Nos, íme a következő rész. És bocsánat, hogy ennyi ideig nem volt rész, de cserébe sokkal hosszabbat hoztam, mint az eddigiek. Meg remélem, jó és érdekes lett. :D 

Melissa Hart nem véletlenül volt modell. Gyönyörű, fényes, szőke haja tökéletesen omlott a vállára, amihez a szemei is csak hozzátettek, a tengerkék színével. Hamvas bőre csak egy érintésért áhítozott, rózsaszín, kissé duzzadt ajka pedig úgy vonzotta Lucifer tekintetét, mint tehénlepényt a legyek. De tényleg! Fogadni mernék, hogy már ágyba is vitte a képzeletében. 

Úgy öt perc elteltével, tartottak is egy szünetet a fotózáson, így Melissa felállt a képekhez használt nyugágyról, és felénk vette az irányt. Vagyis, szerintem inkább a közelünkben lévő hűtőtáskához, teli jeges üdítőkkel. Be is igazolódott a sejtésem, így miután a nő kivett a jegek közül egy dobozos limonádét, felpattintotta a tetejét, és a szájához emelve ivott belőle. Akkor léptünk oda a mellettem lévő társammal. Udvariasan, mégis hivatalosan, megszólítottam:

- Jó napot. Melissa Hart? - persze tudtam, hogy ő az, de mégis: protokoll. Ő bólintott, majd válaszolt is:

- Igen, én vagyok. És maguk kicsodák? - mielőtt bemutatkozhattam volna, Lucifer máris lecsapott erre a feladatra. Csábító mosolyával, a kezébe vette a modell kezét, és egy kézcsókot adott rá, majd mondta:

- Lucifer Morningstar. De magának elég a Lucifer - kacsintott rá egyet, mire megforgattam mögötte a szemem. Istenem, most úgy használnám rajta a természetfeletti balegyenesemet! Gondoltam magamban, de megráztam a fejem. Állj állj. Mégis miért húzom fel magam ezen ennyire?! Megszokhattam volna...

A fejemben lezajló kis párbeszéd alatt, a nyomozó társam tovább udvarolt a nőnek, aminek hamar véget is vetettem már. 

- Miss Hart, én pedig Chloe Decker vagyok, az LA-i rendőrségen vagyok detektív - nyújtottam a kezem felé, amint Lucifer elállt az útból. A nő el is fogadta a kezem és megrázta, de látszott rajta, hogy nem igazán érti, miért keresi fel egy nyomozó, épp egy fotózása kellős közepén. Amint elengedtük egymást, rá is kérdezett.

- Örvendek maguknak. De mégis mit akarnak tőlem? - társam erre már megint megelőzött a válaszadással:

- Hm..mondjuk, hogy mi a leghőbb vágya? - vigyorgott ugyanúgy, mint ahogy ilyenkor szokott, csak megtoldotta még egy mondattal - Ugye egy éjszaka szerény személyemmel? 

Na és itt csaptam egyet a homlokomra. A mai nap már sokadszorra. Hogy lehet egy férfi ennyire kanos?! De mindegy, mert Melissa már mondta is a magáét:

- A vágyam..a vágyam.. - nagyon figyeltünk a társammal már -, hogy jobb modellé váljak mindenkinél bármi áron - majd ahogy kimondta ezt, máris összeráncolta finoman ívelt szemöldökét, hogy hogy tudta ezt elárulni nekünk. Nekem pedig még jobban gyanús lett ezzel a mondattal. Bármi áron. 

- Paige Pattersonnál is jobb? - kérdeztem meg, mire kaptam is egy eléggé helyeslő felnevetést.

- Annál a ******nál pláne. Miért hozta fel pont őt? 

- Mert valaki nem is olyan rég, egy állványlábat képzelt Paige csinos kis mellkasába - viccelte el, mint mindig, a partnerem, mire oldalba könyököltem - Áú!

- Van még onnan, ahonnan ez jött - súgtam oda neki, dühös szemekkel meredve rá, és erre csak feltartotta a kezét:

- Mi van? Minden pillanatban meg kell őrizni a humorunkat - vigyorgott. És megint elkezdett viszketni a tenyerem egy pofon leadásáért. Szerencséjére Melissa döbbent hangja szakított ki e gondolataimból, vissza a valóságba.

- Paige...meghalt? - tágra nyílt szemekkel tekintett hol rám, hol pedig Luciferre. Meggyőző volt a reakciója, de már egy ideje megtanultam, hogy nem ítélhetünk csupán a látszat miatt. De bólintottam - Úristen.. - ült le az egyik közeli, felállított székre. 

Leültem mellé, szexi Morningstar barátunk pedig a másik oldalamra, és úgy figyelte tovább a fejleményeket. Óvatosan megérintettem a modellünk, és jelenleg első számú gyanúsítottunk, hátát. 

- Elhiszem, hogy sokkoló ezt hallania. Ám arra szeretném most kérni, hogy mégis feleljen néhány kérdésünkre.

Pár pillanat múlva, a nő válaszolt is halkan:

- Rendben. Várom a kérdéseiket - nézett már a szemembe rideg tekintettel. 

