Reggel fájó tagokkal keltem. Mindenem sajgott. Oldalra akartam támaszkodni, azonban leestem.

-Aúú!-motyogtam magamnak. Kinyitottam a szemem és rájöttem, hogy a puffról estem le. Úgy tűnik éjjel kint éjszakáztam az erkélyemen. Hát mostmár ezt is elmondhatom magamról, hogy ezt megcsináltam. Király! Minden vágyam ez volt. 

Kótyagos fejjel mentem vissza a szobába és mostam meg az arcom. Mondjuk úgy, hogy enyhén szólva nyúzott fejem volt. Mondjuk az után az álom után nem is csodálom. 

Mégis ki a fene álmodik a Bolygó Hollandival? Persze csak Jack Sparrow után... Hát persze hogy én! Ki más? Nem csodálkoznék ha Jack rosszakat álmodott volna vele... Viszonylag érthető lenne. Amúgy belegondolva azért is hülyeség hogy azzal álmodtam mivel nem is azt a részt néztem tegnap amiben serepelt ez a hajó. Hanem az elsőt. És abban még nincs benne Davy Jones és figyelemre méltó brigádja.

Belenéztem a szekrénybe hogy mit vehetnék fel, de mivel semmi normálisat nem tláltam így megpróbálkoztam a gardróbbal.

Mi a fenéért kell nekem ennyi puccos ruha? Most csak szívat a királyné? Ezeket kellene felvegyem a hétköznapokra? Nem egy divatbemutatóra készülök! Ráadásul ha esetleg baj lenne ezekben mégis hogy mozogjak? Vagy lhet azt gondolja hogy mivel mostmár itt van az ő kicsi fiacskáját nem fogják megtámadni....Hát el kell szomorítsam! Bár az csak jó ha elszomorítom...Legalább nem csak ő rontja el a napjaimat.

Na végre! Találtam egy viszonylag rendes ruhát. Egy barna ruha volt. Nagyjából a térdem alá érthet, de mindjárt kiderül. Felvettem és megnéztem magam a tükörben. Fantasztikus! Nem is állt olyan rosszul... Nem néztem volna ki a királynéból, hogy ilyen ruhát is ad majd nekem. Na mindegy. 

Menjünk reggelizni. A folyosókon most sokkal több emberrel találkoztam, főleg katonákkal. Azonban senki nem köszönt nekem csak fejet hajtottak. Ja tényleg, a királyné volt olyan kedves és közölte velük hogy ne álljanak szóba velem. Ugye milyen aranyos? Kész tündérkeresztanya! 

Mikor beértem az étkezőbe eléggé meglepődtem, ugyanis a két őfelség is éppen a reggelijét fogyasztotta. Hát legalább lesz társaságom...Nem mintha annyira hiányoztak volna.

Amint beléptem mindketten rám emelték tekintetüket és a krályné meglepetésemre félrenyelte a teáját. Még ezt is elegánsan csinálta. Fogadjuk hogyha én nyelem félre az orromon jön ki és vagy fél óráig fuldoklom...de ő, csak kulturáltan köhintett párat a szalvétájába.

Cameron pedig vidám mosollyal nézett rám. Nem értettem hogy a királynének mi baja, de lehet hogy csupán annyi hogy rájött hogy nem csak a rémálmában szereplek hanem a valóságban is nekem kell vigyáznom a fiára. Hát ez van! Ilyen az élet! 

Mivel feldobott hogy bosszúságot okozhattam Őtökéletességének nagy vigyorral sétáltam a tegnapi helyemre. 

Cameron ugyanúgy mint tegnap felállt, odasétált a helyemre és kihúzta nekem a székem. A mai nap sem maradhatott el egy fülbe súgás nélkül:

-Jól áll ez a ruha Chica!-ezzel alám tolta a széket én pedig leültem. Végigkísértem a szememmel ahogy ő is helyet foglal, majd elkezdtem ételt szedni az imént elém tett tányérra. 

Így már minden világos volt. Nem a királynétól kaptam a ruhát hanem Camerontól. Az is világos lett hogy emiatt nyelt félre Őtökéletessége. 

Csak még nagyobb vigyorral kezdtem neki az előttem levő péksütinek. 

-Khm...Hogyan aludt Ms. Stella?-na hát így se nagyon hívtak még.

-Köszönöm kérdését! Pocsékul.-válaszoltam neki, ő pedig erősebben tette le a csészéjét mint azt kelett volna. Úgy tűnik nem erre a válaszra számított. 

-Sajnálattal hallom.

-Na és ön felség?-nyomtam meg egy kis gúnnyal az utolsó szót. Úgy tett mintha észre sem vette volna és illedelmesen válaszolt.

