- Historia, majd elfelejtettem...Fejezte be a lova simogatását Levi s a lány elé állt. Erwin parancsa, hogy miután vége ennek a csatának lenne egy dolog, amit meg kellene tenned. Mivel te vagy a trón jogos örököse, így neked kell elfoglalni azt és királynőnek lenni.

- He? Tátottam el a számat.

- Historia, mint királynő?! Pislogott nagyokat Sasha s oldalra döntötte a fejét.

- A puccs lehet, hogy sikeresnek bizonyult, de az emberek nem fognak megbékélni a tudattal, hogy katonák irányítják őket, ezért kell egy mese, amit beadhatunk nekik, hogy a valódi trónörökös visszaveszi a koronát a bábkirálytól. Magyarázott tovább Levi fittyet hányva a reakciónkra. 

- Hogy...én...királynő? Ismételte el meghökkent hangon Historia. 

- Öhm...kapitány?! Emelte fel bátortalanul a hangját Connie. 

- Mi az? Fordult felé Levi s a barátságtalan arckifejezése még inkább megfagyasztotta a vért az alacsony fiúban. 

- Hát izé, Ön is hallotta, hogy Historia..min ment keresztül...Vakarta meg a tarkóját Connie s inkább a földet kezdte el pásztázni a szemeivel. Szóval szerintem... lehet, hogy...

- Ha mondani akarsz valamit akkor bökd ki végre! Vonta fel szemöldökét türelmetlenül Levi. 

- Kapitány! Vette át a szót Jean. Connie azt próbálja elmakogni, hogy Historia nemrég szabadult meg a múltjától és most a parancsnok megint egy szerepbe kényszerítené. Fair ez így vele szemben? 

- Hagyd Jean! Rázta meg a fejét Historia. Bízzátok csak rám! Nem számít, hogy milyen szerepet kell eljátszanom. Megoldom! Csak úgy sugárzott kék szemeiből az elhatározottság. Végig nézve a fiatalok arcain beláttam, hogy mindannyian megérettek erre a kegyetlen világra. Megállják a helyüket. Nos nem mintha lett volna más választásuk vagy alkalmazkodnak vagy meghalnak. 

- Te is számíthatsz ránk Historia, melletted leszünk! Léptem közelebb a szőke hajú lányhoz s a vállánál megfogva szorítottam magamhoz néhány pillanatig. Érettség ide vagy oda, egy tizenöt évesnek el kellhet a támogatás, ha nemsokára királynővé koronázzák. 

- Az ömlengést hagyjuk későbbre, induljatok befelé! Mindjárt kezdődik a megbeszélés. Forgatta szemeit Levi. 

- Levi kapitány, viszont lenne egy feltételem. Lépett fel határozottan Historia. 

- Huh? Fordult vissza Levi. 

- Mivel ez az én életem, mindent el akarok mondani. A kezembe akarom venni az irányítást és együtt akarok harcolni veletek.  

- Felőlem. Sóhajtott fel Levi. Nem mintha lenne időnk vitatkozni ezen. Azzal sarkon fordult s elindult az épület bejárata felé. 

***

Historia után csukódott be az iroda ajtaja, Mikasa és mellém somfordált míg az egyik felderítő jelentést tett a Erwin parancsnoknak és a városért felelős helyőrség parancsnoknak. 

- Ha királynő leszel, akkor felpofozhatod azt a bohócot. Súgta Mikasa Historiának a nem túl kedves szavakat és egyben őszinte véleményét a kapitányról. Úgy néz ki van, ami nem változik mosolyodtam el halványan a megszeppent arc láttán. Kíváncsi leszek, hogy megfogadja-e Mikasa tanácsát. 

- Ha Rod Reiss sebessége nem változik meg, akkor hajnalra éri el a várost védő falat. Fejezte be a mondandóját a katona. 

- Köszönjük a jelentést. Bólintott Erwin. 

