Madárcsicsergés közepette sétáltam a ház felé. A nap sugarai beszöktek a fák lombjai között. Igazi nyári idő volt. 

Útközben összefutottam pár katonával akik nos...úgy néztek rám mint aki hálóingben van. Hát nem sokat tévedtek, azonban voltak olyanok is akiknek mást is láttam a szemükben. 

Szánalmat. Utálom ezt az érzést. Engem ne szánjon senki. Max én szánhatom magamat, de más ne csinálja. 

Mivel nagyon éhes voltam, így úgy döntöttem, hogy rögtön az ebédlőbe megyek. Az épületben még több emberrel futottam össze, akik általában utánam fordultak. Na igen nem mindennapi látvány!

Amikor benyitottam az ebédlőben szerencsémre vagy szerencsétlenségemre csak Cameron volt bent. Nem is akarok belegondolni, hogy mit reagált volna a királyné. 

Amikor Cameron felnézett és meglátott félrenyelte a kajáját. Úgy tűnik ebben a házban mindenki félrenyel mindent. 

Miközben ő a mellkasát ütögette én szép komótosan besétáltam a konyhába. Nem volt kedvem az arcát nézni, így inkább eszek a konyhában, mint hogy vele kelljen egy légtérbe hosszabb időn át tartózkodnom. 

A konyhában már sürgés-forgás volt, gondolom már az ebédet csinálták, vagy én nem tudom. 

-Szia Chris.

-Szia Hercegnő! Csináltam neked valamit.-nem is láttam hol van, csak a magas sapkája közeledéséből vettem észre. Aztán amikor megláttam hogy mit tart a kezében jobban szerettem bárkinél abban a pillanatban.

-Ahwww, megmentő vagy! Egy isten!-hálálkodtam neki. Kakaós csigaaaa. Egy egész tálca kakaós csigát rakott le elém. 

-Tudom, tudom. Na kíváncsi vagyok milyen lett.-ott állt mellettem és nézte ahogy beleharapok.

-Mmmm...Memagyohmfhiohm.-mondam neki. Vagyis inkább próbáltam mondani neki.

-Szóval nagyon finom?-kérdezte. Nem tudom honnan találta ki hogy mit mondtam, de végülis az a lényeg hogy megértette. Sűrűn bólogattam neki és meg sem vártam hogy lenyeljem az első adagot, máris haraptam bele újra. Isteni csodát sütött. Szinte habzsolva ettem meg az első hármat és csak utána kezdtem el lassítani. Nagyon finom volt! Nagyjából amikor végeztem volna akkor nyílt az ajtó és lépett be rajta a nem kívánt személy. Nem, nem a királyné.

Fura mert jelen pillanatban Cameront jobban utálom mint őt. Hét ezt sem hittem volna, ha egy pár nappal ezelőtt azt mondták volna nekem hogy ez fog történni arcba röhögöm az illetőt. Talán még le is öntöttem volna valamivel, mert mégis kinek képzeli magát hogy ilyet mer feltételezni a barátaimról...

Ch...barátok? Ha ez a barát fogalma inkább ellenségeket kérek. Azokról legalább tudom hogy nem szeretnek és ellenem vannak. Ők nem titkolják el hogy ki akarnak játszani.

Cameron körbenézett a teremben és megállapodott rajtam a tekintete. Egy pillanatra láttam benne a meglepődést, gondolom az érzelemmentes arcomon lepődött meg, de utána rögtön visszavette ő is a maszkját (*Ugye milyen jó fiú Cameron, hord maszkot!? Ebben a vészterhes időkben muszáj...*). 

-Stella velem jönnél az irodámba?-na erre síri csend lett a konyhában. És higyjétek el hogy ez nagy szó ebben a helyiségben. Mindenki abbahagyta azt amit csinált és vagy engem vagy a herceget nézte. Én csak bólintottam válaszul és mintha valaki csak megnyomta volna az indítás gombot mindenki visszatért az eredeti elfoglaltságához. 

