-Hát elég komoly a dolog...

-Will bökd már ki!

-Inkább csak gyere ide! Gyorsan!

-Kinyomott.-néztem felháborodva Leora.-Most mennem kell. Gyorsan. A fenébe! Finnick hozott!

-Ez megoldható.-érdeklődve néztem Leora.-Csak menj a kávézó elé. Mindjárt megyek.

Sietve felálltam és kimentem. Két perc sem telt el, mire egy motor állt meg előttem.

-Pattanj fel.-nyújtott felém egy sisakot Leo.

-Ezt nem hiszem el!-nevettem el magamat.- A pasimnak motorja van.-mondtam miközben felvettem a felém nyújtott tárgyat.

-Nem vagyok a pasid. Nem emlékszel? Szakítottál velem.-nézett hátra rám, mikor felszálltam mögé. -Kapaszkodj! Gyorsak leszünk. Csak mondd merre.

Átkaroltam a derekát, ő pedig elindult. Olyan gyorsan ment amennyire csak tudott. Én pedig baromira élveztem az egészet. Igaz hogy én is motoroztam már, de akkor is. Sohasem lehet megunni.

-Jobbra, jobbra! LEO MONDOM JOBBRA!

-Felfogtam!

-Nem úgy tűnik!

-Nem olyan egyszerű hallani ebben a sisakban.

-Itt üvöltök ne...BALRAAA! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!-sikítottam, amikor élesen vette be a kanyart.

Nagyjából ezzel telt a következő 15 perc. Amikor megállt a kerítés előtt én intettem a portásnak, ő pedig rögtön nyitotta a kaput.

-Én sem vezetek átlagosan, de te nem vagy normális!-mondtam neki miközben már az úton mentünk az óriási ház felé. Teljesen mindegy hányszor látom, nem tudom megunni ezt a látványt.

-Ezt inkább bóknak veszem.-éppen leparkolt volna a bejárat előtt, amikor is Will szaladt hozzánk.

-A karámhoz menjetek. Ahol Stella délután voltál. -mutatott abba az irányba. Leo meg sem várta hogy válaszoljak már ment is arra. Elnavigáltam a karámhoz. Amint odaértünk sietve pattantam le a motorról és rohantam közelebb.

-Chica! Végre itt vagytok!-egyszerre voltam dühös és megkönnyebbült, hogy nem Cameronnal van valami.

-Mi a baj?-kérdeztem miközben levettem a sisakot és megborzoltam a valószínüleg borzalmasan kinéző hajamat. Láttam hogy a herceg végigkísérte a tekintetével, de nem foglalkoztam vele.

-Emlékszel a lóra, akivel délután találkoztál?-kérdezte rám nézve, miközben futólépésben haladtunk előre.

-Igen.

-Na miu...

-AZ MEG MI A FÉSZKES FEKETE FENÉT MŰVEL OTT BENN?-kérdeztem ordítva amikor megláttam egy elég fiatal srácot bent a karámban. Zafírral. Nem volt túl szép látvány. Nem sok híja van hogy a ló eltapossa szerencsétlen srácot.

-Ha hagynád ezt mondanám el.-mondta ingerülten Cameron.-Szóval miután elmentél, a srác úgy döntött hogyha te meg tudod szelidíteni akkor ő is. Gondolom látott téged vele.

-Ez idióta!-néztem még mindig a srácot, aki viccen kívül életveszélyben volt. Egy megvadult ló volt körülötte.

Átlendültem a karámon és nem foglalkozva az ijedt és kíváncsi emberekkel akik még ott voltak, elindultam a páros felé. Ahogy egyre közelebb mentem egyre durvább lett a helyzet. Hallottam hogy Cameron mögöttem jön.

-Mióta tart ez?

-Nagyjából negyed órája. Próbáltuk elcsalni onnan, de nem akar eljönni.-válaszolt nekem a herceg. Amikor úgy véltem elég közel voltam megálltam és elkezdtem beszélni.

-Héé! Zafír!-rám kapta a tekintetét a ló és a fiú is. Zafír összes izma megfeszült. Ugrásra készen állt. Tudtam hogy nagyon óvatosnak kell lennem, különben akár valaki életébe is kerülhet.-Figyelj rám nagyfiú! Shhhh!-beszéltem nyugodtan hozzá. Egyelőre nem mozdultam csak néztem őt.-Nem kell félned! Nem akarunk bántani! Nem kell félni.-mondtam neki. Lassan elindultam felé. Óvatosan lépkedtem miközben nyugtatóan beszéltem a csődörhöz.- Semmi baj! Csak nyugodtan. Nem kell félni! Nem bántunk!-a végét szinte már suttogtam, de tudtam hogy hallja. A fülével felém fordult és a tekintete szinte lyukat égetett belém. A szeme úgy tündökölt akár egy zafír ékkő. - Itt vagyok...Ne aggódj itt vagyok.-mondtam neki, miközben hozzáértem az orrához. A lehelete csiklandozta a tenyeremet, de én csak rá figyeltem. Óvatosan simítottam meg a nyakát, miközben még mindig magyaráztam neki. Simogattam  és a szemébe néztem. -Figyelj rám. Lassan kelj fel és menj el.-mondtam, azonban ezeket a szavakat a földön ülő fiúnak szántam.  Már azt hittem nyert ügyünk van, amikor is a srcác fogta magát és hirtelen mozdulattal fordult meg. Természetesen Zafír egyből odafordult. Ahogy lendületből megfordult felborított és elestem.