- Hogyan fogjuk véghez vinni az evakuálást, Erwin? Fordult nyugtalanul az említett felé a helyőrség parancsnok. 

- Nem menekítjük ki a lakosokat. Válaszolt totális higgadtsággal Smith parancsnok. 

- Hogy mi? Képedt el a másik vezető s rövidesen izzadságcseppek folytak végig az arcán. 

- Mindenki marad Orvudban. Nyomatékosította magát Erwin. 

- Mégis mi a francot képzelsz? A lakosok veszélyben vannak! Ragadta meg a szőke hajú férfit a kabátjánál fogja a helyőrség parancsnok. Az az óriás reggelre eltipor minket. A borostás ember igyekezett egy szintben lenni Erwinnel s a többi helyőrségi katona feszengve nézte az asztal körül zajló jelenetet. Ellenben mi felderítők egy arcizmunkat sem mozdítottuk meg. A parancsnok egyértelműen már egy kész tervvel lépett be az irodába. Feltehetőleg ez is rizikósnak fog bizonyulni. 

- Az a titán abnormális. Szólalt meg Hange. 

- Az meg mégis mi a francot jelent? Förmedt rá a parancsnok s lazított a szorításán. 

- Azt, hogy ez a titán különösképpen vonzódik a nagy embertömeghez. Például egy kis falu nem fogja fel kelteni a figyelmét, inkább egy nagyobb városhoz fog kúszni, mint Orvud. Viszont, ha most elkezdenénk kimenekíteni a lakosokat Mitras irányába, akkor az óriás is megváltoztatná az irányát és áttörne a Sheena falon és persze a főváros lenne a következő célpontja, amit semmiképpen sem hagyhatunk. Ide fele jövet Eren Yeager megpróbálta használni a képességét Rod Reisson, de sikertelen volt, mivel semmi reakció nem érkezett a titán részéről. 

Ismét rám tört a nevethetnék, ahogy felidéztem a szekéren elhangzott szavakat Eren szájából. Néhány eléggé kétértelműre sikeredett s Levi nem volt éppen elragadtatva tőle.

- Rod Reisst a falon kívül fogjuk megállítani. Vette vissza a szót Erwin. Ha mégsem sikerülne természetesen kimentjük az embereket a városból, a katonák szervezni fognak egy menekülési gyakorlatot, így nem tör ki pánik majd a lakosok között.

- Rendben van. Egyezett bele végül az itteni parancsnok s bőszen törölgetni kezdte a homlokát az ing ujjával.

- Ha nincs más akkor kezdjen el készülődni mindenki! Adta ki a parancsot Erwin. Levi osztag, Hange és Moblit gyertek velem! Intett felénk a szőke hajú parancsnok.

- Hova megyünk? Került rögvest Hange a felettese nyomába amint ki értünk az épületből.

- Kell egy terv! Válaszolt Erwin. Nem ártana felmérni milyen fegyver lehetőségeink vannak.

A kis csapatunkat Levi és én zártuk. Smith parancsnok a raktárba vezetett minket s mielőtt még beléphettem volna a többiek után Levi megállított a karomnál fogva majd a falhoz húzott, hogy ne a nyitott ajtóban ácsorogjunk.

- Még egy dobásod van! Nézett rám komor tekintettel. Ne hidd, hogy elfelejtettem az engedetlenségedet, Haru. Hajolt közelebb a fülemhez.

- Nem megyek többet a saját fejem után. Emeltem fel rá kék szemeimet. Bátortalanul kulcsoltam össze a kezeinket s Levi ajkai néhány pillanat erejéig a homlokomra tapadtak.

- Gyere, nem kellene lemaradnunk. Borzolta össze a hajamat majd elengedve a kezemet lépte át a küszöböt.  

