Steven Collins, attól eltekintve, hogy nyomozók kopogtattak az ajtaján, felettébb nyugodt természettel fogadott minket.

Amikor Lucifer még csak leparkolta az autót a ház elé, már észrevettem, hogy bent az egyik függöny meglibbent, majd már a kapunál állva, a házvezetőnő előbb kinyitotta azt, mint hogy csengettek volna. Erre alig észrevehető pillantást váltottam a baloldalamon lépkedő férfival, aki szintúgy kicsit meg volt most lepve az eddig történteken.

- Mr. Collins a nappaliban várja Önöket - mondta a ház felé lépkedve a nő (mint kiderült, név szerint Mrs. Michel).

Bólintottunk erre, majd már egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy bent vagyunk.

A nappaliba érve tényleg ott volt Collins, az egyik fekete műbőr fotelében ülve, egy pohár whiskeyt iszogatva. Végül, amint megpillantott minket, hogy belépünk, letette elegánsan a mellette álló kis asztalkára a poharat, és felállva üdvözölt minket:

- Köszöntöm Önöket szerény hajlékomban! - van kis iróniája az biztos.. Gondoltam, amíg látatlanban végig tekintettem a szobán (Mrs. Michel ezalatt a nappalival egybenyitott konyhában tevékenykedett) - Miben állhatok szolgálatukra? - kérdezte, és itt jött el az én időm.

- Üdvözlöm én is. Chloe Decker nyomozó vagyok, Ő pedig itt a társam, Lucifer Morningstar - mutattam be magunkat, Lucifernél rá is mutatva, nem mintha nem lett volna egyértelmű ki Lucifer - Paige Patterson-ról érdeklődnénk.

Látszott a meglepődése, mint Melissa Hart esetében, de nem dőltem be rögtön most sem ennek.

- Paige? - kérdezett vissza, mire egy aprót bólintottam - Mi van vele? Ugye jól van?!

Már épp válaszoltam volna együttérző tónust adva a hangomnak, de Lucifer megelőzött. Könyörtelen nyugodtsággal mondta ki ezt az egy szót:

- Meghalt.

Több dolog is történt egyszerre. Mr. Collins lerogyott újra a fotelébe lesokkoltan, majd a házvezetőnő gyorsan odasietett hozzá egy pohár vízzel. Azonban Collins ellökte magától azt a poharat, és az asztalkáról véve fel a whiskeyset, hajtotta fel az alkoholt, miközben azt motyogta: "Ez nem lehet.."

Türelmesen vártunk, közben addig kiszolgálva magunkat, le is ültünk a férfihez közeli kanapéra és figyeltük őt. Úgy öt perc telhetett el, amikor megszólalt:

- Hogyan történt? - halk volt, figyelnünk kellett nagyon, hogy halljuk.

Miután pedig elmondtuk neki, hogy hogyan találták meg a modellt, még sápadtabbá vált. Azután elszörnyedten nézett rám a következő kérdésemre:

- Ne haragudjon meg, de meg kell kérdeznem. Hol volt tegnap este?

- Ugye nem hiszik, hogy én öltem meg?!? - kérdezte már felháborodva - Szerettem Őt!

- Mindenki követ el hibákat a szeretteivel is - vágtam rá nyugodtan, mire pár percig farkasszemet néztünk, majd sóhajtott egyet.

- Én… - füleltünk újra Luciferrel - egy szerencsejáték klubban voltam. Függő vagyok - lehajtotta a fejét szégyellve.

- Sokan vannak így, higyje el. Ezt nem kell szégyellni, betegség - mondtam megértően.

- De én szégyellem, mert...! - itt elhallgatott a férfi.

- Mert? - kérdeztem vissza rá.

- Mert.. Épp ezen veszekedtünk itthon Paige-el is tegnap! És én csak úgy elrohantam a végén! Ha tudtam volna...! - szívszorítóan nézett Steven maga elé, de nem könnyezett.

- Hogy zajlott a veszekedésük? - kérdeztem megint, és fél szemmel láttam, hogy Lucifer képzeletben már készítette magának a popcornt, mert úgy vigyorgott. Oldalba böktem, mire felszisszent. Majd újra a gyanúsítottunknak szenteltem a figyelmem, aki el is kezdte:

- Megint, mint oly sokszor, Paige azt szerette volna, ha leállnék végre a szerencsejátékkal. Szinte teljesen eladósodtam - vallotta be - Ezen a házon, amiben most vagyunk - tehetetlenül körbemutatott - több jelzálog is van már.

- Maga pedig győzködte, hogy nem bírja abbahagyni - szóltam közbe, mire bólintott.

- Igen. Ő azt akarta, hogy újra rendes, normális életet éljek vele, de akkor én eldobtam ezt. De most ha tehetném, megragadnám ezt a lehetőséget, és sosem ereszteném el - szorította ökölbe idegesen a kezeit.

Újabb percek, majd megszólalt megint:

- És lehet, hogy a nagybátyám is kirúghat - amire felkaptuk a fejünket a társammal.

- A játék miatt? - bólintott.

- Pedig milyen jó is az.. Kis kaszinóbeli hangulat, a kockázat, a pénz…és a sok dögös, gazdag nő… - áradozott Lucifer, de megint erősebben oldalba böktem.

- Lucifer… - sziszegtem közben pedig vészjóslóan.

- Aú..mi az? - majd másodpercek múlva - Azért remélem tudja nyomozó, hogy ez rendőrségi erőszak? Már csak a motozás hiányzik. Behatóan.. - vigyorgott már a végére kajánul, mire csak a homlokomra csaptam.

Majd sajnálkozva néztem Mr. Collins-ra.

- Sajnálom, hogy végig kellett még ezt is hallgatnia. A társam nem a legjobb a tapintatosságban - a férfi pedig legyintett.

- Ugyan. Én is ezt mondtam volna - majd újabb témaváltást tettem:

- Tudna mondani valakit, aki képes lett volna megölni Paige-et?

Látszott, hogy elgondolkodik a dolgon a férfi, de aztán megrázta a fejét.

- Nem igazán. Mindenki szerette Őt tudtommal.

Hm…Ez kicsit ellentmondásos Melissa vallomásával, de majd ráérünk ezen gondolkodni. Gondoltam, majd ránéztem Luciferre, aki ebből a tekintetből kiolvasta, hogy itt az ideje az erejének. Sejtelmesen elmosolyodott, majd rákérdezett Mr. Collinsnál, mélyen a szemébe nézve:

- Mondja…mi a legfőbb vágya?

Ugyanúgy, mint mindig, most is Steven lassan válaszolni kezdett:

- A vágyam…A vágyam... - majd csak elmondta - hogy bárcsak kibékülhetnék még Paige-el.. - hajtotta le a fejét.

Ez jó végszónak ígérkezett.

- Köszönjük a türelmét. Akkor mi most magára is hagyjuk - álltam fel, és velem együtt Lucifer is - És részvétem - majd távoztunk.

Mikor már a kocsiban ültünk, az "Ördög" megkérdezte tőlem:

- Akkor? Most hogyan tovább?