásul elég komolyan!

-Hogy mi? Mármint...téged és engem? De hát mi rosszat tettünk? Lehet, hogy Mr. Cross bosszút áll?-nevetett fel.

-Örülök, hogy ennyire jól szórakozol, de nem hiszem, hogy miután EZT elolvasod, ilyen rózsás marad a kedved!-nyújtottam felé a levelet, amit az a bizonyos "Jóakaró" írt.-Jó szórakozást!-Skylar arckifejezése folyamatosan változott az olvasás közben. Először hitetlennek tűnt, azután meglepettnek, rémültnek, végül dühösnek. 

-Mégis ki merné bántani Logant?-kiáltott fel szikrázó szemmel.-Ő a mi pónink, és meg is fogom védeni!

-És azt hogy tervezted? Sky, 13 évesek vagyunk, és akár tetszik, akár nem, suliba járunk, nem lehetünk mindig mellette! 

-Igen, tudom, csak...aggódom. A környékünkön egyre több a lótolvajlás, és Logienak nagyon nagy trauma lenne, ha elrabolnák. Senkiben sem bízik, és még nem heverte ki az előző sérelmét sem, akármi is volt az.-a lány szavait hallgatva hirtelen beugrott valami.

-Skylar, a napló!-suttogtam.

-Igen, mi van vele?-nézett rám értetlenül.

-Hát nem érted? A levélben az állt, hogy felejtsük el Gwendolyn naplóját örökre, szabaduljunk meg tőle, töröljük ki az emlékezetünkből. Ezt márpedig csak olyan írhatta, aki tud a naplóról és annak titkáról, ezért nem akarja, hogy mi rájöjjünk, mit rejt Logan múltja.

-Okos!-dicsért.-Nekem ez eszembe sem jutott. Viszont, Ellie, te szóltál bárkinek is akár egy szót erről ez egészről? Mert én nem!

-Én sem-ráztam a fejem.-De akkor honnan tudta ez a rejtélyes személy, hogy a birtokunkban van a napló?

-Fogalmam sincs. Mindenesetre ki kell hogy derítsük! Ez már élesben megy!

A csengő pont egy perccel azután szólalt meg, miután levágtam magam a helyemre. Kezdődhetett az első óra. Juhú! A többiek szintén nagyon "lelkes" ábrázattal néztek a matektanárra, aki valami olyasmiről magyarázott, ami csak számára volt érthető. A 8. b egyik fele nyitott szemmel aludt, akik pedig nem ezt a nagyon aktív tevékenységet választották, azok leveleztek, vagy a pad alatt telefonoztak. A táskámban ott lapult Gwendolyn Villiers (igen, közben rájöttünk a vezetéknevére) naplója, ezernyi titkot és talán szörnyűségeket rejtve. Sky-al megbeszéltük, hogy mostantól még jobban résen leszünk, és csak magunk közt beszélünk a kis füzetkéről. Hiszen elérkezett a pillanat, amikor már szinte senkiben sem bízhattunk. A fenyegető lehetett bárki a Wildflowerből, aki esetleg hallotta, amikor a naplóról diskuráltunk. Pár százalék esélye volt, hogy ez csupán egy ostoba tréfa, de éreztem, ennek a dolognak még lesz folytatása...

-Huhh, ne tudd meg, milyen éjszakám volt-regéltem Skylarnek az első szünetben. Két kakaóscsigával a kezünkben dumcsiztunk a teremben.-Mr. Crossal álmodtam, aki Logan hátán gyakorolta a kengyel nélküli ügetést, eközben valaki azt kiabálta, hogyha nem szabadulunk meg a naplótól, akkor minket is meggyújtanak, mint az adventi koszorút!-Sky akkora röhögőgörcsöt kapott, hogy majdnem kiköpte a kakóscsigáját.

-Hát, Ellie, ez történik, ha túl sok élmény éri az embert!-jegyezte meg végül.-Amúgy nálad van a...-halkította le a hangját.

