Már eltelt jó pár hét, mióta befejeztük a Patterson-ügyet. Mr. Coleman végül maximális húsz év letöltendő börtönbüntetést kapott a kettős gyilkosságért. Bár a bíróságon váltig állította, hogy nem volt tudatában tetteinek, a kivizsgálás nem ezt igazolta, már arra is gondolva, hogy a konyhakést otthonról vitte a helyszínre a második esetnél. 

Viszont most hagyjuk is ennyiben, hiszen ez már nem aktuális. Helyette sokkal inkább az a jelen, hogy itt fekszem Lucifer mellett az ágyban, a lakásán, és nézem, ahogy alszik. Meglepően kellemes érzés volt egy párnak lenni a férfival. Az első komoly változás az volt, hogy kevésbé szórakozott a nőkkel, akikkel a munka miatt találkoztunk. (Nem mintha bántam volna.) Habár, a perverzitása nem lohadt cseppet sem. És...

Ekkor, a gondolataim közepette, ragadt meg a tekintetem az ágy túloldalán, Lucifer mögött lévő, tükrön. Amiben jól látszódott az angyalszárnyam, finoman feküdve félig-meddig rajtam, betakarva az is. Megijedve azonnal eltüntettem, hogy a férfi nehogy véletlenül meglássa. De az aggasztó gondolatokat nem tudtam kiverni a fejemből. 

Mi lehetett ez az előbb? Pedig mindig sikerül, hogy kordában tartva legyenek. Majd megráztam a fejem. Nem. Most nem gondolunk ilyenekre. Helyette csak néztem tovább a férfi arcát, majd egy szemébe hulló tincset kisimítottam. Erre már ő is felébredt, és elsomolyogva csak ennyit mondott:

- Már fel is keltél, Chloe? - én is visszamosolyogva feleltem:

- Muszáj, hiszen ma is be kell menni dolgozni - vontam meg a vállam, majd még magam előtt tartva a takarót felültem. Majd látványosan felsóhajtottam.

A ruháink mindenhol voltak a szobában, csak pontosan az ágy mellett nem. Ch.. Remek. Ám mielőtt rendesen fel is állhattam volna az ágyról, Lucifer gyorsan visszahúzott magára azzal a pimasz félmosolyával:

- Hova? Hova?

- Nem megmondtam már az előbb? - forgattam meg viccesen a szemeimet. Ő erre csak nevetett.

- Az én véleményem nem is számít? - biggyesztette le az ajkát - Jobb dolgot is csinálhatnánk, nem gondolod? - kacsintott is egyet, nyomatékot adva a szavainak. 

- Mintha napok óta mást sem csináltunk volna - vágtam rá rögvest válaszképp, mire megint csak egy nevetés hagyta a száját - Mindegy. Akár akarod, akár nem - fejtettem le a karjait lassan magamról - Elkezdek öltözni - eme végszóra pedig fel is álltam és keresgélve a ruháimat, folyamatosan vettem fel őket. 

Mikor mindent felvettem, a fürdőben elvégeztem a szokásos rutint, majd még egy mentolos rágót is bekapva, kiáltottam Lucifernek, a lift felé menet:

- Elmentem!

- ENGEM MEG ITT HAGY, NYOMOZÓ?! - hívott megint így. 

Mostanában csak akkor szokott így hívni, ha például ilyen helyzetek adódnak.

- Igen, de ne aggódj. Biztos feltalálod magad - kiáltottam vissza somolyogva, kicsit pimaszul, majd beszállva a liftbe, elindultam. 

Trixie most Dannél volt egy időre, és minden bizonnyal már el is vitte az apja a suliba, ám azért az első utam mégsem rögtön az örsre vitt, hanem haza. 

Továbbra is aggasztott ez a reggeli szárnyprobléma. Miért jött elő most? És miért így? Nem tudtam mit csináljak. Könyvekhez nem nyúlhattam, elvégre: miféle könyv is írhatna egy angyaloknak szóló önsegítőt a szárnyakkal kapcsolatban? Ugye, hogy kevés erre az esély. 

