850 április 

- Vigyázz mögötted! Kiáltotta el magát valamelyik katona a távolban.  A fejemet a hang irányába kaptam, egy rendellenes titán négykézláb rohant az újoncok csapata után. A tavasz eljövetelével megkezdtük a felderítő utakat. Sajnos a Mária falon belüli állomás építése lelassult az utóbbi másfél évben a munkások hiányában. Mindenki féltette az életet s csak kevesen voltak hajlandóak bevállalni a veszélyes munkát. A legfőbb feladatunk így a biztonságos útvonal megteremtése lett Shinganshinához na meg persze a harmadik és egyben utolsó falig. Korán reggel hagytuk el Trostot azóta meg sem állva haladtunk a lerombolt város felé miközben kisebb nagyobb titán csordák állták utunkat. Az a szörnyeteg csak nem akar lemaradni gondoltam mialatt továbbra is a frissen végzett katonákat néztem, akiken egyre jobban eluralkodott a pánik. Na nem mintha én az első utamon nem hagytam volna ott majdnem a fogamat mosolyodtam el, ahogy eszembe jutottak a régi emlékek. Meghúzva a lovam gyeplőjét jeleztem hűséges állatomnak, hogy váltson irányt. 

- Oi Haru te meg hová mész? Szólt utánam értetlenül Eld miután észre vette, hogy megbontottam az alakzatunkat. 

- Valamit el kell intéznem! Kiabáltam hátra majd vágtára késztettem barna lovamat. Perceken belül képes voltam utol érni a riadt csapatot és a nyomukban loholó óriást habár nem sokáig maradtam a háta mögött. Amilyen gyorsan csak tudtam a négykézláb járó titán elé kerültem s egy jelző pisztoly lövedékével céloztam felé, hogy eltereljem a figyelmét a többi bajtársamról. A piros füst megtette a hatását s pillanatokon belül suhintott egyet felém hatalmas kezével az emberevő szörnyeteg. Csakhogy én sem álldogáltam tétlenül, megnyomva a lábammal a lovam oldalát kezdtem újabb vágtába s az óriást eltereltem a többi katona közeléből. Most már csak a saját bőrömet kell megmentenem futott át a gondolat a fejemben miközben a terepet szemléltem, olyan helyre kell csalogatnom ezt a kopasz valamit ahol a lehető legkevesebben vannak. Néhány száz méterre állt egy magában egy igencsak termetes fa. Éppen megfelelő néztem elégedetten végig a vastag ágakon. Szerencsére a titán nem túl magas ezáltal könnyebb lesz kiiktatni. A vágta közben előkészítettem a pengéimet majd készen álltam, hogy át repítsem magamat a magas fára. Egyik kampómat kilőve szálltam a levegőben s kihasználva a gáz nyújtotta lendületet száznyolcvan fokos fordulatot tettem a vastag törzs körül időközben pedig a másik kampómat lőttem ki a fatörzsre. A titán lassú reakciójának köszönhetően képes voltam a kis manőveremmel a háta fölé kerülni majd a nyakszirtjét vettem célba. Vissza húzva a kampóimat vettem rá magamat a rendellenesre s végig futva a nyaka mentén mártottam bele mindkét tű éles pengémet a húsába. A lendületem ezúttal viszont túl nagy volt s nem sikerült időben megállnom ugyan a közelben lévő másik fára még ki tudtam lőni az egyik kampót így is gurultam néhány métert. 

- Na ezt nem pont így terveztem. Nyögtem fel a füves területen a fájdalomtól, de hát nem volt mit tenni muszáj volt felállni különben a végén még valamelyik szörny gyomrában végzem. Hangosat füttyentettem a lovamnak, aki pillanatokon belül megjelent előttem. 

- Oi Haru ki adott neked erre a kis magán akcióra engedélyt? Fogadott Levi kapitány nem túl barátságos hangnemben. 

- Hehe...Vakartam meg a tarkómat. Nos úgy láttam, hogy segítségre szorulnak az újoncok. 

- Nem véletlenül van kapitányunk Withers! Csatlakozott flegma beszólásával Oluo a beszélgetésbe. Nos hát vele még most sem igazán sikerült megbarátkoznom, de legalább néha néha tud kedves lenni mondjuk ez megint éppen nem az a nap. Ignorálva a barna hajút lovagoltam tovább a osztagommal. 

