Lassan ki akartam nyitni a szemem de még nem engedelmeskedett a tudatomnak. Pár pillanattal később megint megpróbáltam akkor már nagyobb sikerrel. Ám nagyon gyorsan visszacsuktam, mert az éles, világos fény zavarta a szememet. Harmadik próbálkozásnál már láttam is valamit. Szétnéztem a szobában ahol feküdtem. Fehér falak, nagy ablakok. Az egyik előtt állt valaki. Amikor fel akartam ülni, a mozgolódásra hirtelen felém fordult.

-Jobban vagy?-kérdezte aggódó tekintettel Cameron. Erre csak bólintottam egyet, még nem mertem megszólalni. Nem nagyon emlékeztem arra, hogy mi történt! Belenéztem Cameron kékes-zöld szemébe és lassan kezdett derengeni...a pad, az ebédlő, az üvegtörés, a kanál, a hasam. És Cameron. Ijedt tekintettel néztem le hasamra. Be volt kötve, eléggé fájt, de még tűrhető volt.

-Az itteni orvos látott el téged, miután idehoztunk. Azt mondta lehetett volna rosszabb is.- aha persze. - A belsőszerveid nem nagyon örültek a rúgásnak, de maradandó sérülést nem szenvedtél. Viszont pihenned kell.- az utolsó mondata közben megváltozott az arca. Már nem aggódó volt hanem olyan mint aki nem biztos benne, hogy értem-e amit mondd vagy hogy tudom-e mit jelent.-Reggel felhívtam Lilyt és mondtam, hogy nem érzed jól magad így ma nem mész suliba.- állj állj állj. Először is reggel?????? Mégis meddig voltam én eszméletlen? Késő délután volt az ebédlői incidens. Másodszor és ő? Neki nem kell suliba menni. Az utóbbi gondolatomnak hangot is adtam.

-Neked nincs iskola?

-Én bármikor elmehetek.

-Magántanuló vagy?

-Hivatalosan nem. De amikor hercegi teendőimet kell ellátnom, akkor azt elfogadja az iskola.-ezt úgy mondta, mintha szívesebben lenne a suliban, mint, hogy uralkodnia kelljen. Vagy fene tudja mit csinál egy herceg.

-Értem.

-Lily tud róla?-sejtettem mire kíváncsi.

-Igen. A legjobb barátnőm, persze, hogy tud róla.- válaszoltam neki. Nem mondhatom el, hogy ő is ügynök, amíg nem vagyok benne biztos, hogy teljesen megbízható.

-És....-befejeznéd a mondatot kérlek????- jól láttam, hogy tegnap egy kanállal harcoltál?-kérdezte bujkáló mosollyal.

-Ha Aranyhaj küzdhet serpenyővel én miért nem küzdhetek kanállal?-játszottam a sértettet.

-Jogos.-biccentett egyet. Egy percig néma csönd volt, de aztán kitört belőlünk a nevetés. Olyannyira nevettem, hogy elkezdett jobban fájni a hasam. A nevetésem fuldokló, szenvedő hanggá alakult át. Cameron is elhallgatott és gyorsan megnyomott egy gombot. Kb. két perc múlva egy fehér köntösös nő rohant be, a háta mögött Jamesszel. Odarohant hozzám és belémszúrt egy tűt. Kérdő tekintetemre csak annyit mondott:

-Fájdalomcsillapító.-ezután lágy tekintete átváltott dühösre és kérdőre- Mondtam neked, hogy hagyd békén, mert pihennie kell!-ezt a mondatot már Cameronnak címezte.

-Nem én voltam.-tette fel a kezét- Különben is honnan veszed hogy bármit is csináltam vele?

-Ő egy lány te meg te.-ezzel le is zárta a dolgot és újra rám nézve tette fel a következő kérdést.

-Hogy érzed magad?

-Ahhoz képest, hogy az előbb mennyire fájt sokkal jobban. Viszont holnapra már tökéletesen leszek ezért már mehetek majd suliba.

-Szó sem lehet róla! Itt maradsz és pihensz!

-De...

-Nincs semmilyen de! Itt maradsz szépen én pedig majd rendbe szedlek.

-És mi van ha én nem engedem meg?-kérdezte tettetett komolysággal délceg, ja bocs mégsem, az egy másik emberre igaz. Szóval a mi drága hercegünk.

-Teljesen mindegy mit mondasz, ezen a részlegen az én szavam számít és amúgy is, ha orvosi döntésekről van szó én prancsolok.

-De ez az én házam vagyis én mondom meg ki és mit csinálhat.-szállt vitába Cameron is. Én csak mosolyogva figyeltem kettejük szócsatáját.

