A zenét majd hallgassátok közben, van egy olyan része ahol ezt említem, meg szerepel benne. 😉

-Örülök, hogy köreinkben üdvözölhetünk Stella!-a hang felé fordultam, ami Jack felől jött. Az oszlopok mögül lépett ki az alak, én pedig az elégedett vigyorát legszívesebben egy vasvillával töröltem volna le az arcáról.

Mellesleg...mi van? Nem lehet ő!! Ez valami tévedés! Jól van Stella, nyugi! Nem láthatja rajtad az érzelmeidet.

Egyszerre voltam meglepődött, csalódott és...akármennyire hangzik furcsának, de megkönnyebbült.

Borzalmas érzés amikor rájössz, hogy egy barátod áruló, de ennél sokkal rosszabb lett volna ha beigazolódik az elméletem.

Most kivételesen örülök, hogy nincs igazam.

De hogy lehet ő? Lehet hogy csak álmodom? Észrevétlenül megcsíptem magamat, de miután nem ébredtem fel rá kellett jönnöm, hogy ez bizony a kőkemény valóság. Nem álmodom, hogy tévedtem.

Viszont ha nem álom...akkor mégis hol van Finnick?

Mert az a srác aki immáron Jack mellől mosolyog rám önelégülten egészen biztos nem Finnick!

-Gondolom megleptelek!-mosolygott rám. Még sosem láttam rajta azt a mosolyt. Bár ezek után nem vagyok benne biztos, hogy láttam őszintén mosolyogni.

-Lehetséges.

-Oh Stella, előttem nem kell játszanod magad. Elég könnyen az emberek álarca mögé nézek.

-És te is szeretettel használod őket.

-Pontosan.-bicentett mosolyogva.-Látom érted a lényeget. Az emberek mindig megjátszák magukat. Valaki jobban, valaki kevésbé. De nincs olyan eset hogy valaki egy társaság előtt az igazi arcát mutassa. Akármilyen fájdalmas is, mindenkinek van sötét oldala. Ezt általában elrejtik az emberek. De én...-mondta lassan.

-Te felvállalod.-fejeztem be-Gondolom te ezt az oldaladat szereted.

-Tudod, egy ideig elrejtettem.-vágott gondolkodó arcot- Úgy gondoltam bűn.

-Így is van.-vágtam köze.

-Vicces hogy pont te mondod ezt. Te, akinek ugyanaz a munkája, mint nekem.

-Tévedsz.-ráztam a fejemet.-Nem az a munkám, mint neked.

-Oh dehogynem. Csak nem akarod magadnak bevallani. Ha végiggondolod ugyanazt csinálod mint én.-tartott egy kis szünetet, majd elindult felém.-Nyomozol. Kémkedsz. Megfigyelsz. Gyakorolsz. -minden egyes lépésnél mondott valamit-Hamisítasz. Betörsz. Beolvadsz. Rabolsz.-szép lassan haladt felém. Hagyott időt hogy átgondoljam amit mondott.-Ölsz.-tette hozzá. Mellé pedig még nagyobb mosolyt villantott rám. Azt hitte ezzel meghat, azt hitte most elgyengülök.

-Igazad van.-válaszoltam neki, amin meglepődött, értetlenség ült ki az arcára.-Igazad van, ezeket mind én is csinálom, ugyanúgy ahogy te is, talán egy kicsit jobban is.-tettem hozzá, és magamban elmosolyodtam, mert láttam, hogy ezen felhúzta magát.-De tudod egy valami más. Valami ami fontos. Talán ami a legfontosabb ebben a munkában.

Láttam hogy már nagyon érdekli mit akarok mondani, még közelebb is lépett. Én közbe vetettem egy pillantást Jackre. A szája be volt kötve, de még így is láttam ahogy mosolyog. Ő tudta. Ő tudta mi a különbség.

-Micsoda? Miről beszélsz?-kérdezte ingerülten az áruló. Visszavezettem a tekintetemet rá és rámosolyogtam.

-A cél.

-Tessék?-kérdezett vissza meglepődötten.

-A cél.-ismételtem meg-Igen, nem szép dolgok amiket tettem, és amiket valószínüleg tenni fogok, de van egy célom, egy jó célom. Én másokért, ismeretlenekért, akiknek szüksége van rám, olyanokért akik nem tudnák megvédeni magukat, küzdök. Esetleg a barátaimért.-tettem hozzá elmosolyodva. Mert igaz volt. Most a barátaimért küzdök.

-Ez nem számít.

-Dehogynem. Ez számít. Mert nézzük meg például te miért küzdesz?-tettem fel a kérdést, amire sejtettem a választ, azonban nem engedtem hogy válaszoljon.-Talán mert jól esik, jó érzés rossz fiúnak lenni, vagy esetleg te is valakiért küzdesz. Vagy bosszúból vagy irigységből.-tettem hozzá halkabban, és lesütöttem a szememet, azonban még láttam hogy erre reagálni fog.

-Hogy? Honnan?-kérdezte kicsit megijedve.

