Az ellenfelem két méteres távolságban állt tőlem ökölbe szorított kezekkel és kaján mosoly terebélyesedett el róka arcán. A lábaim remegtek a félelemtől alig bírtam állva maradni, megtörve az eddigi szemkontaktust Tristannal körbe néztem s legnagyobb örömömre minden szempár ránk szegeződött. Remek forgattam kék szemeimet mindenki láthatja ahogy laposra vernek. Nyílt titoknak számított, hogy Tristan ki nem állhat engem. Szerintem még a parancsnok is tudott róla. Természetesen minden kadét kíváncsi volt, hogy hogyan fogja kihasználni a lehetőséget a velem szemben álló. 

- Porter támad először. Jelentette ki Shadis. Legalább hamar vége lesz gondoltam miközben felvettem a védekező állást. Tristan nem habozott sokáig rögtön nekem rontott. Arra se volt időm, hogy végig gondoljam a védekezési stratégiámat már meg is kaptam az első ütést egyenesen a gyomromba. Rögtön össze estem s kezeimet a törzsem köré fontam a szemeim könnybe lábadtak az intenzív fájdalomtól. Még egy ütés és az a kevéske reggelim is távozni fog belőlem. Tristan ezúttal a copfomat kapta el és erőteljesen megrántotta, amitől felkiáltottam s a keze után kaptam. Kihasználva az alkalmat a fiú belém rúgott, amitől elterültem a földön. Ha ez így megy tovább a földel fog egyenlővé tenni gondoltam miközben nehézkesen átfordultam a hasamra és kúszni kezdtem. 

- Máris feladod Withers? Csengett az ellenfelem hangja, rendkívüli módon élvezte a helyzetet. Hátra fordítottam a fejemet, hogy lássam Tristant. Gúnyos vigyor terült el az arcán miközben utánam indult. Ezúttal viszont én voltam a gyorsabb mielőtt még megfogta volna a lábamat nagyot lendítettem vele és telibe találtam férfit, aki egyensúlyát veszte hátra kényszerült. Kihasználva a lehetőséget erőt vettem magamon és felálltam, nem hagyom könnyen győzni ezt a szemétládát. A szőke hajú kadét arca eltorzult a dühtől s a hidegvérét elveszítve esett nekem. Egyáltalán nem kímélt kétszer hasba rúgott, amitől megint a földön térdeltem majd a térdével az arcomat találta el, amitől eleredt az orrom vére s fájdalmasan nyögtem fel. Nem bírtam tovább tartani magamat előre buktam bele egyenesen a porba. Tristannak azonban ez sem volt elég tovább rúgott mialatt én magzatpózba görnyedtem. Ismét a hajamat húzva kényszerített arra, hogy pozíciót váltsak így újra feltérdeltem s nyomban egy pofonnal találtam szembe magamat. Kétségbeesetten próbáltam szabadulni, nem értettem, hogy Shadis miért nem állítja le. Már a körülöttem levők is suttogni kezdtek, hogy Tristan túl megy egy határon. A magas férfi bal kezével akart újabb pofonban részesíteni, amikor lehajolt egy kicsit hirtelen ötlettől vezérelve homokot dobtam az arcába. Nem a legszebb megoldás, de jelen pillanatban nem érdekelt véget akartam vetni a szenvedésemnek. Tristan ideiglenes vakságát kiaknázva pattantam fel a földről s minden erőmet bevetve rúgtam meg, amitől megtántorodott. További tétovázás nélkül ütöttem ahol csak értem mígnem egyszer csak elkapta a kezemet és begyűrt maga alá. A kezeimet nem tudtam használni ezért a jobb lábammal ott rúgtam meg, ahol egy férfinak a legjobban fáj. Részemről vége volt a harcnak elértem a határaimat s ezáltal elkövettem az egyik legnagyobb hibát, amit csak lehetett hátat fordítottam az ellenfelemnek. 

- Még nem végeztem Haru! Kiáltott fel a férfi s megindult felém. Túl későn kapcsoltam nem maradt időm reagálni. Lehunytam kék szemeimet és azért imádkoztam, hogy legalább maradjak életben.

- Szerintem meg igen! Tristan erőlködésére nyitottam ki félve szemeimet és meglepődve realizáltam, hogy Shadis az utolsó pillanatban kapta el a másik kadét kezét. Tanulja meg, hogy mikor kell feladnia Porter! Szorította meg még jobban a kezét a parancsnok kis híján majdnem  eltörte neki. Jöjjön a következő páros Armstrong és Erickson! 

Zihálva verekedtem át magamat a tömegen muszáj volt, hogy leüljek különben itt fogok elájulni. Egyáltalán nem segített a helyzetemen, hogy mindenki engem bámult iszonyat frusztráló élmény volt. Legszívesebben rájuk kiabáltam volna, hogy mi olyan érdekes rajtam,amiért ennyire nézni kell. Miután kiértem a sok kadét közül egy fa padon akadtak meg a szemeim. Előre hajtott fejjel ültem jó néhány perce, hogy megszűnjön a vérzés. 