~***~

A nap első sugarai tűntek fel az égen. Fent a fal tetején friss szellő lobogtatta meg a zászlókat s a katonák sürögtek forogtak, nem maradt sok idejük a gigantikus óriás néhány száz métere volt csak a védelmet nyújtó faltól. A belőle távozó gőz és füstfelhő kezdte eltakarni a katonák szeme elől a bíborszínben pompázó eget. 

- Mindjárt lő távolságon belül ér! Kiáltotta el magát az egyik katona az ágyú mellől. 

- Mire várnak még? Tüzeljenek rá! Ordította el magát a helyőrség parancsnoka. Nyomban eldördültek az ágyúk s célt értek a súlyos golyók. Mondjuk nem mintha nehéz lett volna eltalálni az óriást, több kilométerről is tisztán kivehető volt. 

Vissza fordulva a város irányába elfogott az aggodalom. A lakosokat már kivezényelték az utcákra s a helyőrség katonái igyekezték egy egyszerű gyakorlatnak álcázni történteket. Ha Rod Reiss-t nem sikerül időben megállítani, akkor mindenkin végig fog gázolni. Talán az életben nem állna többé talpra az emberiség. 

- Nos nézzük mennyire! Mormogott Erwin az orra alatt s a figyelmem ismét a fal másik oldalára irányult. 

Lassan oszlani kezdett az ágyú golyóktól okozott füst s rálátás nyílt a titán testére. Ugyan a lövedékek feltépték a húst a hatalmas testen, de közel sem volt elég ahhoz, hogy megállítsák. A fal tövében elhelyezett ágyúkat is bevetették a katonák, azonban alig ha megérezte az óriás. 

- Mi a gond? Fordult Levi Erwinhez. 

- Ócska fegyverek, képzetlen katonák, slendrián vezetőség. Sorolta az okokat. Másrészt északon vagyunk, össze sem hasonlítható a déli frontvonallal. Ennyivel kell beérnünk. 

- Sok mindent megmagyaráz. Fonta össze karjait Levi a mellkasa előtt. De végül úgy is megint hazardírozni fogsz nem?!

- Hé Erwin meghoztuk a jó cuccokat! Integetett izgatottan az ép kezével Hange. Erőszakkal sem tudtuk volna távol tartani a harctértől pedig a legjobb lett volna, ha a fenekén marad és pihen. 

-Ez micsoda? Pislogtam kíváncsian az előttünk álló tákolmányra miután Hange köré gyűltünk. 

- Ez kérlek szépen egy kiváló fegyver a titán ellen. Emelte fel jelentőségteljesen a mutatóujját Hange. A puskaporos hordókra kerekeket erősítettünk, illetve a manőverfelszerelést is rá szereltük. Ha meghúzzuk a ravaszt mindkét oldalon akkor távolról is bevethetjük a hordókat a kampók és a gáz segítségével. Magyarázta lelkesen a szemüveges nő. Mellesleg mi a helyzet a bombázással?  

- Körülbelül mintha, egy csapat kabóca hugyozná le. Válaszolt a kapitány a szokásos stílusában. Akkor tényleg ezeket fogjuk használni? Pillantott a hordókra Levi. 

- Vannak még hordók és hálók, csak össze kell őket rakni. Tájékoztatott minket Hanji. 

- Rendben van. Levi, Haru, Sasha, Jean és Connie tiétek az az oldal! Adta ki az utasítást a parancsnok. 

- Igenis! Hangzott a válasz s a jelzett irányba kezdtünk el szaladni az új fegyverrel egyetemben. 

Mire elfoglaltuk a helyünket addigra az abnormális a fal tövéig kúszott. Az ágyúk szüntelenül működtek minél jobban megsebesítve az óriást. 

- A következő körrel végzünk vele! Látszik a nyakszirtje. Harsogta a helyőrségi parancsnok. Töltsétek újra az ágyúkat! 

Hirtelen forró levegő csapott az arcunkba s olyannyira égető érzés kerített a hatalmába, hogy levegőt is alig tudtam venni anélkül, hogy ne éreztem volna a perzselő levegőt a tüdőmben. 