-Stella!-hallottam egy kiáltást oldalról, de nem érdekelt.

Csak azt láttam hogy Zafír felágaskodik és a srác elesik előtte. Nem gondoltam végig, csak felpattantam és beugrottam a srác elé. Feltartottam a kezemet.

-Hé nagyfiú! Nyugi, nyugi!-szinte kiabáltam.

Zafír leereszkedett négy lábra és elvágtatott. Kifújtam a levegőt, majd idegesen fordultam a mögöttem lévő sráchoz.

-Mégis mi a fenét képzeltél? Hogy gondoltad ezt? Hah? Szerinted eddig miért nem foglalkoztak vele?-közben a srác, vagyis inkább fiú, ugyanis 15 körül lehetett, felállt és ijedten nézett rám.

-Én csak azt akartam amit te csináltál! Te is foglalkoztál vele!

-De én lassan közelítettem, hagytam neki hogy ő döntse el hogy odajön vagy sem! Te is így csináltad?-néztem rá mérgesen. Ugyan nem voltam itt, de szinte biztos voltam benne hogy nem így csinálta.

-Nincs jogod megmondani hogy mit hogy kell csináljak!-kiabált már ő is.

-Na ide...-szólalt meg mellettem Cameron, de egy mozdulattal leintettem.

-Nincs? Ha? Meg is halhattál volna! Ha én nem vagyok itt lehet hogy meg is történt volna! Úgyhogy ne mondd nekem hogy nincs jogom megmondani! Most pedig tűnés innen, mielőtt én foglak megölni!-kiáltottam rá. Nem szólt semmit csak fogta magát és elfutott. Tudom hogy túlzásba vittem, de láttam rajta hogy ő az a nagymenő típus akiért mindenki odavan. Utáltam ha valaki az életét kockáztatja csak azért hogy menőnek tűnjön. Remélem most megtanulta a leckét!

Észleltem hogy az emberek akik eddig nézték hogy mi történt leléptek, de én még mindig csak magam elé bámultam.

-Stel...-szólt volna hozzám Cameron, de én közben eldobtam az egyik késemet. Nem céloztam, csupán elhajítottam a fűbe. Cameron értette a célzást és befogta. Azonban ez az állapot nem tartott sokáig...-Stella!

-Csak fogd be Cameron!

-Beszélni akarok veled!

-De én nem akarok beszélgetni!-fordultam felé.

-Márpedig egyszer muszáj lesz! Ma volt az első alkalom hogy normálisan beszéltél velem.

-Ne aggódj véletlen volt!-szúrtam oda neki.-Nem fog többé előfordulni!-mondtam gúnyosan. Hirtelen beléfagyott a szó. Átfutott valami az arcán. Nem is tudom mi volt az. Talán megbánás vagy nem tudom... Megfordult és elment. Hirtelen olyan érzésem volt hogy utána kellene kiáltsak vagy menjek...de nem tettem. Megráztam a fejemet és elindultam megkeresni az eldobott késemet.

-Hogyan fogjuk megtalálni?-szólalt meg mellőlem Leo.

-Nyomkövetős.-mondtam neki. Meghökkent de nem mondott mást. Oltári jól esett hogy nem kérdezett semmit csak ott volt mellettem. Éreztem hogy bármit kérnék tőle megtenné...Jó nem bármit, de na! Amikor megtaláltam a kést csak felkaptam és visszaraktam a helyére. Leültem a földre, majd eldőltem. Leo nem szólt semmit csak lefeküdt ő is mellém.

-Leo...

-Hm?

-Köszönöm!

-A barátnőmnek bármit.-mondta mire nagy nehezen elnevettem magamat. Felült.-Figyelj! Ugye tudod hogy elmondhatsz bármit. Ugyan nem értem ezeket az ügynökös dolgokat...de talán segíthetek.

Pár percig örlődtem, majd felültem és a szemébe néztem. Úgy döntöttem elmondok neki mindent. Elkezdtem mesélni. Mindent elmondtam. Onnantól kezdve hogy megkaptam a feladatot egészen mostanáig. Jó volt elmondani valakinek. Nem is sejtettem mennyire szükségem van arra hogy elmeséljem ezt az egészet valakinek. Leo nem kérdezett közbe, csak néha-néha közbeszúrt egy megjegyzést, amin általában nevettünk. Nagyon jól esett hogy ott van, és éreztem hogy törődik velem. Valamiért tudtam hogy megbízhatok benne. Fura kapocs alakult ki közöttünk az biztos...

Bocsi hogy csak most hoztam részt...Remélem tetszett!❤️
A helyesírási hibákért bocsi!😊
Más: szerintetek visszamegyünk a suliba májusban?🤔
Puszii😘