-Köszönöm, jól.-asszem nekem is így kellett volna. De én legalább nem hazudok.-Most ha megbocsátotok rengeteg munkám van.-állt fel. Nem tudtam erre mit kellene mondani így csak bicentettem rá sem nézve. Valószínű ez nem esett túl jól az egójána mert erőteljesen tola ki a székét. 

Még hallottam a cipőjének kopogását majd az ajtócsukódást. Csak akkor néztem fel és találkozott a tekintetem Cameronéval.

Egyszerre tört ki belőlünk a röhögés és vagy 5 percig abba sem tudtuk hagyni. Már attól féltem leesek a székről, amikor elkezdett mélyebb levegőket venni hátha meg tud nyugodni. Én is próbáltam szabályozni a légzésem és egy perc múlva már viszonylag normálisan kaptam levegőt.

-Azt hiszem nem loptad be magadat a szívébe.-mondta nekem mosolyogva a herceg, azonban hangjában még mindig ott bujkált az előbbi percek vidámsága.

-Hát ő sem az enyémbe.-erre egy pár pillanatig komor tekintettel nézett rám Cameron majd újra elnevette magát. Én is nemsokára csatlakoztam hozzá.

-Az...azt hiszem..nem tud...ok többet enni-mondtam neki még mindig nevetve.

-Én...én shem.-válaszolt ő is kacagva. 

Szép lassan felálltunk és kimentünk az ebédlőből.

-Ha megbocsátasz, el ell intéznem pár dolgot.-fordult felém a folyosón.

-Igen nekem is rengeteg tennivalóm van.-mondtam neki felemelt fejjel, utánozva az anyja modorát. Elnevette magát majd megfogta a kezem és egy csókot nyomott a kézfejemre.

-Hát akkor kisasszony legnagyobb sajnálatomra el kell köszönjek öntől!-vette elő ő is hercegi modorát.

-Igazán sajnálatos monsieur, de biztosan lesz még alkalmunk beszélni.-köszöntem el tőle. Majd megfordultam és elindultam a szobám felé.

Amikor becsuktam magam után az ajtót elgondolkoztam egy nagyon fontos dolgon....

Hogy mégis mit fogok én egész nap művelni?! 

Végül az edzés mellett döntöttem, és ez okból kifolyólag feltúrtam az egész szekrényem. Aztán a gardróbot is, de sehol nem találtam edzős ruhát. Márpedig nem fogok estélyikben és különböző ruhákban gyakorolni. 

Nem tudtam mást tenni mint elindulni és megkeresni az egyetlen embert akitől normális ruhát kaphatok.

Cameront.

Ezzel csak annyi volt a gondom, hogy ötletem sem volt hogy hol lehet most. Mivel tudtam hogy akatonák úgysem fognak szóba állni velem, így őket meg sem próbáltam szóra bírni. De akkor mégis kit kérdezzek meg? 

Szerencsém volt mert az előtérben megláttam egy ismerős arcot. James egy katonával beszélgetett éppen. Megvártam míg befejzik és miután a katona fejet hajtva elment mellettem odasétáltam Jameshez.

-Szia James!

-Szervusz Stella!-köszöntött mosolyogva.-Miben segíthetek?

-Nem tudnád megmondani hol találom Cameront?

-Valószínüleg a szobájában lesz, gyere megmutatom merre.-hálásan mosolyogtam rá.

Útközben kérdezett a hogylétem felől és arról hogy hoyg érzem magam itt. Én pedig őszintén válaszoltam neki. 

-Ez lesz az, ez a szobájához tartozó dolgozó. Ha innen nem válaszol akkor a másik ajtón kopogj!-mutatott egy másik ajtóra. Megköszöntem neki a segtséget és ő el is ment. 

Bekopogtam, mire hallottam egy "jöhetsz" választ én pedig benyitottam.

A szoba egy irodára hasonlított jó nagy ablakkal. 

Nahát Chica! Már is hiányoztam?

-Hah, reménykedj csak! Csupán segítségért jöttem.

-Hallgatlak!-mutatott vigyorogva egy székre, azonban én elutasítottam.

-Nem találtam edzős ruhát és gondoltam te tudod hol szerezhetnék.

-Áh igen! Sejtettem hogy anyám nem fog neked adni így beszereztettem párat Miával.-megnyomott egy gombot az asztalán és pár perc múlva egy férfi lépett be.

-Miben segíthetek uram?

-Elvezetnéd ezt a kisasszonyt Miához?!-valójában ennek kérdésnek kellett vlna lennie de inkább parancs volt. A férfi bólintott és kiengedett maga előtt. Gyorsan odamondtam egy köszönömöt Cameronnak majd követtem a férfit.

Egész úton szótlan volt és amikor megérkeztünk egy ajtó elé akkor is csak intett a kezével majd otthagyott.

Na szépen vagyunk!