A nap felénél tartottunk egy rövidebb pihenőt. A lehető legjobb helyet találtuk meg egy folyó mellett, a lovainkra már ráfért a frissítő hideg víz. A legtöbben csendben majszolgatták az útravalóikat ez alól én és a Levi egység sem volt kivétel. Azonban egy tag nem ebédelt velünk, aki természetesen a kapitány volt. Biztos Erwin parancsnokkal beszélget vagy Hange-val. Még most sem tudtam elfelejteni a vacsora estéjén történteket ellentétben a kapitánnyal, aki már másnap úgy viselkedett velem mintha mi sem történt volna s ezt azóta a nap óta tartja is. Talán azért nem akar velünk lenni mert én is itt vagyok, biggyesztettem le a számat kissé a gondolattól. Na de máskor sem került, habár azóta sem tett semmilyen jelzést felém. Biztosan csak egy kis botlás volt a részéről, pillanatnyi gyengeség, a fejébe szállt az ital. Valahogy mindig vissza tértem ezekhez a gondolatokhoz, nem hagytak nyugodni. A sok kérdéstől úgy éreztem, hogy felrobban a fejem, viszont ahhoz meg túl gyáva vagyok, hogy magát a kapitányt kérdezzem meg. Jó ég mit gondolhat rólam tettem a tenyeremet a homlokomra. Mérgemben nagyot haraptam a szendvicsemből s figyelmemet ismét a cseverésző bajtársaim felé irányítottam. 

- Erwin parancsnok! A közeli bokros területről egyszer csak egy lovas katona rontott ki végig száguldva a felderítőkön s jó formán eltaposta az embereket a lovával a nagy sietségben. Azonnal vissza kell jönniük! Mindenkinek! A Rózsa falat áttörték a titánok! A hatvan méteres óriás is megjelent! Miután közelebb ért az ordibáló katona akkor tűnt fel, hogy nem közülünk való a helyőrségnél szolgált. Ahogy szinte mindenki én is döbbentem hallgattam végig, amit mondott a lihegő katona. Hogyan törhették át a második falat is ezek a szörnyetegek? Mondjuk annak a kolosszális bőr nélküli szörnyetegnek nincs nehéz dolga egyszerűen csak berúgja a főkaput, mint legutóbb öt évvel ezelőtt. Lefogadom, hogy most is a semmiből került elő csak úgy, mint a legutóbbi támadásakor. Még egyszer nem történhet meg az a katasztrófa, az az emberiség végét jelentené. Akárhogy is lesz meg kell állítanunk az óriásokat különben súlyos következményeket fognak maguk után vonni. 

- Mindenki lóra azonnal! Vissza megyünk Trostba! Csendült fel Erwin Smith mély hangja. Eldobva az ételemet siettem a lovamhoz s pillanatokon belül ügettem a város irányába. 

*****

A Nap már az ég alját nyaldosta mire vissza értünk Trostba. A város környékén különösen feltorlódtak az emberevők csak úgy özönlöttek befelé a hatalmas tátongó lyukon. Nagyot nyelve figyeltem ahogy lomha léptekkel közeledtek a magas kőfal felé. Így szemtől szemben biztosan nem fogjuk megrohamozni őket több mint valószínű, hogy a fal egy másik részén fogunk feljutni úgy kevésbé kockázatos. 

- Mindenki maradjon a csapatával! Szólalt meg Erwin parancsnok, még a lovak patáinak dobogásától is tisztán lehetett hallani határozott hangját. A falakon belüli óriások megölése legyen a legfontosabb feladat! 

- Figyeljetek! Fordult hátra Levi kapitány. Petra, Günther ti együtt mentek a város keleti részére! Oluo és Eld tiétek a nyugati! Haru te velem jössz a déli részre! Ha felértünk a fal tetejére szét válunk. Világos?  

- Igen! Válaszoltunk kórusban a felettesünknek. 

Levi mögött futva nézelődtem le a magas építményről próbálva minél jobban felmérni a terepet. Lesújtó látvány fogadott minket, a házak több mint fele csúnyán megrongálódott, mindenhol lekaszabolt titán maradványok hevertek, amik gőzölögve párologtak el beborítva a várost. Megcsócsált emberek hullája hevert szanaszét az utcákon, háztetőkön. Elkéstünk volna? Haraptam be ijedtemben a szám szélét. Van még itt valaki, akit meg tudunk menteni? A kapitánnyal a főkapu irányába szaladtunk, ahol különös látvány fogadott minket...nem még ez a szó is kevés arra, hogy kitudjam fejezni a romos utcán látottakat. Egy titán világító zöld szemekkel cipelt a vállán egy ormótlan nagy kő darabot, úgy tűnt, hogy a súly majd össze roppantja a lényt, azonban az még sem volt hajlandó megállni csak ment és ment. S a legfurcsább az egészben az volt, hogy a helyőrség katonái kísérték és egyben védték a cipekedő óriást a többitől feláldozva ezzel magukat. Két fiatal katona vezette a zöld szemű titánt, aki végül fülsiketítő ordítás közepette vágta le a kő darabot egyenesen a hiányzó főkapu helyére ezzel eltömítve a lyukat. 

