Haru különösen rosszul aludt az éjszaka. Levi nem töltötte otthon az estét, így jóval éberebb volt, állandóan forgolódott a közös ágyban. S nem ez volt az egyetlen ok, rossz előérzete támadt, pontosan nem tudta volna megmondani miért, de minél többet gondolkodott annál többet fájt a hasa. 

A nap már rég fent járt, amikor Haru úgy döntött ideje lesz felkenie, hiába próbált nem tudott elaludni. Lustán az ablakhoz csoszogott, miközben megkötötte a köntösét. 

A hajnali ködnek nyoma veszett, a havas tájnak meg már legalább két hete. Az időjárás ugyan lassan, de változott. A természet ébredezni kezdett a téli álmából. 

Haru figyelte még a kinti világot néhány percig a hasát simogatva, majd úgy döntött vesz egy meleg zuhanyt. A kádas megoldást jobban preferálta volna, de Levi nélkül elég embert próbáló lenne a feladat. Nem beszélve arról, ha esetleg megsérülne. Kénytelen lenne várni, amíg Levi haza nem ér. 

A frissítő zuhany után Haru a konyhában folytatta a napi rutinját majd később kiment, hogy tegyen egy kört a ház körül. Benézett a pajtába is, ahol csak az ő lova tartózkodott. Felkapva a fejét nézett kissé mérgesen a gazdájára. 

- Ne haragudj, Fahéj! Sietett hozzá Haru, általában Levi szokta megetetni a lovakat, mivel ő kel fel elsőként. Haru megsimogatta a lovát, habár csekély vigaszt nyújtott neki. Fahéj rövidesen elhúzta a fejét a gazdája keze alól. 

- Jól van na, hozom a szénát! Nevett fel Haru. Sőt ki is foglak engedni a mezőre. Mit szólsz hozzá? 

Miután Haru biztosra ment, hogy Fahéj nem fog semmiben sem hiányt szenvedni kinézett a csirkeólhoz, ott is várt néhány teendő. 

A délelőtt folyamán előkészült az ebédfőzéshez, de kénytelen volt szünetet tartani. Egy újabb görcs hullám kapta el. Haru a nappaliban telepedett le betakarva magát a kedvenc pokrócával egy könyv társaságában. Az olvasás ki szokta kapcsolni, viszont ez sem működött úgy ahogy kellett volna. Nem akart szűnni a hasfájás, ami kezdte aggasztani Harut. Nem volt elviselhetetlen ugyan, de egyre gyakrabban fordult elő. A korábbi hetekben is előfordult, hogy időről időre elkapta egy kisebb görcsroham. Legutóbb az orvosa megnyugtatta, hogy ez normális dolog nincs miért aggódnia, viszont már a kilencedik hónapban járt. Bármelyik nap megindulhat a szülés. 

Kora délutánra már erősödtek a fájások, ezért Haru úgy döntött nem várja meg Levit amíg haza ér. Kiment a konyhába az asztalhoz, levelet írni. Egyet a városban lévő orvosnak címzett a másikat pedig Levinak írta meg. Miután kész lett velük kisietett az udvarra a galambketrechez és a kis üzeneteket rákötötte a galambok lábaira majd útjára engedte őket. Haru csak remélni tudta, hogy Levi időben fog megérkezni. 

Mire az orvos és a bábák kiértek a házhoz, Harunak már a magzatvize is elfolyt. Idegesen járkált fel le a nappaliban, nem tudta mihez is kezdjen. Hatalmas kő esett le a szívéről, amikor zajt hallott kintről, végre nem kell egyedül maradnia. 

- Jó napott Withers kisasszony! Tért be az orvos elsőként. Hogy érzi magát? 

- Jó napot Weichand doktor! Nem igazán vagyok a helyzet magaslatán. Erőltetett mosolyt az arcára Haru. 

- Ne aggódjon nem lesz itt semmi probléma. Az asszonyok előlészülnek a hálószobájában, utána felkísérik Önt. Addig én megvizsgálom. 

- Rendben van. Sóhajtott fel Haru. 

- Ackerman kapitányt értesíti valaki? 

- Küldtem neki is egy galambot. Valószínűleg még nem kapta meg az üzenetet. Babrált az ujjaival Haru, miközben válaszolt az orvosnak. 

- Hmh biztosan megérkezik, van még ideje. Weichand doktor a táskáját a konyhai asztalra pakolta le s jelezte Harunak, hogy foglaljon helyet az asztal mellett. 