Elindult kifele én meg visszafordultam a kakaós csigáimhoz. Békésen haraptam bele egy újabba amikor megéreztem magamon egy tekintetet. Felnéztem és Chris nézett rám szúrós szemekkel. Kérdő tekinetet vágtam mire ő az ajtó felé bökött. Elhúztam a számat, de elindultam a herceg után. Persze a kezemben lévő kakaós csigát vittem magammal. 

Nem siettem el az oda utat és ez meg is látszott Cameron arcán amikor észrevettem hogy az ajtaja előtt támaszkodik neki a falnak. Amikor odaértem szó nélkül, de kissé ideges arccal nyitotta ki előttem az ajtót. Micsoda úriember! 

Leültem az asztal előtti székre és mivel láttam hogy amúgy is ideges felraktam az asztalra a lábam és nekiláttam a még mindig kezemben lévő péksüteménynek. Ja igen, más tuti meghúzta volna magát amikor egy herceget felbosszant...de hát ki vagyok én hogy meghúzzam magam?! 

Baromi jót szórakoztam magamban ahogy követtem a tekintetemmel a mozdulatait, ahogy leül az asztalához. Sütött belőle hogy nem ezt szokta meg és hogy nagyon uralkodik magán. És szerintem az sem jelentett túl sok jót neki hogy még mindig hálóingben voltam. Legszívesebben röhögtem volna rajta de azt most csak magamban tettem meg. "Az embereknek nagyobb büntetés ha hallgatsz!" ezt egy korát meghazudtuló okossággal rendelkező személy mondta nekem. És egyet kell vele értsek. Éppen ezért választottam a hallgatást. Nem szóltam csak lazán ültem és ettem a kajámat, de a tekintetemet egy pillanatra sem vettem le róla. Egy ideig várt, lehet azt hogy én szólaljak meg, de mikor rájött hogy nem fogok nekikezdett.

-Stella én nagyon sajnálom ami történt, de hinned kell nekem hogy semmi közöm nem volt hozzá! Én tényleg csak vacsorázni akartam veled, megismerni téged. Gondolom anyám megtudta a vacsorát és úgy gondolta hogy így tud téged tesztelni...Sajnálom!-nem szólaltam csak néztem őt. Ő pedig visszafolytott lélegzettel nézett rám. 

Őszintén szólva nem tudtam mit mondani neki. Nem tudtam eldönteni hogy az igazat mondja vagy azt amit hallani akarok. Mert egyértelműen ezt akartam hallani. De...vajon tényleg így van? Már nem tudtam bízni benne, lehet hogy igazat mondott, de akkor sem! Hirtelen, kopogás nélkül nyílt ki az ajtó. Már éppen valami elmés mondaton gondolkodtam a "rossz hírek hozója" srácnak, azonban magamba kellet folytsam ugyanis, a srác helyett a királyné állt az ajtóban. Sokkolt állapotban. Na igen! 

Én, amint feltett lábakkal ülök, egy szál hálóingben, a fia asztala előtt éppen kakaós csigát majszolva és a herceg aki egészen eddig könyörgött egy sima halandónak. Azonban most mindketten döbbenten néztünk rá, ő pedig ránk. Hát elég vicces rész lett volna egy filmben az biztos. Cameron ébredt fel először a döbbenetéből és mutatott a mellettem levő székre. Az anyja elindult felé de még mindig döbbent fejjel nézett rám. Mivel úgy voltam vele hogy már úgyis látott és egész kényelmes volt így ülni, így nem vettem le a lábam az asztalról. 

A királyné leült és amikor újra rám nézett már komor, szinte dühös szemekkel szólt rám.

-Ha kérhetném vegye le az asztalról a lábát.-elgondolkoztam a dolgon, de végül megtettem amit kért. Természetesen nem hagytam abba az illetlen dolgokat. Például miközben leszedtem végtagjaimat az asztalról lenyaltam az ujjaimat. Tényleg fantasztikus szakács Chris, plusz az sem volt hátrány hogy a királyné arca megrándult. Sajnálatos módon viszont nem szólt rám. 