- Mi a fene folyik itt? Suttogtam magam elé zavarodottságomban. Lenne egy óriás, aki a mi oldalunkon áll? Hiszen ezzel a cselekedetével meggátolta, hogy még több maga fajta juthasson be az elkerített városba. Most először a történelemben aratott győzelmet az emberiség az emberevők felett. Ez az érzés...ilyen érzés lenne a győzelem borzongtam meg s libabőrős lettem, ahogy a tetemes kődarabra pillantottam, nem tudtam róla levenni óceán kék szemeimet. Levi manőverfelszerelésének hangja zökkentett ki a kis világomból, kíváncsi szemekkel pislogtam utána. A zöld köpenyes férfi egyszerűen csak levetette magát a mélybe. Na és velem mi lesz? Dünnyögtem az orrom alatt majd rövidesen a nyomába szegődtem. 

A kapitányom a szokatlan óriáshoz szállt, közelebb érve szúrt szemet, hogy két újonc katona próbált kiszedni valakit a titán tarkójából. Egy eszméletlen fiút rángatott egy szőke hajú fiú, csak épp nem igen akart sikerrel járni. Megelégelve a velük tartózkodó negyedik személy levágta a fiú kezeit, vagy valami olyasmit olyan volt mintha a barna hajú fiú keze egybe olvadt volna a titán húsával. Levi a közelgő óriásokat intézte el, akik a gyerekek felfalásának reményében közelítettek. A zöld köpenyes azután a négy fős társasághoz fordult s egyben azonnali magyarázatot követelt a történtekre. Ezek szerint nem csak nálam fordult elő a teljes képzavar. 

A fiú nem sokkal az incidens után elájult ennek ellenére Stohessbe szállították a katonai bíróságra egyúttal őrizetbe is vették. Mint kiderült képes titánná változni. Ehhez foghatót még csak hírből se lehetett hallani, elképzelni se tudtam, hogy mekkora lehet most a pánik a falak között. A támadást követő napokban az elsődleges feladatok közé tartozott a maradék városon belül bóklászó titánok kiirtása majd a holttestek össze gyűjtése. Nem hiányzik még egy járvány is a nyakunkra. Gyomorforgató és egyben elkeserítő látvány fogadott minket a kihalt utcákon. Hamu, füst és gőz terjengett a szét rombolt házak között nem beszélve arról a bűzről, ami az óriások által kiköpött emberi maradványokból maradt fent. Még csak meg sem esznek minket igazán, ha egyszer tele lesznek csak kiköpik az embereket egy ragacsos galacsin formájában. Miután végeztünk a hullák begyűjtésével a csapat többi tagja is Stohessbe utazott. Mindannyian kíváncsiak voltunk Eren Jäger tárgyalására. Nyílt titoknak számított, hogy a felderítő egységen kívül a katonai rendőrségnek is fájt rá a foguk. A kérdés már csak az, hogy ki fogja megkapni a fiút. Egyáltalán életben fogják-e hagyni? A végső döntés a főparancsnokon fog múlni. 

Türelmetlenül néztem körbe a tárgyalóteremben, ami telis-tele volt emberekkel. Az egyik oldalon a helyőrség helyezkedett el a felderítő egységgel együtt míg velük szemben a katonai rendőrségtől álldogáltak emberek plusz jó néhány nemessel az oldalukon, akik között az apám is ott volt. Elvégre részese volt a Stohesst irányító nemesi körnek. A terem hátsó részében alacsonyabb rangú polgárok ültek. Én a karzaton találtam meg a helyemet a többi csapattársammal egyetemben. Az alapzajt a fa ajtó nyikorgása csitította teljesen el s két katona vezette a megszeppent barna hajút a tárgyaló terem közepére, ahol egy fém oszlophoz láncolták le. Végezetül megjelent a főparancsnok is Darius Zackly. Zackyl rögtön a tárgya is tért az idő alatt Hange és Mike is mögénk szegődtek, az ő feladatuk vol elkísérni Erent. A tárgyalás hamar vitába fajult a két oldalnak köszönhetően. Mindketten Erent akarták azonban a célok egy kicsit eltérőek voltak. Míg a felderítő egység tanulmányozni akarta volna a fiút addig a katonai rendőrség előtt inkább a felboncolás lehetősége lebegett. Hát persze a nemeseknek az legfontosabb, hogy a bevételi forrás megmaradjon húztam fintorra az ajkaimat ahogy hallgattam a zakót viselő ember érveit. Nevetséges az egész. 

