Meleg van. Az első gondolat, ami átfutott a fejemben ébredés után. Hunyorogva tapogatózni kezdtem. Nyakig felhúzott takaró stimmel. Levi forroságot árasztó teste, amit egy kályha is megirigyelne szintén pipa. Olyan szorosan rám tapadt, hogy még csak egy centimétert sem tudtam volna megmozdulni, így jobb híjján a fejemet emeltem meg. Kíváncsi voltam ég-e még a tűz a kandallóban. A hideg idő csak úgy tombolt odakint, ezért elengedhetetlen volt az állandó tűzelés. Viszont jelenleg nem igazán éreztem szükségesnek a tűztáplálást.

- Nahát nem aludt el? Motyogtam álmos hangon, amint észrevettem a lágyan lobogó tűznyalábokat. A tekintetem ezután az ablak felé terelődött, kíváncsi lettem a kinti időjárásra. Túl nagy megleptésként nem ért, amikor sűrű pelyhekben hullott a hó beborítva az ablakpárkányt.

Már éppen húztam le magamról a takarót, hogy közelebbről is megnézhessem az udvart, amikor Levi ráfogott a takaróra.

- Eszedbe se jusson! Ült fel félig.

- Ó, ébren vagy? Fordultam felé.

- Szerinted mitől ég már most a tűz? Egyúttal vissza is feküdt s a hajfonatommal kezdett el játszadozni.

- Mennyi áldozatot hozol értünk, drágám! Emeltem a kezemet drámaian a homlokomhoz.

- A minimum, hogy az egész délelőtött az ágyban töltöd velem.

- Minden vágyam, viszont mára programot szerveztem kettőnknek!

- Közös hólapátolást? Vagy talán hóembert akarsz építeni? Fogott bele a találgatásba Levi.

- Nagyon vicces...de egyiket sem. Kirándulni megyünk.

- Majd fél méteres hó van odakint! Te sem gondolhatod, hogy jobb időtöltés lenne oda kint barangolni, mint idebent feküdni egész nap.

- Kell a mozgás, nehogy túlságosan is ellustuljunk! Böktem meg Levi orrhegyét játékosan.

- Egy órát akkor is itt fogsz feküdni. Téma lezárva! Azzal Levi készült is volna átölelni, azonban a hasam igencsak ellehetetlenítette a meghitt összebújástól.

- Várj egy kicsit! Kuncogtam fel s a másik irányba fordultam, ezután gond nélkül ölelhetett. Egyébként, hogy aludtál?

- Tűrhetően. Azt leszámítva, hogy a fél éjszakát átbeszélgettük. Na igen, Levi mindig is nehezen aludt, de az újdonság volt, hogy én is egyre többet forgolódtam a matracon. Kezdett kissé kényelmetlen lenni a saját testem.

***

- Minden rendben? Kérdezett Levi, miközben néhány pillantra hátra fordította fejét a válla felett.

- Nem kell aggódnod, jól elvagyok. Válaszoltam a takarók közül. Mertem is volna mást mondani, rögvest hazafelé vettük volna az irányt. Szét nézve a lovaskocsi platójára rakodott dolgokból úgy tűnhetett leglább egy hétre utazunk el, pedig csak néhány óráról volt szó, de végülis fő a biztonság nem?

- Lassan ott vagyunk.

- Meglátod jó lesz.

- Leglább már nem havazik. Dőlt neki háttal a szekér oldalának Levi. Az egyik kesztyűs kezemet kihúztam a meleget megtartó takarók közül s a hátát kezdtem el simogatni. Bár kabáton keresztül nem voltam biztos benne, hogy túl sokat érezne belőle. Még mindig nem fér a fejembe ez az ötlet. Ez is a terhesség miatt van? Ezúttal semilyen szemrehányó stílus nem érződött a hangjából, őszinte érdeklődés annál inkább. 

- Nem, a terhesség csak a furcsa étel párosításokra terjedt ki. 

- Szerintem nálad nemcsak arra. Hümmögött Levi. 

- Lehet annyira élvezni fogod a piknikezést, hogy haza sem akarsz menni majd. 

- Igen, minden vágyam halálra fagyni édes kettesben veled. 

- Megbeszéltük. Ütögettem meg a hátát. 

A pattogó tűz melege és a lángok látványa már elég volt ahhoz, hogy két percenként ásításba törjek ki. 

