December 24-e Karácsony szentestéje

-Édesem feltennéd a karácsonyfa legtetejére a díszt?- kérdeztem szöszimtől, aki épp kislányunkkal és fiunkkal volt elfoglalva. Ez az első Karácsonyunk, hogy itt vannak a gyerekek. Alice-t és Ben-t márciusban fogadtuk örökbe, és mivel ikrek, nem akartuk őket szétválasztani. Így legalább mindkettőnk akarata teljesült. Míg Niall természetesen egy kissrácra vágyott, addig én egy kislányra, hiszen elképzeltem hozzá egy apró szőkeséget, akinek Ő fonja a haját.

- Persze, Kicsim, csak szedd le rólam a gyerekeket! -kiáltotta, mire felröhögtem. Olyan édesek együtt!

- Drágáim, a konyhában vár rátok egy kis süti! – mondtam, és azonnal kirohantak a konyhába. Január elsején töltik be a 3 életévüket, és már ilyen elevenek. Gyorsan utánuk mentem, míg valami baj történne, és a konyhában kér kis éhen kórászt láttam, akik hatalmas szemekkel bámulják a konyhapultot, és várják, hogy valaki odaadja nekik a finomságot. Beleültettem őket a székükbe, majd apró darabokra téptem a süteményt, hogy könnyebben meg tudják enni. Csodálattal bámultam a két tüneményt. Még mindig nem hiszem el, hogy itt vannak nekem. Hirtelen egy nagy csattanást hallottam, és rohantam ki a konyhából. A fa a földön hevert, a díszek, amik rajta voltak darabokra törtek, és a létrán egy zavart Niall-t pillantottam meg, kezében a csúcsdísszel. Mögülem pár trappolást hallottam, majd lepillantottam a lábam mellé, és ott állt a két gyerekem, sírásra görbülő szájjal, amikor is kitört belőlük, és mindketten elkezdtek bömbölni. Ben inkább hozzám bújt, míg Alice inkább apja karjaiba menekült. Csúnyán néztem a férjemre, hiszen nem kértem tőle mást csak annyit tegyen fel egy díszt a fára. A karácsonyfának annyi, és nagyon jól tudja, hogy nekem egy fa, mennyire fontos. Niall bűnbánóan nézett rám, de én nem tágítottam. A két gyerek üvölt, és nem láthatják meg az igazi Karácsony szépségét, a karácsonyfát. Remélem, Niall helyre tudod hozni, még ma.