A bábák minden szükséges dolgot előkészítettek, ami a szülés során elengedhetetlen. Egyikük a konyhában várokozó Haruhoz lépett egy csészével a kezében. 

- Hoztam egy nyugtató főzetet kisasszony, igya meg kérem! Enyhíti majd a fájdalmait. 

- Köszönöm! Nyújtotta ki a kezét a csésze felé Haru. A fájásai most már elég erősek voltak, egyre hosszabb ideig tartottak és gyakrabban is jelentkeztek. Szinte már úgy érezte, hogy folyamatosan fáj a hasa. Haru egyből kiitta a csésze tartalmát, egész kellemes ízű volt a főzet, így nem volt nehéz dolga. 

- Mehetünk kisasszony? 

- Igen. Bólintott Haru s megfogta a bába kezét, aki felsegítette a székről s megindultak a lépcső felé. 

Levi türelmetlenül dobolt az ujjaival a térdén a megbeszélés alatt. A mai napon ez volt a harmadik és még vár rá egy csapat megbeszélés. Az este folyamán talán, ha egy órát sikerült aludnia, annyira ellepte a papírmunka az asztalát. Nyűgös volt, elege volt az egész kócerájból, de nem hagyhatta Hanget magára elvégre ő a jobb keze. Ahol Hange ott van neki is jelen kell lennie. Igazából ennek a megbeszélésnek nem is kellene ennyire elhúzódnia, de természetesen a vele szemben ülő kapitány a jelentésének minden egyes részletét alaposan kifejti, mintha le se írta volna. Ez csak még inkább ingerelte Levit, minek ennyit pofázni róla, ha egyszer már leírta tíz oldalon keresztül. 

Hange észre véve Levi arckifejezését rúgta finoman bokán, mielőtt még beszólhatott volna valamit a szószártyár kapitánynak. Hangenak sem volt ínyére a dolog, de mi mást tehett volna.  Elég ingatag volt a poziciója így jobb szerette volna elkerülni a konfliktusokat a többi katonával. 

Halk kopogást lehetett hallani a szobában. Az illető rövidesen kopogott még egyszer attól félve, hogy az első próbálkozása túl bátortalanra sikeredett. 

- Igen! Ki az? Szakította félbe Hange a kapitányt. 

Az ajtónyitódás után egy közlegény lépett be a tárgyalóterembe. Annyira remegtek a karjai, hogy úgy tűnt pillanatokon belül elájul. 

- Elnézést a zavarásért, de üzenetet hoztam Levi kapitánynak. 

- Kitől jött? Intett Levi a katonának, hogy adja át neki a levelet. 

- Nincs ráírva. Annyit mondtak, hogy egy galamb hozta. Nyelt nagyot a közlegény. Levinak nagyott dobbant a szíve a galamb hallatán. Biztos volt benne, hogy Harutól érkezett a levél. Kikapta a katona kezéből s rögtön feltépte. Ahogy végig futottak a szemei a néhány soron, úgy emelkedett a pulzusa is. 

- Mikor jött ez? S közben feállt a székéből. 

- Úgy egy órája. 

- És mégis mi a francért tartott ennyi ideig ide hozni? Csapta le a papírokat Levi az asztalra. 

- Bocsánat kapitány nem tudtuk, mennyire lehet fontos. Levi egy perccel sem pazarolt többet a megszeppent katonára, aki legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Hallgatott volna inkább a saját megérzésére, mint a feletteseiére. 

- Hange, mennem kell! Levi a barátja elé tolta a Haurtól kapott levelet majd futólépésben hagyta el a termet, mindenki meglepetésére. 

- De a jelentésem...Méltatlankodott a másik kapitány. 

- Vannak annál fontosabb dolgok is az életben. Csitította Hange, miközben a levelet olvasta. Úgy néz ki hamarosan meg kell  látogatni Harut és még valakit. 

Levi áldotta magát, amiért még reggel felnyergelte a lovát. Most csak felpattant rá és már vágtathatott is a főhadiszállásról. Ugyan az üzenetben az állt, hogy a bábák és az orvos értesítve lettek attól még Levi nem nyugodott meg. A szülés minden egyes percében Haruval akart lenni, nem azért mert ő tudná a legjobban kezelni a helyzetet, hanem mert a jegyese támasza akart lenni. Abban volt a legbiztosabb, hogy rajta kívül senki sem tudja megnyugatni Harut száz százalékig. 