- Erre szükséged lehet! Egy ismeretlen hang ütötte meg a fülemet. Egy férfi állt előttem vállig érő hullámos gesztenyebarna haja volt, a szeme szinte fekete volt apró mosoly húzódott a szája szegletében. Egy fehér kendőt tartott a kezében felém. 

- Köszönöm. Fogadtam el a fehér anyagot majd az orromra helyeztem. 

- Máshol is megsérültél? Nézett rám aggódó tekintettel. 

- Nem, nem hiszem. Ráztam meg a fejemet. 

- Hans Werner vagyok egyébként. Nyújtotta ki félénken felém a kezét. 

- Haru Withers. Szorítottam meg a kezét, az enyémhez képest milyen meleg volt. 

- Biztosan megvagy? Nagyon fehérnek tűnsz. Ült le mellém a katona.

- Voltam már jobban is, de megleszek csak pihennem kell egy kicsit. Nyugtattam őt és magamat is egyúttal. 

- Hans! Újabb ismeretlen férfi lépett a színre. Meglepően alacsony volt körülbelül egy magasak lehettünk. Fényes fekete haja középen volt elválasztva, oldalt pedig felnyírt volt. Szemei acélszürkén csillogtak s alatta sötét karikák éktelenkedtek. Vastag ajkait egy vonalba préselte s vékony sötét szemöldökeit erősen ráncolta. Vissza megyünk a barakkba van néhány elintézni valónk. A hangja tekintélyt parancsoló ugyanakkor lebilincselő volt, órákig tudtam volna hallgatni, ahogyan beszél. 

-Majd még találkozunk. Mondta az említett mialatt felállt a padról s a számomra ismeretlen ember nyomába szegődött. Akkor tűnt fel mindkét férfinak a zöld köpenye, a szabadság szárnyait viselték hátukon.

****

Nem is volt kérdés, hogy melyik egységhez fogok csatlakozni mégis ahogy együtt álltam a többiekkel és hallgattam Erwin Smith beszédét elbizonytalanodtam. A helyőrségnél sokkal nagyobb biztonságba lenne az életem, azonban mindig is az volt az álmom, hogy megtapasztaljam a kinti világot. Habár előtte vissza kell foglalni Shiganshinát és megtisztítani a titánoktól hemzsegő területeket. A kadétok többsége égett a bosszúvágytól és tenni akarástól így alig akadt valaki, aki távozott volna. Ez csak bennem is erősítette a hitet, hogy jó döntést készülök meghozni. A ceremónia végeztével kezdetét vette a vacsora, amin a parancsnokok is részt vettek meg néhány katona akik velük jöttek. Reméltem, hogy Hanssal is össze futok majd, kimostam a véres kendőt és mielőbb vissza szerettem volna szolgáltatni neki. Mint mindig most is egyedül ültem s hallgattam a körülöttem ülő katonák csevejeit.

- Haru te vagy az? Kíváncsian néztem fel a tányéromból, Hans állt előttem teli tányérral a kezében. 

- Igen, én. Válaszoltam egy fél mosoly keretében. 

- Leülhetek? Fekete szemeivel a  velem szemben levő üres helyre bökött. 

- Csak nyugodtan. Bólintottam. 

- A társaim már végeztek és egyedül maradtam. Vakarta a tarkóját a fiatal férfi. Egy kicsit elszunyókáltam.

- Értem. 

- Melyik egységez csatlakoztál? Próbált beszélgetést kezdeményezni a velem szemben ülő. 

- A felderítő egységet választottam. Mondtam két falat között.  

- Nahát tényleg? Vidult fel Hans. Én is ott vagyok, pontosabban a különleges végrehajtóegységnél. Húzta ki magát a büszkeségtől a gesztenye barna hajú. 

- Az mit is jelent? Pirultam el zavaromban. Látszott, hogy bele tapostam a lelki világába vagy letörtem az egoját, mert kis híján megfulladt az ételtől, amit miattam nyelt félre. 

- Ismertebb nevén a Levi egység. Maga a kapitány választja ki a legjobb katonákat a felderítők közül. Levi kapitány az emberiség legerősebb katonája egymaga felér egy egész felderítő csapattal. Áradozott Hans a feletteséről, mint egy szerelmes tinédzser. 

- Ó jut eszembe! Kaptam egyből a kardigánom zsebéhez. Köszönöm a kendőt. Nyújtottam a tulajdonosa felé az immár hófehér anyagot. 

- Ne nekem köszönd hanem a kapitánynak! Szabadkozott Hans egy zavart mosoly keretében. Ő mondta, hogy adjam oda neked. S a hullámos hajú férfi a parancsoki asztal felé fordult és a korábban látott fekete hajú férfira mutatott. Ő a kapitány. 

Nahát gondoltam ahogy újra ránéztem a mogorva arcot vágó emberre. Szóval Levi a neved tartottam továbbra is rajta kék íriszeimet. Levinek feltűnhetett, hogy valaki szuggerálja s szürke szemei találkoztak az enyéimmel, amitől nyomban libabőrös lettem s azonnal elkaptam a tekintetemet róla. Éreztem ahogy elönti a pír az arcomat, nem lesz ez így jó Haru szidtam magamat mentálisan.