-Khm...-köszörülte meg a torkát a herceg-Minek köszönhetem látogatását anyám?-a királyné elnézett rólam és válaszolt a fiának.

-Nos...örülök hogy mindkettőtöket itt talállak, ugyanis beszélni akartam veletek.-hát ennyit a szabadulás reményéről. Mivel már untam azt amit mondani akart, így feláltam és elmentem a vizes palackig. Tudjátok ami ilyen intézményekben is szokott lenni. Nem szennyezem a környezetet, ezért visszamentem az asztalhoz, megfogtam az azon lévő poharat, ami feltehetőleg amúgy Cameroné, és visszamentem az autómatához. Töltöttem magamnak vizet, majd visszamentem a székemhez. Ez idő alatt a királyné nem folytatta, viszont majdnem hangosan kitört belőlem a röhögés, ugyanis a királyné szeme tikkelt. De tényleg! Így remegett! Láttam hogy az úgyszintén döbbent Cameron elmosolyodott.

-Felség mit szeretne megbeszélni velünk?-kérdeztem tőle kedvesen miközben leraktam a poharat az asztalra. Ő megköszörülte a torkát és folytatta.

-Mivel úgy láttam hogy megfelelő vagy a fiam számára-erre felhúztam a szemöldökömet-a fiam védelme számára-na így már oké, azért ez elég nagy dícséretnek számít-így itt kell maradnod.-várj, mi? Itt maradni? Igen én is gondoltam rá, hogy akkor lenne biztos. De amióta megtámadtak minket először kétszer annyi ember őrködik. Szinte lehetetlenség bejutni. -Látom az arcodon hogy te is végigveszed a lehetőségeket, valóban biztonságban van, azonban sose tudhatjuk hogy pontosan milyen ügyesek is a támadói, ezért szeretném ha itt is laknál. Szobád és ruháid már vannak, a szerinted szükséges cuccaidat pedig bármikor elhozhatjuk vagy megvehetjük.

Ez így elég jó indok meg minden, de elég nekem az hogy napközben együt kell vele legyek, azonban a királynénak igaza van.

-Nem szeretném ha a többiek megtudnák hogy mit dolgozom és miért is vagyok Cameronnal.-jelentem ki.-A saját érdekükben is jobb ha nem tudják.-erre a királyné bólint.

-Az elején rá tudjuk fogni Lolára és a sebesülésedre, azonban nem tudom medig szükséges a szolgálatod így a továbbiakra még nem találtam megoldást.-most rajtam volt a sor hogy bólintsak.

-Rendben! Elmehetek?-kérdeztem még mindig a királynétól. Erre ő bólintott.

-Nekem nincs beleszólásom?-kérdezte felháborodva a herceg. Nem tudom hogy pontosan mire is értette de úgy gondoltam hogy biztos nincs.

-Nincs.-egyszerre szólaltunk meg a királynéval. Ha jóban lennénk tuti egymásra mosolyogtunk volna, azonban így csak egy bólintás sikerüt. 

Elhagytam a szobát és a néma folyosón sétáltam a szobám felé. Azonban összefutottam 2 ismerős arccal. Jack és Will beszélgettek. Éppen sarkon fordultam amikor észrevettek.

-Stella!-háttal álltam neki, de még így is tudtam hogy Will kétségbeesett arcot vág. Elhúztam a számat mert tudtam hogy nincs menekvés.-Stella!-szólított meg megint.

-Elsőre is hallottam tökfej!-mondtam neki miközben megfordultam. Hideg tekintettel néztem rá. 