Levi még sosem ért haza ilyen gyorsan. A lováról majdnem leesett annyira akart sietni. Miután belépett a bejárati ajtón Haru keserves sírása ütötte meg a fülét. Hiába volt az emeleten tisztán lehett hallani. 

- Ackerman kapitány?! Weichand doktor a nappaliban ült a táskáját rendezgetve. 

- Magának nem oda fent kellene lennie? Állt meg Levi a lépcsőfok előtt. Fel sem tűnt volna neki a másik férfi, ha nem szólítja meg. 

- Ó, a szülés során a férfiak nem lehetnek bent. A bábák segédkeznek. Én azért vagyok itt, ha valamilyen komplikáció lépne fel. 

- Hát akkor most az egyszer kivételt fognak tenni. Rántotta meg a vállait Levi s kettesével szedte a lépcsőfokokat. 

Közeledve a hálószobához Levi gyomra egyre jobban zsugordott, mi fog elé tárulni, ha belép? A kételyei ellenére határozottan nyomta le a kilincset. Haruból semmit sem látott szinte, négy nő állta körbe. 

- Haru? Levi óvatosan indult meg a szoba közepére. Haru nem az ágyban szült, hanem egy szülőszékben. A hangja majdhogynem elveszett a szoba zajai között. A bábák ide oda forogtak Haru körül, az egyikük vele szemben ült a felpolcolt lábak közt s erélyes hangon kiabálta az instrukciókat. A másik három pedig Haru szenvedéseit igyekezték enhyíhetni. 

- Maga, hogy kerül ide? Pillantott fel az egyik bába, aki éppen Haru homlokát törölgette nedves ronggyal. Nem léphet be ide! 

- Le..vi? Haru összeszedve az erejét irányította a figyelmét felé. 

- Menjen ki! Utasította egy másik bába, aki egy pohár vizet töltött Harunak. 

- Ne kérem, ne küldjék el! Kapaszkodott bele Haru az asszonyokba. Levinak csak ennyire volt szüksége és máris a kedvese mellett termett. Innen aztán senki sem rakja ki. 

- Itt vagyok! Nyújtotta ki a kezét Levi Haru felé, aki úgy ráfogott, hogy még Levi is meglepődött rajta. Minden rendben lesz! 

- Nagyon fáj! Nem tudom végig csinálni! Sírt fel újra Haru. 

- Muszáj lesz! Szólt rá a széken ülő bába. Világra kell hoznia a babát. Nyomjon megint! 

Haru összeszorította a fogait, az erek kidudorodtak a homlokán ahogy megfeszítette az izmait. A könnyei végig csordultak a vörös arcán a mérhetetlen fájdalomtól. Úgy érezte menten szétreped az egész teste. 

- Pihenjen egy keveset, utána újra próbáljuk. Még nem látok semmit. 

- Mire van szükséged? Törölgette meg Levi Haru homlokát. 

- Még fájdalomcsillapítóra. Válszolt Haru szapora légvételek között. 

- Ennél többet nem adhatok. Nyújtotta a szája elé az egyik bába a főzetes tálkát. Haru egy szempillantás alatt itta ki. Levi közben a hüvelykujjával masszírozta a Haru kézfejét. 

- Nyomjon megint! Haru nyöszörögések közepette pillantott Levira. Félt. Retteget, hogy nem tudja végig csinálni. 

- Képes vagy rá! Tudom, hogy fáj de mindent végig tudsz csinálni! Hajolt közelebb Levi s homlokon csókolta Harut bíztatás képpen. 

- Lélegezzen mélyen és nyomjon újra! Haru feje elemelkedett a széktámlától, amint a kínzó fájdalom akár ezernyi kés fúródott bele a hasába. 

Levi végig támogatta a kedvesét, egy másodpercre sem engedte el a kezét. Hagyta Harunak, hogy úgy karoljon belé, ahogy neki jól esik. Kisebb feladatokat átvett a bábáktól, mindent meg akart adni Harunak, amit csak tudott. Bíztatta, hogy végig fogja tudni csinálni. A legerősebb nőnek tartja az életében. 

- Még egy utolsót nyomjon! A székben ülő bába már látta az újszülött fejét, nem maradt hátra sok. Haru, viszont fogytán volt az erejének, a határait feszegette. 

- Agh! Az utolsó felkiáltása után végre valahára átjárhatta a testét a megkönnyebülés érzése. Nem sokkal később a baba felsírt. 

- Nagyon büszke vagyok rád! Puszilta meg Levi Haru arcát. 