Végül nem volt más ötletem, így csak egyetlen dolgot tehettem. Felhívtam anyámat. Egyedül ő tud már csak, apám halála után, a szárnyaimról. Ha ő nem tud valamit, senki nem segíthet. 

Pár csengetés után, fel is vette a telefont:

- Na, megtaláltad édesanyád számát a telefonodban, Csillagom? - szólt a kagylóban, mire csak magamban felsóhajtottam.

- Szia Anya! - válaszoltam, majd folytattam - Bocsi, de fontos ügyről van szó - váltottam komoly hangnemre - Át tudnál jönni?

Néhány pillanatig néma csönd volt, majd hirtelen megszólalt ő is ugyanolyan komolyan:

- Rendben. Negyed óra múlva?

- Tökéletes - és letettük. 

Addig, amíg Anya nem ért ide, nem tudtam mást csinálni, mint takarítottam. Valamivel addig is le kellett foglalnom a gondolataimat. Nem akarok az a mindent túlgondoló lenni, így ez tűnt a legjobb megoldásnak.

Mikor épp a port töröltem a kandalló felett, akkor csengettek. Letéve a törlőt, odaléptem és beinvitálva anyámat, leültünk a kanapéra, majd mesélni kezdtem.

- ...szóval ez történt - zártam le végül a beszámolót, és kérdőn néztem anyára.

Ő néhány pillanatig csendben gondolkozott, majd kezdte:

- Akkor nagyon szerelmes lehetsz.

Még inkább kérdőn, felvont szemöldökkel figyeltem, mire folytatta:

- Emlékezz: egyszer tinikorodban volt egy szerelmed. Ha jól emlékszem...Edwin?

- Eric - javítottam ki - De ez, hogy jön a szárnyamhoz?

- Oh, nagyon is sokban! - nevetett halkan - Hiszen akkoriban, ameddig tartott ez az egész, szinte minden éjjel, előjött szárnyakkal aludtál. Viszont azért nem emlékezhetsz rá, mert ébredésre mindig eltűnt.

Meglepődtem még jobban.

- És ezt miért nem mondtátok el?

- Miért, nem akadtál volna ki akkor még jobban ezen? - válaszolt kérdésre kérdéssel - És mivel reggelre eltűnt, nem tűnt annyira komoly dolognak.

- De most ébredéskor is megmaradt! Ilyenkor mi a teendő?! - fakadtam ki - Mi lett volna, ha Lucifer látta volna meg előttem?

- De nem látta meg - szólt újra nyugodtan anyám - Addig meg kár idegeskedni.

Pár percig újra csendben ültünk egymás mellett, míg nem újra beszélni kezdett:

- Gondolom a szerelem mélysége is közrejátszhat, ha jól sejtem.

- Hogy érted? - néztem újra rá.

- Mármint gondolj bele: régen, a tiniszerelem inkább egy amolyan fellángolás. Megjelenik, aztán el is tűnik lassan. Néhány embernél marad csak meg örökre. De egy igazi szerelem. Az más. Sokára ismered meg a másikat, idősebb vagy és el tudod dönteni, hogy mennyire passzoltok egymáshoz igazán, külsőleg és belsőleg is.

Elgondolkodtam újfent, megrágva magamban megint anya szavait.

Végülis..nem hülyeség. Sőt. Van logika emögött.

- Lehet - feleltem végül, anya szemeibe nézve - Köszönöm. Kellett ez. Igazán.

Anya magához ölelt, és a fülembe súgta:

- Néha mégis az érzelmeken át vezet az út a megoldáshoz.

Sziasztok!
Bocsánat a nagy kihagyásért, de folyamatosan próbálok ötletelni, hogy írjam meg az ötleteimet ide. :D
Most ez kicsit rövidebb rész lett.
Remélem azért ez is tetszik.