-Persze. A legutóbbi bejegyzésből az derült ki, hogy Gwen kaphat egy saját lovat, és rengeteg helyen járt, hogy megnézhesse, melyik paci a tökéletes számára. Logiehoz eleinte nem fűz nagy reményeket, de azért kipróbálja. Ott hagytam abba, hogy megpillantja a pónit az istállóban, és leírása szerint egy különös fény csillan fel a ló szemében.

-Pff, egy különös fény? Hát, mit ne mondjak, ennek a Gwendolynnak elég nagy a fantáziája!-nevetett fel gúnyosan.

-Igazán? Akkor nekem is nagy a fantáziám?-utaltam arra, hogy ez már velem is megtörtént.

-Hogy mi? Te is láttad?-kérdezte megrökönyödve.-És nekem erről miért nem szóltál?

-Igen láttam-sütöttem le a szemem.-Kedden. És azért nem mondtam, mert azóta annyi minden történt! Az első edzésem, lovardás karácsonyi buli, fenyegető levél. Ráadásul más dolgok is vannak, amiknek fix, hogy közük van ehhez a történethez. Látomások, indokolatlan rosszullétek-soroltam.

-Jézusom, ezekről most azonnal beszámolsz, világos?

-Rendben, tehát-kezdtem, de a csengő éles hangja félbeszakított. Mint két versenyló a Kentucky derbyn (Sky szoktatott rá ezekre a lovas hasonlatokra), úgy rohantunk a terem felé.

"Az arany fényű lány után rengeteg tulajdonosa volt. De nem mindegyikükre emlékezett. Senki sem szerette őt, mindenki meg akart tőle szabadulni. Volt, hogy egy héten belül kétszer is gazdát cserélt. A tragédia után egy lovasiskolának adták el. Napjai unalmasan teltek ott. Alacsony termete miatt inkább a fiatal lovasok körében volt népszerű. Ám volt egy lány, aki 16 éves létére nagyon kisnövésű alkat, így ő rendszeresen lovagolhatta. De egy nap...mindennek vége szakadt. Amikor már kezdte megszeretni új otthonát, és ismét akart élni, becsúszott egy hatalmas hiba. És ezt ő követte el. Balesetet okozott, így mennie kellett. A következő otthonára azonban kristálytisztán emlékezett. Sajnos..."

-8.b!-harsant az ofőnk hangja.-Ma ismét a tizedik c-vel mentek ebédelni!-felnyögtem. Igen, "nagy szerencsémre" ez pont Camék osztálya. Páran az osztályból (akik hajlandóak egyáltalán tudomást venni rólam) együttérzőn néztek rám. Nem értik meg, hogy ezzel csak rontanak a helyzeten? Ha valakinek valami rossz, vagy fáj, akkor nem kell másoknak látványosan sajnálkozni. Igen, tudom, hogy elcsesztem. Igen, a legnagyobb hibám volt. Felfogtam, nem kell századjára is megmondani, hogy elrontottam az életem!

-Részvétem, Elisa!-mosolygott rám James.

-Köszi-erőltettem mosolyt az arcomra. Nem sikerült.

-Mi, milyen részvét?-gyűltek oda páran.-Hé, bro, mondd má' el!-azzal kezdődhetett a jól megszokott sugdolózás és pletyizés. Őszintén, annyiszor megéltem már ezt! Mindenki kicsit máshogy ismeri a mi történetünket, ami szinte legendaként keringett a St. Johns falai között. Sokan Cameronnak adtak igazat, de volt, aki az én pártomat fogta. De bármennyire is megszoktam, valamennyire mindig sikerült feltépniük a régi sebeket.

-Gyere, Sky, hagyjuk itt ezeket!-mondtam, és barátnőmmel a nyomomban az ajtó felé indultam.-A tizedikeseket meg majd megvárjuk a portán! Még úgy is órájuk van-ezt nem árultam el senkinek, de szinte kívülről tudtam Cameronék csengetési rendjét. Mindig reménykedtem abban, hogy a "véletlennek" köszönhetően összefutunk, beszélgetünk, és minden újra a régi lesz. Nem akartam a nyomulós exbarátnő lenni, de néha tisztes távolból hazáig követtem őt, elmerengve az együtt töltött napjainkon. Párszor rajtakaptam, hogy Cam is ugyanezt csinálja. Valahogy úgy éreztem, mindketten vágyunk még a másikra, nem tudjuk elfogadni, hogy már rég vége. Mindennek.