- Tessék a teád. Nyújtotta felém Levi a teli bögrét a gőzölgő itallal. 

- Köszönöm! Vettem el két kézzel majd Levi is leült mellém a lovaskocsi platójára. Azért a kilátás nem rossz. Jegyeztem meg halkan. Megérte nem? 

- Egynek elmegy. 

- Ó, ugyan már! Belátod az egész várostés az erdőt erről a dombról. 

- És a falat is. Anélkül még tovább láthatnánk. 

- Egyszer úgyis fogunk. Vagy ha mi nem is a következő generáció biztosan. 

- Éppen ez az...nem akarom a következő generációra hagyni ezt a problémát. 

- Megteszünk mindent, amit tudunk Levi, de néha a dolgok nem úgy alakulnak ahogyan azt tervezzük. Szerintem ezt te tudod a legjobban. 

- Bár ne tudnám! 

- Tudom, hogy nehéz, de jót tenne, ha egy kicsit eltudnál szakadni a munkádtól. Szóltam megint néhány másodpercnyi szünet után. Mostanában nagyon rányomta a hangulatodra a bélyeget. Használjuk ki ezt a pár hónapot, amíg még ketten vagyunk és amíg be nem indul a káosz az egységnél. Fogtam meg Levi kezét. 

- Ne haragudj, szeretnék több időt tölteni veled, de úgy érzem minden eddig történt esemény tragédiája most zuhan a nyakamba, hogy van egy szusszanyási időm. 

- Nem kell bocsánatot kérned semmiért, Levi! Segíteni szeretnék csak a közös időtöltéssel. 

- Tudom. A közelebb eső karjával karolta át a derekamat majd megpuszilta az arcomat. Melleted leszek! 

A fejemet a vállára hajtva pihentem, miközben hófödte táj terült elénk. Minden olyan csendes volt, mintha a hó valóban egy takaró lett volna a természettől, ami most mindent betakarva sürgette az állatokat és a növényeket a pihenésre.

*** 

- Miért nézed folyton az órádat? 

- Nem is nézem folyton. Sülyesztettem vissza az órát a kabátzsebembe. 

- Dehogynem! Akárhányszor hátra fordulok, érdekes módon mindig a kezedben van. 

- Nem inkább az útra kellene figyelned?! 

- Talán elromlott? Vagy sietsz valahova? Engedte el a megjegyzésemet a füle mellett Levi. 

- Nem csak még napnyugta előtt haza szeretnék érni. 

- Ne aggódj emiatt, bőven haza érünk. 

S valóban úgy is lett. A lovaskocsi már az istállóban állt mire a nap félig leereszkedett a horintvonal alá. 

- Na mi az te ma a lovakkal alszol? Állt meg Levi észre véve, hogy még most is a lovaskocsi  szélénél topogok. 

- Úgy bebugyoláltál, hogy alig tudok lépni ettől a sok ruhától. Sóhajtottam fel bosszankodva.  

- Biztosra kellett mennem. Azzal Levi már nyújtotta is a kezét, hogy lesegítsen a kocsiról. 

- A cuccokért majd később visszajövök. Előbb bekísérlek meg begyújtok a kandallóba. 

- Rendben van. Csak aztán nehogy adódjon más elfoglaltságod. Kacsintottam Levi irányába s a ház felé vettem az irányt.  

- Nem lehet könnyen elterelni a figyelmemet a céljaimról. Szegődött a nyomomba Levi. 

Levi kinyitotta a bejárati ajtót, majd miután én is átléptem a küszöböt becsukta. 

- Tudom mennyire szereted eltitkolni, de nem felejtettem el ám! Mondtam, miközben a sálat tekertem le magamról. 

- Micsodát? Vonta fel kérdőn a szemöldökét Levi. 

- Meglepetés! Kiáltották egyszerre a nappaliból kirohanó gyerekek és persze Hange. 

- A születésnapodat! Fejeztem be. Levi arckifejezése a szokásos maradt, nem is vártam igazán mást. A tavalyi meglepetés partijának sem örült kifejzetten. Nem értette honnan tudhatta meg Petra a születésnapját, soha egy szóval sem említette. Egy szó mint száz, mi a kis csapata lelkesen álltunk a feldíszített irodájában s a mosolyunk hamar legörbült, amikor Levi egyre csak ráncolta a homlokát. Úgy bámult ránk, mintha a legnagyobb bűntetett hajtottuk volna végre az egész világon. Az első szavai ezek voltak, még mindig tisztán emlékszem rá: Utálom a partikat. Ennek ellenére mégsem dobott ki minket tortástul az irodájából, hanem egy egész szép kis délutánt töltöttünk el a társaságában. 