Bekopogtam az ajtón majd benyitottam. Egy mosodába értem ahol Mián kívül még pár lány dolgozott.

-Mia!-a lány rögtön felnézett és amikor meglátott átfutott valami az arcán, de gyorsan rendezte a vonásait. 

-Miben segíthetek kisasszony?

-Cameron azt mondta szereztél nekem edzős ruhát, kérlek ide adnád?

-Persze máris viszem.-mondta majd odament egy nagy szatyorhoz. Se szó se beszéd elment mellettem majd kiment az ajtón. Pár pillanatig álltam ott mint a hülye, majd gyorsan utánamentem. 

Mint kiderült a szobámba mentünk. Amikor beértünk Mia szó nélkül bement a gardróbomba és elkezdte kipakolni a cuccokat. Hát jó sok ruhát kaptam Camerontól. Jó minőségű cuccoknak tűntek, amiért hálás voltam neki.

-Figyelj...Mia!-szólítottam meg óvatosan a lányt. Rámnézett és várta a folytatást.-Willről szeretnék beszélni veled.-egyszerre több érzelem suhant át az arcán. Intettem neki hogy üljön le az egyik puffra és én is helyet foglaltam egy másikon. 

-Szóval...Willről?-kérdezte félve.

-Igen. Tudod láttam hogy hogy nézel rá, és szeretném leszögezni hogy nekem csupán egy barát, semmi több.

-Dehát múltkor is a szobában...

-Nos az egy elég fura eset. Tudod hogy a királyné megtiltotta hogy beszéljenek velem.-erre bólintott egyet.-Will szerette voln elmondani ezt, de mivel nem beszélhet velem így nem az ajtón jött be.-közben elég fura arcot vágtam, mintha én magam is csodálkoznék mai napig azon. Ami végülis igaz.-Éppen fürödtem amikor furcsa hangot hallottam ezért gyorsan magamra kaptam egy köntöst és halkan megfogtam egy kést. Lassan kinyitottam a fürdőszoba ajtót és éppen akkor mászott be valaki az ablakon...-ekkor futott át a felismerés Mia arcán. Reméltem hogy mostmár érti de azért a biztonság kedvéért elmeséltem az egész történetet.-Megvártam míg beér mad megtámadtam. Letepertem  földre és kést szegeztem a torkának. Csak akkor vettem észre hogy Will az. Rögtön leszálltam róla és elkezdtünk beszélgetni. Nem emlékeszem pontosan hogy min is nnevettünk pontosan, de akkor nyitottál be. Semmi különös nem történt ha azt nem vesszük hogy bemáaszott az ablakon majd kést szegeztem a nyakának.-erre elnevette magát, én pedig folytattam- Will csupán egy jó barát számomra akik az elsők között voltak azok közül akik szóba álltak velem itt. Nem gondolok rá máshogy és ez nem is fog megváltozni. És tudom hogy ő is csak barátként gondol rám...-reménykedve  félve néztem Miára.

-Kö..köszönöm hogy elmondtad ezt nekem, hálás vagyok! És bocsánatot szeretnék kérni amiért úgy viselkedtem veled, nem volt szép, de én tényleg azt hittem hogy...hogy...

-Persze, értem, és ne aggódj nem vettem magamra, csupán szerettem volna ha ezt tudod!

-Köszönöm!-kivirulva állt fel Mia és én is követtem ekkor pedig a nyakamba ugrott. Kicsit váratlanul ért de én is visszaöleltem.

Ks idő múlva engedett csak el. Én pedig még odamondtam neki:

-Egyébként, szerintem tetszel Willnek!-erre elpirult és lehajtotta a fejét.-Ha valakivel csak beszélgetni akarsz róla, vagy bármi másról csak keress meg.-mondtam neki.

-Köszönöm.-nézett rám mosolyogva. Err csak bólintottam egyet ő pedig elhagyta a szobámat. Az ajróban még megfordult és intett egyet, boldogan intettem neki vissza.

Mosolyogva mentem a gardróbba és öltöztem fel az edzéshez.

Örültem hogy meg tudtam beszélni vele ezt az egészet, mert igazán jó volt csak rájuk nézni, ráadául mindketten remek emberek. Mia egy csupazsív, segítőkész leány, Will pedig egy kedves, harcos természetű görög félistenre hasonlító srác.

Remélem tetszett a mai rész is! Tegnapra is terveztem részt, de elkezdtem egy könyvet amit nem tudtam letenni, úgyhogy bocsiii! Mondjatok bátran véleményt és tudjátok, a csillagokkal sem kell fukarkodni!😉😊
A helyesírási hibákért bocsesz!❤️
Puszillak benneteket, szép hétvégét mindenkinek!😘

Ötletem sincs miért de kaptok egy ilyet! 😂😂😘