-Az a Cameron vagy ki is tizedikes, ugye?-kérdezte bizonytalanul.

-Ühüm-bólintottam.-De tudod mit? Nem érdekel! Már nem.

-Így van, erős csajszi vagy te!

Nos, az erős csajszi imidzsem kb. addig tartott, amíg meg nem láttam régi barátomat, aki pár haverjával jött le a lépcsőn. Nagy, fehér kapucnis pulcsija szokás szerint egyszerre kölcsönzött neki lazaságot és határozottságot. Szerencsére nem vett észre, így nyugodtan el tudtunk indulni. A mellettem lépkedő Skylarnek azonban hamar szemet szúrt az, hogy folyton folyvást Cameront bámulom.

-Melyik az?-kérdezte.

-Ő ott-böktem a fejemmel Cameron irányába.-A sötétbarna hajú, kapucnis pulcsis.

-Oh my gosh!-visította Sky.-Grat, Ellie! Említetted, hogy a volt palid helyes, de azt egy szóval sem, hogy ennyire!-barátnőm kitörésére többen is felénk kapták a fejüket. De én álltam a tekintetüket. Ha most fél évvel korábban lennénk, akkor biztosan leordítom a fejüket, esetleg némán nézek magam elé. De már nem az a lány vagyok, aki hagyja magát megfélelmíteni, vagy felidegesíteni. Összefont karral, unottan néztem rájuk, és nemsokára el is vesztették az érdeklődésüket irántam. Ha a kiakadásomra éheznek, akkor hamarosan éhen halnak!

-Nem lehetett volna kicsit hangosabban?-morogtam úgy, hogy csak Skylar hallja. Ő odasúgott nekem egy "bocsi"-t, aztán témát váltottunk. A titokzatos látomásokra tértünk rá, mert akkor még naivan úgy gondoltuk, hogy a suliból senki sem lehetett a levél feladója. Hogy tévedtünk -e? Majd kiderül!

"Órákig utazott teljes sötétségben egy levegőtlen, piszkos skatulyába zárva. Göröngyös utakon át mentek az ismeretlenbe. Ösztönei tudatták vele, hogy nincs biztonságban, de nem tudott mit tenni. Csak némán várta a csodát. Ami végül nem érkezett el. A póni sosem volt még borzasztóbb helyen, mint ott. Egy kis, elhagyatott kunyhónál állt meg a szállító. Szűk, drótkerítéssel körülvett karámokban ötösével-hatosával álltak lovak, pónik, szamarak és öszvérek vegyesen. Mindenütt a halál, fájdalom és félelem szaga terjengett. Őt is bezárták. Egy fekete kancával, két szamárcsikóval és egy nagy, öreg fakó igáslóval volt együtt. Kétségbeesetten nyerített, azt akarta, hogy Gwendolyn azonnal érte jöjjön, átölelje, és fülébe súgja "Édes lovacskám, sose félj, míg engem látsz!", azután elvinné innen, vissza oda, ahova ő tartozik. De semmi ilyesmi nem történt. Végül két férfi megelégelte a cirkuszt, és a szürke vállába szúrtak egy tűt. Minden lelassult körülötte, megnyugodott, valami furcsa, természetellenes érzés uralkodott el rajta. Minden esetre itt volt a legszörnyűbb sora..."