- Le vagyok izzadva. Fel akarta emelni a kezét, hogy megtörölje magát, viszont néhány centinél többet nem mozdult, azonnal visszaesett a karfára. 

- Cseppet sem érdekel. Mosolyodott el Levi s újra megpuszilta Harut. Hogy érzed magadat? 

- Már jobban. Pihegte Haru s szintén halvány mosoly jelent meg a cserepes ajkakon. 

- Gratulálunk, kisfiúk született! Szakította félbe őket a bába, aki a szülést vezette. Szeretné megfogni? Elég erős hozzá? 

- Igen, azt hiszem. Bólintott Haru miközben csillogtak a szemei az izgatottságtól. Végre eljött ez a nap, amikor a karjaiban tarthatja a gyermekét. 

- Üdv itthon! Vette át Haru a fiát a bábától. Egészen eddig sírt, de amint Haru kezeibe került megnyugodott. Már régóta vártunk rád. Suttogta Haru s újra könnyekben tört ki, ahogy a kis babát nézte. Alig tudta elhinni, hogy ez valóban megtörténik. Ugye milyen szép? Pillantott fel Haru a mellette álló kedvesére majd egy ujjával végig simította a kis arcot. 

- Valóban. Levi félve közelített a fiához. A mutatóujja először csak a pólyát érintette. Némi bátorságot kellett gyűjteni, hogy megérintse a rózsaszín arcot. Sosem érzett még ilyen különlegeset. Képtelen lett volna megfogalmazni, a szeretet legmagasabb foka talán? 

- Még volna néhány teendőnk utána magukra hagyjuk önöket rendben van? 

- Természetesen! Egyenesedett fel Levi. 

Haru már az ágyban feküdt, amikor Levi visszatért a hálószobájukba. Kikísérte az asszonyokat és az orvost, miután minden feladatukat elvégezték. 

Levi az ágy szélénél foglalt helyet s egy darabig nézte, ahogy Haru gyönyörködik a fiúkban. 

- Mi legyen a neve? Szólalt meg végül. 

-  Noah. Vágta rá egyből Haru. Megfelel? 

- Persze. Bólintott rá Levi. 

- Szeretnéd megfogni? 

- Azt, hiszem. Vakarta meg a tarkóját Levi. 

- Most rajtad a sor, hogy megnyugodj. Kuncogott fel Haru. Segítek! Azzal Levi felé emelte Noaht. Nézd a kezeimet, te is rakd őket úgy! 

- Így? vonta össze a szemöldökeit Levi. 

- Igen, látod megy ez. Haru vigyázva adta át Noaht Levinak, aki úgy fogta akár egy hímestojást. Mozdulni sem mert vele. 

- A végén beáll a hátad. Nevetett fel megint Haru. 

- Nagyon vicces. Forgatta a szemeit Levi. Noah pár pillanatra kinyitotta a szemeit majd újra lehunyta őket s szuszogni kezdett az apja karjaiban. Levit eufória járta át, ahogy Noaht nézte. Egész életében elhullottak mellőle a családtagjai és azok az emberek, akiket annak tartott. Most viszont kapott egy új esélyt. Levinak sosem adatott meg, hogy megismerje az apját. Noahnak éppen ezért a tőle telhetően a legjobb apa akar lenni. Az eltökéltsége egyre csak nőtt a békésen alvó apróság láttán. Az első pár könnycsepp fel sem tűnt neki, amik végig gördültek az arcán. 

- Levi? Haru hangja némi aggodalmat tükrözött, de leginkább meghatódottságot. Még sosem látta sírni Levit. 

- Azt hiszem életemben először érzem azt, hogy túl sok a boldogság bennem! Pillantott fel Levi Harura. Az arcára olyan lelkes reményteli kifejezés költözött, hogy Haru még levegőt is elfelejtett venni a meglepődöttségtől. 

Habár a felderítőknél egyre csak gyűlt a munka a tavasz megérkezésével, Levi már egy hete nem hagyta el az otthonát. Mindenben Haru támasza akart lenni és az igazat megvallva Harunak szüksége is volt a segítségre. Lassan épült fel a szülésből, az orvosa és egy bába két naponta jött el hozzá megvizsgálni őt és Noaht. Levi ilyenkor mindig az ajtónak támaszkodva feszült figyelemmel követette az eseményeket. Szerencsére komoly probléma sosem merült fel. 

Szerda reggel Levi már a konyhában főzte a teát és készítette a reggelit, amikor lépéseket hallott a nappaliból. Nos inkább csoszogást. 