-Ezt buktad kölyök mert nem a te házad hanem a szüleidé és velük is megbeszéltem, hogy az orvosi részlegen akármi van én parancsolok.- ezt már félig röhögve mondta. Egyébként egy 40-50 körüli barna hajú határozott, de jólelkű nőről van szó. Legalábbis így első ránézésre. Ezután Cameron bicentett neki amolyan "te nyerted a csatát, de a háborúnk még nincs vége" stílussal. Miután megvizsgált, mint kiderült Lola, ő el is hagyta a szobát. Így ottmaradtunk hárman.

-Stella neked köszönhetjük, hogy meghallottuk a támadást.- kezdte James. Hát őhmm....oké.

-Nekem? -vontam fel a szemöldököm.

-Igen, ugyan valószínű nem volt kellemes, de a sikításodat hallottuk meg.

-Oh!-így már értem.- Hogy hogy nem halloták a lövöldözést?

-Tegezz, és válaszolva a kérdésedre, eléggé vastag falak vannak itt. Több szempontból is- sandított oldalra Cameronra-ezért eléggé nehezen lehet meghallani bármit is.-erre bólintottam egyet. Még feltett pár kérdést a támadókkal kapcsolatban, aztán ő is elhagyta a szobát. Cameron épp nyitotta volna a száját, amikor is megszólalt a telefonom. A csengőhangból ítélve Lily volt az.

-Szia!

-Szia csajszi! Úristen minden oké? Kisebb szívbajt kaptam amikor Cameron mondta, hogy nem érzed jól magad!

-Hát tudod a küldetéssel kapcsolatos amit kaptam.

-Jaj amúgy tudod hogy Cameron egy herceg?-vágott a szavamba. Hát komolyan mondom nem igaz ez a lány!

-Ha hagynád, hogy végigmondjam...

-Jaj persze bocsi! Folytasd csak.

-Köszönöm! Szóval, a feladat amit kaptam az volt, hogy meg kell védjem esetleges terrortámadásoktól Garminólia hercegét. És hát amikor ideértem tudtam meg hogy az nem más mint Cameron.-foglaltam össze röviden.

-Uh! Én ma tudtam meg a srácoktól. De mégis mi fene???? És hogy? És miért?

-Rossz embertől kérdezed!

-És mi a baj?

-Háát miután kitöltöttük a szokásos papírokat történt egy kisebb........támadás. 5 fegyveres, és csak én. Meg mint kiderült Cameron. Képzeld el egész jól harcol.-nem is mertem rá nézni tudtam, hogy önelégülten mosolyog.- Az egyikük beletérdelt az alhasamba. A doki szerint nem maradandó a sérülés, de pihennem kell. Már holnap visszamentem volna a suliba, de azt mondta szó sincs róla. Itt kell maradnom, amíg ő azt nem mondja, hogy suliképes vagyok.

-Mármint Cameronnál?-tette fel az égető kérdést barátnőm. Erre lesütöttem a szemem és bólintottam egyet. Aztán rájöttem, hogy ő azt nem látja ezért rávágtam hogy igen.

-Húúú! Szóval valószínű napokig nem jössz suliba helyette egy konkrét palotában fogsz csücsülni, Cameronnal?-foglalta össze.

-Háát nagyjából igen!

-Azta! Hát csajszi jó szórakozást! Most mennem kell mert csöngettek! Szia! Még egyszer mulass jól!-hadarta el gyorsan. A végét már .... perverz hangsúllyal??? Hát ő is hülye, na mindegy. Miután lerakta és nem is várta meg hogy elköszönjek félig döbbent félig kérdő tekintettel fordultam őfelsége irányába. Ám amikor rá néztem fülig érő mosollyal kérdezte:

-Szóval egész jól harcolok?-ahhh! Már csak ez kellett nekem!

-Fogalmazzunk úgy hogy nem rosszul.

-Ééés itt leszel pár napig. Tudod most hogy így mondjuk, eszembe jutott hogy kell neked egy ember aki vigyáz rád.-hevesen rázni keztem a fejem. Ki. Van. Zárva!!!!!- és tudod én önként vállalkozok a feladatra. Már Lolának is mondtam.- ezt nem hiszem el! Most komolyan! Miért kell nekem ez? Mit ártottam én az Istennek vagy isteneknek vagy.....tovább inkább nem folytatom mert elég sok embernek ártottam, de ez részletkérdés. Épp fogalmaztam a fejemben egy frappáns választ, amikor is kinyílt a terem ajtaja és bevágódott rajta egy számomra ismeretlen személy.

-Uram, hölgyem-tette hozzá még gyorsan- látogatók érkeztek!

Remélem tetszett, ha így van csillagozz/kommentelj! Bocsi a helyesírási hibákért! 😊😉
Puszi 😘