- Nem gondolta volna, ugye kapitány?! Vigyorgott Connie büszkén. 

- Ami azt illeti, de. Legközelebb, ha meg akartok lepni valakit akkor legalább törekedjetek arra, hogy az illető ne jöjjön rá egyből. Még mielőtt a házhoz értem volna tudtam, hogy itt lesztek. 

- Mégis hogyan? Tört elő Sasha a többiek mögül. Valamelyikőtök elhagyott valamit az úton? Nézett körbe a barátain a copfos lány. 

- De hát egy csomó időt vártunk, hogy biztos ne fussunk össze idefelé jövet. Morfondírozott Eren. 

- A füst. Forgatta a szemeit Levi. Hange azért tőled többet vártam. Mondta, mialatt lesegítette rólam a kabátot. 

- Fagytunk volna halálra, amíg meg nem érkezel?! Érvelt rögtön az említett. 

- Akár. Vont vállat Levi. 

- Légy kedves a vendégekhez. Paskoltam meg Levi vállát, miközben kikerültem. Üljetek csak le a konyhába mindjárt megyünk. 

- Már minden készen áll! 

- Köszönöm, Hange! Mosolyodtam el finoman a többiek irányába, akik az orruk alatt morogva indultak meg a konyha felé. Ki gondolta volna, hogy Levit nem is olyan egyszerű meglepni. 

- Szóval nem tanultál a tavalyiból? Lépett mellém Levi. 

- Ez nem egy parti! Hangsúlyoztam ki az utolsó szót. 

- Hanem? Fonta össze a karjait Levi. 

- Csak összeülünk teázni egyet. Régen volt már, hogy együtt a csapat és épp egyidőpontra esett a születésnapoddal. Merő egy véletlen nemde? 

- Valóban az. Sóhajtott fel Levi. 

- Ugye nem haragszol érte? 

- Nem. Ahogy válaszolt a ráncok is kisimultak az arcán. Nem tudtam mi járhatott a fejében, de a szemeiből csak úgy áradt a melegség. 

- Menjünk akkor. Karoltam bele Leviba.  

A konyhában már mindenki helyet foglalt. Igaz túl sok hely nem szolgált a vendégek fogadására, de a gyerekek és Hange feltatlálták magukat. Kettő fotelt hurcoltak be. Az egyikben Connie terpeszkedett a másikban pedig Sasha. Egy plusz széket pedig Levi dolgozószobájából hoztak át. 

A srácok igazán kitettek magukért gondoltam, ahogy végig mértem a megterített asztalt. Mindent úgy csináltak, ahogyan azt korábban megbeszéltem velük. 

Miután helyet foglaltunk egymás mellett Levi-val, Hange végzett is a tea kiöntéssel a csészékbe. 

- Milyen érzés Levi egy évvel öregebbnek lenni? Tolta az említett elé a teáscsészét. 

- Fantasztikus. Levi erősen méregetni kezdte a csészéjét, de még mielőtt valami kommentet fűzhetett volna hozzá megelőztem. 

- Ne aggódj, olyan amilyennek szereted! 

- Valóban? Enyhén szólva némi kétely áradt a hangjából. Hange nem egyszer ugratta meg az általa elkészített teákkal. Ha jól emlékszem az egyikbe egyszer sót is rakott. Az egész talán azért kezdődött, mert Levi erőszakkal fürdette meg. 

- Haru, egy kész könyvet írt nekem arról, hogyan kell teát főzni. Szerintem nem tudtam elrontani. 

-Hmh.

- Na és mi újság veletek skacok? Váltottam témát a gyerekek felé fordulva. Ezer éve nem láttalak titeket. 