- Lev..vi. Kapaszkodtam bele a mellettem állóba. 

- Fene egye meg. Ez nem jó. Megváltozott a szél irány. Emelte fel az arcom elé a kezét Levi. 

- Parancsnok semmit sem látok! Kiáltott fel valaki kétségbeesetten s több irányból is jajveszékelések köszöntek vissza. 

- Nem baj, tüzeljetek! Próbálta túl kiabálni az embereit a parancsnok. A célpont alattunk van! 

Az ágyúk elsültek ugyan, azonban vibrálást éreztem a csizmám alatt. Félve nyitottam résnyire a szemeimet s eltátottam a számat az ormótlan nagy kéz láttán, ami kitört a gőz felhőből egyenesen fel az ég felé majd lomha mozdulattal csapódott rá a falra, amit erősen megmarkolt a titán s felegyenesedett. 

- Elkéstünk! Tágra nyílt szemekkel bámultam az arctalan óriást, a több kilométernyi mászás után olyan szinten lehorzsolódott, hogy nem maradt meg az arca és a teste első fele, kilátszottak a csontjai és a belső szervei, amiből néhány a falra folyt rá, mintha csak lekvár lett volna. 

- Haru! Szólt rám Levi. Öntsd ezt magadra és ne bámészkodj annyit! Nyújtotta át a vödröt, amiben víz volt. Eleget téve a kérésének borítottam magamra a hideg vizet s immáron összeszedetten vártam a következő parancsra. 

- Visszavonulás! Meneküljön mindenki! Óbégatott a helyőrségi katona. Basszus! Át fog törni a falon. A város, ahol felnőttem...mindennek vége. S könnyek gyűltek a remény vesztett férfi szemeiben, ahogy a fal összeroppant a titán keze alatt. 

- Parancsnok menjen maga is! Szólította fel Levi s kezét a vállára tette. Innentől átvesszük. sokáig nem kellett győzködni az emberivel együtt elhagyták a falat s teljes egészében miénk lett a terep. 

- A hordót. Kapkodtam a fejemet Hange találmánya után. 

- Majd én intézem! Bólintott Sasha s közelebb tolta az említett tárgyat. 

- Várjatok Erwin jelzésére! 

Piros füstcsík tűnt fel az égen vagyis az akció kezdetét vette. Sasha meghúzta a ravaszt, a kampók kilökődtek egyenest az óriás kézfejébe. A hajtógáz miatt megindultak mindkét oldalról a hordók s felrobbantak, amint neki ütköztek az abnormálisnak. A robbanás jócskán megingatta a titánt s egyensúlyát vesztve esett rá a falra. Fülsüketítő hörgés tört fel a lényből. 

A másik oldalon sárga villanás jelezte, hogy Eren éppen átváltozik. Előtörve a füstből szaladt az óriás felé, a vállán átvetett hálóval, ami telis-teli volt puskaporos hordóval.

Erwin terve úgy látszik megint csak sikert fog aratni futott át a gondolat az agyamon, ahogy Erent kísértem figyelemmel. A szegényes felhozatal ellenére Erwin képes volt megvalósítani a megbeszélteket, miszerint úgy pusztítjuk el a titánt, hogy belülről robbantjuk fel a testét és mivel nincs szája, amit csukva tarthatna Erennek egyszerűen csak be kell hajítani a hálót és tartalmát a megmaradt szájüregen keresztül. 

- El sem hiszem, hogy bevált a kockáztatás. Mondtam mialatt Eren bedobta a kis csomagot. 

- Hozzá szokhattál volna már. Csettintett nyelvével a kapitány. 

Vakító s egyben fülsértő robbanás rázta meg a környéket. Rod Reiss titánja a levegőbe repült méghozzá számos darabban miden irányba. 

- Még nincs vége meg kell keresnünk a valódi testet. Intézte nekünk a szavait Levi s már fel is emelkedett a földről. 

