Megvan az az érzés, amikor ott vagy egy baromi nagy házban és foggalmad sincs, hogy merre kellene menni? 

Hát nekem megvolt! Ugyan amikor Cameron hozott a szobámba akkor figyelhettem volna....de nem tettem. Túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy mi baja volt. Hát mostmár késő bánat. Ezzel csak annyi gond volt, hogy tényleg nem tudtam hogy merre kell menni. egy ideig megvolt és szinte biztos voltam benne hogy tudom, de aztán valószínű rossz irányba fordultam. 

Mi a fenének kell valakinek egy ekkora ház? és mi a fennek kellett nekem pont ide jönnöm? És mi a fenének vettem fel ezt a ruhát? 

Nem mondom hogy kellemes egy ilyenbe futni. Sőt, egyenesen rossz. Egy jó tipp! Ha futni akartok, vagy előre tudjátok, hogy futni kell majd, ne vegyetek fel egy ilyen ruhát!

Szóvaal, hogyha az előbb arra fordultam akkor most erre kellene hogy nagyjából az irány meg legyen. Igen, biztosan erre kell menni! újra futni kezdtem és sikeresen befordultam az egyik sarkon...

Vagyis csak sikeresen befordultam volna...ha nem ütközök neki valakinek. Majdnem hátraestem, de az a valaki volt olyan jófej és elkapott. A derekamnál fogva. Hát...legalább elkapott. Mikor visszatért az egyensúlyom megnéztem hogy ki az akinek ilyen fantasztikusan nekimentem.

Hát nem erre számítottam. Sokkal inkább egy újabb görög félistenre. 

-Jack? Te mit keresel itt?-kérdeztem tőle szájtátva, majd csak egy pillanat múlva jutott eszembe hogy lehet be kéne csukjam a szám...na mindegy. Csak nem néz annyira hülyének...bááár, végülis már úgyis tudja hogy az vagyok szóval tényleg mindegy.

-Nos tudod van egy legjobb barátom, akit mellesleg Cameronnak hívnak. és képzeld itt lakik.

-Komolyaan? Nem is tudtam.-erre elnevette magát.

-Igen képzeld, ráadásul herceg is.

-Na neeee, komolyan? Nem hiszem el.

-Pedig igaz.Oh amúgy bocsi hogy nem mondtuk el hogy herceg.

-Áh semmi baj. 

-És hogy vagy? 

-Oh köszönöm már jobban, de Lola még azt mondja pihennem kell.-reménykedtem hogy Jack nem tudja hogy ki is vagyok. Az nem lenne túl jó. Csak veszélybe sodornám. Remélem volt Cameronnak annyi esze hogy nem mondta el.-Basszus! Cameron!-erre furán néuett rám.

-Vacsorán kellene legyek de eltévedtem. A szobámtól még ne találtam el az ebédlőig. Tudod merre van?

-Persze hogy tudom. Így már értem a nagy futkosást.-ekkor végigmért, majd végre elindult.-Erre gyere!

Csöndben sétáltunk egymás mellett. Végül megállt az ebédlő előtt én pedig hálásan fordultam felé.

-Nagyon köszönöm!

-Semmiség, most viszont menj! Különben még jobban kiakasztod az anyját.

-Ah ne is mondd, előre félek. Ha meghalok, kék rószát kérek a síromra.-felnevetet.

-Meglesz-válaszolt mosolyogva.

Én pedig vettem egy nagy levegőt és benyiottam az ebédlőbe. Csodásan meg volt terítve, és Chris kitett magáért. Egy egész osztály jóllakott volna abból ami ki volt ide téve.

-Késtél.-ééés vissza s tértem a valóságba. 

-Elnézést.-nem fogok neki mentegetőzni. Cameron felállt és odaállt az üres székre. Odasétáltam, ő pedig kihúzta nekem a széket. Micsoda úriember!

-Chica ne mutogasd a cipődet.-suttogta a fülembe miközben betolta alám a széket. Ennyit az úriemberről. Én csak vágtam egy fintort válaszként. De igaza volt. A cipőmet elfelejtettem átcserélni, így egy sportcipő volt rajtam. Hát nem mondom hogy passzolt a kisestélyihez.

