Egy sportmelltartót vettem fel, arra pedig egy fekete háló toppot. Ja és egy sima cicanacit. Szépen komótosan elindultam az edzőterem felé. 

Amikor odaértem viszonylag sokan voltak, de mivel nagy volt az egész hely nem tűntek soknak. Elkezdtem bemelegíteni.

-Neked nem pihenned kellene?-nagy mosollyal az arcomon fordultam Will felé, aki különös módon meg mert szólítani.

-Unatkozom szóval edzek...

-Lola ennek nagyon nem fog örülni.-mondta felhúzott szemöldökkel.

-Amiről nem tud az nem fáj neki! És úgyse viszem túlzásba, tudom hogy a testemnek pihenésre van szüksége és ne aggódj nem feszegetem a határaimat. Az én érdekem is hogy meggyógyuljak!

-Szép beszéd. És ha már edzeni akarsz esetleg nincs szükséged egy partnerre?-tette szét a karját.

-Hmmm...ez nem is rossz ötlet. Tudsz valami jó sportolót, aki tud velem gyakorolni?-kérdeztem szétnézve a teremben.

-Haha nagyon vicces...De most komolyan!

-Na gyere. De ne vigyük túlzásba!

-Kérésed számomra parancs!-hajolt meg előttem. Erre felé ütöttem, de a reflexének köszönhetően kitért előle. -Ohó, védtelenekre támadunk? Ez nem szép dolog!

-Egy katona legyen mindig felkészült! Nem lehet számára olyan hogy váratlan pillanat.-válaszoltam neki felhúzott állal, lekezelő stílusban. Erre most az ő karja lendült, de csak simán hátrahajoltam félig hídba.

-Wow! Veszélyesebb vagy mint hittem!

-És még nem is tapasztaltad meg mennyire.

Ez után nem sokat beszéltünk. Egyszer ő ütött, egyszer én. Kívülről nézve nem volt nagy szám, de mi tudtuk milen fontos is ez. Ezzel gyakoroltuk a védekezést és a támadást, ugyan nem voltunk gyorsak, de itt nem is az volt a lényeg, hanem a mozdulatok jó kivitelezése. 

-Mit szólnál egy kis élesebb harchoz?-kérdeztem egy óra múlva tőle.

-Azt mondtad ne vigyük túlzásba.

-Nem is akarom, cspán jó lenne egy kis komolyabb harc is.

-Hát jó. De előtte pihenjünk egy kicsit.

-Na, lefárasztottalak?-kérdeztem tőle útban a cuccunk felé. Amikor odaértünk kivettem a kulacsom a táskából, amit magammal hoztam.

Ugyan! Ahhoz még kellene pár óra! Csupán nem akarom hogy lesérülj.

-Ahjj, hogy ez milyen aranyos! De ne aggódj tudok én vigyázni magamra. 

Miután kifújtuk magunkat odafáradtunk egy matrachoz és kezdődhetett a buli. Látszott a mozdulatain hogy figyel rám, azonban meg akartam neki mutatni hogy nem kell neki óvatoskodnia velem. Mivel eddig csak karral dolgoztunk, úgy gondoltam meglepem és ezért az egyik pillanatban hátrébb léptem és gyomorszájon rúgtam. Ne rúgtam erősebbet csak éppen akkorát hogy hátratántorodjon. Ezután nem hagytam neki időt, ugrottam egy kicsit, elkaptam a fejét, a lábamat körbekulcsoltam a nyaka körül és lehúztam a földre. Meglepetten pislogott fel rám, miközben én felálltam.

-Azta! Erre nem számítottam! Szép volt!-csak mosolyogva bicentettem egyet.

-Na folytatjuk?

-Naná! Ezek után nem hagyhatom hogy legyőzz!

Támadó állásba álltunk és csak figyeltük a másikat. Nem csalódtam benne! A harc közben nagyon fontos hogy mielőtt nekirontanál az ellenfelednek tanulmányozd. Figyeld meg a mozgását, a mimikáját. Ez akár életet is menthet.

Mi most pontosan ezt csináltuk. Megfigyeltük a másik minden rezdülését. 