Kitartóan daraboltuk minél apróbb cafatokra a szétroncsolódott maradványokat, különben még kárt tettek volna a lakosokban és a városban. 

- Ah fenébe már! Hol lehet az igazi test?! Fakadt ki Jean. 

- Keressétek tovább! Beszéltem mialatt egy újabb zuhanó darabot szeltem ketté. Nem hagyhatjuk regenerálódni! 

Historia suhant el mellettem s egy igen tetemes méretű húsdarabot vett célba. Belemélyesztve a kardját húzta végig a titán maradványon, amit gőzkicsapódás követett elsodorva minket egymástól. 

- Historia! Kiáltottam fel. A jövendőbeli királynőnek semmiképpen sem eshet baja. 

Szerencsére nem szenvedett sérülést a zuhanás közben, egy kifeszített ponyvára esett rá a szőke hajú lány. A közeli háztetőn értem földet, azonban addigra már körbe vették az emberek Historia-t, aki először ugyan félve tápászkodott fel, de hamar elő jött a bátorsága. 

- Historia Reiss, vagyok. A falak valódi uralkodója! Jelentette ki büszkén. 

~***~

A győzelem után nem időztünk sokat a városban. A "takarítást" az itteni katonákra bíztuk. Hange és Erwin a gyerekekkel együtt a fővárosba indult, ha minden igaz a koronázási ceremóniát holnapra tervezik. Levi és én pedig visszautaztunk a kápolnához egy másik csapattal túlélőket kutatni.  

- Találtál valakit? Állt meg Levi előttem. 

- Csak holttesteket. Válaszoltam halkan. Mindenkit agyon nyomtak a súlyos kövek. 

- Tch. 

- Levi kapitány! Szaladt felénk egy köpenyt viselő katona. 

- Mi az? Fordult felé Levi. 

- Megtaláltuk Kenny Ackermant! Lihegte a férfi s rögtön összenéztünk a kapitánnyal, habár nem mondta ki, de sejtettem, hogy igazából őt keresi. 

A katona a beomlott barlangtól az erdő széle felé vezetett minket. Kenny egy fenyő törzsének dőlve ült szét terpesztett lábakkal az oldalát fogva. Közelebb érve szembesültem vele, hogy a fél arca csúnyán megégett. 

- Kenny...Szólította meg Levi. 

- Hah te vagy az? Csengett Kenny reszelős hangja s hunyorogva emelte fel a fejét. 

- Menj jelenteni! Majd én ezt intézem. Szólt a másik katonának a kapitány. 

- Ezekkel a sebekkel nem húzod sokáig. Engedte le a puskáját Levi s követtem a mozdulatát. Nem jelentett veszélyt az Ackerman. 

- Huh valóban? Vigyorodott el Kenny s a háta mögül egy dobozt húzott elő majd lelökte a tetejét, hogy felfedje a benne rejlő dolgot. Levi ledöbbenve figyelte régi ismerősét. Rod Reiss táskájából loptam el, fel sem tűnt annak a féleszűnek. Ha be adom magamnak a szert akkor nem halok meg, egy kicsit tovább élek. Viszont titánná változom.

- Elég időd és energiád lett volna arra, hogy beadd magadnak az injekciót.  Miért nem tetted meg?

- Ha rosszul csinálom akkor úgy végzem, mint az az idióta.

- Te nem ülnél csak így itt és várnád a halált. Nincs ennél jobb kifogásod? Vonta fel a szemöldökét Levi.

-Hm igaz. Bólintott Kenny. Nem akarok meghalni... hatalmat akartam. De most már úgy látszik megértettem őt...

- Huh? Értetlenül néztem Levi-ra, látszólag ő is elvesztette a fonalat.