- Először is. A laborosunk talált a gyilkos fegyveren egy olyan csillámport, amiről kiderült, hogy csak egy helyen árulják a városban. Amit véletlenül maga vesz egyedül ott az ügynökségénél. 

- És? - kérdezett vissza - Biztos máshol is használják ezt. Los Angeles nagy város.

- Ez így van, igaza van - helyeseltem - Magán kívül még kettő - ám még mielőtt nekiállhatott volna a képdíva az "Áhá! Én megmondtam!" szövegnek, folytattam - Viszont akkor is meg kell kérdeznem: hol volt tegnap este?

Ő csak egy unott, lenéző pillantást mutatott felém, amitől a kezdeti szimpátiája el is múlt bennem. 

- Ugye nem azt gondolja, hogy én öltem meg? - nevetett fel hitetlenül. Vállat vontam.

- Mindenki gyanús, míg ki nem derül, hogy ártatlan - feleltem erre frappánsan. A mellettem ülő férfi pedig eddig bírta bármi hangkiadás nélkül, ami magára vonja a figyelmet, mivel jó néhányszor megtapsolta a mondatomat. 

- Ez az, nyomozó, mondja meg! - ránéztem újra, mire feltartotta már rögtön a kezeit megadóan - Oké oké, abbahagyom - kacsintott. Sóhajtottam egyet, majd újfent Melissa Hartra néztem várakozóan. Ő is elnyomott egy sóhajt, és válaszolt végre:

- Jó, legyen! Ha annyira tudni akarják, egy házibuliban voltam néhány kollégámmal.

- Hm..még több dögös nőcske - dünnyögte csak, hátha nem hallom meg. Hallottam, de most annyiban hagytam, és inkább folytattam a kikérdezést:

- És kik voltak abban a buliban? 

- Hm..csak néhány barátom a modellek és fotósok közül. Némelyik a párjával. Ám, mielőtt megkérdezné: nem, Paige-et sem az elején, sem a közepén, és a buli végén sem láttam egyszer sem. Nem jelent meg.

- Mert egyébként meg volt hívva? - kérdeztem gyorsan, mire legyintett egyet, újra nevetve.

- Viccel? Jó, persze, néhányan el akarták hívni, de a buli szervezője sem szívleli, mint sokan mások. 

- Na és miért nem? Arról még nem volt szó. Azon kívül, hogy ******nak tartják. 

- És biztos jó lehetett abban a szerepben - szólt közbe megint a társaságunk egyetlen férfitagja. 

- Mert az is volt - mondta a modell félvállról - Mit gondol, hogy emelkedett olyan magasra az ügynökségünknél kevesebb, mint egy év alatt? Nekünk, többieknek több év szükséges ehhez. Hát, mert néhány vezető pasinál eléggé "bedobta magát" - forgatta meg a szemét.

- Például kiknél? - érdeklődtem újra, és sejtettem, hogy megint csak kapok egy nevetést.

- Hogy kiknél? Nézzék meg a vezetőség férfitagjait, és válogassanak. Mindenki lehet. Különösen... - de elhallgatott ekkor. Én meg, ha lehet, még jobban figyeltem, úgy érezve magam, mint egy horgász, akinek fogása van. Vagy legalábbis mertem remélni, hogy fogásom van. 

- Különösen...? - kérdeztem rá, mire sóhajtott egyet.

- Na jó. A pletykák szerint..a legutóbbi partnere Collins volt - a végét már súgva mondta nekem, mintha valami szupertitkos dolog lenne.

- Collins? - bólintott.

- Igen. Steven Collins. Tudják, ő Mr. Coleman unokaöccse. Ő még csak egy gyakornok ügynökként, de vitathatatlan, hogy tudja a dolgát - fejezte be.

Hm.. Szóval Coleman az unokaöccsével együtt dolgozik? És Collins a nagybátyja delikvensével kavart... Érdekes...

- Nos? Visszamehetek dolgozni? - kérdezte, mutatva a fotósa irányába, aki tényleg mutatta, hogy ideje lenne folytatni a képkészítést. 

- Igen. Úgy tűnik. De azért remélem nem szervezett a közeli jövőben utazást valahova, mert szeretném, ha nem hagyná el a nyomozás végéig a várost - bólintott unottan, hogy megértette, majd elköszöntünk és visszasétált a nyugágyához és a fotóshoz. Én pedig Luciferhez fordultam, aki - mint kiderült - végig Miss Hart fenekét nézte a járása alatt. Meglöktem, mire méltóztatott felém fordulni.

- Nyomozó? - mosolygott - Mit óhajt?

- Csak annyit, hogy végeztünk itt már. Ideje lenne visszatérni megint a rendőrségre, nem gondolja? - kérdeztem, ezt az egészet költői kérdésnek szánva.

- Meglehet, de úgy emlékszem, megígértem, hogy játszom magával meg a kis emberpalántával egy társasjátékkal - már akartam közbeszólni, de folytatta - A-a..megígérte a lurkónak - vigyorgott győzelemittasan, így csak megcsóváltam a fejem, egy halvány félmosollyal, majd követtem a kocsijához, amivel hazafelé vettük az irányt, ahol Trixie már eléggé várhatott rám.