Titánok mindenütt. Lesújtó látvány fogadott, ahogy sebesen vágtattunk végig a véráztatta mezőn. Emberi maradványok hevertek szanaszét, néhány szerencsés csak sérülten ült a földön s társaik próbáltak életet lehelni beléjük, hogy tovább folytassák a küzdelmet az életükért. Borzalmas volt látni ezt a mérhetetlen kínt a katonák arcán.

- Haru! Zökkentett ki gondolataimból Hans. 

- Igen? 

- Ha elérjük a fákat akkor át váltunk a felszerelésre! Te maradj fent egy fán én addig segítek megóvni a szekereket. Próbálj meg meglapulni az ágak között, mivel könnyen elérhetnek a titánok, ha nem vigyázol eléggé. 

- De segíteni akarok...Kezdtem bele azonban gesztenye barna hajú barátom félbe szakított. 

- Jobb, ha egyelőre elbújsz!  Felteszem nem akarod úgy végezni, mint a társad. 

- Nem. Hajlottam le a fejemet. 

Rövidesen elértük az erdős területet, ahol az egység maradék tagja tartózkodott. A parancsnok és két csoport a szekereknek nyitotta meg az utat befelé az erdőbe míg a többi katona a fákon helyezkedett el vagy az óriásokat kaszabolta. 

- Kész vagy Haru? Szólt hátra Hans mielőtt még elértük volna a legközelebb eső fát. 

- Igen. Húztam ki a kardjaimat s rá fogtam a manőverfelszerelés markolatára készen állva, hogy felrepüljek a fa egyik vastag ágára. 

- Vigyázz magadra! Mondta búcsúzóul sötét szemű barátom. 

- Te is! Fogtam meg a vállát majd kampóimat kilőttem a vastag fatörzsre. Miután felértem vissza néztem a megmentőmre. Hans éppen fordulni készült lovával, amikor egy rendellenes ugrott elő szinte a semmiből felborítva a férfit s vele együtt szürke lovát is. Az elit katonának reagálni se maradt ideje az őt ért támadásra. Az óriás jobb alkarját bekapva emelte fel a földről. 

- Hans! Kiáltottam fel rémülten s kampóimmal a titán melletti fát vettem célkeresztbe. Hans üvöltve a fájdalomtól vergődött, csak egy módon szabadulhatott meg az óriástól. Levágta az alkarját majd lezuhant a földre. Mielőtt még a szörnyeteg újra megkaparinthatta volna meg sebeztem a gyenge pontját, ami sikeresnek bizonyult, mert rögtön térdre rogyott. 

- Hans térj ki! Kiabáltam a vérző férfi irányába, minden erejét össze szedve gurult el a zuhanó óriás közeléből éppen hogy megúszta, hogy ráessen a súlyos test. 

- Hans! Rohantam oda hozzá. Mondj valamit! Könnyek gyűltek szememben, ahogy végig néztem a majdnem eszméletlen férfin. A karja könyöktől lefelé hiányzott s erősen spriccelt a vér belőle, ha nem szorítom el a sebet el fog vérezni percek alatt. Hans lova nem volt olyan szerencsés, mint a gazdája. A ló hátsó testrészét elnyelte  az óriás, szerencsére a nyereghez csatolt zsákot sikerült kicibálnom a két élettelen test közül. A zsákban talált kötszerrel elláttam Hans sérülését, de ez sem fog sokáig kitartani.

- Haru...hagyj itt! Szólt hozzám rekedtes hangon a sebesült katona s fájdalmában jobb karjához kapott.

- Ne beszélj hülyeségeket! Rivalltam rá. Szó se lehet arról, hogy nélküled menjek tovább! Nagy döngő léptek hangja ütötte meg a fülemet, egyszerre megértettem, hogy miért mondta amit. Hátra fordítva fejemet egy körülbelül 8 méteres titán közeledett felénk. Nagyot nyelve mértem fel a környezetet, hogy milyen irányból lenne érdemes elkezdeni a támadást vagy inkább a menekülést. Nem maradhatsz a földön! Karoltam fel a férfit, majdnem össze rogytam a súlya alatt. 