-Oké. Öhm....tudom hogy nem kell meghallgatnod és hogy nincs jogom mentegetőzni, mégis arra kérlek hallgas meg.-mivel ma nagyon nagylelkű kevdemben vagyok így bólintottam.-Szóval...tudod hogy katona vagyok. És ha úgy vesszük te is az vagy. Éppen ezért reménykedek benne hogy megértesz. Egy katonának teljesíteni kell a parancsot. Igazad van abban hogy ezt nem kellett volna, mert azok közé a parancsok közé tartozott amik helytelenek, de mégis megtettem. Nem tudom miért, és azt sem tudom hogy miért nem hallgattam a szívemre, de már nem tudom helyrehozni, így csak abban reménykedek hogy megérted hogy nem akartam roszat és megbocsátasz.-a végén már nagyon halkan beszélt, közelebb kellett lépjek egyet hogy halljam. A szemét lesütve a föld felé tartotta fejét. 

Megértettem amit mondott. Nagyon is megértettem! Én is műveltem olyan dolgot amit nem kellett volna, és azzal nyugtattam magam hogy parancs volt, de később rájöttem hogy nem kellett volna és hogy milyen szörnyű tettet vittem véghez. Én kaptam egy második esélyt. Szükségem volt valakire aki megért és akire számíthattam ebben a börtönben. És erre a legalkalmasabb, aki eddig is betöltötte ezt a szerepet az Will volt. Az agyam és a szívem megvívta a harmadik világháborút. Nem tudtam melyik a helyes döntés. 

-Megértelek, de ha még egyszer ezt teszed velem biztos hogy nem lesz utódod.Turner.-egy pillanatra lesápadt de amikor felfogta a szavaim jelentését és a becenevét, odajött hozzám és magához rántva megölelt. Nem tudtam mit csináljak és lefagytam. Aztán mikor rájöttem, hogy kellene valahogy reagáljak bénán megütögettem a hátát. 

-Köszönöm!-suttogta a fülembe. Erre lehunytam a szememet és úgy válaszoltam neki.

-Csak nehogy megbánjam.-erre eltolt magától és a szemembe nézett.

-Nem fogod!-rámosolyogtam amit viszonzott. Ekkor hallottuk meg a torokköszörülést. Komolyan mondom mindenkinek kiszáradt a torka a mai napon? Odanéztem és Jack nézett ránk, azonban mellette még valaki állt. Na ki szokott akkor jönni amikor félreérthető mozdulatban vagyunk Willel?

Mia! Will ijedten nézett rá, majd rám. Én azonban csak mosolyogva biccentettem a lánynak aki szintén mosolyogva utánozta a mozdulatom. Will még mindig rémült tekintettel meredt a lányra. Odahajoltam hozzá, már amennyire tudtam a magassága miatt, és odasúgtam neki:

-Megbeszéltem vele a dolgokat, ezek után ne szúrd el nekem!-hitetlenkedve nézett rám én pedig nevetve elhajoltam tőle és rákacsintottam. Elsétáltam Mia mellett aki nevetve nézett rám. 

-A herceghez jöttél?-kérdeztem Jacktől aki egy pillanatra lefagyott a megszólítás miatt majd zavart tekintettel válaszolt.

-Igen.

-Szerintem most eléggé elfoglalt.-indultam tovább.

-Stella! Mi történt?-kapta el a karomat. Komolyan mondom miért nem gondolkoznak ezek? Csupán a higgadtságomnak köszönhetik hogy nem bántom őket reflexből.

-Cameron úgyis elmondja.-fordítottam el a tekintetemet.

-És ha én tőled is szeretném hallani?-ekkor felnéztem rá és biccentettem neki hogy kövessen. Immárom ketten sétáltunk a szobám felé.

Hogy mi lesz ebből!!

Remélem tetszett ez a rész! Szerintetek mikor fog (ha egyáltalán ki fog) békülni Stella és Cameron!? Vajon mi fog kisülni Jack és Stella beszélgetéséből? Kommenteljetek/csillagozzatok bátran! ❤️😉
A helyesírási hibákért bocsesz!😊
Pusziii😘