A gyerekekből csak úgy dőlt a szó a késői délután folyamán, igazán nosztalgikus volt hallgatni az érdekesebbnél érdekesebb sztorikat. Persze Jean és Eren számtalanszor összeszólalkozott Armin pedig a villámhárító szerepet játszotta, mint mindig. Ami külön meglepett, hogy Sasha meghívta a csapatot hozzájuk néhány napra. Remek ötlet volt tőle, hogy kicsit elszakadjanak a mindennapoktól mégha jelenleg nem is annyira megterhelőek. Nekik is szükségük van a pihenésre, egy helyre ahova elmenekülhetnek.
Nem csak azért akartam összehivni a csapatot, hogy Levi születésnapjat ünnepeljük meg, hanem hogy eszükbe juttassam mennyire fontosak egymás életében. Habár ezt valószínűleg enélkül is tudják. Különleges barátság szövödőtt közöttük, amit semmi sem tudna szétszakítani. Ez már biztos. Mindenesetre őszinte boldogság játszott mindeki arcán, ahogy a tea és sütemény felett beszélgettünk órákon keresztül.

- Na mit szólsz a teás készlethez? Emeltem fel az egyik csészét a dobozából. 

- Szépek. Lépett mellém Levi, miközben egy tányért törölgetett. De nem használjuk őket mindennap. 

- Felőlem. Te kaptad. Viszont a teakeverékeket próbáld ki minél előbb!

- Majd holnap. Nyugtázta Levi. Meg is kell köszönnöm a szüleidnek. 

- Jut eszembe meghívtak minket pár napra Stohessbe. Akkor mehetünk amikor akarunk, szóval tőled függ. 

- Rendben, átgondolom mikor lenne rá szabadidőm... és a pulcsi is...szép, amit kötöttél. Ezt azért már halkabban tette hozzá. 

- Ó, Levi! Reméltem, hogy tetszeni fog. Ha tudnád hányszor kellett újra kezdenem. 

- Valóban? 

- Talán negyedszerre vagy ötödszörre sikerült elfogadhatót kötnöm. Azt hiszem van még mit gyakorolnom. 

- Ne legyél túl szigorú magadhoz. Mondta Levi félig átölelve. 

- Igen, tudom...Fogtam rá a karjára. 

Levi az állát a vállamra rakta s a fejét az enyém irányába döntötte. 

- Mmm ez hiányzott a legjobban az este alatt. 

- A kezemet fogni nem volt elég? Simítottam végig az ujjaimmal az arcán. 

- Nem, egész végig csak azon járt az eszem, mikor csókolhatlak meg. 

- Hát akkor mire vársz még? 

Egyszerre mozdultunk a másik felé, hogy minél előbb érezhessük a másik puha ajkait. Perceken keresztül álltunk a konyhában egymás karjaiban lesütött szemmekkel elveszve a már jól ismert mozdulatokban. 

A hideg éjszakákon mindenél jobban esett egy meleg szinte már forrónak számító zuhany. Ezúttal sem voltam hajlandó kiszállni a zuhanyóból, a függönyön túl csak a hideg és didergés vár. Viszont bármennyire is akarnék önző lenni az értékes meleg vízzel Levinak is hagynom kellene. Legutóbb is annyi időt töltöttem a fürdőben, hogy a végén fazékban kellett neki vizet melegíteni. Mit ne mondjak aznap este nem igen akart hozzám szólni... 

Kilépve a zuhanyzóból minél előbb magamra kaptam a törölközőmet s villám gyorsasággal töröltem meg magamat, azután felhúztam a hálóingemet és köntösömet. Egy másik száraz törölközővel pedig a hajamat kezdtem el szárítani s közben visszamentem a hálószobába. 

Levi az ágyon ült a kezében egy papírt tarva, mellette az ágyneműn egy szalag hevert. Fel sem tűnt neki, amikor beléptem a szobába annyira lekötötte a figyelmét a kezében lévő dolog. 

- Ah látom megtaláltad. Húztam le a törölközőmet a félszáraz hajamról s a székemre raktam. Nem akartam mindenki előtt oda adni, úgy gondoltam négyszemközt jobb lenne, de úgy néz ki megelőztél az átadásban. 

- Ezt te csináltad? Levi még most sem nézett rám. Egy pillanatra sem szakadt el a tekintete a rajztól. De mikor? Sosem tűnt fel. Honnan tudtad, hogy néz ki az anyám? 

- Igen, én. Nem véletlen nem tűnt fel, sose dolgoztam rajta, ha itthon voltál. Válaszoltam szép sorjában a kérdéseire. Emlékszel arra, amikor Kenny meghalt?! Mielőtt el lett volna temetve átnézted a ruháit és akkor találtad meg a rajzot róla. Való igaz pocsék állapotban volt, de azért igyekeztem a legjobbat kihozni belőle. Tudtam, hogy az íróasztalod fiókjában tartod. Szóval valahányszor nem voltál itthon mindig tanulmányoztam egy kicsit. Úgy gondoltam, hogy ideje volna egy frisebb változat anyukádról, amit akár a gyerekednek is megmutathatsz. Ültem le Levi mellé. 

