Rebeka White, 17 éves chicagoi gimnazista, kitűnő tanuló, a diák önkormányzat elnöke. A diákok csak ennyit tudnak rólam. Nem sok ember van, aki valójában ismer. De ki is vagyok, amikor önmagam adom? Egy rocker, akit megnyugtatnak az olyan zenék amiben hörögnek, akinek kedvencei a Green Day, Metallica, Ramones Starset Motorhead,Korn, AC/DC, Black Sabbath. Egy átlagos lány, aki imád olvasni, egy feminista, egy legjobb barátnő. Apropó, legjobb barátnő: Lassan 14 éve ismerem Katiet, aki minden agymenésemet meghallgatja és aki boldogítani fog halálom napjáig. Ketten a világ ellen.  

-Üdvözletem a halál legsötétebb bugyrából!-áll elém komoly fejjel Katie.  Én viszont nem bírok magammal és könnyes szemmel ugrok rá, össze-vissza ölelgetve őt. 

-Nyugi, megfojtasz. Én is örülök, de szállj már le róla-kérte egy kicsit erélyesebben, de a végére elröhögte magát. Nagy nehezen lekászálódtam róla, de még mindig szorongattam. 1 hónapig nem láttam, mert a családjával és a palijával elmentek nyaralni. A fiú Marco Salvatore, egy olasz cserediákunk. Közel egy éve járnak,illenek egymáshoz. A nyugodt szívtipró és a heves vérmérsékletű rocker. Azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást. Itt van rá egy tökéletes példa.   Amúgy Marco baromi jó fej, olyan mintha a bátyám lenne.  Időközben megérkezett az emlegetett szamár is.

-Huanita, hiányoztál!

-Még mindig nem vagyok spanyol!-mondta röhögve.

-Engem meg még mindig nem érdekel-nyújtottam ki a nyelvem. 

-Se csaj-kezdett bele a kioktatásba, én pedig a monológomba.

-Imádlak, szeretlek de ki foglalkozik ennyit a hajával? Többet állsz a tükör előtt, mint mi.-

Róla azt kell tudni, hogy elképesztően háklis a hajára. Még egy doboz tejért is tökéletesen belőtt séróval szalad el. De mi ilyennek szeretjük és jókat lehet röhögni ezen.

-És meséljetek milyen volt Los Angeles!