Ő támadott először. Egy jobb horoggal indított majd a ballal próbálkozott. Mindkettőt hárítottam, majd én támadtam. Mivel nem akartam ugyanazt csinálni mint ő, azonban meg kellett néznem hogy milyen a védekezése, így a mellett döntöttem hogy először a bal kezemmel ütöttem felé, azonban nem tettem bele akkora erőt, ez csupán elterelés volt. A jobb szinte rögtön utána következett és mivel nem számított rá, hogy a bal csak csel így gyönyörűszépen be is kapta. Nem vittem bele akkora erőt, ezért ez sem fájhatott neki, viszont nem lehetett kellemes. 

Most azonban nem várta meg az jbóli támadásom és ő indított ellenem hadjáratot. A bal kezével a fejemet célozta, ám én sikeresen hárítottam a két felkarommal. Mivel nagyobb nálam, nagyobb erővel üt is, ezért is használtam mindkét kezem a védekezésre. Ám nem számoltam azzal hogy most ő csalt kelepcébe és a jobb kezével már is ütött. Úgy tántorodtam hátrébb az ütéstől ahogy az a Nagykönyvben meg van írva. 

Nem várta meg hogy megtaláljam az egyensúlom rögtön támadott. A testével akart elsodorni, azonban szerencsémre hamar kapcsoltam és éppenhogy félre tudtam előle ugrani. Arra viszont nem számítottam, hogy azon nyomban megfordul és nekemjön. meglökött és ezért hátra is estem. Le a matracról.

Természetesen egyenesen valakire. Nem is én lettem volna, ha nem esek rá senkire. 

-Jaj bocsi, nem akartam!

-Figyelhetnél jobban i te cafka!-felvont szemöldökkel fordultam a srác felé, aki éppen akkor tápászkodott fel. Mivel nem szeretem ha így szólítanak, és úgyis katona...legalábbis remélem, így odamentem és lekevertem neki egy pofont. 

Nem szokásom verekedést provokálni, természetesen a munka kivétel ez alól, de nem volt szimpi a src. És hát gyis edzettem.

Amikor csattant a kezem az arcán, a környező emberek rögtön elnémultak. A nagydarab srác lassan emelte rám a tekintetét, ami izzott a haragtól.

Hááát....lehet hogy nem volt jó ötlet! 

Jó tipp! Akármit is szólnak be nektek, ne keverjetek le egy oltári nagy pofont egy nálatok háromszor akkora katonának. 

Hirtelen indult meg felém, én meg mivel nem voltam formámban és nem álltam készen egy igazi verekedésre, ezért inkább megfrodultam és elkezdtem futni. 

Még hallottam ahogy Will odaordít a mögöttem futó srácnak valamit, ám nem figyeltem arra hogy mit mondott. 

Bekapcsolt a túlélési ösztönöm és rögtön megoldást kerestem arra hogy léphetnék meg a srác elől. Hirtelen észrevettem az egyik kötelet ami lelógott arról a magasban lévő szerkezetről. Apropó, most vettem csak észre hogy van lentebb is. Gondolom azoknak, akik még nem mernek felmenni olyan magasra. Hát nekem pont jól jött.

Lendületből futottam fel a kötél alatt lévő asztalra és onnan elrugaszkodva kaptam el azt. Elkezdtem szállni vele, azonban egyszercsak szembekerültem egy ággal. Na itt jöttek a problematikák. Először is, ötletem sem volt hogy hogy tudtam volna lelassítan ezt, hogy mindenképpen épségbe érkezzek le az ágra. 

Mivel nem volt jobb ötletem, így amikor odaértem elengedtem és a faágra érkeztem. Csakhogy a lendület vitt tovább, ezért bukdácsolva estem le majdnem az ágról. De olt olyan szerencsém, hogy utána egy nagyobb terület volt, amolyan "megvastagodott ág", de számomra a szilárd talajt jelentette. Elrugaszkodtam az én ágamról és reménykedtem benne hogy elérem a másikat.

Mondhatni, hog épségbe megérkeztem, de még így is túl nagy lendületem volt, ezért csináltam egy bukfencet a végére.

Egész szépen érkezem meg!

Éppen boldogan álltam fel, amikor is észrevettem a velem szemben álló semiképpen sem boldognak nevezhető katonát. Még mindig dühös tekinettel meredt rám. És egyáltalán nem úgy nézett ki mint aki lenyugodna. 

-Figyelj! Nem akartalak bántan, csak nem tetszett a megszólításod! Bocsánat!-azonban ő továbbra is meredten bámult engem.-Kérlek! Nincs kedvem harcolni veled! Hagyjuk ezt abba!-hát nem mondanám hogy meggyőztem mert rögtön nekiindult. Azaz nekem. Ugyanis egyenesen felém tartott. 