- Mindenki, akivel eddig találkoztam ilyen volt... alkohol, nők, család, király, álmok, gyerekek, hatalom. Mindenkit megrészegített valami, különben nem lettek volna képesek előre haladni. Mindenki valaminek a rabja...még ő sem volt kivétel. Hajtotta le a fejét Kenny s az eddigi vigyor lekopott az arcáról. Fájdalmas arckifejezést vett fel s vért köhögött, ami a száján keresztül bugyogott kifelé bepiszkítva az ingét.

- Na és te mi vagy? Talán egy hős? Beszélt provokáló hangnemben Levi-hoz. 

- Kenny! Térdelt le elé Levi. Mondj el mindent, amit tudsz! Miért akarta azt az első király, hogy ne élje túl az emberiség? Fogott rá a vállára az egyre tompább elméjű férfinak.

- Fogalmam sincs, de mi Ackermanok ezért szálltunk vele szembe. Válaszolt rekedtes hangon Kenny s újabb adag vér távozott belőle egyenesen Levi arcán landolva, akit jelen pillanatban cseppet sem érdekelt.

- Úgy tűnik az én nevem is Ackerman. Ki voltál te az anyámnak? Tette fel a kérdést Levi, ami szerintem a kezdtek óta motoszkált a fejében. Nem mellesleg így már értem, hogy miért hívja mindenki csak Levi kapitánynak, hiszen még ő maga sem tudta a teljes nevét. Még a levegő vétel is ezerszer fájdalmasabbnak bizonyult, annyira elszorult a mellkasom. Mennyi akadályt kellett leküzdened egyes egyedül Levi?

- Haha te idióta. Nevetett fel Kenny. Csak a bátyja. Jobbat is választhattál volna kislány. Fordította felém világos szemeit Kenny. Bátortalanul léptem közelebb a haldokló férfihoz s elképzelni sem tudtam mi folyhat most Levi fejében. Kenny a nagybátyja és végig eltitkolta előle.

- Aznap miért hagytál el? Levi halkan beszélt s szemei még jobban elkerekedtek, ahogy a választ várta. Lassan lecsúszott a keze a rokona válláról. Mély csalódottság és értetlenség sugárzott belőle.

- Mert nem lehetek valakinek az apja. S Levi mellkasának nyomta a Rod Reiss-tól lopott titán szérumot. Levi meglepetten érintette meg a dobozt. S a szürkés szemek ismét a férfira terelődtek.

- Kenny... Levi ajkai résnyire nyíltak s elcsuklott a hangja. Kenny nem mozdult többé. Az üveges tekintet az ég felé meredt s a mellkasa nem emelkedett meg újra. 

-Nagyon sajnálom, Levi! Térdeltem le a barátom mellé és finoman hozzá értem a hozzám közelebb eső karjához, miközben könnyréteg lepte el a szemeimet.

Levi szótlanul nézett maga elé s ugyanott tartotta a dobozt, ahol Kenny neki nyomta. Nem tudtam, hogy mit mondjak neki. Egyáltalán akarja, hogy mondjak bármit is? Magára kellene hagynom? Elég, ha csak egyszerű támaszként vagyok mellette?

Kenny Ackermanra terelődtek kék szemeim s akármennyire is tűnt borzalmas embernek a sajnálat egyre csak nőtt bennem. Néhány nappal ezelőtt képes lett volna megölni most meg előttem ült holtan. Semmit sem tudtam róla, csak a pletykák alapján tudtam valamiféle képet alkotni róla a fejemben. Még ha a társadalom úgy is vélekedett róla, hogy egy zabolátlan gyilkos akkor sem tudtam teljesen elhinni, hogy egy velejéig romlott ember. Akkor nem nevelte volna fel Levi-t. Egy dologért örökké hálás leszek Kenny-nek. Nélküle lehet, hogy Levi nem lenne mellettem. 

