- Akkor? Most hogyan tovább?

Mikor már egy ideje nézett ezután a kérdése után, már kezdett kissé zavaró lenni Lucifer tekintete. 

Mégis mi lehetne? Újabb zsákutca. Tehát megint újabb sötétben tapogatózás az irodában. 

Viszont ekkor eszembe jutott. 

- Utánanézünk a többi férfinak, akik feltehetőleg Paige, Collins előtti, partnerei voltak - válaszoltam végül a mellettem ülőnek, aki bólintott egyet és beindította a motort, mire mondtam is - A rendőrőrsre megyünk.

- Ah, a nyomozó megint csak a kötelességnek él - tette Lucifer az egyik kezét teátrálisan a szívére - Még egy kicsit szabad, Nyomozó, töltse a...szabad idejét azzal, amit szívesen választana, azzal akivel akar - kacsintott rám pont akkor, mikor el is indult a kocsival, szokásosan elég gyorsan. 

- Megöltek egy nőt. Majd akkor pihenek, ha elkaptuk a tettest - mondtam, már megint kapaszkodva az ajtóba, mintha az életem múlna rajta. (Még úgyis, ha tudtam, mennyire jól is vezet a férfi.)

Lucifer erre csak megcsóválta nevetve a fejét, azután végre az útra összpontosított. Bár, még oda tudta szúrni nekem:

- Néha olyan unalmas tud lenni, Nyomozó.

***

Elég hamar értünk az örsre, de én semmit nem vettem most észre ebből. Elgondolkodtam Lucifer utolsó mondatán, ahogy abbahagytuk a beszélgetést. 

Tényleg annyira unalmas lehetek? Csak néztem az elsuhanó tájat, mialatt a gondolataim között mászkáltam. Trixie szerint nem. Bár igaz, ő még csak egy gyerek. Ah, Lucifer! Miért kell mindig így elgondolkodtatnod ilyen dolgokon?! A nyomozásra kell figyelnem! Igen, az ügy! 

Ezzel a záró gondolatommal szálltam ki magabiztosan a kocsiból, és indultam meg a bejárat felé, hátam mögött a férfival. 

Bent most nem volt annyira nyüzsgő az élet, ami eléggé meglepő is volt. Először Ellához mentünk be, és elmeséltük neki a Steven Collins-al folytatott kihallgatásunkat. Hümmögött néha közben, úgy gondolva át ő is mindent, majd mikor végeztem, így szólt:

- Szóval, jól hiszem, hogy úgy gondolod, nem Collins a tettes? - megrázva a fejem válaszoltam:

- Igen, ha jól hihetek az agyamnak, akkor valaki más végezhetett a a modellel.

- És a Nyomozó mindig hihet az agyának - kacsintott Lucifer rám, hirtelen hozzászólva a beszélgetéshez, mialatt épp egy üdítőt bontott ki lazán megtámaszkodva a derekával az asztalnál. Megforgattam kicsit a szemem, de azért jól is estek a szavai. 

Bár, az ő dicsérő szavai mindig jólesnek...

Kalandoztam megint el, de képzeletben adtam magamnak egy pofont, és újra az ügy körül forgott az eszem. Most nem érünk rá erre. Munka van. 

- Rendben, akkor ezeket magammal viszem átnézni - vettem el az Ella és előttem levő mappát, tele a gyanúsított férfiak adataival - Most megyek. 

- Rendben. Jó munkát! - mosolygott rám a kedves barátnőm, majd kimentem (persze, nyomomban Luciferrel). 

- Akkor hazavihetem? - somolygott az Ördög, én meg kicsit beleharapva az ajkamba néztem az íróasztalom felé.

- Még megnézem itt a mappát...

- Otthon nem lenne kényelmesebb? Kanapé, kellemes fény..egy kis bor.. Utána akár sokkal kellemesebb tevékenységet is találhatunk - váltott a már jól ismert kaján mosolyára, amit csak egy unott pillantással jutalmaztam. 

- Tényleg? Ezen jár az eszed? Lucifer, egy nőt megöltek, és a gyilkos még szabadon jár! 

Ám a következő másodpercben az ajkamra fagyott a szó, mert gyengéden a számra tette a hosszú, elegáns ujját. Csak néztünk egymás szemébe, talán percek múlva is, de az is lehet, hogy csak én éreztem ilyen hosszúnak az időt. Végül ő törte meg a csendet, ahogy halkan mondta:

- Nem kellene ennyire merevnek lennie, Nyomozó. Legyen kicsit rugalmasabb - mosolyodott el megint, úgy várva a válaszom, lassan véve el az ujjait tőlem. 

Csak egy lassú sóhajtás. Ennyit láthatott rajtam Lucifer, semmi többet. Pedig ezalatt az egy sóhajtás alatt, annyi minden fordult meg a fejemben. Pro és kontra érvek. Végülis mindkét helyen jól szoktam teljesíteni a nyomozásban. Iroda vagy otthon? De azt mondta, otthon még mindig velem lesz. Mi lesz, ha megint teszi a perverz énjét? Mi lesz, ha...én meg hagyom...

Viszont aztán muszáj voltam megszólalni és azt feleltem:

- Rendben. Menjünk haza dolgozni.

Nem néztem rá közben a férfira. Nem akartam látni azt az önelégült fejét, amitől majdnem ki is futnék a világból. 

- Jó döntés, Nyomozó! - hallottam csak a hangját, majd hirtelen megfogta a szabad kezem, és elkezdett maga után húzni - Akkor jöjjön!

És elindultunk a kocsihoz, azzal pedig újra hozzám. Déja vu...

Sziasztok! Remélem tetszett nektek ez a rész is! :) Bocsánat, hogy csak ilyen ritkán tudok írni, csak ez az első komolyabb detektívsztorim, amit publikálok, és nem akarom, hogy az a szint, amit megszoktatok, ellaposodjon. :) Közben pedig persze az ihlethiány is folyamatosan itt liheg a nyakamban. :D