- Engedj..el! Beszélt nehézkesen Hans. Úgysem..tudsz..felvinni! 

- Nem hagylak magadra! Zártam le a vitánkat s inkább a titán megölését vettem fontolóra. Letéve a barátomat a szörnyhöz közeli fára lőttem ki magamat. Ez viszont az óriás figyelmét is felkeltette, többé már nem érdekelte a földön fekvő társam. Az előzőleg sikeres taktikámat alkalmaztam, kilőttem a szemben lévő fára a kampóimat s elsuhanva a titán háta mögött terveztem megvágni a nyakszirtjét. Igen ám, de csak terveztem. A monstrum elkapta a fém köteleimet s lerántott velük együtt. Zuhanni kezdtem miután elengedte a köteleket az utolsó pillanatban sikerült újra kilőni a kampóimat egy fa törzsébe így megmenekültem a fájdalmas földet éréstől. Nem lesz ez így jó gondoltam miközben vissza siettem Hanshoz, túl kevés vagyok egy ekkora titán megölésére. Újra megpróbálkoztam a férfi felemelésével, de inkább vonszolássá alakult a dolog, túl nehéz volt félájultan cipelni Hansot. 

- Hagyj meghalni. Hangzottak a szavak a szinte fehér ajkak közül.  

- Már nem kell sok! Nyögtem erőlködésebemben s tovább haladtam a magas fa felé, ha fel tudom juttatni magunkat talán lesz esélyünk. 

Csak még egy kicsi hunytam be kék szemeimet az erőlködéstől egészen addig míg a hátam neki nem ütközött valami keménynek. Az a valami kemény a fa törzse volt, megörültem eme felfedezésemnek azonban arcomról hamar lehervadt a mosoly, amikor az óriás ormótlan nagy lábával álltam szembe. A gonosz teremtmény gyorsan közelített bal kezével. Rövid eszmefuttatás után Hans elé ugrottam s kardjaimat a lény tenyerébe döftem olyan erővel, hogy bele törtek a titán húsába.

- A francba is! Átkoztam magamat a vakmerő cselekedetem után. 

- Haru! Hans hátra húzott ép kezével, hogy kitérjek a másik közeledő kéz elől majd előrántotta kardját. Menj innen!

- Kell lennie más megoldásnak! Törtem ki könnyek között. Valaki segítsen! Visz hangzott hisztérikus hangom a fák között. 

Emberek kiabálására lettem figyelmes. Egy korombeli lány került a titán elé elterelve rólunk a figyelmet. Két férfi szállt le mellénk. 

- Hans? Mi történt? Szólalt meg az egyik aggódva. 

- A titán elkapta a karjánál. Válaszoltam a hullámos hajú helyett. Minél előbb el kell juttatnunk egy orvosi kocsira. 

- Günther vagyok Hans. Karolta át a férfi miközben társa követte a példáját. Nem hagyunk itt, megmentünk a csapattal. Biztatta csapatársát a magas férfi. Ketten elég erősek voltak ahhoz, hogy felemeljék a sérültet és feljussanak vele a fára. 

- Vigyázz ott lent! Kiáltott nekem valaki, fejemet ijedten kaptam az óriás irányába, akit már kivégeztek, ami rám nézve nem sok jót jelentett ugyanis persze, hogy az én irányomba kezdett el dőlni.  

A hátam mögül a manőverfelszerzés zaját hallottam, majd egy erős kezet éreztem a derekam körül mire észbe kaptam már a levegőben szálltam szorosan neki nyomódva  a megmentőm mellkasának. Mielőtt még túl kényelmesre vehettem volna a formát le is tett egy elég vastagnak ítélt faágra. 

- Tch. Hogy te állandóan csak bajba keveredsz! Tágra nyílt szemekkel bámultam az előttem álló katonára, pontosabban kapitányra. 

- Köszönöm. Hajtottam le enyhén a fejemet s éreztem ahogy forró könnycseppek gördülnek le az arcomon. 