-Nem volt nehéz.-néztem a szemébe.-Tudod nem csak te tudsz benézni az emberek álarca mögé, ráadásul a sérült ember tudja a legnehezebben elrejteni az érzéseit. És te sérült vagy.

-Nem!-kiáltott fel, azonban hamar lenyugtatta magát. Mintha...mintha valaki rászólt volna. Legszívesebben hátra fordultam volna körülnézni, de nem árulhattam el magamat, és a fiúknak sem szólhattam. -Nem tudsz semmit!

-Akkor mesélj!

-Már előtte is dolgoztam ilyen ügyeken, és igen, élveztem, ugyanúgy ahogyan te is. De ennél...ennél személyes indítékom is volt.-nem szóltam közbe, pedig legszívesebben megtettem volna, de tudtam hogy ezt akarja. Én pedig nem fogom azt csinálni amit ő akar!-Cameron-maró gúnnyanl ejtette ki a nevét, én pedig reméltem, hogy valaki lefogja Cameront odafönt, különben már régen leugrott volna-annyira el volt telve magától. Istennek hiszi magát. És a többiek is annak tekintik, úgy viselkednek vele mint egy...

-Herceggel?-vágtam közbe. Tudom hogy baromi vékony jégen táncolok, de abban reménykedek, hogyha ideges lesz csinál valami meggondolatlanságot. Mondjuk nem vagyok benne biztos hogy jól járok vele. A végén még lelő.

-Igen.-húzta el a száját.

-De ugye tudod hogy ő herceg?-kérdeztem kötekedve.

-Ne mondd. Mindig ő volt a középpontban, mindenki vele foglalkozott, ő volt a sztár.-annyi fájdalom rejlett a hangjában...

-Mindenki?-kérdeztem vissza ezúttal halkabban, mert valahogy sejtettem hogy ebben rejlik a kulcs.

-Igen. Még Alis is.-na helyben vagyunk-Pedig azt hittem ő más, hogy őt nem érdekli a fényűzés, a hírnév.-mondta leginkább magának.-De mindegy is!

-Nem az!

-Ugyan ne tegyél úgy mintha téged érdekelne mi van velem!

-És ha érdekelt?

-Nem hiszem, de akkor is ott van az a múlt idő.

-Az a múlt idő azért van ott, mert elárultál minket.

-Pontosan. Elárultalak. És jól tettem. Sokkal jobban vagyok.

-Ez neked a jó?-kérdeztem vissza, miközben már kirajzolódott bennem egy terv hogy hogyan jöjjenek le a fiúk.

-Igen. Képzeld. Na de vége van a teapartinak. Fogják el.-mondta majd hátat fordított.

-Ez hiba volt csillagvirág.-mondtam halkan, és gyorsan előkaptam az övemről pár füstbombát. Eldobtam elüször kettőt a közelembe, majd azután távolabbra is hogy a fiúk le tudjanak jönni.

-Ezzel nem mész sokra! Az ajtó be van csukva. És nincs másik kijárat.-gyorsan egy oszlop mögé szaladtam amit még láttam.

Elővettem a szemüvegemet és bekapcsoltam rajta a hőkamerát és, hogy jelezze a nyomkövetőket. Ugyanis a kommunikátorokba, amiket a fiúknak adtam van nyomkövető, így nem támadom meg őket.

-Reméljük ez volt a jel, ugyanis elindultunk.-hallottam Cameron hangját.

-Nem egészen. Ez lett volna a jel.-mondtam majd elgurítottam egy gránátot egy csapat katona irányába, ahol is szép nagyot robbant.

-Mindent értek.

-Lőjetek!-ordítottam el magam, rögtön azután pedig elkezdtek mindenfelé záporozni a golyók.

-Normális vagy? Mi van ha eltalálunk?-kérdezte a herceg ijedten.

-Szerinted kint vagyok az emberek között? Egy oszlop mögött vagyok. Ha leértetek hagyjátok abba. Közelharc. Lehetőleg ne a saját társatokat boxoljátok le. Cameron nyugi, a te feladatod Jacket kivinni. És innentől kezdve csönd.-mondtam, és el is hallgattak a lövések.

Elindítottam egy zenét. Az egyik kedvencemet. Survivor. De nem az eredeti, hanem egy feldolgozás, bár szerintem ez jobb mint az eredeti.

Elővettem két kést miközben mosolyogva hallgattam és figyeltem, ahogyan az emberek értetlenül forognak hogy honnan és miért szól a zene.

Szép lassan elindultam. Elég távol volt tőlem olyan ember akit úgy gondoltam nekem kellene kiütnöm, mert a többiek túl messze vannak tőle. A mieinket jó messze elkerültem nehogy megtámadjanak, mert az felesleges idő-és energiapazarlás lenne.

Annál a résznél ahol a zene elkezd felpörögni elkezdtem futni. Halkan futottam, ha valaki nem szokta meg hogy minden apró zajra figyelni kell talán fel sem tűnik. Emellett még mindig a zenével foglalkoztak. Pont az első I'm a survivor-ra ugrottam rá az emberre aki erre elterült. A karjával felém kapott, ám mielőtt még bármit is csinálhatott fejbe ütöttem. Valószínüleg meghalt. Késsel nem szerettem közelről ölni. Dobni szerettem őket, de közelről nem az én műfajom volt. Viszont most az kellett hogy halk legyek.