- Jó reggelt! Köszönt halkan Haru karjában tartva Noaht, aki nyilvánvalóan aludt. 

- Miért nem maradtál az ágyban? Fordult meg Levi. 

- Mert jól esik egy kis mozgás. Később is tudok pihenni van rá egy egész napom. 

- Ha a kölyök nem csinál megint színházat. 

- Azt hittem hozzá szoktál már a nem alváshoz. Ásított lustán Haru s leült az étkezőasztal mellé. 

- Azért jó, ha csönd van. Ahogy látom téged is megvisel. Simított végig Levi a kedvese haján. 

- Mi árulta el? Mosolyodott el Haru a gyengéd érintésre. A szemem alatti karikák vagy az égnek álló hajam? 

- Jól állnak a karikák. Kezdesz hasonlítani rám. 

- Végre, ez minden vágyam. Hajtotta hátra kissé a fejét Haru s cserébe Levi homlokon puszilta. 

A reggeli után a kis család a nappaliban helyezkedett el, pontosabban a kanapén. Ezúttal Noah Levi karjai közt volt s érdeklődve nézte az apját. Már kezdett hozzászokni a hangjához. Az arca kicsit még ráncos volt itt-ott, de rettentő puha is állapította meg magában Levi, miközben megsimogatta Noah arcát. 

A kanapé másik végében Haru felhúzott lábakkal ült, hátát a támlának döntve, az egyik karjával rákönyökölt a kanapé szélére. Levi épp mondani akart neki valamit, de amint felé nézett úgy gondolta várhat még. Haru időközben elbóbiskolt a világért sem akarta volna felkelteni, így inkább visszafordult Noah-hoz.  

- Huh anyu máris kidőlt, jobb ha nem csapsz zajt. Suttogta Levi. Rá fér a pihenés. Éppen csak lehunyta a szemeit Levi, amikor kopogás hangja zavarta meg a kivételes nyugalmat. Levi szemei azonnal kipattantak s először Haru felé figyelt, még aludt. 

Ennek fényében pattant fel a kanapéról s a bejárati ajtóhoz sietett. A kinti személy imádkozhatott magáért, habár az sem mentené meg Levitól. 

- Mit akarsz? Tárta ki Levi a bejárati ajtót. Meglepődötten konstatálta, hogy nem egy személy ácsorog a verandán, hanem a kis különleges csapata és Hange. Hát persze...mit is hitt? Várható volt ez a váratlan látogatás. 

- Ó, Levi hát ez a nap is eljött apuka lettél! Kiáltott fel Hange izgatottan, amint megpillantotta a kicsi csomagot Levi kezében. A gyerekek is lelkesen furakodtak Hange mögött egymás szavába vágva. 

- Hé lehetne halkabban?! Mordult fel Levi. Harunak muszáj pihennie. 

- Persze, de azért bejöhetünk nem? Vonta fel a szemöldökét Hange, napok óta erre a pillantra várt. 

Levi fejében tényleg megfordult az ötlet, hogy rájuk vágja az ajtót és utána úgy tesz mintha itt sem lennének a többiek. Végül megmaradt ötletnek. Mindenkit lábujjhegyen terelt be a konyhába. Mivel senkinek sem volt átadni Noaht, így Mikasa főzött mindenkinek teát. 

- Na egy pillanatra sem foghatom meg? Nyafogott Hange. 

- Esetleg, ha tízszer megfürdesz. 

- Ugyan Hange-san biztos lesz még lehetőséged rá. Vigasztalta Sasha, akit a hozott sütemények egy hangyányit jobban foglalkoztattak. 

- Haru, hogy van? Kérdezte Eren a teáját kavargatva. 

- Jól. Napról napra erősödik. 

- Kapitány, mikor fog visszajönni hozzánk? Érdeklődött Jean. Nem mintha panaszkodhatott volna. Élvezte, hogy nem hajnalban kell kelnie és nincs aki naponta ellenőrizze a szobájának a tisztaságát, de azért az edzések hiányoztak. Van még mit tanulnia az ember-ember elleni harcról. 

- Még nem tudom. Hange, hogy bírod? 

- Ami azt illeti...Kezdett el somolyogni az említett. Bátorkodtam hozni néhány dokumentumot, csak hogy képbe legyél mire visszajössz. 

- Rendben van. Bólintott Levi. Legalább nem szakad majd minden a nyakába. 

- Áprilisra tervezzük az év első felderítő útját. Akkor nagy szükségünk lenne rád. 

- Ott leszek. Mi az úticél? 

- A tenger.