-Jó étvágyat!-mondtam nekik, bár láthatólag már elkezdték nélkülem. A királyné bólintott egyet.

-Neked is!-legalább Cameron válaszolt. Az is valami.-Igazán csinos vagy!-mért végig olyan tekintettel mintha a ruhám alá látott volna. Hát igen, tényleg elbúcsúzhat az úriember címtől.

-Köszönöm szépen, maga is igazán elegáns.-mondtam neki mosolyogva, egy kicsit meglepődött de elmosolyodott. Elkezdtem magamnak kaját szedni, és úgy gondoltam ha már felvettem egy ilyen ruhát szórakozzak már én is egy kicsit. 

Pont ezért szépen áthajolva az asztalon, de még kecsesen nyúltam egy fürt szőllőért. Az én oldalamon is volt, de nem is a szőllő volt a cél. Végig Cameront néztem akin döbbenetet lehetett észrevenni. Le sem vette a szemét a dekoltázsomról. Nem mutattam sokat, de épp eleget hogy zavarba hozzam. Mikor már kezembe volt a fürt szép lassan visszaültem, és amikor már majdnem teljesen ültem akkornyelt egy nagyot a mi hercegünk. Majdnem felröhögtem, de szerencsére visszafogtam magam, így csak mosolyogtam egyet. 

Mikor Cameron rendezte vonásait rám emelte tekintetét. Mosolygott, azonban a szeméből még mindig meglepődést lehetett kiolvasni, ám volt még azon kívül más is. Kihivás. Úgy mosolygott rám, hogy szinte biztos voltam benne hogy itt nem ér véget a játék.

-És, mióta űzi a szakmáját?-szólított meg a királyné olyan gúnnyal hogy más már rég kifutott volna a termeből. Még szerencse hogy én ültem itt. Lassan elszakítottam a tekintete a hercegétől és ránéztem a királynéra.

-Elég régóta, ahhoz hogy sok mindent megtapasztaljak.-válaszoltam neki tömören.

-Oh valóban? És pontosan miket is? Talán csábított más el mondjuk maffiavezéreket?-kérdezte lenéző hangsúllyal. Nem is tudta mennyire telibe talált.

-Igen, maffiavezért is csábítottam már el, de volt például olyan hogy egy császár fiát kellett.-néztem rá mosolyogva. Az előbbi fensőséges mosoly hamar leolvadt az arcáról, én pedig győzelemittasan folytattam az evést. 

Nem szólt hozzám a továbbiakban a királyné aminek meglehetősen örültem. Már végeztem a főétkezéssel és éppen elkezdtem a desszertemet kiválasztani amikor Cameron fogta magát és kigombolta az ingje felső gombjait.

Meglepődve néztem rá, ő pedig mosolyogva nézett a szemembe. Hát jó! Ő akarta! 

A lábammal kibújtam az egyik cipőmből és amikor épp ivott egy kortyot, elkezdtem a lábfejemmel megsimítani a lábát. A bokájánál kezdtem és egészen a térdéig szép lassan végigmentem. Az első mozdulatnál amikor leesett neki hogy ki és mit csinál félrenyelte az italát. 

Ott köhögött velem szzembe és hitetlenkevde nézett rám, mközben én még befejztem a mozdulatot. Az anyja érdeklődve figyelte a fiát én meg egy kihívó mosollyal.

-Viszontlátásra!-köszönt el a királyné, mi pedig visszaköszöntünk neki. Aztán Cameron is elbúcsúzott én pedig még befejeztem a desszertemet. Végül epres tortát választottam és meg kell hagyjam hogy jól tettem.

Miután befejeztem szépen megtöröltem a számat és felálltam. Megköszöntem az ott lévő pincéreknek és kimentem az étkezőből. Már a folyosón sétáltam amikor egfogadtam magamba hogy mindenképpen beszélnem kell holnap Chrissel, hogy megköszönjem neki ezt az isteni vacsit. 

Amikor befordultam egy sarkon hirtelen valaki elkapott, befogta a kezével a számat és behúzott egy oszlop mögé.  

Remélem mindenkinek tetszett ez a rész is! A hibákért bocsesz, próbálom javítani!
Ha tetszett csillagozz/kommentelj nyugodtan, kíváncsi vagyok a véleményedre!
Pusziii😘