- Te könnyen beszélsz igaz? Neked nem számít, hogy az emberek éheznek a földhiány miatt! Levi szakította félbe a felháborodott nemest, akinek hirtelen elakadt a szava s csak dadogni volt képes. Levi kapitány a parancsnok mellett állt s szürkés szemeiből sugárzott a gyűlölet a másik oldal iránt. 

- Ezeknek elment az eszük! Tettem a szám elé a kezemet amikor már olyan messzire fajult a vita, hogy egy másik katonát is meggyanúsították azzal, hogy valójában titán és őt is ugyanúgy meg kellene ölni mint Eren Jägert. 

- Szerinted, hogy fog dönteni a főparancsnok? Szólt fojtott hangon Petra. 

- Nem tudom. Válaszoltam miközben kék szemeimmel a megláncolt fiút néztem. Szinte még gyerek és miken kell keresztül mennie. Egy cseppnyi megértést sem mutatnak felé végig csak ítélkeznek a feje fölött, döntenek a sorsáról a megkérdezése nélkül. Az indulatok annyira elszabadultak, hogy Eren szinte összeomlott a súly alatt, teljes erejéből felkiáltva hallgattatta el a társában kételkedő embereket. 

- Rosszul gondoljátok! Kezdett el beszélni leszegett fejjel. Mindenféle teóriát kitaláltok rólam, amit éppen a fantáziátok megalkot. Ti még csak titánt sem láttatok akkor meg mitől féltek ennyire? Miért nem hagyjátok azoknak megvédeni az embereket, akik képesek rá? Ti mind gyávák vagytok! Csak fogjátok végre be és hagyjatok mindent rám! Üvöltötte teli torokból szavait a kék szemű fiú. 

A teremben döbbent csend honolt a hallottak után. Eren nem lehetett több tizenöt évesnél mégis volt annyi bátorsága, hogy megvédje a vele élő lányt és saját magát is. 

- Állj készenlétben! Parancsolt rá az emberére Nile Dok a katonai rendőrség vezetője. 

- Igen is! Válaszolt az egyenruhás majd puskáját a leláncolt fiúra szegezte. Eren hitetlenkedve bámult rájuk. Hirtelen egy rúgás érte a másik oldalról aztán még egy, utána felülről jött. Levi kapitánytól származtak a rúgások...

- Mi a francot művel? Fordultam tányér méretű szemekkel Hange felé, de hiába semmi választ nem kaptam. Tátott szájjal néztem végig, ahogyan a fekete hajú férfi rugdossa a kiszolgáltatott helyzetben lévő tinédzsert, ahol csak éri. Minden egyes rúgásnál Eren fájdalmasan felnyögött, Levit cseppet sem érdekelte a barna hajú szenvedése még az arcába is bele térdelt. 

- Levi..! Nile elképedt hangja visszhangzott a teremben. 

- Mi van? Állt meg Levi egy pillanatra a verésben. 

- Ez veszélyes..lehet. Mi lesz, ha átváltozik és tombolni kezd? 

- Hogy ő? Fogta meg a barna tincseinél a kapitányom a megvert embert s magával egy szintbe húzta a fejét. Ahogy láthatod elég könnyű fegyelmezni. Ugyan ez egy személyes vélemény, de a fájdalom a legjobb módszer a fegyelmezésre. Mi lenne, ha az én felügyeletemre bíznátok a kölyköt? Elvégre én vagyok az egyetlen ember, aki képes lenne megölni őt. Vagy netalántán ti felkészültetek rá? Vonta fel a szemöldökét kérdőn a nemesek irányába az egyenruhás. 

- Főparancsnok lenne még egy utolsó javaslatom! Emelte fel a kezét Erwin Smith. Eren Jäger segítségével képesek lennénk vissza foglalni az elvesztett területeket és talán többet is megtudhatnánk az óriásokról. Ahogyan Levi is mondta ő és a csapata képesek lennének kordában tartani a fiút. 

Néhány percnyi gondolkodás után ami számomra hosszú óráknak tartó feszült csendnek tűnt Zackly megköszörülte a torkát. 

- Meghoztam a döntésemet! Eren Jägert a felderítő egység kapja meg! Fa kalapácsával nyomatékosította kijelentését, amit hangos morajlás követett.