-Oké, Skylar, akkor menj végig ezen a pályán! Első látásra könnyűnek tűnik, de nem az. Figyelj arra, hogy Marcipán csipkedje magát két akadály között, de az ugrás előtt fogd vissza, nehogy rárohanjatok az akadályra! Rövid szár, határozott csizma! Indulhattok!-mondta Joanna a lányának. Ma ismét a Wildflowerben voltam, és mivel jobb dolgom nem akadt, ezért beültem Sky ugróedzésére. A lány finoman megsarkallta hunter lovát, majd az első ugrás felé fordította. A pálya öt akadályból, egy oxerből, egy alacsonyabb, illetve magasabb X-ből, valamint két meredekből állt. Lélegzet visszafojtva figyeltem őket. Eléggé mókás látványt nyújtott, ahogy a barátnőm koncentrált. Hihetetlen, hogy egy ilyen optimista, nevetgélős, örök gyerek típus is mennyire meg tud komolyodni, ha kell.

Az első kihívást könnyedén vették, de az alacsony X és az okszer között a ló picit belassult.

-Még fokozhatod a tempót, ne lazsáljon!-szólt Joanna. Most bújt ki belőle a kemény edző énje. Skylar épp hogy hozzáérintette a pálcáját sötétpej lova farához, az máris más sebességbe kapcsolt. Mondta már nekem, Marci mennyire érzékeny paci, és ez most be is bizonyosodott.

A többin gyönyörűen átugrottak. Marcipán úgy repült, mintha nem egy 500 kilós ló, hanem egy szép, könnyed lepke lenne. Az utolsó előtt majdnem lefékezett, de Sky egy finom csizmával átsegítette a testes heréltet az akadály túlsó oldalára.

-Szép volt-mondta az anyja.-Emelünk 100 centire, oksi?

-Mi a f...-kezdte Sky, de Joanna figyelmeztető pillantása belé fojtotta a szót.-Anyu, nem ismered a mondást, hogy a csúcson kell abbahagyni?

Végül nekiindultak. Skylar mesélte egyszer, hogy még sosem ugrott Marcival egy méter felett, szóval tiszta szívből izgultam értük. Az első most a meredek volt, amit kb. 80 centire tippeltem, tehát ezen nem emeltek. A második azonban már igazi kihívásnak látszott a maga egy méterével. Marcipán a két akadály között hirtelen kibakolt, lovasa pedig elvesztette az egyensúlyát, lába kicsúszott a kengyelből, és épp, hogy meg tudott kapaszkodni a lova sörényében.

-Kicsim, fordítsd meg, hallod?-kiáltott rá Joanna.-Így ne ugorj!-én azonban ismertem már annyira Skyt, hogy tudtam, ugrani fog. Végül ezt is gyönyörűen vették, csakúgy, mint az összes többit.

-Kérdésedre válaszolva, igen, tudom, hogy minden edzésnek/versenynek jó élménnyel kell végződnie, és azt hiszem, itt a tökéletes pont a befejezésre!-mosolygott Joanna. Láttam rajta, hogy nagyon büszke a lányára.-Léptesd le Marcit, aztán mára ennyi!-ebben a pillanatban megcsörrent a telefonja.

Pár szót beszélt, majd rám nézett.

-Ma új lovas érkezik a lovardába-kezdte.-Úgy terveztem, hogy én vezetem őt körbe, de Ellie, azt hiszem, most rád hárul a feladat, nekem muszáj Skyra figyelnem. Ismered már annyira a Wildflowert, hogy pár dolgot megtudj neki mutatni, ugye?

-Hát, remélem-nevettem fel, azzal kiléptem a pályáról. Az istálló udvaron megláttam az új diákot, aki unottan, a klubház falának nekitámaszkodva állt. Nem hittem a szememnek. Ő nem más volt, mint...

Héj Evribádi :'3  (i know, h nem így kell írni, de sebaj #angoltudáslvl100) Meghoztam az új részt, eléggé hosszú lett, de remélem, nem unjátok el rajta az életeteket (ha egyáltalán van nektek xd)

kÖzÉrDeKű bEjElEnTéS (amúgy nem, lol): OMG, ma kaptam meg életem első okostelójááát! Még nem próbálhatom ki, mert csak holnap tesszük be a SIM kártyát, de akkor is, izgatott vagyok UwU (Am #sadlife, kicsit se ciki, hogy lassan 13 évesen kapom meg az elsőt)