Amint kiütöttem ezt mentem a következőre. Ketten voltak ezért úgy döntöttem eldobom a késeket. Láttam amint eldőltek ezért mentem tovább.

-Stella hova vigyem Jacket? Nincs más kijárat.-hallottam Cameron suttogó hangját.

-Maradjatok ahol vagytok. Megyek.-jelentettem ki, majd gyorsan megkerestem őket.-És lehetőleg tényleg ne mozogjatok! Cameron remélem kéznél van a fegyvered.-tettem még hozzá. Konkrétan a katonák gyűrűjében álltak.

Valamelyik meghallhatott a közelembe mert hallottam magam mögött a lépteket. Úgy tettem mintha nem hallanám, majd hirtelen megfordultam. Azonban a katona már a földön hevert. Láttam ahogy egy ember kisétál mögüle. Fogtam egy újabb kést és készen álltam a közelharcra.

-Hello Stella!-a szívem nagyot dobbant és nem sokon múllott hogy elejtsem a kést.

-Szervusz Finnick!-köszöntem én is, majd nekitoltam a legközelebbi oszlopnak és a torkának szegeztem a kést.-Mit keresel itt?

-Igen tudom, úgy tűnhet hogy velük vagyok. De nem! Jackkel találkoztam a kávézóban, tudod ahova vittelek. Köszöntünk egymásnak, majd ő ment is. Otthagyta a kulcsát és mondtam Leonak hogy utánaviszem én. Pont láttam ahogy berakják egy kocsiba, dobtam rá egy nyomkövetőt és itt vagyok. Gondoltam szólok nektek, de nem akartam neked nehogy félreértsd.-hadarta. Éreztem hogy igazat mondd, mégsem tudtam annyiban hagyni a dolgot.

-Így még inkább félreértettem.

-Sajnálom.

-Muszáj megbíznom benned, de ha egy ujjal is bántani fogod bármelyik társamat kinyírlak! És tudod hogy nem viccelek.

-Tudom.-nem láttam az arcát, mivel a hőkamerás szemüveg még mindig rajtam volt, (valószínűleg rajta is az volt, mivel eddig is úgy tűnt hogy lát) de tudtam hogy mosolyog.

-Tessék.-nyomtam a kezébe egy kommunikátort.-És kapcsold be hogy lásd őket, nehogy véletlenül megtámadd őket.

-Vettem főnök.

-Most pedig megyünk Cameronékhoz.

-Okés, látom elkél náluk a segítség.

-El bizony. Tiéd a jobb, enyém a bal.-mondtam és úgy indultunk neki sorban az embereknek.

Én bal oldalról támadtam meg őket. Nem akartam több kést elhasználni egyelőre, ezért fogtam ilyen apró gyűrű alakú szerkentyűket és azokat dobtam az emberek két lábához, ami aztán megrázta őket. Két embert bénítottam meg így. A másodiknak átcsúsztam a lábai között akkora erővel hogy a következő lába alatt is még át tudjak menni. Közben az övemről levettem egy ilyen fém madzagot és rádobtam az ember nyakára, majd amikor átértem alatta felálltam és megrántottam. Leszedtem gyorsan róla a kötelet és mentem tovább. Felugrottam a következőre és a nyaka elé raktam a kötelet és meghúztam. Ő hátra tántorodott. Hátrahajoltam és laraktam a kezemet a földre, majd a lábaimmal elengedtem a nyakát és átlendítettem a fejem felett, így talpra érkeztem. Kikerültem az elterült embert. A füst szinte már teljesen eltűnt. Az utolsó emberrel aki Jackék körül volt Finnick harcolt.

Éppen ellökte magától, ezért előkaptam a pisztolyomat és lelőttem az embert. Odaszaladtam Finnickhez, aki gyorsan a hátam mögé nézett, így megfordultam. Finnick a hónam alá nyúlt és megemelt én pedig először hasba, majd arcon rúgtam a felénk szaladó katonát, aki ettől elterült a földön. Finnick letett, én pedig mögé lőttem, de nem találtam el a katonát mert félreugrott. Megkerültem Finnicket aki a kezét tartotta, beleléptem a jobb lábammal, rugózott kettőt és eldobott. Éreztem ahogyan a fülem mellett zúg el egy golyó. Fordulás közben láttam ahogy a katona már Finnickre fogja a fegyvert ezért nem vártam meg hogy talpra érkezzek lőttem.

Ezek után mivel nem jöttek többen odafutottunk Cameronékhoz.

Pont a zene utolsó ütemére lőttem még le egy felénk futó katonát.

Remélem tetszett a rész!❤️
Véleményeket mondjatok nyugodtan! Szerintetek ha nem Finnick akkor ki az áruló?😉
A helyesírási hibákért bocsi!😊
Puszii😘