Kenny az utolsó perceiben csalódottnak tűnt. Pont olyannak, mint amikor rájön az ember, hogy valójában mennyire nehéz az élet és felvetül a kérdés, hogy megéri egyáltalán élni, ha az élet kimenetele végül ugyanaz minden ember számára s lehetetlen azt kikerülni. Valami, viszont mégis hajtotta egészen eddig. Mindenki rabja valaminek...visszhangzottak a fejemben a férfi szavai. Ha ez így van akkor én minek vagyok a rabja? 

~***~ 

A palota előtti teret megöltötték az éljenző civilek, akik vártnál nagyobb lelkesedéssel fogadták el az új uralkodót Historia Reisst, a mindössze tizenöt éves lányt, aki leszámolt a gigantikus titánnal és megmentette az emberiséget. Az újság címlapján jól fog mutatni ez a szalagcím az egyszer biztos. 

- Á mégis csak kintről kellene néznem. Biggyesztettem le az alsó ajkamat, ahogy továbbra is Historia-t néztem az ablakon keresztül. 

- Tch, nem kényszerítettelek arra, hogy velem maradj! Forgatta szemeit Levi. 

- Tudom, hogy nem szereted a tömeget. De egyedül hagyni se akartalak. Ráztam meg a fejemet. Levi aggasztóan jól viselte a nagybátyja halálát. Igaz, hogy nem éppen volt jó a kapcsolatuk és évekig nem találkozott vele, de úgy gondoltam valamilyen fajta érzelmet csak kiváltott belőle a halála...sőt biztosan csak túl makacs ahhoz, hogy kimutassa. 

- Ezután mi a terv? Álltam mellette zsebre vágott kezekkel s a figyelmem még mindig az utcán ácsorgó alakokra összpontosult, akik szép lassan kezdtek el szállingózni, mint a hó. 

- Visszamegyünk Trostba és felkészülünk a következő expedícióra. Válaszolt monoton hangon Levi. 

- Még sosem láttam a falakon túli világot. Sóhajtottam fel. Te jártál már kint igaz? Sandítottam Levi felé. 

- Igen. 

- És milyen volt? Leszámítva a titánokat. Tettem hozzá gyorsan.

- A levegő...a lehető legtisztább volt. Széles mosoly jelent meg az arcomon s közelebb léptem a kapitányhoz, hogy a vállaink összeérjenek. 

- Alig várom, hogy felfedezzem veled együtt a kinti világot. Armin szerint létezik egy nagy tó, ami tele van sós vízzel. Beszéltem tovább, miközben kihámoztam Levi kezét a kabátzsebéből s összekulcsoltam az ujjainkat. 

- Hnh előbb foglaljuk vissza a Mária falat aztán ráérsz tervezgetni a jövőnket. Ráncolta össze szemöldökeit Levi. 

- Ahogy akarod én kis morcos kapitányom. Mosolyodtam el a többes szám hallatán. 

- Oi ezt most hagyd abba! Csattant fel Levi. 

- Mi gondod vele? Nevettem fel. Nem válaszolt rögtön, helyette olyan tekintettel nézett vissza rám, amitől még az első nap sírva futottam volna ki a világból. 

- Ugye téged nem zavar...a ma..magasságom? Fordította el a fejét Levi s a füle hegye vörössé vált. 

- Persze, hogy nem. Kuncogtam fel majd átöleltem az előttem álló férfit. Eren szavai jobban megbántották, mint gondoltam. Úgy szeretlek, ahogy vagy Levi Ackerman! S az államat a válla és a nyaka közé helyeztem. 

- Menjünk keressük meg a kölyköket. Mondta néhány perc eltelte után s gyengéden megsimogatta a hajamat. 

- Mennyire sürget minket az idő egyébként? A lépteink visszhangoztak a tágas folyosón. 

- Miért? Emelte fel szemöldökét kíváncsian Levi. 

- Lehet nem ártana meglátogatnom a szüleimet, remélhetőleg még nem kaptak szívrohamot az utóbbi hamis vádak miatt. Morfondíroztam félhangosan. 

- Menj, ha akarsz. Vont vállat Levi. 

- Hmh. Húztam fel az orromat. 