Levi ajkai szétnyíltak, de nem mondott egy szót sem. Enyhén megremegett az alsó ajka s óvatosan félre tette a portré rajzot, amiről az édesanyja mosolygott vissza rá. Lassan siklottak az ujjaim az ölében pihenő kézfejére. 

-  El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok ezért. 

- Nem is kell. Tudom, mennyit jelent neked. Ha kell minden évben újra rajzolom. 

- Köszönöm. Nyelt nagyot Levi. Annyi mindent teszel értem. 

- Mert szeretlek! Mindennél jobban. Hajoltam közel. 

Levi ráfogva az államra beszélt halkan. 

- Én is szeretlek, Haru! Mindennél jobban. S finoman megcsókolt. 

A kezdeti gyengédség, azonban nem tartott sokáig a részemről. Levi vállaiba kapaszkodva dőltem hanyat az ágyon s próbáltam őt is magammal húzni több kevesebb sikerrel. Egy kicsit azért be kellett segítenie. Visszatalálva egymás ajkaihoz  Levi nyaka köré fontam a karjaimat. Levi a lábaim közé férkőzött s alsó testét hozzám préselte amennyire csak tudta, miközben egyik kezével a nyakam mentén indult meg egészen a mellkasomig. 

Éppen a köntösömet húztam volna szét, amikor Levi hirtelen eltávolodott tőlem. Visszaült az ágy szélére. 

- Valami baj van? Ültem fel egyből én is. 

- Nem csak...jobb lenne megnéznem a tüzet, meg még nem is fürödtem. 

- Levi...

- Igen? 

- Már nem találsz vonzónak? A hangom elcsuklott a régóta magamban tartott kérdéstől. 

- Mi? Dehogyis! Nem erről van szó! 

- Akkor? Már lassan másfél hónapja nem fekszel le velem. Még csak nem is látom rajtad, hogy akarnád. 

- Haru, nem miattad van. Túrt bele a hajába. Ugyanolyan gyönyörűnek látlak most is, mint korábban! Egyszerűen csak nem akarok ártani neked... vagy a babának. 

- És ezt nem szeretted volna közölni esetleg velem? Vontam fel a szemöldökömet. 

- Nem tudtam, hogyan kellene...Levi arcát elöntötte a pír. 

- Levi. Kicsit közelebb tornáztam magamat hozzá. Tudod, hogy bármit elmondhatsz. Akkor is, ha nem tudod hogyan fejezd ki magadat. Valahogy majd kibogozom, mire akarsz kilyukadni. Rendben? 

- Ühüm. Bólintott aprót. 

- Mellesleg tudom ám, miért zárkóztál be oly gyakran a fürdőbe vagy épp a dolgozó szobádba. Csengett a füle mellett a hangom, ahogy közelebb hajoltam hozzá. 

- Mit tudsz te? 

- Például hallottam a sóhajaidat, ahogy nyöszörögtél a nevemet mondogatva. 

Levi nagyot nyelt én pedig folytattam. 

- Titokban nyúltál magadhoz, amikor már nem bírtál magaddal. Néhány alkalommal annyira siettél, hogy nyitva felejtetted a dologzószobád ajtaját és minden pillanatát lehetett látni. Beszéltem lágyan a füle mellett, miközben a kezem az ágyékára csúszott. Már kezdett keményedni. Nagyon bántott, hogy nélkülem élvezed! 

- Akkor hadd tegyem jóvá! Kapta el a nyakmat Levi, nem szorított rá csak nem akart hagyni elmenekülni az ajkai elől. 

Néhány pillanat múlva ismét az ágyon feküdtem s Levi villám gyorsasággal szabadult meg a ruháitól, majd utána nekem segített. 

Puha csókokkal lepte el a vállaimat Levi s lassan haladt lefelé. A melleimhez érve az egyik mellbimbómat a nyelvével ingerelte míg a másikat az ujjával izgatta. 

Hangosan sóhajtoztam alatta s már ennyitől is fenn akadtak a szemeim. 

- Levi...