- Oi szedd össze magadat! Még koránt sem kerültünk ki ebből a szarból. Fordított hátat nekem a fekete hajú. Hogy van Hans? Tette fel kérdését a másik fán állóknak.  

- Súlyosan megsérült. El kell vinni a kocsikhoz. Válaszolt Günther. Levi néhány pillanatig csendben maradt s erősen ráncolta homlokát miközben szúrós tekintetét hol rám emelte hol a csapatára. 

- Günther Eld ti fogjátok továbbra is támogatni Hanst. Petra és Oluo ti hátulról fogjátok fedezni őket. Te pedig...Fordult felém teljesen a felnyírt hajú. Velem leszel Güntherék előtt, mi vezetjük a többieket. Fejezte be terve ismertetését a kapitány. Fontos, hogy elérjük az orvosi szekerek egyikét mielőtt kiérnének az erdőből úgyhogy indulunk most azonnal! 

Engedelmeskedve a parancsnak Levi kapitány mellett haladtam tovább a felszerelésem segítségével. 

- Tartsd nyitva a szemedet bármikor felbukkanhat egy szarzsák. Mormogta a szürkés szemű férfi. 

- Rendben. Bólintottam. Gondolataim csak Hans körül forogtak vajon időben oda fogunk érni?  

Levi oldaláról óriás közeledett felénk. A kapitány szemrebbenés nélkül rontott rá a bestiára s másodpercek alatt végzett vele. Valóban ő lehet az emberiség legerősebb katonája, néztem ámulattal a holló fekete hajú férfit.  

- Haru! A nevem hallatán megborzongtam, olyan furcsa volt a szájából hallani. A következő a tied lesz. Bökött előre szemeivel a kapitány. Elterelem a figyelmét, te addig megkerülöd hátulról és elvágod a nyakát! Adta ki az utasítást Levi. A titán nem volt igazán nagy, nagyjából hat méter körül lehetett. Nagyot nyeltem a csökkenő távolság miatt s még mindig nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne hányjam el magamat a félelemtől. Hátra pillantva azonban erőt gyűjtöttem. Hanst szinte teljesen eszméletlenül tartották társai, akik majd megszakadtak a nehézség miatt, mégsem voltak hajlandóak hátra hagyni barátjukat. Az én félelmemnek sincs itt helye, le kell tudjam győzni különben Hans meghal! Azt pedig nem hagyhatom, túl sokkal tartozom neki és nem utolsó sorban az egyetlen barátom az egységben! Levi előre száguldott s én is felkészültem a támadásra. A titán minden figyelmét a fürge kapitányra összpontosította így könnyedén mögé kerülhettem s egy határozott vágással metszettem ki egy nagy darabot a nyakszirtjéből. 

- Szép munka! Dicsért meg Levi miután ismét rendeződtünk. 

- Köszönöm, uram. Mondtam halkan. 

Az erdő végén járhattunk mire sikerült találnunk egy lovas kocsit. Az se számított, hogy orvosi kocsi e vagy sem csak le tudjuk tenni Hanst. El se hittem, hogy sikerült a mentőakció. A gesztenye barna hajú barátom a zötyögő kocsin feküdt, igaz eszméletlenül, de még akkor is életben volt állapította meg a kocsin ülő katona. Nagyot sóhajtva hunytam le szemeimet, hatalmas kő esett le a szívemről. Csak Levi kapitány maradt a kocsin velem és Hanssal, a különleges egység többi tagja a maradék titán lemészárolásában segédkeztek.  

- Rendbe fog jönni? Kérdezte Levi a másik személyt, aki a kocsin ült. Igyekeztem koncentrálni a beszélgetésre azonban egyre több fekete folt jelent meg előttem s levert a víz.

- Lehet róla szó... A mondat többi részét már nem hallottam annyira hangosan kezdett el zúgni mindkét fülem. Úgy éreztem, hogy előre hátra dülöngélek míg végül minden teljesen elsötétült.