- Most mi bajod van? Torpant meg Levi. 

- Semmi. Rántottam meg a vállaimat s tovább mentem. 

- Na persze. Mormogott a kapitány, azonban már nem rá figyeltem. Nem túl messze egy kis csapat igyekezett sebesen a mi irányunkban. Természetesen a gyerekek voltak azok, csak ők tudtak ekkora ricsajjal végig vonulni a folyosón. Egymás szavába vágva dumáltak valamiről majd, amikor észre vettek minket egyszerre csöndesedtek el. Türelmesen vártam, hogy mi fog kisülni ebből s a zsigereimben éreztem, hogy mesterkednek valamiben. 

Historia-t félkörívben támogatták a többiek. A fehér ruhás lány majdnem elsírta magát annyira idegesnek látszott s erősen harapdálta az alsó ajkát. Lehajtotta a fejét s nagy levegőt véve szívta fel magát, mindkét kezét a magasba emelte s egy csatakiáltást megszégyenítő visongással indult meg Levi kapitány felé. Historia szándéka valószínűleg az lett volna, hogy hasba üti a kapitányt, de Levi nemes egyszerűséggel csak elfordult s az ütés végül a karját érte. A jelenetet döbbent morajlás követte, mindenki részéről. A szám is tátva maradt s nem is tudtam, hogy kire nézzek. A gyerekekre, akiknek szintén vegyes érzelmei támadtak vagy Levi-ra, aki meg sem mukkant. Több mint valószínű, hogy meg sem érezte az ütést.

- Haha na mit szólsz? Kacagott fel Historia, amiért ilyen bátor tettet vitt véghez. S a háttérben Mikasa önelégült mosolyt eresztett el. Lehetne még ennél is furcsább ez a nap? Sóhajtottam mélyet. Én vagyok a királynő! Mit fogsz most tenni? Incselkedett Historia továbbra is a fekete hajúval. 

- Hmh..Levi elmosolyodott. Tányér méretűre nőttek a szemeim a reakciója láttán. S a srácok körében is mély felháborodás tört ki, váltig állíthatom, hogy nem éppen erre számítottak. Én majdnem egy év után láttam először mosolyogni Levi-t ők meg néhány nap után...miféle igazság ez? Köszönöm, mindnyájatoknak! Folytatta Levi még mindig mosolyogva. 

Tartogathat-e még valamilyen meglepetést a mai nap? Tettem fel magamban a kérdést s szintén elnevettem magamat a gyerekek arckifejezésén. 

~***~ 

- Hanji láttad valahol Levi-t? Nyitottam be az osztagvezető irodájába. 

- Erre biztos nem járt, különben rend lenne a szobában. Csóválta a fejét Hanji s a földre borított könyv kupacból halászott elő egy számára megfelelőt. 

- Egész nap nem láttam. Vacsorázni se jött. Fújtam ki mérgesen a levegőt. Amióta visszatértünk a főhadiszállásra, mintha köddé vált volna. 

- Csak elő kerül. Lehet, hogy egy szekrényben bujkál. Vont vállat a barna hajú nő. 

- Hanji! Szóltam rá. Aggódom érte. 

- Ha éjfélig nem kerül elő, akkor segítek megkeresni. Emelte végre rám a szemeit Hanji. Jó lesz úgy? 

- Igen, jó. Bólintottam egyetértően s visszacsoszogtam Levi irodájába. 

Az íróasztalon érintetlenül állt a vacsorája és a teája, amit félre tettem neki. 

- Már ki is hűlt. Állapítottam meg miután hozzá értem a tálhoz. Feladva a várakozást nyitottam be a hálószobába s levágódtam Levi ágyára. 

- Miért zársz ki az életedből? Motyogtam magam elé mérgesen s magamhoz szorítottam a férfi párnáját majd lehunytam a szemeimet. Csak néhány pillanatra, aztán megkérdezem a parancsnokot...