- Még csak most kezdtem. Jelent meg egy pimasz mosoly az arcán majd vissza is tért a mellemre a szájával a kezét pedig a hasamon végig húzva ért el szeméremdombomig. Párszor megcirogatta majd inkább egy érzékenyebb pontomra tapintott. 

- Hmh! Megrezzenve a matracon fészkelődtem egy kicsit s a fejem alatt lévő párnába kapaszkodtam a kezemmel. 

Levi nem várta meg, hogy hozzászokjak az érzéshez tovább dörzsölte a csiklómat, mialatt ő is egyre felajzottabá vált. 

- Gyere közelebb! Suttogtam s a hajtincseibe kapaszkodva az ujjaimmal noszogattam. 

Forró csókban találkoztak az ajkaink hosszú percekig. Levi ujjai szép lassan eltűntek bennem én pedig egyre jobban nyögtem az ajkaira, ahogy gyorsított a tempóján. 

- Ne kínozz tovább kérlek. Néztem bele a szürkés szempárba. 

- Szeretnéd, hogy betegyem? Húzta ki az ujjait belőlem Levi. 

- Nagyon! Válaszoltam hevesen. 

- Akkor fordulj oldalra. Távolodott el tőlem Levi, hogy legyen elég helyem. Párszor végig simított a farkán mialatt megvárta, hogy elhelyezkedjek. 

Mögém kúszva szitén oldalt feküdt a karjával megemelte a lábamat majd utána nem sokkal megéreztem, ahogy belém hatol. Az enyhe fájdalmat szinte teljesen elnyomta a forroság érzet s a szemeim megint fennakadtak. Mindketten egyszerre nyögtünk fel, ahogy Levi farka tövig bennem volt. 

- Minden rendben? Kérdezett Levi a nyakamhoz bújva. 

- Jól vagyok. Kapaszkodtam bele a karjába. 

Levi először óvatosan mozgott, de miután nem látta jelét annak, hogy bármiféle fájdalmat okozna a lökései megváltoztak. Egyre mélyebben és erőteljesebben mozgott. Időközben a lábamat is elengedte és helyette inkább a mellemet markolászta. 

- Úgy hiányzott ez! Nyögtem fel a fejemet hátra hajtva. 

- Nekem is! Imádlak így látni! Harapott bele gyengéden a fülcimpámba Levi. Ah megint gyereket akarod neked csinálni! 

-  Egyelőre várjuk meg, hogy a jelenlegi megérkezzen. Aztán lehet szó másodikról. Kuncogtam fel. Sose gondoltam volna, hogy ilyet hallok Levitól. Valószínűleg csak a pillanat hevében csúszott ki a száján. 

- Mhm már nem bírom sokáig! Nyögött fel Levi kétségbeesetten s egyre gyorsabb lett a tempója. 

Mutatóujját a csiklómra tette s körkörösen izgatta, amitől rögtön megnőtt az én hangerőm is. 

- Baszus! Levi nyöszörgő hangja és vad mozgása utalt rá, hogy elélvez. Valóban nem kellett sok nekik. A csípő mozgása ugyan lelassult, viszont az ujjai korántsem.  Szinte fulladoztam a mámorban, ahogy a csiklómat ingerelte. Nekem sem kellett sok. 

- Gyerünk bébi élvezz el! Lihegte a fülem mellett Levi a feltüzelő szavakat. Látni akarom! 

- Mhm Levi, mindjárt! S pillanatokon belül éreztem, ahogy az eddig felgyülemlett érzés szétárad a testemben, a fejem pedig megtelik köddel. 

Levi azonban nem hagyta ennyiben. Nem állt meg, ugyanúgy izgatta az ezúttal már sokkalta érzékenyebb csiklómat. 

- Túl sok! Kiáltottam fel nyöszörögve s fészkelődni kezdtem. 

- Ne mozdulj! Szólt rám Levi majd csókokkal borította el a nyakamat. 

- De..nem bírom visszatartani! A hangom síróssá vált, ahogy küzdöttem a testem reakciója ellen. 

- Nem is kell, engedd el magad! 

Felsikoltottam a túláradó eufóriától, miközben meleg folyadék spriccelt ki belőlem. 

- Fantasztikus vagy. Bújt közel hozzám Levi. 

- Te is. Válaszoltam bágyadtan. Szeretlek! Motyogtam takarót keresve. 

- Én is téged, Haru!