Mivel igazat mondtam azzal, hogy nincs kedvem vele harcolni, ezért csak kitértm az ütései elől. Megjegyzem egész ügyesen. Ám nem úgy nézett ki mint aki ezáltal lenyugodna, ellenben, pont hogy még idegesebb lett. Megin felém futott amikor is meghallottam Will hangját alulról.

-Stella!-rögtön rá kaptam a tekintetem, ő pedig egy gyakorló botot dobott felém. Amint elkaptam, fordultam vele egyet, megpörgettem párszor, és mire végeztem a gyosr bemelegítéssel pont ide ért a mi bika barátunk. A bottal felé csaptam ezzel kibillentve őt az egyensúlyából. Rögtön adtam neki még egy ütést amit mondjuk csak jóindulattal lehet ütésnek venni, én inkább útbaigazításnak nevezném.

-Oké haver, figyelj rám! Nem akarlak bántani és harcolni sem akarok veled! Az se nekem se neked nem tenne jót.-az utolsó mondatot inkább már magamnak motyogtam.-Mi lenne ha abbahagynánk és mondjuk meghívnálak egy sörre engesztelésképpen.-a lehető legbarátságosabb hangsúllyla mondtam neki ami ebben a helyzetben csak lehetséges. Még egy mosolyt is rittyentettem mellé, bár szerintem inkább egy erőltetett vicsor lett belőle...Dehát a szándék a fontos!

Úgy tűnt hogy végiggondolja a dolgot és már elkezdtem reménykedni, amikor is váratlanul neki is felrepült egy bot. Hitetlenkedve és dühösen meredtem a lent álló katonára aki feldobta neki a botot. Hogy is mondjam...elég gyorsan visszahúzott a tömegbe a tekintetem láttán. Igen, kész tömeg gyűlt alánk akik ámulattal és harci kedvvel néztek minket. Király!

Mostmár tudom mit érezhettek a gladiátorok. Nem mondom hogy túl jó érzés volt, sőt, ezer örömmel kihagytam volna. Már százszor megbántam hogy lekevertem neki a pofont. Dehát na! Dühös voltam! Olyankir az ember meggondolatlanul cselekszik...legalábbis én biztos.

Nekemrontott, azonban számomra túl kiszámítható, minden egyes mozdulatát előre tudtam. Kivéve egyet, ami persze pont a sérülésemnél talált el. Nem is én lettem volna ha nem így van.

Elképesztően fájt. Szédültem a fájdalomtól, ami belülről égetett. Hátratántorodtam és örültem hogy látok. Vagyis az erős túlzás volt hogy látok. A pontok elkezdtek táncolni a szemem előtt, azt hittem megint elájulok, de volt egy hang ami visszarántott a valóságba.

Mégpedig az ajtócsapódás. Valaki nagyon nagy hévvel jött be az ajtón. Nem mertem odanézni mert azzal szem elől vesztettem volna az ellenfelem, azt pedig semmiképpen nem történhetett meg.

Kihasználtam hogy ő viszont megnézte ki jött be. A bot egyik felével megütöttem a fejét, a másikkal pedig rögtön azután az egyik térdét. Ettől megbicsaklott én pedig behajlítottam az egyik lábam és a másikkal kirúgtam alóla a talajt.

Ő elesett én pedig innentől kezdve csak még rosszabbul lettem. Most hogy vége volt a csatának nem terelte el semmi a figyelmemet. Az adrenalin még mindig tombolt bennem, viszont a fájdalom kezdte elvenni az eszemet. Meg-megszédültem és a látásom is elhomájoult. Hallottam hogy valaki ordítozik, de a világért sem udtam volna megmondani hogy ki. 

Végül sikeresen elértem az ág szélére. Éppen léptem volna vissza hogy ne essek le, amikor elkapott egy újjabb szédülés én pedig csak táncoló pontokat láttam. Aztán azt éreztem hogy zuhanok.

Csak zuhantam, zuhantam és nem tudtam másra figyelni csak a hasamban toboló fájdalomra.

Az utolsó emlékem az volt hogy valaki elkapott. Aztán képszakadás.

Remélem mindenkinek tetszett! Tudom kicsit később hoztam, mint ahogy szoktam, dehát így sikerült!
Csillagozzatok/kommenteljetek bátran! 😉
A helyesírási hibákért bocsika! 😊
Pusziiii😘